Blogkocsma

Sand witch, homoki boszorkány. Tudom, elég gyenge poén.
Közeleg a böjt, gyűjtöm az új recepteket, a pocak kedvéért, no meg a kedves olvasókéért is. Elvégre nem kellene egy rókáról több bőrt lehúzni, főleg, ha szerencsétlen pára már megdöglött.
Szombat reggel az ágyban lustálkodva néztem valami főzőműsort a TV-ben. Melegszendvicset készített egy igen csinos háziasszony. Fűszervajat kevert, megkente vele a bagettet, sajtot szórt, és már pirította is. Tetszett. A szendvics is. Egyszerűnek ugyanakkor jóízűnek és kiadósnak tűnt. Kedden vacsorára éppen kapóra jött. Hazafelé beugrottam a boltba a hozzávalókért. A tejes pultnál állva beindult a vezérhangya. Mi a csudáért vegyek én vajat, mikor a múlt héten kaptam egy üveg kacsazsírt? Abból fogom elkészíteni a kencét, fűszerzsírt kenek a bagettre.

Tél van, mit akarok itt méregdrága spárgakrémlevest enni? Csak nem levesporból??? Tavaly tavasz végén már nagyon akciósan lehetett spárgát venni a piacon, ezért befagyasztottunk vagy 6 kilót :)

A levesbetétekkel az utóbbi időben nem igazán jeleskedtem, viszont van még egy kis darab a füstölt lazacomból: abból jó lesz ebbe a levesbe kontrasztnak!

Elvileg minden fajta finom így elkészítve, de azért Waka Chérie krumplija van a csúcson! Feleségem szólt, hogy oly rég ettünk ilyet, süssek már.

Különösen, hogy amúgy is bedurrantom a sütőt kenyérnek, megpróbálom őket egyszerre elkészíteni.

Bambulok a TV előtt a Paprikát nézve, ahol Bede Róbert ügyetlenkedik tapasztalt palóc nagymamák körül Kazáron. Nem is engedték, hogy hozzányúljon az ételhez a sütés végéig! Azután nézem, mit is sütnek - ez valami krumplis palacsintának látszik.

A szöveget elég nehéz volt megérteni, mert Rébi néni nagyon erős palóc tájszólásban beszélt. Viszont érdekelt a recept, figyeltem hát a kezét, mit is csinálnak. Nagyon egyszerű volt, a végére még elismételte a receptet, amit azonnal lejegyzeteltem.

trux77 olvasónk jött egy menő ötlettel: rántott oldalas sajttal töltve! Persze elsőre nem értettem, de megmagyarázta. Na akkor most azt főzök - meg egy adag BBQ oldalast is egy füst alatt.

Igenám, de a levesemet már feltettem libanyakból, nem akartam hát az oldalast is levesnek megfőzni. Volt kétszeres adag hús, akkor ehhez már érdemes a sous vide masinát behergelni. Feleségem úgyis csavarog a hétvégén, lesz időm az Anovával játszadozni.

A szokásos kaja-kalandozás során futottam bele a receptbe, mondjuk nem volt nehéz, a Youtube már ismeri az ízlésemet, főképpen főzős videókat kínál fel nekem. Éppen csirkecombhoz kerestem valami ötletet, akadt még pár a fagyasztóban. Találtam egy jó magyar nyelvű írást is róla, ahol részletes leírást adnak a hozzávalókról.
Megtetszett a dolog, végeztem egy rövid leltárt a spájzban az összetevők ügyében. Hát, akadt pár kritikus pont, de nem estem kétségbe. Az egyik a fekete kömény volt. Némi kutatás után megtudtam, hogy Katicavirág magnak vagy nigellának is hívják és Mohamed próféta állítólag azt mondta róla, hogy a halálon kívül minden betegségre hatásos. Ettől még nem lett itthon belőle, de kicsit tájékozottabbnak tűntem. Felcsillant egy reménysugár András képében, de kiderült, hogy megmolyosodott a készlete és kukázta. Mindegy, basmati rizst amúgy is kellett venni, pénteken déltájban elindultam a piacra. Biofűárusnál próbálkoztam először.
A pult mögött fiatal lányka, köszöntem illendően:
- Jó napot kívánok! Fekete kömény van? Esetleg Katicavirág mag?
- Őrölt vagy egész?
- Ohó - örvendeztem magamban -, sínen vagyunk. Egészet kérek - mondtam, jobb szeretem magam őrölni a fűszereket.
A kislány serény kutatásba kezdett, előbb a pult mögött, majd kijött előre és sorban megnézte a zacskókat.
- Jó lesz a nigella is - szóltam, hátha még jobban belekeveredik.
Kisvártatva széttárta a karját. - Sajnos nincs - közölte.
- És őrölve? - kérdeztem.
Újabb matatás, majd diadalmasan tartotta elém a zacskót. "Őrölt köménymag" szólt a felirat.
- Hát ez azt hiszem nem lesz jó - közöltem vele, majd elköszöntem.
A következő út a magboltba vezetett. Elmondhattam és az összes nevét, a hölgynek fogalma sem volt róla, miről beszélek. A legnagyobb baj az volt, a basmati rizs feliratú tároló üresen tátongott. Immár két hete, ahogy megtudtam, talán rizsarató-sztrájk van Basmatban.
Volt még egy biobolt a közelben, elmentem oda is. Itt már nagyobb szerencsém volt, éppen aznap kaptak árut. Kirakva ugyan nem volt, de a hölgy rövid keresés után megtalálta. Rizst persze ő sem tudott adni. Ahogy indultam kifelé, a szűk üzletbe - amit a futárszolgálat hegyekben álló ládái még zsúfoltabbá tettek - bejött egy termetes, banyatankos asszony. Látszott, hogy nem fogunk elférni, de csak nyomult befelé. Lekanyarítottam a hátizsákot és megpróbáltam eloldalazni mellette. Majdnem sikerült. Szerencsére nem volt semmi törékeny a levert holmik között. Levágtam a zsákot az ajtóban, visszafordultam, és két nő szemrehányó pillantásainak kereszttüzében szépen felpakoltam mindent, nagyjából a helyére. Durva szerencséjük volt, hogy nem szóltak egy szót sem.
Visszamentem a piacra, a lángososnál ledobtam egy Unicumot, vettem a magosnál 60 deka jázminrizst, aztán magamban puffogva hazamasíroztam.
Kellett volna még korianderlevél és mentalevél is az ételbe, de az előbbit én meg nem eszem, a másiknak meg kicsit még odébb lesz a szezonja, így fájó szívvel kihagytam. Innen már sétagalopp volt, egészen a rizsig.

Csak így, egyszerűen! Rizsekről beszélgettünk a kommentelőkkel, amikor A fickó úgy megkivánta, hogy rögtön érdeklődött, milyen rizsfajtával kellene ezt megcsinálni (mintha nem tudná, hisz ő a tökéletes szakács :). A kérdése persze jogos volt, hisz a magyarok leginkább "B" rizsből főzik, aminek se íze, se bűze, de még állaga sincs.

A legjobb hozzá a kerekszemű rizs, hasonlóan jól használható a kisebb Arborio rizs is, vagy amit én használtam ebben a receptben, a szusi rizs. Mondanom sem kellett, hogy én is megkivántam, tehát itt áll, hogyan készítettem.

Karácsonykor hiányosan voltunk együtt. A család fele itthon, a másik fele Amerikában, egy kis része pedig vidéken töltötte az ünnepet a megfelelő rokonoknál. Feleségem ma hazajött, a barátnő is itthon van már, így egy pótkarácsonyt tartottunk a nagylyány és családja nélkül. Azt már nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is teljes családi karácsonyunk legyen.

Az ebéd majdnem a szokásos, de a húsleves most egy csodás karácsonyi ajándék fácánból készült. Az ajándék kapirgálós csirkék már 24-én megsültek (ezúton is köszönjük az ajándékozóknak!), így most a madarasból vettem tanyasi csirkét (nem volt Alemitta csirke a helyi boltban). A köret krumplipüré, amit a gyerekek főztek, és desszertnek még előző este sütöttem egy leveles túrósbatyut.

Kocsonya volt a menü Szilveszter tájt. Az anyagbeszerzést már idejekorán megkezdtem, okulva a korábbi tapasztalatokból, mikor is kimaradt a fül az ételből, mert szezonban képtelen voltam beszerezni. Vettem egy fél fejet, mert anélkül nem kocsonya ugyebár a kocsonya, füstölt csülköt, mivel újabban azt is főzök bele, egy kisebb első csülök, mert Kistesónak kell bele valami szálkás hús, három nyelvet, ugyanis azt is szereti, egy dzsekire való bőrkét, két szép hátsó körmöt, no meg két fület, tekintve, hogy a fejet fületlen adják. Pár kanyarral össze is gyűlt a hozzávaló a fagyasztószekrényben, nyugodtan hátradőlhettem. 29-én reggel aztán a konyhaasztalra halmoztam a hozzávalókat. Néztem a rengeteg nagy halmot, és konstatáltam, hogy mind nem mehet bele a kocsonyába. Ha felét szétosztom, akkor is egy hétig ehetem. Már persze, ha szerzek valahonnan még tíz tányért. Rövid hezitálás után a köröm és a nyelv visszakerült a hidegre. A nyelv a múltkoriban elfogyott, ideje volt sort keríteni a körömre is.
Napokig törtem a fejem, mit is csináljak belőle? Aztán bevillant egy rég olvasott mondat. Gyorsan utána is néztem. "...emlékezetes volt ecetes, hagymás salátalében kihűtött hófehér, vajpuhára főzött, kicsontozott körömből készült előétele..." Bacher Iván írta egy tárcájában, melyben Rózsa Gyurira (nem a Kapcsoltam-os), és az ő főztjére emlékezett. Rózsa György a Rajk-per elől menekült Franciaország és Itália közbeiktatásával, Bolívián át Chilébe, ahonnan Pinochet elől menekülve végül Svédországban kötött ki, hogy aztán egy időre hazatérjen, majd visszamenjen Bolíviába meghalni. Élete megérne egy nagyobb lélegzetvételű írást is, mondjuk olyasvalaki tollából, aki nem egy cikkből szerezte az összes rá vonatkozó ismeretét. Egy szó mint száz, az ötlet megvolt, már csak neki kellett rugaszkodni.
Egy kicsit gondban voltam, hogyan is készítsem el, végül a legegyszerűbb megoldás mellett döntöttem (szokás szerint).

Már napok óta nem főztem, mikoris jött egy telefon Wakától, hogy meglátogat, mert Pesten járnak. Amúgy is terveztem valamit főzni a kínai gőzölőmben, de ez megadta a lökést. Azt azért megkérdeztem, hogy esznek-e garnélarákot ...

Ugyan választ nem kaptam azonnal, de eldöntöttem, hogy Wonton levest fogok főzni. Van a csodahüttőben garnélarák, már amúgy is terveztem, hogy meg kéne enni. Tésztának meg gondoltam, hogy rizslapot használok - lám milyen egyszerű lesz az élet!

Tudom, posztoltam már, de miért ne osszam meg egy kivételesen jól sikerült változatát eme csodás kagylólevesnek.

Kivételesen nem a csodakamra adta a kagylókonzervet, hanem magam hoztam az USA-ból nemrég. Ritkán fordul elõ, hogy jut még keret súlyosabb dolgoknak - ez az elsõk között várakozott, hogy begyömöszöljem a kofferbe.

Nem, nem Bajnokok Ligája, hanem Benke László. Ekézik mostanában a világbajnok mesterszakácsot (és mestercukrászt) rendesen. Valljuk be, nem minden ok nélkül. Megjelent egy videó, majd kisvártatva egy írás is. (Mondjuk, az a rántott pacal nem hangzik rosszul.) A kritikákra adott - szándékoltan vagy sem, nem tudhatom - otromba válaszával pedig sikerült újabb olajat (zsírt?) öntenie a tűzre. Talán jobb lett volna, ha meg sem nyikkan, ugyanis a lefikázott gasztrobloggerek elég keményen visszaszóltak. Laci bácsinak talán ideje lenne tudomásul vennie, hogy nem elszaladt mellette a világ, nem ő fújja a passzátszelet. A gasztronómiával foglalkozó blogok ma már jelentős mértékben formálják a közízlést, komolyan veszik, amit csinálnak, és a többség jól is csinálja.
Gyorsan megjegyzem, hogy magamat nem sorolom ebbe a körbe. Én azért főzök, hogy legyen mit ennem, a poszt ennek csak "mellékterméke", olyan, mint a mosogatás főzés után. Azzal a különbséggel, hogy ez utóbbit nem lehet elsumákolni, mert egy idő után nem lesz miből enni, és a konyhát nehéz szagok ülik meg. Természetesen folyton igyekszem valami újat kitalálni, de végül is az én hasamról van szó.
Azt viszont nem árt tudomásul venni, hogy népesség egy jelentős hányada azt sem tudja, eszik vagy isszák a gasztroblogot meg a bloggert. Ha hinni lehet a statisztikáknak, a lakosság közel 20 százaléka offline. Árnyalja a képet, hogy az előfizetések egy része céges, illetve, hogy egy négy tagú család négy mobilnettel és egy otthoni vezetékessel máris 125 %-ot produkál. Magyarország legszegényebb régióiban, a porba-sárba fulladt kistelepüléseken élőknek illetve egyes korosztályoknak nincsenek ilyen problémáik. Némelyek számára a napi betevő előteremtése is gondot okoz. Nekik a Rama a vaj, a parizer a szalámi, a Vegeta a fűszer és Benke László A Szakács. Az egész cécóról legfeljebb valamelyik kereskedelmi tévé hírműsorából szerezhettek tudomást, vagy ha véletlenül belelapoztak az Igazmondó Hírújságba - amit a tulaj néha megvesz - a kocsmában.
Egy szó, mint száz, Benke László - akárcsak Győzike - addig lesz műsoron, amíg igény lesz rá. Én magam alig várom azt a napot, amikor ez lesz az egyetlen problémánk, és felháborodott háziasszonyok tízezrei lepi el a Kossuth teret égnek emelt serpenyővel követelve a visszavonulását.
Addig is főztem egy kis sertésnyelvet Benke László módra.

Update:  Időközben az idős szakács kórházba került. A magyar gasztronómia "guruja", Schobert Update Norbert Facebook oldalán kelt védelmére: "... a divatos gasztrobloggerek aljasan összevágott videókkal és ocsmány, becsmérlő kritikákkal támadták a házias, egyszerű, vidám főzés Atyját...". "Miért kellett ezt a jószívű, idős Nagymestert a rosszullétbe kergetni?" "Mélységesen szégyelljétek magatokat! Én megvetlek titeket."

Ahogy az várható volt, akadt olyan, aki nem maradt adós. Szóval, megy az osztás rendesen.

Kaptam a nagylyánytól karácsonyra egy Anova Sous Vide WiFi szerkentyût, amit most felavattam. Legutóbbi rántott borjúláb készítéskor már használtam magát a szuvid fõzést (magyarul abáltam a borjúlábat), és az jól sikerült mindenféle szerkezet nélkül.

Lássuk mit tud az Anova - lesz-e olyan jó, mint a kisláng a gázon?

Vejem fõzött nekem, amikor a nagylyány nem volt otthon (mint az anyja - õ sem eszik birkát se). Már három éve is megörvendeztetett vele, de most nagyon büszkén állt neki használni a szuperkuktájukat!

Azt mondja: én csak berakom neked ebbe a kuktába a húst, te kapcsold be egy órával azelõtt, hogy hazajövök, így pont jókor készül el. Hát talán egy kuktát még be tudok kapcsolni :)

• Ez mi? – kérdezte a norvég egyenruhás (vámtiszt, határõr reptéri biztonsági ember?) hûvös udvariassággal és (természetesen) folyékony norvég nyelven.
• Ez körömpörkölt. - mondta Rita. Beharapta alsó ajkát és félárbocra eresztette szempilláit, (ezt egy Kate Hudson filmbõl leste el és mondták jó áll neki) és úgy pislogott az egyenruhásra. Szintén folyékony norvég nyelven, bár a „körömpörkölt” szót magyarul használta.
• Mi? – kérdezte ismét az egyenruhás és mutatóujjával megbökte a fóliába csomagolt láthatóan fagyott mûanyag dobozt.
• Ööö- étel. Disznóláb, hagyma, paprika megfõzve. Magyar étel.
• Állateledel? Kutyának lesz? Van kutya?
• Nem. Magyar karácsony étel. Nekem lesz. Otthonról hoztam, Magyarországról. Apám fõzte.

Imádta a körömpörköltet. Mielõtt visszaindult Oslóba az apja két napig ügyködött vele. a körmöket megmosta, megsikálta, megperzselte egy régi „Wehrmacht” gázperzselõvel, újra átsikálta, újra megperzselte, negyedekbe hasította, majd szép lassan fõzte, fõzte kinn a garázs mellett az ablakpárkányon, a régi rezsón, türelmesen lassan, mert a körömpörkölt, csakúgy mint rokona a kocsonya, nem kapkodós embernek való. Került bele bõségesen hagyma, kis fokhagyma, kevés kömény (õrölt, mert utált ráharapni az egész köményre, az ízét viszont szerette) egy kis paradicsom, egy hegyes zöldpaprika, só, bors, ennyi. Van, aki még ezt a fûszerezést is soknak tartotta, de õ így szerette. Mire kész lett, a pörkölt remegõs-illatos vörös-arany (ez most divat) csoda lett, amitõl elalélt, aki csak fölé hajolt. Ebbõl fagyasztott le egy kockányit a lányának, hogy érezze e szittya puszta leheletét a fjordok között. Ez látszott most megbukni az egyenruhás értetlenségén, de Rita fel volt készülve rá, hogy foggal-körömmel harcolni fog a körömért.

Az egyenruhás bedugta a dobozt egy kis alagútba az asztalán és a kijelzõre meredt, majd miután a készülék csippantott néhányat, megkönnyebbülten sóhajtott. Oké, legalább nem robbanóanyag. Szemlátomást megnyugtatta, mint ahogy az is, hogy ez a szõke kislány, aki mûvészien rebegteti a szempilláit, a saját anyanyelvén válaszolgat neki.

• Disznóláb? Ezt maguk megeszik? És jó? – kérdezte újra kétkedõ hangsúllyal.
• Nem mindenki szereti, de én igen. Nagyon finom. (Mindenesetre sokkal jobb, mint az a halízû sápadt birkahús, amit ti nyírfaágakon gõzöltök egész éjszaka karácsonyi lakoma címén). Én nagyon szeretem.
• Igazából el kellene koboznom, mert tisztázatlan eredetû fagyott élelmiszer(?) de mivel nem veszélyes és mindjárt karácsony van, rendben. Viheti, csak jól csomagolja be és ne egyen belõle a gépen. Mit is mondott, mi a neve?
• Körömpörkölt.
• Koro… eh, maradjunk a disznólábnál. Mehet.
• Köszönöm. Boldog karácsonyt.
• Boldog karácsonyt.

Éjszaka, mikor az albérletében a szaftot tunkolta egy kis kenyérhéjjal a lábos aljáról, felhívta Skype-on a barátnõjét, aki szintén gyakornok volt egy számítógépes cégnél New Jersey-ben, és elmesélte neki a történetet, az vigyorogva mondta, hogy az a mitugrász vámos a new york-i reptéren ki akarta dobatni vele a velõs pacalt amit otthonról vitt, és nem akarta megérteni, hogy mi ez, de olasz neve volt az ürgének és neki eszébe jutott egy ligúriai nyaralás és már kissé ingerülten mondta neki hogy „trippa bazmeg, trippa te kis köcsög”.

Ez volt a varázsszó, (már a trippa, nem a többi) az ürge arca felderült és mosolyogva szabad utat adott a pacalnak.

És még mondják azt, hogy nem jó dolog a globalizáció.

Alapvetõen egy abszolute minimalista spagetti arrabbiata recept, de elkészül annyi idõ alatt, míg a tészta megfõ!

Ráéheztünk este, muszáj volt összeraknom. Annyi csalás van a dologban, hogy nekem sok sült paradicsomom van eltéve a kamrában, és azt használtam. Ám akinek nincs, az nyugodtan használjon egy féldoboznyi egész- vagy darabolt-paradicsom konzervet helyette. Tulajdonképpen hívhatnám paradicsomos Aglio e Olio-nak is, annyira egyszerű.

Esetleg lepina. Szerb illetve bosnyák lepénykenyér. Épp a napi betevő főzős videóadagomat nézegettem, mikor a csirke currynél a fickó, valahol a 9. percnél elővett egy lapos kenyérfélét, félbenyisszantotta és ráöntötte a serpenyő tartalmát. Somunnak nevezte a kenyeret. Gyorsan rákerestem és mentettem is receptet későbbi felhasználásra. Amúgy érdemes megnézni a Youtube-on a videóit. Ha valaki esetleg nem tudná, mi az a foodporno (nem a konyhaasztalon kefélnek), az ennek a Mac&cheese-nek vagy ropogós disznósültnek láttán némi fogalmat alkothat. Hihetetlen gusztusosan tud főzni. A szerb szakács késébe kicsit bele is zúgtam, amivel nem lehetek egyedül, hiszen a google ad keresési ajánlatot az almazan kitchen knife kifejezésre.
A receptek elég nagy szórást mutatnak mind az alapanyagok, mind az elkészítés terén. Végül az összetevőket tekintve legegyszerűbbet választottam, az elkészítéshez pedig a magvas kenyeremnél használt módszert alkalmaztam.

Nagyon cudar hideg van! Leves kell, ami meleg és csíp. Van is itthon két szép póréhagymám, amit nem dolgoztam bele a rizottóba, meg csiliolajam, így a megoldás adott.

Már csak a levesbetétre kell valami ötlet. Legutóbb egy olvasónk rákérdezett, mit csináltam a tojás fehérjével.  A kérdésben azután adott is ötletet hozzá... Nekem ez különleges volt.

Végre elkezdtek termeszteni idehaza is különleges gombafajtákat, mint az ördögszekér, a shimeji vagy a shiitake féléket. Sõt, még kapni is lehet õket, ha nem is ingyen. Nincs itthon a feleségem, be is vásároltam belõlük, hogy meginvitálom a szomszédságot egy gombarizottóra.

Szép kényelmesen nekiálltam a munkának.

Úgy esett, hogy megmaradt egy kacsa decemberről. Mi tagadás, kicsit túlbiztosítottam az ünnepi menüsort, mind a fajták, mind az adagok szempontjából. Minden bőségesen elég volt, sőt maradt is egy-két adag mindenből. Halászléből és töltött káposztából le is fagyasztottam két-két evésre valót, de a kocsonyánál nem volt ilyen opció, meg kellett enni mind. Nem panaszkodom, jó éltem, de a kacsát már nem sikerült besuvasztani.
Most hétvégén aztán előkaptam őkelmét, és megsütöttem.

Sokat fõztem már, sokat is szöszmötöltem vele, ez viszont csípõbõl jó lett!

Jön haza a feleségem, aki nagyon szereti a kocsonyát. Fõleg a levét, meg kis húst benne. Van még pár napom, most elkészítem, és ha elrontom, még mindig van idõm másikat főzni (azért volt már, hogy nem sikerült ...)

A boltokban a szeletelt füstölt lazacért vagyonokat elkérnek. Mivel beszereztem egy mini füstölõt pár éve, a gömbgrillben meg tudom füstölni a halat (is).

Az egészben a lényeg, hogy amikor készítjük, a hõmérséklet ne emelkedjen 15C fok fölé. A pácolás és a füstölés utána már biztosítja tartósságot.

Egyszerûen nem hittem el, hogy Wakának nem keményedett meg az aszpikja. Egy fejben rengeteg csont, bõr, stb. kollagén anyag van. Ha azt rendesen megfõzik, kemény zselatint kell kapni.

Belefutottam egy szemtelen fejbe füllel(!!!) de tokaszalonna nélkül a madarasban. Máskor is kacérkodtam, de mindig féltem, hogy szeme is van ... Ennek nem volt, megvettem hát.

Meg túrós, tejfölös, szalonnás, s a többi, csak nem akartam minden hozzávalót beleírni a címbe.
A nyögvenyelő voltaképpen egy sztrapacska jellegű étel, csak nem akartam magamra zúdítani a kedves olvasók - egyébként teljesen jogos - haragját, amiért annak nevezem. Fatornyos falumban a Nyírségben ezen a néven illették. Amilyen szegények voltak arrafelé a népek, örültek, ha egy kis zsír jutott rá, nemhogy juhtúró meg tejföl. Aztán cikákoltak evés közben, mire nagy nehezen le tudták nyelni, főleg ha elég nagyra sikerültek a galuskák.
Az ünnepek alatt eléggé túltoltam a húsevést - halászlé passzírozva, töltött káposzta, kocsonya -, s bár a köszvény nem jelentkezett be, úgy döntöttem, készítek valami "diétásabb" ételt.
Krumpli van rogyásig az erkélyen két polisztirol doboz védelmében, egy doboz Lipóti lemezes túró is pihent a fagyasztóban még múltkorról, mikor kaptam egy aznap lejárt szavatosságút. Savanyú káposzta is maradt valamennyi a karácsonyi dőzsölés után. Pár apróság még kellett mellé, azt pénteken megvettem.
Persze, egy kis szalonnát azért belecsempésztem a biztonság, no meg a látvány kedvéért.

Bár az szerintem mindig jó, de ha pár nappal az új év elõtt elkészül, akkor még összeérni is van ideje. Vettem is sok káposztákat, meg egy fej harasztot is, annyi biztos elég lesz.

Abszolute minimalista káposzta lett: se fül, se farok, se orra nem került bele. Kolbász is csak a töltelékbe keveredett. A káposztába azért jutott egy kiadós adag oldalas, meg egy kis füstölt is, mert az jó.