Blogkocsma

Minden évben elkésem a lencsefõzelékkel - nem is gazdagodtam meg! Idén viszont egyedül vagyok, idõm, mint a pelyva, hát fõzõcskézem. El is készült még este hétre a fõzelék. Persze posztolni már nem volt erõm, hogy releváns is legyek vele...

A kendvenc szomszédaim átjöttek éjfélre koccintani, így lehetõség adódott kipróbálni a babonát: ettünk egy-egy tányérkával a legszebb ázsiai étkészletbõl (Wakának biztos ismerõs lesz :) Az eredményről majd jövőre beszámolok!

András olyan szép kalácsot posztolt múltkor, hogy egyből megkívántam. Csak egyetlen bibi volt, zserbósütésre rendezkedtem be. A hozzávalókat megvettem - úgy, ahogy - a diót megtörtem, meg már lélekben is rákészültem erősen. Nosza - gondoltam - hozzuk össze valahogy a kettőt. A szerző Limarától szerezte be a kalácsreceptet, elmentem hát én is oda, hátha akad valami, ami beleillik a koncepcióba. Naná, hogy akadt. Pár apró változtatással minden gond nélkül hozzá tudtam igazítani az elképzelésemhez.
Készült egy zserbókalács.

Nem mindennapi ajándékot kaptam még karácsony elõtt: egy gyönyörû tisztított márványos bélszínt! Mivel a karácsonyi menû már rögzített, a húst betettem érni a hûtõ hideg sarkába (2C fok). Tegnap azután nekiláttam feldolgozni. Lett belõle tatár és steak is.

A hús igencsak méretes adag volt: 1,5 kg. Ennyit egy ételnek biztosan nem készítek el, lesz belõle mindenféle.

Így is lehet. Ha elszúrok valamit, átkeresztelem, és ráfogom, hogy eredetileg is így akartam csinálni.
A terv egy oroszkrém torta készítése volt. Az eredeti receptet egy Oroszi nevű cukrász alkotta meg valamikor a századelőn, a sütemény neve az évtizedek során egyszerűsödött oroszra. (Nagy bánatomra semmi bővebbet nem találtam a mesterről, még a keresztnevét sem sikerült kiderítenem, mindenki csak a torta révén hivatkozik egy "Oroszi nevű" cukrászra.) Mivel oroszkrém a torta, evidens, hogy angolkrém kell bele.
Recept található rogyásig, én egy olyat kerestem, amely krémjébe nem kell zselatin. Úgy okoskodtam, hogy az elégséges (sőt!) kollagénbevitelt biztosítja a töltött káposzta és a kocsonya, amit az ünnepek alatt főzök. Pudingporral operáló verzió volt számos, de az már nekem is sok lett volna a lustaságból. Maradt a keményítős-tojás sárgájás verzió. Így utólag belátom, hiba volt.
Szóval a tortába való angolkrém helyett skót krém lett.
Elég vacak képet sikerült lőnöm róla, a Kistesóéknál uralkodó meghitt ünnepi félhomálynak köszönhetően. (Még jó, hogy nem kanalaztam a szám mellé az ételt a karácsonyi vacsoránál.)

A gyerekek foszlós kalácsot kértek. Bár sokat sütöttem már gyerekkori emlékek alapján, most mégis Limarához fordultam az ötletért.

Talán a legegyszerûbben elkészíthetõ, ámde fantasztikus kalács lett az eredmény!

Százados Asszony nemrég tért haza sikeres útjáról a Pireneusi-félszigetről. Hozott nekem meglepetést mintegy két kiló kezeletlen héjú citrom képében. Persze, olyan nagy meglepetés nem volt, hiszen én kértem, hogy hozzon, de azért nagyon örültem.
Félretettem a hűtőbe, aztán hétvégén nekiláttam. Citromdzsemet akartam készíteni és egy kis cukrozott citromhéjat egy későbbi projekthez.

Nem éppen egy karácsonyi fogás, de remek lehet rántott hús mellé.

Minden kedves olvasónknak boldog karácsonyt kívánuk!

Ezt a salátát ettem már itthon is - bécsiszelet mellé - Budakeszin, de az igazit Bécsben, a Figlmüllernél találtam.

Borjúbécsit nem sütöttem, de a salátát megfõztem, hogy jó lesz a rántott borjúláb mellé. De azt se fejeztem még be, viszont a saláta igencsak fogytán van.

Nem, nem leves, valami más. Persze levessel kezdődött. Egészen pontosan megkívántam egy jó frankfurti levest. Aztán eszembe jutott, hogy a héten már volt krumplifőzelék két napig, a főtt krumpliból meg elég volt egy időre. Olyan ételt kellett kitalálnom, amiben nem futok össze ilyesmivel.
Persze, ha valamit csűrni-csavarni kell, nem kell a szomszédba mennem egy kis ihletért. Törtem a buksit, milyen ételt lehet főzni egy frankfurti leves hozzávalóiból, úgy, hogy ne leves legyen a végeredmény. Elhagytam a vizet és feltaláltam a frankfurti buktát. Akadt, aki kiflinek hívta, de annak túl vastag volt, batyunak meg túl hosszú. Nevezzük bárhogy, igen jó étel lett.

Vagy csak második, de a lényeg, hogy mindegyik különbözik! A mostaniban a hangsúly az "egyszerre megfõzzük az egészet"-en van. Nem hittem, hogy a zöldségek kibírják, ha a csülköt és a babot együtt fõzöm a csülökkel.

Nos ... nem nagyon szeretik. Mondhatnám rongyá fõttek! Viszont az ízek tökéletesek lettek. Talán lehetne utólag beletenni a sárgarépát, de akkor értelmét veszti az "egyszerre fõzés" fogalma. Pedig az rengeteg idõt takarít meg a szakács számára.

Szülinapjára azt kért, de azzal, hogy õ el is készíti. Volt kis vitánk az alapanyagokról, meg halmazállapotról, de nem tudtam meggyõzni - anyja lánya!

Ilyen is csak száz évben egyszer történik nálunk, hogy nem akkor készül ilyesmi, amikor elhasználtunk rengeteg tojássárgáját, és ott mosolyog két befõttesüvegnyi fehérje :) Dehát a szülinap az szülinap!

A legutóbbi kütyüparádé után most essék néhány szó az Aliexpressen kapható vetőmagokról is. Bizony Kínában nem csak az ipar hasít szédületes iramban, hanem a mezőgazdaság is. Nyilván nem kevés pénzt ölnek bele, hogy azon a téren is világelsők legyenek. Micsurin csak kapkodná a fejét, hogy micsoda csodákat hoztak létre a szorgos kínai tudósok. De még a brit tudósok is csak pislognak a zöldségek és gyümölcsök láttán. Az sem utolsó szempont, hogy mindezt GMO mentesen teszik. Legalább is, ezt írják mindenhol. Mondjuk, mit is várhatna az ember egy olyan néptől, amely a nem túl izgalmas ezüstkárászból aranyhalat tenyésztett? Meg feltalálta a koi pontyot?

Kinemesítették például a tarka epret. Nem ám burgundi, meg vérpiros! Kék, zöld, magenta! Sőt! Kívül kék, belül piros. Aztán nem is apró ám. Kettő ilyennel simán tele van az uborkás üveg.

Megjöttem a nagy tó másik oldaláról, és megettem, amit a feleségem bekészített a mélyhûtõbe (az ENYÉMBE!!!! Merthogy az övében nincs hely ...) Nagyon finom húsleves volt, meg találtam egy doboz székelykáposztát is, így azután tegnap el is voltam. Jött viszont a mai nap, amire nem készültem. Le kellett volna mennem a boltba bevásárolni, de még mindég álmos vagyok, így körülnéztem, mit találok.

Krumpli, hagyma, szalonnazsír mindig van itthon, de most leltem két fej gombát is, meg egy cseppnyi csabai kolbászt. Ebbõl kellet kihoznom valami vacsorát magamnak, meg a szomszédasszonynak, aki etette az állatokat az átmeneti periódusban.

Kedvenc mókám, hogy az Aliexpress-t böngészem. Elképesztő, hogy mennyi vacakot képes az emberiség gyártani, s ami még hajmeresztőbb, megvenni. Akad persze pár ötletes vagy éppen jópofa eszköz, a java használhatatlan szemét. Természetesen van minőségi cucc is, de annak megkérik az árát vastagon. Bár a konyhai eszközök kedvenc kategóriám a "Kert" és a "Barkács" is szolgál meglepetésekkel. Ezekről is megemlékezem majd, most azonban jöjjenek a válogatott konyhai kütyük.
Elsőnek egy teatojás (1,32 $):

Felvitte az Isten a dolgomat. Rám lőcsölték a koszorúk beszerzését ezért hetente legalább egyszer hivatalból el kell mennem a piacra a virágboltba. Munkaidőben, szolgálati autóval, sofőrrel mint az Urak. És ha már ott vagyok...
Legutóbb is mentem egy kanyart, csak hogy megnézzem a választékot. Belefutottam N-be, a sokat próbált zöldségnepperbe. Kicsit eldiskuráltunk, közben szemléltük a piaci naphoz képest kissé lagymatag forgalmat.
- Nem akarsz lecsót főzni? -kérdezte.
- Végülis... - még szép, hogy akartam.
- Gyere, adok paprikát.
Mentem.
- Szatyrom nincs ám, csak számláért jöttem be - mondtam.
Előkapott egy műanyag narancsos rekeszt az egyik pult alól. Belerakott négy hálónyi paprikát.
- Padlizsán kell?
- Jöhet.
Beledobott vagy négyet abból is, kicsit már imitt-amott kérdéses volt a gyümölcs, de krémnek még használható. Megfejelte néhány csokor újhagymával, éppen tele lett a láda.
Megköszöntem, elköszöntem, aztán húztam vissza GDP-t lapátolni.
A serény munka közepette elkezdtem törni a fejem, mi legyen a paprikából. Fele paprika megy Kistesónak a padlizsánnal együtt. Lecsó, az ugye adja magát, de az magában sovány lesz hétvégi menünek. Legyen lecsós szelet, olyat még úgysem főztem, rossz meg nem lehet.
Nem is volt az.

Ki kellett használni, hogy a nagylyány nem eszik itthon, így a vejem hozott haza tisztított fürjeket még délben, hogy majd estig kiolvad. Nem olvadt ki, de rásegítettem a hidegvizes módszerrel.

Talán a létezõ legegyszerûbb recept, ha nem is a leggyorsabb. Egy tepsivel elkészül, és azt se kell mosogatni, ha alufóliával béleljük.

A fagyok beállta előtt - persze a fagyok nem álltak be - felszedtem a maradék tarka céklát, lepucoltam a leveleket, lesikáltam, aztán egy nagy zárható vödörben az erkélyre transzportáltam őket. Vittem belőle egy-egy adagot a kollégáknak, de még így is maradt pár kiló. A hétvégi menühöz éppen kapóra jött volna valami salátaféle. Eszembe jutott, hogy Á a múltkoriban hozott majonézes céklát. Megízeltem, finom volt, el is kértem a receptet, le is körmölte becsülettel nekem. A cetlinek persze már rég nyoma veszett az munkahelyi íróasztalomon uralkodó káoszban, ahhoz viszont nem volt pofám, hogy még egyszer elkérjem. Rákerestem hát az Interneten, összeollóztam egyet a szám íze szerint, aztán elkészítettem.

A nagylyány túrós batyut kért, amihez már meg is vette a túrót. Ez az USA-ban nem olyan egyszerû, mert nem mindenhol készítik, még kevesebb helyen árulják, lévén kicsi rá az igény.

Nem volt kedvem kelttésztát készíteni, ezért egy bolti leveles tésztát vettem hozzá, mert azzal is finom süti lesz. A muffinforma csak azért ugrott be, mert soha nem sikerül kicsorgás nélkül elkészítenem a batyukat ...

Akármelyik boltot néztem az USA-ban, nem találtam gesztenyepürét. Se cukrozottat, se semmilyet. Még az Aldiban se! Lett egy Aldink, ami minõségében a legvacakabb CBA-t is alulmúlja. Így aztán csempészni kellet a nagylyánynak az otthoni lefagyasztott téglákból.

Gyerekkoromban nem volt elõregyártott krém, házilag kellett készíteni. Én jól kibírtam nélküle is, de gondoltam, megmutatom nekik, hogyan kell gesztenyébõl gesztenyepürét készíteni, ha netán kedve támad rá.

Meglátogattam Kistesót. Mohamednek néha meg kell emelnie a seggét, ha már a hegy nem hajlandó mozdulni, ugye.
Kaptam egy kávét, kényelembe helyeztem magam a konyhaasztalnál.
- Rendeltem házikolbászt egy kollégától, viszel belőle? - kérdezte.
- Persze.
Nyisszantott egy darabot, fóliába tekerte. Közben előkeveredett Öcskös is.
- Van kolbász, viszel? - kérdezte Ő is.
Kezdett valami igen gyanús lenni.
- Ugyan, vágj már egy karikát belőle, hadd kóstolom - mondtam.
Vágott, megízleltem. Elsőre igen sós volt. Ez mondjuk annyira nem lepett meg, a legtöbb más által készített étel sós nekem. Aztán megjött a fokhagyma is, elég töményen. Szóval, itt volt a kutya elásva, nagyjából úgy szeretik a fokhagymát, mint Nosferatu. Annyira nagy baj azért nem volt vele, csak elfogy - gondoltam.

Kedden aztán vidékre szólított a dolgom, egész napra. Rákérdeztem, mit főznek aznap. Babgulyás füstölt csülökkel és darás tészta. A darás tésztával nincs bajom, de a leves háromfázisú köszvénygenerátor a marhahús, a hüvelyes és a füstölt hús miatt. Ez tehát ugrott, maradt a hazai. Eszembe jutott a kolbász, és már ki is ötlöttem, mi lesz belőle. Egy kevés sajttal dúsítva kiflibe töltöm, pár almával meglesz az útravaló és még vacsorára is jut belőle.

Múltkoriban a hókifli ügyében túrtam a hálót. Nem akartam félmunkát végezni, megnéztem a mákos patkót, a búrkiflit, a zsúrkiflit és a pozsonyi kiflit is. A gugli szokás szerint úgy gondolta, tudja, mit szeretnék és belekotyogott a dolgomba. A pozsonyi kiflinél feldobta a pozsonyi kocka nevét is. Csak a szemem sarkából vettem észre, mert már scrolloztam is az engem érdeklő megnevezésre, de azért megjegyeztem magamnak a dolgot. Mikor aztán megvolt, amit akartam, beírtam a pozsonyi kockát is. Egy meglepően egyszerű, de ízesnek és érdekesnek ígérkező ételre bukkantam. Afféle vargabéles klón. Megnéztem pár változatot - az egyik elvetemült mindjárt széles metélttel készítette -, aztán nagyjából összeírtam, mi kell a boltból? Az már látszott, hogy lesz egy tésztagyúrás a héten, mert ezt bolti kockatésztából biztosan nem fogom elkészíteni.
Lett hát tésztagyúrás, -szárítás, és pénteken lett pozsonyi kocka.

Nem otthon vagyok, így nem szégyen, hogy a jalapeño csili nem a kertembõl származik :) Viszont olyan szép nagyok voltak, hogy nem tudtam ellenállni nekik.

Csak a vejemre számítottam a fogyasztásánál, ezért keveset vettem. Krémsajt volt otthon, de reszelnivalóért bementem a boltba. Itt azután elbuktam 15 deka darált marhahúsra is ...

A napokban készült egy nem túl sikerült aszpikos fej. A folyamat melléktermékeként 3-4 liter tartalmas, fűszeres húslé keletkezett. Kiönteni vétek lett volna, törhettem a buksit, mi is legyen vele. Ez persze ilyenformán nem igaz, szegény malac még javában makkal álmodott, mikor nekem már megvoltak a terveim a főzőlével. Többnyire literes műanyag flakonban le szoktam fagyasztani, hogy később egy levest vagy főzeléket gazdagítva használjam fel. Most is egy leves volt a terv ebédre, mivel a fejet hideg reggelinek szántam a következő napokra. Gombóccal természetesen, hadd legyen tartalmas az a leves.

A nagylyány alkotta, én csak fotóztam. Szerencsémre õ kifejezetten szereti, ha megírom a fõztjét. Most, hogy itt vagyok náluk, néha fõzök is, de meg kellett várnom az új fényképezõgépemet (ami épp most érkezett meg).

Ezt a sütit még 8 hónapos pocakkal is megcsinálja 15 perc alatt!

Éppenséggel nevezhetném egy újabb csúfos fiaskónak is.
Megint fejre adtam a fejemet. Törtem a fejem, mit főzzek, aztán a fejemhez kaptam, hiszen éppen a van egy fél fejem a múltkorról a fagyasztóban. Volt ugyan egy kis fejetlenség ott a hidegben, de némi kutatás árán fejlett. Aszpikban.
Persze, kocsonya flancosan. Aztán még az se nagyon, de ez csak másnapra derült ki, akkorra fejeztem be.
Kifejtem bővebben is: