Blogkocsma

Úgy esett, hogy valami tartalmas levest kerestem így böjt idejére, ami egytálételnek is megteszi (na jó, egy szelet kenyérrel). Ez a recept egészen jónak tűnt, bár a narancsos ízvilágtól berzenkedtem, a rikottával készült gombóc tetszett. Kicsit spekuláltam és összedobtam egy sima zöldségleves alapú változatot.

Nagy lelkesedéssel osztotta meg velünk Babette a legegyszerûbb pogácsareceptet, hogy posztoljam, ha izlik. Mondanom sem kell, elkészítettem.

Persze nem álltam meg, hogy picit bele ne kontárkodjak a receptbe ...

Mac & Cheese avagy sajtos makaróni. Vagyis hát majdnem, de erről majd később.
Részben magam vállalta, részben kényszerű böjtre adtam a fejem. Szezonja van éppen, de ilyesféle skrupulusaim nincsenek, lévén, súlyosan vallássérült vagyok. Nincs könnyű dolgom tekintve, hogy a köszvény miatt a zöldségek jó része - hüvelyesek, káposzta és minden rokona, spenót, etc. - nem ajánlott. Végignézve a fennmaradó választékot, nem sok mozgásterem maradt, különösen úgy, hogy meglehetősen nagyétkű ember vagyok. A tejtermékek és a tojás tehát marad. Természetesen mindent magamnak köszönhetek, hosszú ideje jól voltam, azt hittem büntetlenül bűnözhetek. Hát nem, ezért most aztán törhetem a fejem a napi menü miatt, de még mindig jobb, mintha nem volna mit enni.
Szóval Mac & Cheese. Egy sajtmártás elkészítésén már régóta törtem a fejem, úgy terveztem, sült krumplihoz készítek ketchup helyett, milyen jó lesz rántott hús mellé. A hús ugyebár kiesett, a sajtszósz viszont remekül fel tud dobni egy csomó unalmas dolgot, akár egy OSB-lapot is ehetővé varázsol. Ahogy a recept után koslattam az Interneten, belefutottam ebbe a nagyon amerikai, nagyon sajtos makaróniba. Persze nyomban számos kérdés felvetődött. Először is ahány képet csak megnéztem, makarónit - legalább is olyat, amilyet én ismerek - nem láttam. Olyan szép combos csőtészta virított mindenhol a szószban. Gondoltam persze, Amerika, ott minden nagyobb, a makaróni is valami GMO szörny lehet. Mindegy, vettem szarvacska tésztát, tök olyan. Aztán a sajt. Cheddar kellett volna, meg valami jóféle zamatos kemény sajt, akár parmezán vagy pecorino. A lábam még nem jött teljesen rendbe, meg aztán táppénzen voltam, nem akartam messze kószálni, hogy aztán belefussak valakibe, és rajtam köszörüljék a nyelvüket a melóhelyen. A közeli SPAR-ba sétáltam el, úgy emlékeztem van sajtpult. Volt, de csak csomagolt sajtot árultak. Cheddar volt, igaz, nem valami csípős, két évig érlelt fajta, de beértem vele. Kemény sajtot ellenben nem kaptam. A tejes pultban volt valami szórósajt - a címke szerint különböző szárított sajtok keveréke -, meg Galbani Grangusto, amely "Félzsíros, érett, reszelni való kemény sajt", tojásból kivont lizozin enzimmel tartósítva, 18 deka 1100 Forint. Vettem hát 15 deka lakossági trappistát a közepes árfekvésből.
Innen már sétagalopp volt.

A gyerekek ismét bejelentkeztek vasárnapi ebédre, amibõl csak egy volt biztos: 10 liter húsleves marhaoldalasból és marhanyakból (csontot ugyanis szombaton már sehol nem kaptam). A csodahüttõben egyre szaporodnak a befûszerezett marhahúsok, elkezdtem hát keresgélni köztük, amikoris beleütköztem egy szép nagy rostélyosszeletbe. Az ilyen húsoknak soha nem tudok ellenállni, ha meglátom a boltban. Így gazdagszik a csodahüttő, ahonnan lehet varázsolni ...

Ez indulásnak jó, de négyünknek doggybaggel viszont kevés. Kihorgásztam tehát még két szép, nagy, fûszeres marhanyakat is és eldõlt, hogy hagymás rostélyost készítek.

A húslevest feltettem már reggel kislángra a szokásos fûszerekkel, majd átadtam a konyhát a feleségemnek: süthet keverhet-kavarhat kedvére, én meg kiköltöztem a nagyasztalhoz zöldséget pucolni a leveshez. Azután visszavonultam a bloghoz, és csak délfelé mentem ki újra a konyhába, amikor szegény asszony épp kifröcskölte mindenhova a tejszinhabot a robotgéppel. Csendben bezöldségeltem a levest és elõkészítettem a hagymát.

Legyen hagymaleves, mert rég volt, mondta feleségem. Nekem meg eszembe jutott, milyen klassz volt, amikor friss cipóban ettük az USA-ban.

Természetesen Limarához fordultam támpontért, mert õ a kenyerek mestere a blogokon. Találtam is nála egy hagymás cipót, amit kifejezetten hagymaleveshez sütött. Erre le is csaptam izibe.

Avagy a három fázisú köszvény-generátor

Nem pont ezen a néven anyakönyvezték a húst, de a császár még mindig jobban hangzik, mint a PICK EH. BOR NELK. NY. BACON. A napokban jártam az ábécében, ott bukkantam rá. Szeretek vasárnaponként zárás előtt betérni, potom pénzért lehet remek dolgokat venni olyankor. Ezt 1100-ért adták, príma hús, csont és bőr nélkül. A pecsenyezsír is éppen elfogyott, krumpli meg van még dögivel, már csak valami nyeléskönnyítő kellett hozzá. A bajor káposzta jó ötletnek tűnt hozzá, bár nem sikerült autentikusra, mivel füstölt húslé kellett volna hozzá, de az utolsó adag elfogyott legutóbb a krumplifőzelékhez. Szégyen ide, fél liter húslét főztem kockából a pároláshoz.

Már többször is írtam, hogy van egy kedvenc kifőzdém, ahova néha lemegyek ebédelni. Fõleg, amikor amúgy is lenn járok a környékén.  Remek házias ételeket főznek. A napokban is arra jártam. Nagyon nem éheztem, meg épp a kellõs közepén voltam a makréla elkészítésének, de a tulaj éppen rántott gombát sütött. Hát azt nem lehet kihagyni - legalább egy zóna adagot! Körítésnek majonézes krumplisalátát ajánlott, amit elfogadtam.

Hát én még ilyet nem ettem! Amikor megdicsértem, azt mondta a hölgy, hogy ha itthon a lyánya, akkor mindig készít neki. Eszméletlenül izlett, ezért reprodukáltam többé-kevésbé sikeresen idehaza. Álljon itt a receptje.

Kuplung kamionosként rója a vén Európa útjait, az utóbbi időben Valenciába jár narancsért. Legutóbb, mikor összefutottunk a Sörözőben, kezembe nyomott négy lime-ot. Mint kiderült a cég központjában - ahová az áruért járnak - a főépület bejárata egy hatalmas üvegház, tele a legkülönfélébb citrusokkal, ami csak létezik. Valahogy besettenkedtek, leszakított pár lime-ot és gyorsan a zsebébe gyömöszölte. Itthon az asszony ki akarta dobni a nyamvadt zöld citromokat, de ő inkább elhozta nekem, hátha tudok vele valamit kezdeni. Naná. hogy tudok, csak azt nem tudom, mit. Időközben az is kiderült, hogy a saját narancsszükségletét is onnan szerzi be, csak éppen nem az üzemben kezelt fajtából, hanem szed magának az ültetvényen, amíg a rakodásra vár. Gyorsan rendeltem is pár kiló citromot tőle, ha éppen akadna az is.
Szóval ott álltam a lime-okkal, és törtem erősen a fejem. Aztán bevillant. Szirupot fogok belőle főzni. A sziruppal meg egy remek kuglófot fogok locsolgatni. Főztem hát szirupot és sütöttem kuglófot.

Találkoztam még októberben egy jóravaló teljes oldalassal, amin annyira alig volt zsír, hogy meg mertem venni :) Feleségem nem szereti a zsíros húst (, viszont ha leszen jó pecsenyezsír belõle, az valahogy kézen-közön elfogy ) ...

Az ilyen szép darab húsok ritkán kerülnek azonnali fogyasztásra, legtöbbjük a csodahüttõt gazdagítja, boldogan álmodozva egy késõbbi menüről. Ez az oldalas is így kezdte pályafutását.

A hazai multiban jártam kenyeret venni (a közelben csak ott kapni azt a kenyeret, amit eszünk: Sváb Alpesi Parasztkenyér). Van ott egy katasztrofális hentespult egy idõs hölggyel és néhány hentessel, amit nemrégiben átalakítottak, így még rosszabb lett. Megütötte viszont a szemem egy tálban láthatóan frissen bontott csirkemellcsont. Ezt elhozom, mert imádom a könnyû csibelevest.

A nyolcvanas években a hamburgerrel együtt betört hozzánk a hotdog is. A csalamádés hamburgerhez hasonlóan a maga bumfordi káeurópai módján készült persze. Strandokon, pályaudvarokon a büfékben megjelentek a bizarr szexuális segédeszközre hajazó hotdogsütők. A készítésnél nem sokat gatyáztak, ráhúzták az erre a célra készített kiflit a forró dildóra, mikor elég meleg lett, nyomtak bele egy adag mustárt és kecsapot, csipesszel beleszuszakolták a virslit, tekertek rá egy szalvétát, és már lehetett is majszolni. Talán egyszer, ha ettem, végül is nem volt olyan rossz, de ez főleg annak tudható be, hogy akkoriban még az ipari virsli is ehető volt.
A napokban aztán, mikor betértem egy italra a sörözőbe, az orrom alá dugtak egy virslit.
- Ezt kóstold meg.
Megkóstoltam és egészen jó volt.
- Honnan van? -kérdeztem.
- Innen a kisboltból - jött a válasz.
Hazafelé be is mentem, megnéztem magamnak a virslit. Juhász pálcika - hirdette a felirat. Elraktároztam magamnak az információt. A következő vasárnap vettem néhányat belőle (1070 forint/kg), no meg párat a másik fajtából is. Megsütöttem a kifliket - hiszen épp ez volt a pláne, boltival nem lett volna nagy truváj elkészíteni - aztán hétfőn belaktam hotdoggal.

Az úgy történt, hogy tegnap karajt paníroztam, és igencsak elmértem a tojás mennyiséget (mint mindig ...). Persze ez nem szokott baj lenni, mert készítek vagy pamókát (liszt, prézli, sütõpor az olajban kisütve), vagy simán csipetke lesz belõle. Délután kerestem is a maradék tojást, hogy kicsipkedem, de nem találtam. Ma reggel viszont beleütköztem a spájz ablakában, ahol -2C hideg süvített befelé. Meg nem romlott, az biztos ...

Behoztam hát, de már nem volt kedvem csipkedni. Ez a tojás pont elég egy jó kis házitésztának, gondoltam és elkezdtem lisztet adagolva összegyúrni. De házi tésztám már van elegendõ, kéne egy raviolit készíteni, de nem hússal, mert azt nem kér a feleségem. Kinyitottam a hûtõ ajtaját és keresésbe fogtam, de csak sajtokat, tejszínt, vajat, tejfelt találtam, pedig igazából rikottát vagy túrót kerestem. Mivel töltsem meg, gondolkodtam, amikor beugrott, hogy a napokban hoztam egy spenótot.

Ezaz! Spenótos legyen, azt szeretjük. Fél kiló azért sok, kettévágtam hát a mirelitet a baltával és nekiláttam. (Akkor láttam, hogy már ez is csak 450 grammos.)

Egy olasz étteremben találkoztam elõször mártogatós fûszerolajjal. Egy tálkára kiöntöttek valamilyen fûszerezett olajat és friss, meleg kenyeret (na jó, nem kenyér volt az, hanem pizzatésztából frissen sütött pici zsemlécskék)  adtak hozzá tunkolni. Az olivaolaj egészséges, az íz pedig fenomenális volt.

Amióta itthon vagyunk, rengeteg a zöldfûszer a kertben, gyártom hát ezeket az olajokat. Persze szárazfûszerbõl is lehet készíteni, csak nem olyan intenzív az íze.

Kistesó megjött a messzi Kínából és hozott egy merítésnyit a mesés kelet kincseiből. Friss gyömbér, szárított gomba, üvegtészta, rizsecet, tea és még ki tudja, mi rejtőzött a poggyászában, ami szerencsésen átcsúszott a vámon. Legott be is indult a fantáziám, mennyi finom étel fog ebből készülni. Elsőként egy zamatos levesnek veselkedtem neki.

A legutóbbi (két évvel ezelõtti) bablevesem nem lett a legjobb, mert a csülök sok kívánnivalót hagyott maga után. Most viszont a kispiacon kaptam igazán finom illatú csülköt. Ennél a hentesnél nagyon jó a füstölt áru, gondoltam, adunk egy esélyt a csülöknek is.

Rég volt, mikor utoljára fõztem, fel kellett eleveníteni az emlékeket számos recepttel. Inyesmester nem foglalkozik túl sokat vele. Szerinte a bab és a zöldség nem fõ ronggyá, ha még a felénél malacfület is puhára fõzünk benne ... Cserna-Szabó se említi, de az nem baj, õt az irodalmi munkásságáért szeretjük. A LaRousse nincs itthon, így arról nem tudok nyilatkozni, Czifray (az álszakács) meg nem is ismeri. Horváth Ilona sem említi! Mivé lett ez a világ?

Úgy esett, hogy Mágnes elköltözött a távoli, kies Budapestre. A korszerü technika jóvoltából ez ma már természetesen nem távolság, de sajnos megszűnt a jól bevált zsírbeszerzési forrásom. Nem volt mit tenni, mikor kiürült a zsírosveder, el kellett zarándokolnom a Csarnokba. Az első ablaknál Feri szolgált ki serényen, hipp-hopp meg is kaptam az árut. Elköszöntem, de azért kíváncsiságból még átsétáltam a másik ablakhoz. Csaba már pakolt össze - erősen közelgett az öt óra -, kedvesen megkérdezte, mit szeretnék?
- Csak ezeket a tokaszalonnákat nézegetem.
- Mit szólsz ehhez? - kérdezte, és a tenyerén felém tartott egy gyönyörű darabot. Egyből szerelmes lettem.
- Ide vele!
Egy kiló húsz volt, ezer forintból kijött. Hazavittem és bevágtam a fagyasztóba, tekintve, hogy nem akartam feldúlni a jól átgondolt étrendet. A múlt hétvégéig várt sorára a fagyos sötétben, míg úgy éreztem, eljött a tokaszalonna ideje.

Már a T-Bone szték is egy királyi eledel, de Gál Józsi jóvoltából  hozzájutottam a borjú változatához, ami nagy újdonság volt számomra. Persze a hús a csodahüttõben várta az alkalmat a csillogásra.

Családi ebédre szántam, ezért eleve úgy vásároltam, hogy két vastag szelet és négy véknyabb (a "well-done" pártiaknak).

Lángost akar sütni, és bevált receptet kért. Még nem csináltam lángostésztát idehaza de nem lehet egy nagy durranás: kenyértészta. Javasoltam is neki, hogy vegyen a boltban pizzatésztát, abból én rengeteg lángost készítettem már a vejemnek. Majdnem olyan jót, mint a Fény utcai piac lángosa.

Igenám, de ott krumplis- meg káposztáslángost meg egyéb izgalmas dolgokat készítenek, itthon viszont csak ketten vagyunk rá. Ha hozzászámítom a szomszédot, akkor tán elfogy 6 lángos, de akkor legalább legyen krumplis!

Egy augusztusi délután csörgött a telefon. Kistesó.
- Szia! Tudod mit kellene csinálni?
- No mit? - kérdeztem, és elkezdett felállni a szőr a nyakamon.
- El kéne menni gombát szedni.
- Hát az tényleg remek lenne, és úgy nagyjából, mégis hova?
- Hát G és S közé.
- És ott van gomba?
- Hát a munkatársam arra szokott futni, és látott embereket gombát szedni.
- Embereket látott vagy gombát is?
- Ott mászkáltak a réten, biztos nem szamócát szedtek, mert az már le érett.
- Rendben, akkor menjünk.
- Akkor nézz valami buszt, ami arrafelé áll meg, aztán szombaton reggel megyünk.

Waka készített egy kelt palacsintát, amitõl nagyon rámjött. hogy csúsztatottat akarok sütni, mert sokéve nem volt a tányéromon.

A receptet nem vadásztam sehol, ahogy gyerekkoromból emlékszem, úgy készítettem, ezért lehetnek nagy eltérések is a közkézen forgó receptektõl, de én így ismerem.

Van, ahol kőttes palacsintának hívják, de ez a lényegen különösebben nem változtat. Egyszer, valamikor régen készítettem már ilyet, de akkor olyan nagyon nem jött be. Én azonban nem vagyok olyan ember, akit az ilyesmi eltántorít, felvettem a listámra és vártam türelemmel, míg eljön az idő.
Újév első hétvégéjén aztán el is jött, az Ünnepek alatt elfogyasztott temérdek húsnemű után valami másra vágytam. Összedobtam egy majdnem zöldséglevest daragaluskával, egy egészen kevéske csirkefarral dúsítva, és megsütöttem a kelt palacsintát. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen – szokás szerint –, de lássuk csak.

Történt, hogy egy jóbarátunk karácsony elõtt meglepett két gyöngyössel (is). Hiába minden ellenkezés, meg "a feleségem nem eszi" szöveg, kaptuk. Életemben sem nem ettem, sem nem fõztem ilyet, hát irodalmaztam kicsit. Az irodalom szerint a LEGJOBB leves ebbõl készül! No akkor szépen elosztottam a gyönyörûen megtisztított madarakat levesre és egyéb (pl. fácán helyetti) felhasználásra, majd befagyasztottam, mert fogalmam sem volt, mikorra tudom elkészíteni. Azután újév elején adódott az alkalom, hogy jönnek a gyerekek, ismét alkotni kell. Elõ is vettem, el is készítettem.

Nagyjából érthetõ az emberek riadalma, mivel oly setét a húsa, bõre, mintha agyonverték volna a madarat, pedig csak ilyen.

Elegünk lett a télbõl, pláne, hogy 15 fok meleg volt hajnali kettõkor! Tiszta diliház, ezt a telet el kell temetni! Meg is invitáltuk az utcát egy kis esti sültkrumplira, borozásra téltemetés címszó alatt.

Ha ennyien temetjük, talán sikerül is :) Ez az étel gazdaságos, könnyû elkészíteni és majdnem mindenki szereti.

Úgy kezdődött, hogy az Ünnepek előtt vettem két pohár tejfölt. Egy kellett a töltött káposztához, egyet meg vettem a biztonság kedvéért. Eljött a január, a zabálástól pont a pirosba ért a mutató az összes létező műszeremen, ezért csak egy könnyű levest főztem sok zöldséggel és éppen csak jelzésértékű csirkefarral, meg palacsintát sütöttem mellé. Főzőcske közben felderítettem a hűtőt, és kénytelen voltam megállapítani, hogy az ott megbúvó tejfölnek bizony rohamosan közeleg a lejárati ideje.
- No - gondoltam-, összedobok valami sós péksüteményt, meglesz belőle egy-két napra a reggeli.
Az eredeti koncepció egy kifliféle volt feltekerés előtt tejföllel kenve, és megszórva némi szalonnával meg hagymával, de ahogy ügyködtem, a főzés többször is meredeken irányt váltott. A végeredmény egy tejfölös-, szalonnás-, hagymás tekercs lett.

Még kora nyáron szedtem le a maradék cukorborsót, ami megszemesedett. Fennhagytam magnak vagy 10 dekányit, de a többibõl egy egyszerû ám nagyszerû klasszikust fõztem.

A menzák rosszemlékû zöldborsófõzelékét. Arra ügyeltem, hogy annyira azért ne legyen malteros :)