Legyen hagymaleves, mert rég volt, mondta feleségem. Nekem meg eszembe jutott, milyen klassz volt, amikor friss cipóban ettük az USA-ban.

Természetesen Limarához fordultam támpontért, mert õ a kenyerek mestere a blogokon. Találtam is nála egy hagymás cipót, amit kifejezetten hagymaleveshez sütött. Erre le is csaptam izibe.

Mivel nem nagyon eszünk már fehér kenyeret (köszi cukorbaj!), ezért gondoltam, hogy egy kis rozsliszttel keverem, akkor nem megy a csillagos égbe a cukorszintem. Elõször hát a cipót dagasztottam ki.

• 35 dkg BL80-as kenyérliszt (Szabó malom)
• 30 dkg világos rozsliszt (Nagyi titka, mert ez volt itthon)
• 1,5 dl tej
• 3 dl víz
• 2 lilahagyma
• 2 dkg friss élesztõ
• vaj
• 1,5 tk só
• 1 csipet cukor

A recept fél kiló liszttel manipulált, de adott hozzá 30 dkg öregtésztát is, amit én 15 dkg liszt és 1,5 dl folyadéknak számítottam be - ennyivel növelve a mennyiségeket. Mivel Limara szerint, ha nincs öregtészta, duplázzuk az élesztõt, hát megtettem. A liszteket a sóval beleszitáltam a dagasztótálba.

A folyadékokat és a lisztet is fellangyosítottam a mikróban. Az élesztõt a csipet cukorral édesített tejbe morzsoltam, kiskanállal jól elkevertem, és utasításnak megfelelõen felfuttatás nélkül a lisztbe öntöttem. Nekiindítottam a dagasztógépet. Elsõ menetben nagyon kemény volt a tészta, így alakult ki a végleges 3 dl víz arány.

Amíg a gép dagasztott (jó félórát adtam neki, biztos ami biztos), felszeleteltem a lilahagymát és egy bõ evõkanálnyi vajon sötétre lepirítottam. A lila hagymánál nehéz az "aranybarna" színt elérni :)

Ekkor kivadásztam a keverõtálból a tésztát (kicsit lágyabbra sikerült, mint gondoltam), és beledolgoztam a lehült hagymát a vajjal együtt. Visszatettem az immár kilisztezett tálba, letakartam konyharuhával, és 30 percet kelesztettem.

Újra átgyúrtam, hogy a buborékokat kisebbre dolgozzam, de már csak 15 percig pihent letakarva a gyúrószilikonon. Ekkor 6 részre vágtam és 6 kis gömböcöt formáztam egy tapadásmentes fóliával borított sütõlapra (lehetett volna sütõpapír, de ez a fólia már rajta volt).

Pihentettem 45 percig letakarva. Ezalatt begyújtottam a sütõt, majd felfûtöttem a maximumra, ami elvileg 220C, gyakorlatilag ezt csak az Isten tudja meg a tehén[1]. Meghintettem a bucik tetejét liszttel és beretvaéles késsel bevagdostam.

A sütõbe egy alsó rácsra jénaiban vizet tettem, mert nekem nincs olyan fancy MIELE sütõm, ami párásít, és még azt is kiírja, hogy maradékhõvel üzemel ...

Tíz percet sültek a cipók maximumon, ezután visszavettem 200C-ra, és további 40 percet kapott, merthogy azt gyanítottam, a rozsnak több idõre lesz szüksége.

A forrón kivett cipókat megspricceltem vízzel, és egy rácsra tettem kihülni. Míg a kenyér hült, nekiláttam a legegyszerûbb hagymalevesnek, amit azért egy picinyt módosítottam Medvedoki ötlete alapján:

• 4 nagyobb vereshagyma
• 5 dkg vaj
• 1 nagy evõkanál marhahúsleveskivonat (vagy 2 húsleveskocka, bár azzal még nem próbáltam)
• sok kemény sajt a tálaláshoz

És a doki ötlete:

• 1 kávéskanálnyi cukor
• 1 stampedli konyak õszibarack pálinka

A hagymát felszeleteltem negyedkarikákra, kb 5mm vastagokra +-3mm. Egy kétliteres fazékban felforrósítottam a vajat, és megpirítottam rajta a megcukrozott hagymát. Nem dinszteltem, nem is pirítottam sokáig, mert felénk a hagymának haraphatónak kell maradnia. Amikor a fazék alján elkezd barnulni a vaj, elég is a pirításból. Ekkor belelöttyintettem a kis pálinkát (konyakot nem találtam égen's földön a lakásban).

Hozzákevertem a marhahúslevespasztát és felöntöttem 1,5 liter vízzel.

Felforraltam, és csak addig rotyogtattam, amíg a hab el nem tûnt róla, és a leve szép átlátszó barnás nem lett. (Vagyis a levespaszta szépen feloldódott.)

Nekiestem egy ilyen laposra sikeredett cipócskának, hogy kivájom a belsejét. Nem állítom, hogy nagyon sok helyet sikerült benne kreálnom ...

Belekanalaztam másfél merõkanálnyi levest sok hagymával (nem folyt ki!!!) és reszelt sajttal megszórtam.

Beküldtem a grill alá, hogy ráolvasszam a sajtot. A feleségem cipócskája viszont likas volt, ezért azzal nem is kísérleteztem :( A grill alól kivéve azért némi folyások felfedezhetõk voltak a tányéron.

A leves elfogyott, a kenyerekbõl is már csak egy van meg. Remek ropogós héj, kellemes íz (bár nekem ez a hagymát belesütünk gondolat nem annyira jött be), de eléggé laposka. Különösen, ha levest akarunk beletenni.

Tanulság: a rozsliszttõl nagyon másképp viselkedett a tészta, sokkal keményebbre kellett volna készítenem és több élesztõvel keleszteni, mert valaminek fel kell emelnie azt a nehéz tésztát.

Sebaj, legközelebb biztos jobb lesz. Most már nem félek a kenyérszerûségektõl sem, köszönhetõen Limara blogjának.

[1] János bácsi vezetné a tehenét, de az nekilódult, így neki is futnia kell. Kérdi Maris néni:

- Hová ilyen sietősen kendnek?

- Hát lyányom, azt csak az Isten tudja, meg a tehén ...