A hazai multiban jártam kenyeret venni (a közelben csak ott kapni azt a kenyeret, amit eszünk: Sváb Alpesi Parasztkenyér). Van ott egy katasztrofális hentespult egy idõs hölggyel és néhány hentessel, amit nemrégiben átalakítottak, így még rosszabb lett. Megütötte viszont a szemem egy tálban láthatóan frissen bontott csirkemellcsont. Ezt elhozom, mert imádom a könnyû csibelevest.

Olyan húsos volt, hogy biztos az idõs hölgy bontotta ki a mellfilét (aki látta õt nyiszatolni, az tudja miért mondom). Gyorsan össze is szedtem hozzá kevés apróságot:

• 75 dkg csirkemellcsont
• 1 duci sárgarépa
• 2 kisebb gyökér
• 1 zellerszár
• 1/2 zöldpaprika
• 1 vereshagyma
• pirinyó szerecsendióvirág
• 5 szem bors
• só

Itt a cél, egy olyan leves, ami nem a fûszerek, hanem a hús és a csont ízét adja vissza. Nem is vacakoltam sokáig, megmostam a csontokat, meghámoztam a zöldséget (kivéve a hagymát), majd az egészet egy 4 literes fazékba tettem (a mellcsont rengeteg helyet foglal el). Felöntöttem 3 liter vízzel, sóztam és felforraltam.

A habját leszedtem, meg a zsírt is, ami kiolvadt a nyesedékbõl. 45 percig fõztem, és kész is volt. Azon hirtelenjében egy csontról lecsipegettem a húst és leöblítettem a lével. Annyira nem nagy ügy, hogy még képeket sem készítettem róla.

Másnap vettem lúdgége tésztát, mert elfogyott (meg betütésztát is, de ez irreleváns a poszt szemszögébõl). Ismét ettem vagy 2 tányérnyit, meg estére egy pohárnyit a levébõl.

Ma délben feleségem lecsapott a maradék két csontra a levesbõl, hogy készít valamit a rajta lévõ húsból. Szépen lecsipkedte az összeset.

Ebbõl is látható, milyen sokat találtunk rajtuk. Egy serpenyõben olivát melegített, majd rászórta a csirkehúst piritani.

Megszórta gyros fûszerkeverékkel, és tejfellel, savanyúval és csepp csilipasztával fel is tálalta magának.

Miért nyugdíjas ebéd?

A mellcsontért fizettem 128 forintot, fûszer, olaj volt itthon, a savanyút meg még nyáron tettem el. Vagyis tényleg kis pénztárcához volt méretezve szándékomon kívül. Meg én is nyugdíjas vagyok ...