Blogkocsma

Másnéven bélszínérmék, de a francia névvel fel lehet vágni :)

Nagycsarnokban és az Ázsia Bt-ben jártunk Wakával a minap (ezek egymás mellett vannak). Az utóbbival már jó ideje adós volt, hogy együtt menjünk - most sikerült. Mivel nem volt túl sok ideje, ezért a csarnokban beszéltünk meg találkozót. Szerencsémre késett is egy kicsit, így sikerült egy pénztárcát venni magamnak, amit már évek óta keresek. Amit akkor kaptam, amikor kimentem az USA-ba, kezd nagyon elvásni.

No de mindez teljesen lényegtelen. A lényeg, hogy felfedeztünk egy hentest, akinél gyönyörû húsok voltak kitéve. Márványos meg 2 hónapja érlelt, meg egyéb nyalánkságok. Ilyet persze ismerünk már a MészárSztékbõl. Csak egy pirinyó különbséggel: az árak hihetetlenül alacsonyak. Az alábbi bélszínérméket 5000 Ft/kg-ért adják, és ez nem akciós ár!!!

Az már biztos, hogy ezt nem hagyom ott. Volt még libamáj 3600-ért és bébispenót 600-ért. Gyakrabban kéne a csarnokba járni (utoljára tán 35 éve voltam ott). Waka is kapott csirkeszárnyat 400-ért. Átmentünk az Ázsia Bt-be, ahol jól kibámészkodtuk magunkat, és létfontosságú fûszereket vettünk Én például zöldborsot, ami már elfogyott odahaza, és egyben megalapozta a húshoz a mártást. Kicsit sok kilókat cipeltem haza, rengeteget gyalogoltam, mert a Moszkva teret feltúrták, és mint kiderült Waka hamarabb ért Veszprémbe, mint én Pesthidegkútra :(

Bejelentkeztek a gyerekek, és szokás szerint húslevest kértek az ebédhez. Már régen kacérkodom a gondolattal, meg sok receptel is, hogy miként kéne egy szép tiszta erõlevest készíteni, amiben azért van kis hús, zöldség, miegymás.

Gondolatott tett követte, és erre az alkalomra megpróbáltam Dobos C. József receptjét a Magyar-Franczia Szakácskönyvébõl, ami nélkülözhetetlen kalauz minden háztartásban. Alapreceptek vannak benne, mint például: "Végy 1,5 kg fris vajat, sodord el 1,3 kg liszttel és adj hozzá 64 tojás sárgáját ...".

Nem illik a régieken gúnyolódni, hiszen tudásunk nagy része tõlük származik. Például az is, hogy hogyan készítsünk tiszta erõlevest. Én csaltam kicsit, mert nem volt sem ökörhús, sem juhhús idehaza. Mivel ez a lé igencsak idõigényes, csak akkor készítsük, ha nem sietünk. Két lépcsõben készült.

Tapolca környékén cicegének hívják a tócsit, néha én is úgy hívom. Szóval, újabb stációjához érkezett a böjti menüsor. Ahogy már ígértem, megint egy rikottával készült étel jön. A gombóc igencsak ízlett, gondoltam az alapanyagokból - némi módosítással - akár fasírtot is készíthetek. Először barna rizzsel akartam tálalni, de a múltkori köles után valami kevésbé rostosra vágytam. Az általam készített cicege talán szokatlannak tűnhet, mivel a krumplit V-gyaluval reszeltem le, de én szeretem így, mert a sok kis kiálló darab jó ropogósra sül. Ugyanakkor megvan az a hátránya, hogy - mivel a gyalu éles pengéi kevéssé roncsolják a krumplit - kevés leve lesz, így több "nedvesítő" anyagot kell belevinni, ahogy ez a hozzávalók listáján látszik is majd. A sózás sem sokat segít rajta, rendszerint akkorra fejti ki a hatását, mire már csak két sütésre való massza marad a tál alján tocsogó lében. Nincs vele gond, nem kell liszttel felitatni, ki lehet sütni, mint a palacsintát (jutalomfalat a fáradt szakácsnak).

Esténként a nagy filozófus - Váncsa István - Ezeregy recept címû szakácskönyvét olvasgatom. Még nem tudom, hogy szakácskönyvként, vagy irodalomként szeretem-e jobban, de elkezdtem kijegyezni a receptek sorszámát, amit okvetlen meg akarok fõzni. Most a 74 számú receptre esett a választás.

Amúgy is tegnap már palacsintafélében gondolkodtam, jöjjön tehát ez a zseniális spenótos költemény.

Így a böjt közepette elzarándokoltam a magboltba, vettem kölest, barna rizst meg bulgurt. A köles - mint saláta alapanyag - már régóta birizgálta a fantáziámat, most itt volt az alkalom, hogy összedobjak egyet.

A madarasban jártomban elütött egy szép lepényhal, és ha már ott voltam, egy makrélát is magamhoz vettem. Még soha nem ettem, de sokszor kacérkodtam vele. Azt mondják, nagyon olajos a húsa, és a legtöbb Omega-3 ebben a halban van.

Hát olajosnak olajos volt, az Omega-3-at nem láttam ...

Úgy esett, hogy valami tartalmas levest kerestem így böjt idejére, ami egytálételnek is megteszi (na jó, egy szelet kenyérrel). Ez a recept egészen jónak tűnt, bár a narancsos ízvilágtól berzenkedtem, a rikottával készült gombóc tetszett. Kicsit spekuláltam és összedobtam egy sima zöldségleves alapú változatot.

Nagy lelkesedéssel osztotta meg velünk Babette a legegyszerûbb pogácsareceptet, hogy posztoljam, ha izlik. Mondanom sem kell, elkészítettem.

Persze nem álltam meg, hogy picit bele ne kontárkodjak a receptbe ...

Mac & Cheese avagy sajtos makaróni. Vagyis hát majdnem, de erről majd később.
Részben magam vállalta, részben kényszerű böjtre adtam a fejem. Szezonja van éppen, de ilyesféle skrupulusaim nincsenek, lévén, súlyosan vallássérült vagyok. Nincs könnyű dolgom tekintve, hogy a köszvény miatt a zöldségek jó része - hüvelyesek, káposzta és minden rokona, spenót, etc. - nem ajánlott. Végignézve a fennmaradó választékot, nem sok mozgásterem maradt, különösen úgy, hogy meglehetősen nagyétkű ember vagyok. A tejtermékek és a tojás tehát marad. Természetesen mindent magamnak köszönhetek, hosszú ideje jól voltam, azt hittem büntetlenül bűnözhetek. Hát nem, ezért most aztán törhetem a fejem a napi menü miatt, de még mindig jobb, mintha nem volna mit enni.
Szóval Mac & Cheese. Egy sajtmártás elkészítésén már régóta törtem a fejem, úgy terveztem, sült krumplihoz készítek ketchup helyett, milyen jó lesz rántott hús mellé. A hús ugyebár kiesett, a sajtszósz viszont remekül fel tud dobni egy csomó unalmas dolgot, akár egy OSB-lapot is ehetővé varázsol. Ahogy a recept után koslattam az Interneten, belefutottam ebbe a nagyon amerikai, nagyon sajtos makaróniba. Persze nyomban számos kérdés felvetődött. Először is ahány képet csak megnéztem, makarónit - legalább is olyat, amilyet én ismerek - nem láttam. Olyan szép combos csőtészta virított mindenhol a szószban. Gondoltam persze, Amerika, ott minden nagyobb, a makaróni is valami GMO szörny lehet. Mindegy, vettem szarvacska tésztát, tök olyan. Aztán a sajt. Cheddar kellett volna, meg valami jóféle zamatos kemény sajt, akár parmezán vagy pecorino. A lábam még nem jött teljesen rendbe, meg aztán táppénzen voltam, nem akartam messze kószálni, hogy aztán belefussak valakibe, és rajtam köszörüljék a nyelvüket a melóhelyen. A közeli SPAR-ba sétáltam el, úgy emlékeztem van sajtpult. Volt, de csak csomagolt sajtot árultak. Cheddar volt, igaz, nem valami csípős, két évig érlelt fajta, de beértem vele. Kemény sajtot ellenben nem kaptam. A tejes pultban volt valami szórósajt - a címke szerint különböző szárított sajtok keveréke -, meg Galbani Grangusto, amely "Félzsíros, érett, reszelni való kemény sajt", tojásból kivont lizozin enzimmel tartósítva, 18 deka 1100 Forint. Vettem hát 15 deka lakossági trappistát a közepes árfekvésből.
Innen már sétagalopp volt.

A gyerekek ismét bejelentkeztek vasárnapi ebédre, amibõl csak egy volt biztos: 10 liter húsleves marhaoldalasból és marhanyakból (csontot ugyanis szombaton már sehol nem kaptam). A csodahüttõben egyre szaporodnak a befûszerezett marhahúsok, elkezdtem hát keresgélni köztük, amikoris beleütköztem egy szép nagy rostélyosszeletbe. Az ilyen húsoknak soha nem tudok ellenállni, ha meglátom a boltban. Így gazdagszik a csodahüttő, ahonnan lehet varázsolni ...

Ez indulásnak jó, de négyünknek doggybaggel viszont kevés. Kihorgásztam tehát még két szép, nagy, fûszeres marhanyakat is és eldõlt, hogy hagymás rostélyost készítek.

A húslevest feltettem már reggel kislángra a szokásos fûszerekkel, majd átadtam a konyhát a feleségemnek: süthet keverhet-kavarhat kedvére, én meg kiköltöztem a nagyasztalhoz zöldséget pucolni a leveshez. Azután visszavonultam a bloghoz, és csak délfelé mentem ki újra a konyhába, amikor szegény asszony épp kifröcskölte mindenhova a tejszinhabot a robotgéppel. Csendben bezöldségeltem a levest és elõkészítettem a hagymát.

Legyen hagymaleves, mert rég volt, mondta feleségem. Nekem meg eszembe jutott, milyen klassz volt, amikor friss cipóban ettük az USA-ban.

Természetesen Limarához fordultam támpontért, mert õ a kenyerek mestere a blogokon. Találtam is nála egy hagymás cipót, amit kifejezetten hagymaleveshez sütött. Erre le is csaptam izibe.

Avagy a három fázisú köszvény-generátor

Nem pont ezen a néven anyakönyvezték a húst, de a császár még mindig jobban hangzik, mint a PICK EH. BOR NELK. NY. BACON. A napokban jártam az ábécében, ott bukkantam rá. Szeretek vasárnaponként zárás előtt betérni, potom pénzért lehet remek dolgokat venni olyankor. Ezt 1100-ért adták, príma hús, csont és bőr nélkül. A pecsenyezsír is éppen elfogyott, krumpli meg van még dögivel, már csak valami nyeléskönnyítő kellett hozzá. A bajor káposzta jó ötletnek tűnt hozzá, bár nem sikerült autentikusra, mivel füstölt húslé kellett volna hozzá, de az utolsó adag elfogyott legutóbb a krumplifőzelékhez. Szégyen ide, fél liter húslét főztem kockából a pároláshoz.

Már többször is írtam, hogy van egy kedvenc kifőzdém, ahova néha lemegyek ebédelni. Fõleg, amikor amúgy is lenn járok a környékén.  Remek házias ételeket főznek. A napokban is arra jártam. Nagyon nem éheztem, meg épp a kellõs közepén voltam a makréla elkészítésének, de a tulaj éppen rántott gombát sütött. Hát azt nem lehet kihagyni - legalább egy zóna adagot! Körítésnek majonézes krumplisalátát ajánlott, amit elfogadtam.

Hát én még ilyet nem ettem! Amikor megdicsértem, azt mondta a hölgy, hogy ha itthon a lyánya, akkor mindig készít neki. Eszméletlenül izlett, ezért reprodukáltam többé-kevésbé sikeresen idehaza. Álljon itt a receptje.

Kuplung kamionosként rója a vén Európa útjait, az utóbbi időben Valenciába jár narancsért. Legutóbb, mikor összefutottunk a Sörözőben, kezembe nyomott négy lime-ot. Mint kiderült a cég központjában - ahová az áruért járnak - a főépület bejárata egy hatalmas üvegház, tele a legkülönfélébb citrusokkal, ami csak létezik. Valahogy besettenkedtek, leszakított pár lime-ot és gyorsan a zsebébe gyömöszölte. Itthon az asszony ki akarta dobni a nyamvadt zöld citromokat, de ő inkább elhozta nekem, hátha tudok vele valamit kezdeni. Naná. hogy tudok, csak azt nem tudom, mit. Időközben az is kiderült, hogy a saját narancsszükségletét is onnan szerzi be, csak éppen nem az üzemben kezelt fajtából, hanem szed magának az ültetvényen, amíg a rakodásra vár. Gyorsan rendeltem is pár kiló citromot tőle, ha éppen akadna az is.
Szóval ott álltam a lime-okkal, és törtem erősen a fejem. Aztán bevillant. Szirupot fogok belőle főzni. A sziruppal meg egy remek kuglófot fogok locsolgatni. Főztem hát szirupot és sütöttem kuglófot.

Találkoztam még októberben egy jóravaló teljes oldalassal, amin annyira alig volt zsír, hogy meg mertem venni :) Feleségem nem szereti a zsíros húst (, viszont ha leszen jó pecsenyezsír belõle, az valahogy kézen-közön elfogy ) ...

Az ilyen szép darab húsok ritkán kerülnek azonnali fogyasztásra, legtöbbjük a csodahüttõt gazdagítja, boldogan álmodozva egy késõbbi menüről. Ez az oldalas is így kezdte pályafutását.

A hazai multiban jártam kenyeret venni (a közelben csak ott kapni azt a kenyeret, amit eszünk: Sváb Alpesi Parasztkenyér). Van ott egy katasztrofális hentespult egy idõs hölggyel és néhány hentessel, amit nemrégiben átalakítottak, így még rosszabb lett. Megütötte viszont a szemem egy tálban láthatóan frissen bontott csirkemellcsont. Ezt elhozom, mert imádom a könnyû csibelevest.

A nyolcvanas években a hamburgerrel együtt betört hozzánk a hotdog is. A csalamádés hamburgerhez hasonlóan a maga bumfordi káeurópai módján készült persze. Strandokon, pályaudvarokon a büfékben megjelentek a bizarr szexuális segédeszközre hajazó hotdogsütők. A készítésnél nem sokat gatyáztak, ráhúzták az erre a célra készített kiflit a forró dildóra, mikor elég meleg lett, nyomtak bele egy adag mustárt és kecsapot, csipesszel beleszuszakolták a virslit, tekertek rá egy szalvétát, és már lehetett is majszolni. Talán egyszer, ha ettem, végül is nem volt olyan rossz, de ez főleg annak tudható be, hogy akkoriban még az ipari virsli is ehető volt.
A napokban aztán, mikor betértem egy italra a sörözőbe, az orrom alá dugtak egy virslit.
- Ezt kóstold meg.
Megkóstoltam és egészen jó volt.
- Honnan van? -kérdeztem.
- Innen a kisboltból - jött a válasz.
Hazafelé be is mentem, megnéztem magamnak a virslit. Juhász pálcika - hirdette a felirat. Elraktároztam magamnak az információt. A következő vasárnap vettem néhányat belőle (1070 forint/kg), no meg párat a másik fajtából is. Megsütöttem a kifliket - hiszen épp ez volt a pláne, boltival nem lett volna nagy truváj elkészíteni - aztán hétfőn belaktam hotdoggal.

Az úgy történt, hogy tegnap karajt paníroztam, és igencsak elmértem a tojás mennyiséget (mint mindig ...). Persze ez nem szokott baj lenni, mert készítek vagy pamókát (liszt, prézli, sütõpor az olajban kisütve), vagy simán csipetke lesz belõle. Délután kerestem is a maradék tojást, hogy kicsipkedem, de nem találtam. Ma reggel viszont beleütköztem a spájz ablakában, ahol -2C hideg süvített befelé. Meg nem romlott, az biztos ...

Behoztam hát, de már nem volt kedvem csipkedni. Ez a tojás pont elég egy jó kis házitésztának, gondoltam és elkezdtem lisztet adagolva összegyúrni. De házi tésztám már van elegendõ, kéne egy raviolit készíteni, de nem hússal, mert azt nem kér a feleségem. Kinyitottam a hûtõ ajtaját és keresésbe fogtam, de csak sajtokat, tejszínt, vajat, tejfelt találtam, pedig igazából rikottát vagy túrót kerestem. Mivel töltsem meg, gondolkodtam, amikor beugrott, hogy a napokban hoztam egy spenótot.

Ezaz! Spenótos legyen, azt szeretjük. Fél kiló azért sok, kettévágtam hát a mirelitet a baltával és nekiláttam. (Akkor láttam, hogy már ez is csak 450 grammos.)

Egy olasz étteremben találkoztam elõször mártogatós fûszerolajjal. Egy tálkára kiöntöttek valamilyen fûszerezett olajat és friss, meleg kenyeret (na jó, nem kenyér volt az, hanem pizzatésztából frissen sütött pici zsemlécskék)  adtak hozzá tunkolni. Az olivaolaj egészséges, az íz pedig fenomenális volt.

Amióta itthon vagyunk, rengeteg a zöldfûszer a kertben, gyártom hát ezeket az olajokat. Persze szárazfûszerbõl is lehet készíteni, csak nem olyan intenzív az íze.

Kistesó megjött a messzi Kínából és hozott egy merítésnyit a mesés kelet kincseiből. Friss gyömbér, szárított gomba, üvegtészta, rizsecet, tea és még ki tudja, mi rejtőzött a poggyászában, ami szerencsésen átcsúszott a vámon. Legott be is indult a fantáziám, mennyi finom étel fog ebből készülni. Elsőként egy zamatos levesnek veselkedtem neki.

A legutóbbi (két évvel ezelõtti) bablevesem nem lett a legjobb, mert a csülök sok kívánnivalót hagyott maga után. Most viszont a kispiacon kaptam igazán finom illatú csülköt. Ennél a hentesnél nagyon jó a füstölt áru, gondoltam, adunk egy esélyt a csülöknek is.

Rég volt, mikor utoljára fõztem, fel kellett eleveníteni az emlékeket számos recepttel. Inyesmester nem foglalkozik túl sokat vele. Szerinte a bab és a zöldség nem fõ ronggyá, ha még a felénél malacfület is puhára fõzünk benne ... Cserna-Szabó se említi, de az nem baj, õt az irodalmi munkásságáért szeretjük. A LaRousse nincs itthon, így arról nem tudok nyilatkozni, Czifray (az álszakács) meg nem is ismeri. Horváth Ilona sem említi! Mivé lett ez a világ?

Úgy esett, hogy Mágnes elköltözött a távoli, kies Budapestre. A korszerü technika jóvoltából ez ma már természetesen nem távolság, de sajnos megszűnt a jól bevált zsírbeszerzési forrásom. Nem volt mit tenni, mikor kiürült a zsírosveder, el kellett zarándokolnom a Csarnokba. Az első ablaknál Feri szolgált ki serényen, hipp-hopp meg is kaptam az árut. Elköszöntem, de azért kíváncsiságból még átsétáltam a másik ablakhoz. Csaba már pakolt össze - erősen közelgett az öt óra -, kedvesen megkérdezte, mit szeretnék?
- Csak ezeket a tokaszalonnákat nézegetem.
- Mit szólsz ehhez? - kérdezte, és a tenyerén felém tartott egy gyönyörű darabot. Egyből szerelmes lettem.
- Ide vele!
Egy kiló húsz volt, ezer forintból kijött. Hazavittem és bevágtam a fagyasztóba, tekintve, hogy nem akartam feldúlni a jól átgondolt étrendet. A múlt hétvégéig várt sorára a fagyos sötétben, míg úgy éreztem, eljött a tokaszalonna ideje.

Már a T-Bone szték is egy királyi eledel, de Gál Józsi jóvoltából  hozzájutottam a borjú változatához, ami nagy újdonság volt számomra. Persze a hús a csodahüttõben várta az alkalmat a csillogásra.

Családi ebédre szántam, ezért eleve úgy vásároltam, hogy két vastag szelet és négy véknyabb (a "well-done" pártiaknak).

Lángost akar sütni, és bevált receptet kért. Még nem csináltam lángostésztát idehaza de nem lehet egy nagy durranás: kenyértészta. Javasoltam is neki, hogy vegyen a boltban pizzatésztát, abból én rengeteg lángost készítettem már a vejemnek. Majdnem olyan jót, mint a Fény utcai piac lángosa.

Igenám, de ott krumplis- meg káposztáslángost meg egyéb izgalmas dolgokat készítenek, itthon viszont csak ketten vagyunk rá. Ha hozzászámítom a szomszédot, akkor tán elfogy 6 lángos, de akkor legalább legyen krumplis!

Egy augusztusi délután csörgött a telefon. Kistesó.
- Szia! Tudod mit kellene csinálni?
- No mit? - kérdeztem, és elkezdett felállni a szőr a nyakamon.
- El kéne menni gombát szedni.
- Hát az tényleg remek lenne, és úgy nagyjából, mégis hova?
- Hát G és S közé.
- És ott van gomba?
- Hát a munkatársam arra szokott futni, és látott embereket gombát szedni.
- Embereket látott vagy gombát is?
- Ott mászkáltak a réten, biztos nem szamócát szedtek, mert az már le érett.
- Rendben, akkor menjünk.
- Akkor nézz valami buszt, ami arrafelé áll meg, aztán szombaton reggel megyünk.