Blogkocsma

Írtam már errõl az ételrõl, de minden alkalommal másképp készül a paprikaszósz hozzá. Nem beszélve a szárnyvégekrõl, amit eddig a mostanában elhunyt macskánk kapott meg minden alkalommal. Akciós volt a hazai multiban, vettem hát egy kilót, hogy feleségemmel belakunk belõle. Azután meghívtuk barátainkat is, így további 2,5 kg szárnyat kellett gyorsan beszerezni. A 3,5 kg csirkeszárny 39 darab szárnyból állt. Általában 6 szárnnyal lehet egy fõre számítani, vagyis fél kiló/személy elég közeli becslés.

A legendák szerint Edvard Montagu Sandwich harmadik earlje nevéhez fűződik a szendvics feltalálása, akinek nem akaródzott felkelni egy hosszúra nyúlt kártyacsata közben, ezért megkérte a szakácsot, tegyen egy szelet hideg sültet két szelet kenyér közé, hogy azt a kártyaasztalnál el tudja fogyasztani. Egy másik teória szerint a zsidó Hillél két maceszdarab közé fűszernövényeket tett és ez lett az első szendvics.

Már itt kezdődnek a bonyodalmak. Szendvicsnek tekinthető-e abban az esetben, ha csak egy szelet kenyérre pakoljuk a hozzávalókat? Aztán ott a pizza. Ha úgy vesszük, az is egy szendvics, kenyértésztára tesszük a feltétet, ha félbehajtjuk, jut alulra, felülre is, igaz megsütjük, de ez részletkérdés.

Az általános iskolába nem nagyon vittünk szendvicset, ott volt az iskolatej, két kiflivel, ki lehetett vele húzni ebédig. Az osztálykirándulások alkalmával kezdtek először feltünedezni, ment is verseny, a szocialista idők élelmiszeriparának nonpluszultra produktumai: pikkszalámi, gépsonka, primőr hónapos retek aranyáron. Kolbászkrém, de szerettem.

A nyolcvanas évek kollégiumi- és házibulijaiban nem támasztottunk túl nagy elvárást a szendviccsel kapcsolatban: segítsen sokat inni, és tartsa az italt minél hosszabb ideig a szervezetünkben. Akkoriban nem kellett sokat töprengeni, hogy mivel kenjük meg. Volt a vaj, és kész. Az egyik osztálytársam ugyan dicsekedett egyszer, hogy ők valami Liga margarint használnak otthon, de azt sem tudtam, miről beszél. Vettünk párizsit, ösztöndíjfizetéskor esetleg csabai kolbászt, a könnyebb nyelhetőség érdekében csemegeuborkát szeltünk rá, megpötyögtettük piros arannyal, és kész. A dőzsölés netovábbjaként néha reszeltünk rá egy kis trappistát is, ami hajnalra rendszerint megszáradt, és olyan lett, mint a fűrészpor, de addigra mindegy volt.

Nem sokkal később divatba jött a melegszendvics. Sonkával, gombával, rápirított sajttal és az elmaradhatatlan, széles szájú üvegben tálalt bolgár kecsappal és sok vidámsággal, mikor valaki az ölébe borította. Akkoriban még kitettek egy egész üveggel az asztalra, fogyassza a kedves vendég kedvére.

Aztán betört a nyugat, megjelentek az első hamburgerezők, - mert az is szendvics, legalábbis a kritériumoknak megfelel. Egy akkoriban megjelent regényben még marhahúsos szendvicsnek hívták, és a főhős Bailey -féle ír krémet ivott utána. Ettük hát nyakló nélkül a csalamádéval bőven megpakolt ipari hulladékot, és hallgattuk hozzá az ipari diszkót: High society girl, háj-háj.

Akkoriban Dinnyésen a tógazdaságban húztam az igát, szakmai gyakorlat címén ingyen robotoltam napi nyolc órát. Naponta kétszer-háromszor kellett az ivadéknevelő tavakat körbeetetni egy hihetetlen buta, minden más munkára alkalmatlan kolléga segítségével. Én hajtottam a csónakot rúddal, ő meg szórta a finomra őrölt tápot egy tálból a vízre. Ilyen igénybevétel mellett nem volt annyi kaja, amit ne tudtam volna megenni, ekkoriban vágtam be egy, a kétkilós kenyér közepéből vágott szeletekből, húsz deka csabai kolbászból, egy fél kocka vajból és a bakter kertjéből csórt hagymából készített szörnyet, és egyszer fogadásból megettem egy olyan szendvicset, amibe minden jelenlévő tett valamit az általa hozott kajából. Két szelet kenyér közt tíz centi mindenféle. A végén kicsit elkapott a csuklás, de egy fél liter artézi megoldotta a problémát.

Hipp-hopp eltelt pár év, és a televízió meg az Internet jóvoltából beköltözött a nagyvilág a nappalinkba. Először a francia TV5 műsorán főzött két dagadt hölgy (nem azok!), aztán a VOX-on a Kochduell következett. A Spektrumon jött a két Duci hölgy, Keith Floyd, River Cottage és Hugh Fearnley-Whittingstal, Jamie Oliver, Nigella, Bill Granger Sidney szakácsa, aki valamiért rohadt erőltetettnek tűnt nekem. Aztán lettek saját TV-s szakácsaink is iziben, - akik semmivel nem rosszabbak, mint a külhoni megfelelőik – majd legott került saját főzős tévénk is. Megismertük a nagyvilág szendvicseit, és a bőség láttán egy cseppet sem lettünk nyugodtabbak.

Aztán az ember fel sem ocsúdott a teljes kiőrlésű bruschettára pakolt focacciával borsmustárlevéllel és parmigiano reggiano forgácsokkal megszórt, és extra szűz olívaolajjal megöntözött és balzsamecettel megszórt szendvicstől, mikor következett a kegyelemdöfés, vagyis Adam Richman, és az „Akkor is a mienk a legnagyobb” jegyében született amerikai szörnyek, hatvan deka felvágott és fél kiló hasábkrumpli egy császárzsömlébe szuszakolva, a tetején nagy marék cheddar és hozzá negyed liter kurva erős szósz. Ismerek belgyógyászt, akinek erekciója lett egy ilyen szendvics láttán.

Persze ez a véglet. Egy jól megkomponált szendvics szénhidrát, fehérje, zsír és zöldféle harmonikus elegye, ami fedezi a szükségleteinket, akár még egy egészséges fogás is lehet, főleg, ha a többi alternatívát nézzük.

A teljesség igénye nélkül néhány a nagyvilág híres szendvicsei közül:

BLT szendvics in redneck style

Reuben szendvics

Klubszendvics

Croque monsieur

Tramezzini

Panini

Rég fõztem már curryt és a cukorborsó teljes szépségében várja a feldolgozást. Volt a boltban shiitake gomba és szálkátlan zöldbab is.

Már megint éhesen mentem bevásárolni, ami szigorúan no-no!! Szép barna csiperkét láttam, el is csábultam rá. Tarhonyát is régen ettem! Pedig nem kéne már megint főzni ...

Nyár van, csodaszép termények kavalkádja, remek, friss alapanyagok kerülnek fazekamba. Hétszámra, csak akkor nézek a hűtőláda felé, ha beteszek egy csomag zöldet, halat, egyebet. A nagy láda csak telik, telik, ám mégis eljön az idő,hogy a csomagok helyet cseréljenek.

Kicibáltam hát a harcsafilék alól egy júniusi fogásból származó, bőr nélküli, szálkátlan csukafiléket tartalmazó csomagocskát.
Álldogálok a láda előtt, behunyt szemmel, valamely ízemléket idézgetve, hogy a négykilós csuka darabja ihletett főzés által lényegüljön át . Ilyenkor csak úgy kavarognak az emlékek, recepteket, illatokat, színeket, hangulatokat érzékelek. De semmi nem erősödik fel. Teszek egy kört a lakásban, megtorpanok a tömött könyvespolc előtt, rutinszerűen olvasgatom a konyhás könyvek címeit. Fiam a gép előtt ül, de oda most amúgy sem szeretnék leülni. Nézek.

Vendégváró voltam - kisebbik lyányom jelentkezett be vacsorára. Mivel elég sokáig volt kénytelen sertés nélküli diétán élnie, most kihasználtam, hogy ez a szigorítás nem érvényes többet és disznóhúsokat sütöttem meg a grillen.

A profik szerint a megfelelő viselkedés pozitív megerősítésére célszerű adni. A falat legyen valami igazi finomság, had legyen még nagyobb a motiváció.

Itt az elsõ hûvösebb nap a hõhullám után, amikor végre benn is lehet valamit fõzni. A bab is szedhetõ, akkor legyen egy zöldbableves.

Nem ratatouille, ratata. Több okból. Ha úgy nevezném, autentikusnak kellene lennem. Tanulmányoztam néhány nagy nevű szakács receptjét: Joël Robuchon az évszázad szakácsa (Gault Millau 1989), Raymond Blanc a Brit Birodalom lovagja, és a többiek. Nagyjából egy nyelvet beszélnek, de rájöttem, hogy én nem ilyen ételt akarok. A padlizsánt nem nagyon szeretem, cukkini nincs, mert az a kevés, ami termett, rántva végezte, és még jó pár hozzávaló tekintetében vérzik a projekt, arról nem is beszélve, hogy ez az étel ebben a formában fél fogamra sem elég. Összedobtam hát a magam változatát.

Süllõcske csodás posztja a churutról - mint örmény vagy székely fûszerrõl - megihletett. Ezt ki kell próbálni, ha kicsit másképp is!

A tojásboltban 17 forint a jércetojás, amit pikoló tojásnak hívnak ott. Soha nem vettem, mivel a Ft/kg ár az L-es tojás esetében a legkedvezőbb, inkább azt preferálom. Kistesó a napokban említette, hogy a kolleginája 15-ért árulja a pikolót. Nosza, mondtam, hozz vagy harmincat, valamire csak jó lesz. Hozott is pár napra rá, aranyos apróságok, jól mutattak a tartóban.

Vannak székely őseim is. De az aranyszálak valójában akkor kötődtek, amikor tizenhárom évvel ezelőtt először láttam meg a Hargita kéklő csúcsait, a széles fennsíkokat, a völgyekben megbúvó régies falvakat, léptem faragott kapuk mögé, először ültem remek gondolkodású, szíves emberek asztalához. Tálaik telve voltak szeretettel, hagyománnyal, leleménnyel.
Mindent, ami nyughatatlan lényem széttagoltságából negatívan következett, Székelyföld tette rendbe, boglyába. Valójában tényleg kerestem valamit, amit úgy láttam, meg is találtam.

Számomra az elmúlt évek legkedvesebb animációs filmje volt, amit nagyon sokszor megnéztünk.

Érdekes módon a címadó étellel eddig soha nem találkoztam, de mivel köszvényes barátom jött vendégségbe, megpróbáltam.

Reggel fidesz piac volt, gyorsan megvettem hozzá az összes összetevõt (kivéve a hosszú padlizsánt és a fûszernövényeket, azokat a kertben szedtem), így igazán friss alapanyagokat használtam fel.Szép volt a laskagomba - az biztos jó lesz bele.

Az egyik kitelepülõ hentesnek jó áruja van, vettem hát 4 vékony sütnivaló kolbászt is az egészségesebbek számára.

Az Ínyesmestert lapozgattam a napokban. Nem receptet kerestem, csak belelapoztam, olyan jóízűen ír a jóízű ételekről, öröm beleolvasni. Aztán persze kiderült, hogy remek tippeket ad, ott van mindjárt a tökfőzelék.

A derék szerző persze nem gondolta, hogy csupa jámbor növényevő számára készül az étel, egy kis karmonádlit vagy sült idei libát javallt mellé.

Sok-sok éve járunk Gárdonyba szomszédainkhoz látogatóba. A szomszédasszonyunk öccse, Péter minden nyarat a tavon tölt és horgászik. Az elmúlt néhány évben kifejezetten sikeresen!

Ismét Gárdonyban kötöttünk ki a barátainknál. Üres kézzel nem szeretek menni, vittünk hát lecsópaprikát, paradicsomot, hagymát, valami maradék István Gazda kolbászát és szalonnát.

Éppen harminc éve, hogy részt vettem egy Tisza-túrán, bő három hét alatt Tokajtól Szegedig eveztünk túrakenuval, számos kalandot élve át. Indulás előtt, az utolsó Tokajban töltött napon feltöltöttük a készleteinket konzervvel. A legolcsóbb készétel konzerv a Globus Rizseslecsó kolbásszal volt, ebből vettem vagy tízet. Sajátos viszony alakult ki bennem a túra során. Maradjunk annyiban, hogy utána évekig messziről kerültem.

A napokban aztán eszembe jutott, hogy esetleg főzhetnék egy lábassal, - ha magam készítem, a saját ízlésem szerint, ugyan mi baj lehet?

A csumiban gyakran főznek ilyet ebédre, a hivatalos receptúra és az évtizedes hagyományok szerint. Mint azt már minden bizonnyal említettem, akad némi kapor a kertben. Nosza – gondoltam – rittyentek egy fazékkal hétvégére, a magam módján, a receptet a biztonság kedvéért azért elkunyiztam.

Általában évenként nyárnyitóra fõztem nagy adag gulyáslevest a 35 literes rézbográcsomban a szomszédságnak, de ez pár éve a hektikus iskolai évvégék és érdeklõdés hiányában elmaradt. Idén is terveztem. Megvettem hozzá a lábszárat és nyakat, de az utolsó pillanatban ballagás és szerenád miatt elmaradt megint.

Most kontrasztként elkészítettem egyik legjobban sikerult gulyásomat pici bográcsban is. Ha a különbséget zongorázni tudnám ...

A csodahüttő már megint varázsolt. Keresgéltem meg rendezgettem, amikor megakadt a szemem 60 dekányi marhalábszáron. Régen ettem gulyást de nem volt kedvem tüzet rakni a bogrács alá. Így azután a zöldséges változatnak álltam neki a konyhában.

Franz Schubert „Pisztráng ötösében” ugyan a cserről dalolnak, de hát a Bükk hegység nem arról a fáról híres. Patakcsobogás és pisztráng azért volt.

Egy szomszédunk megjelent másfél kiló gyönyörű meggyel. Neki előbb érik a meggy, mint az én májusi cseresznyém! Egyedül vagyok még itthon, meggyet én nem eszem nyersen (túl savanyú), addig meg nem áll el, mire a feleségem hazajön. Meggybefőttnek kevés.

Akkor legyen belőle valami lekvárszerűség. De nem szokványos. Unortodox.

Hamár pereszke, akkor legyen ördögszekér is. Ezt a gombát elõször abban az óriási ázsiai áruházban láttam, amirõl meséltem a mexikói utunk elótt. Akkor nem volt alkalmam kipróbálni, most viszont a Lidl ázsiai nap vásáron lehetett kapni 3 darabot egy dobozban (igaz, a dobozra 2 db volt írva, mint mennyiség).

A hűvös, esõs nyárelõ utáni elsõ meleg napok gombászásra csábítottak. Ilyenkor, itt, délen még nincs sokféle gomba, de ha többbféle növénytársulást megfigyelünk, van esély a szép zsákmányra.

Segít engem az elõzõ évek tapasztalata, de a gombák nem mindig ismétlik magukat, jöhet meglepetés is, de hát ettõl szép a gyűjtögetés.

Egy legelõt és a vele határos vegyes erdõt jártuk be lányommal, nejemmel.

Már nagyon érett ez a kerti mulatság, de folyton közbejött valami: árvíz, rossz idő. Mostanra azonban minden klappolt, remek idő ígérkezett, a résztvevők többsége (na, azért mindenki nem) itthon volt, és végre került pár csuka is, hogy legyen mit enni.

A friss fűszerekkel tömött pocakú, párolt hal már egy ideje fenn volt a listán, de mivel a mostani csukák ilyen szép nagyok voltak, egy másik megközelítést választottam.