Sok-sok éve járunk Gárdonyba szomszédainkhoz látogatóba. A szomszédasszonyunk öccse, Péter minden nyarat a tavon tölt és horgászik. Az elmúlt néhány évben kifejezetten sikeresen!
A múlt héten is meglátogattuk õket, mikoris elõvette az alaplevet, amire rá volt írva, hogy azt NEKEM készítette elõ! Nagyon jól esett - hátmég a halászlé amit abból (és az aznap reggeli 3 ponty egy részébõl) fõzött. Volt benne ikra és tej is bõven, kishíjján megállt a kanál a levesben. 3+1 tányérral ettem belõle aznap és még hoztam is egy dobozkányit haza a mélyhûtõbe szegényebb napokra.
Ezen a héten is megtámadtuk õket. Lecsóevés és sörözgetés közben Péter meginvitált, hogy menjek ki vele a tóra másnap horgászni. A sok évi ismeretség mostanra jutott el arra a pontra, amikor elviselhetõ társaságnak tekintett :)
De hajnalban kell ám kelni, amikor pirkad! Mondtam köszömön, és ébresszen fel reggel. Persze alig aludtam az éjjel. Hajnali 1-tõl óránként felriadtam, remélem nem aludtam át az indulást. Aztán jött az ébresztõ is fél ötkor. Gyors öltözés: hosszúnadrág, hosszú ing, zokni és dzseki. Bár nagyon meleg van napközben, hajnaltájt nem sül meg az ember a tó közepén. Vödörben fõtt kukorica, kézben szatyor. Õ meg hátizsák, szák és két bot, valamint a csúszóbója.
A kikötõ öt percnyi sétára van, ahol egy csónak várt minket a leláncolt evezõkkel és leszúró karókkal. Hát mit mondjak, imbolygott kicsit, míg beszálltam...
Húsz perc evezés, és a célhelyen vagyunk. Minden alkalommal pontosan ugyanoda megy, amiben a csúzda és a rendõrtorony segíti a pontos háromszögeléssel. Leeresztette a csúszóbólyát, ami a beetetett terület közepét jelzi. Saját fejlesztése a bója: egy vékony mûanyag csõbõl és ólomból öntött súlyból áll, aminek az a feladata, hogy lecsússzon róla a damil, ha a hal arrafelé viszi. Ezt a feladatot remekül betölti, valamint még látni is lehet!
Körbedobálta a bólyát a kukorica felével, majd eltávolodtunk szélirányban mintegy 50 méterre. Itt két leszúrókaróval rögzítettük a csónakot. Volt egy kis ÉK-i szél - pont annyi, hogy a jobb fülem fázzon! Az egyik botot rámtestálta, hogy dobjak be és õrizzem.
Beszélgettünk, majd az órájára nézett: negyed hat. Most kell az elsõ kapásnak jönnie. És lõn! Az én botom jelzett. Felvettem, és elkezdtem húzni. Jól meggörbült a bot, recsegett az orsó. A ponty nem adta magát. Egy darabig még bírta nézni, mit ügyetlenkedek a bottal, de azután átvette tõlem. Kiszákoltuk, majd megegyeztünk, hogy ha 32-nél kisebb, akkor megy vissza. 34 centi volt - irány a haltartó háló.
Fél hat: most kell jönnie a következõ kapásnak - mondja Péter. Én csak mosolyogtam, de a botom ismét jelzett! Most már dolgozhattam vele egyedül is. Már majdnem a csónaknál volt, amikor leszakadt a hal. Azért a kukoricát kicseréltem a horgon. Roppan pici horoggal dolgozik - alig nagyobb, mint egy centi és fura formája van.
Háromnegyed hat: már vártam is a kapást, ami menetrendszerûen megérkezett, ám most mindkettõnk botjára. Az enyém kevésbé húzott, ezért megvártam vele, amig õ beszákolja a jó nagy pontyot. Ekkor én is meglevegõztettem az enyémet, ami egy méreten aluli volt - "apád-anyád ide jöjjön" üzenettel szabadult.
Ettõl kezdve az õ botjára jöttek negyedóránként a halak. A harmadiknál a 34 centis halat eleresztettük, kellene egy nagyobb helyette. Ez persze szabálytalan, így nem is olvastátok ...
Fél nyolckor megvolt a három ponty (a maximum, amit egy nap szabad kifogni). Nekem is volt még egy méreten aluli halam, hogy legalább csináljak is valami. A maradék kukorica a bója mellé ment, amit felszedtünk és irány a kikötõ.
A parton egy gyors mérés: 5,5 kg a három ponty. Ez volt Péter idei nyarának 67. kg hala. Joli néni elvállalta a tisztítást egy hal fejében, így azzal nem kellett foglalkozni. Neki van egy olyan trükkje, hogy késsel levágja a pikkelyt a pontyról, aminek igy szép bõre lesz.
Nyolcra már otthon is voltunk. Büszkén és álmosan. Annyit még kikönyörögtem, hogy egy halat hadd süssek meg a tûzön, majd aludtam fél órát.
10-re megjött a tisztított hal. Nagyon vékonyan megvagdostam a ponty bõrét centinként, hogy jobban magába szívja a só és a fûszerek ízét. egy bõ marék sóval bedörzsöltem. Szórtam a hasába is, majd két órára félretettem. Ezután letörölgettem és megszórtam kakukkfü, szerecsendió, feketebors, rozmaring õrleménnyel és rávágtam egy szál zsályalevelet.
egy dupla alufóliára hagymát karikáztam, amire rátettem a halat a fûszeres oldalával lefele. Ezt is alaposan megszóram a fûszerekkel, a hasába egy csokor petrezselymet, a zsálya szárát és néhány citromkarikát tettem.
Karikáztam a tetejére is hagymát bõven, majd alaposan becsomagoltam az alufóliát.
Barátom remek parazsat készített a tûzrakón a körtefája és az én barackfám maradékából (aminek persze illat szempontjából nem volt jelentõsége - az alufólián nem diffundál át a füst.
A parázsba alufóliába csomagolt krumplikat dobáltam, hogy legyen körítése is a halnak. Ezeket késõbb feltettem a rácsra, mert a parázs elégette volna a kis krumplikat. A halat 40 perc múlva egy tálca segítségével megfordítottam a rácson.
Ekkor jutott eszembe, hogy a vajat kifelejtettem a csomagból. Vágtam hát kis rést a fólián és beletuszkoltam két vastagabb szelet vajat. 15 percig még sült/párolódott, amikor asztalra tettem. A kép lehetett volna jobb is, de már mindenki éhes volt.
Mivel nem irdaltam be a halat, az Y szálkákat is gyerekjáték volt megtalálni és eltávolítani evés közben.
