Nem ratatouille, ratata. Több okból. Ha úgy nevezném, autentikusnak kellene lennem. Tanulmányoztam néhány nagy nevű szakács receptjét: Joël Robuchon az évszázad szakácsa (Gault Millau 1989), Raymond Blanc a Brit Birodalom lovagja, és a többiek. Nagyjából egy nyelvet beszélnek, de rájöttem, hogy én nem ilyen ételt akarok. A padlizsánt nem nagyon szeretem, cukkini nincs, mert az a kevés, ami termett, rántva végezte, és még jó pár hozzávaló tekintetében vérzik a projekt, arról nem is beszélve, hogy ez az étel ebben a formában fél fogamra sem elég. Összedobtam hát a magam változatát.
Hozzávalók:
0,8-1 kg kápia paprika
4 nagy paradicsom
1 kg hámozott, magozott patisszon
1 kg tisztított burgonya
10-15 dkg vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
rozmaring
bazsalikom
kakukkfű
olaj
só
A főzés előtt minden alapanyagot előkészítettem. A paprikákat egy tepsire, alufóliára fektettem, és csutka gázon kb. 40 perc alatt megsütöttem. A héjukat lehúztam, kiszedtem a nagyja magot, majd ujjnyi csíkokra vágtam.
A paradicsomok tetejét keresztben bevágtam, kis időre lobogó forró vízbe mártottam. A héjukat lehúztam, a csumát kimetszettem, majd öregebb kockákra vágtam. A magot nem távolítottam el.
A patisszont felszeltem - így könnyebb a rücskös felületet lehámozni –, kimagoztam, és nagyjából 1,5X1,5 cm-es kockákra vágtam.
A krumplit meghámoztam és a patisszonnal azonos méretűre aprítottam.
A kockára vágott hagymát kevés olajon aranysárgára pirítottam. Hozzáadtam a patisszont, az összezúzott fokhagymát, megszórtam apróra vágott friss rozmaringgal és morzsolt, szárított bazsalikommal és kakukkfűvel. Kakukkfüvet a réten szoktam szedni tavasszal, ilyenkor már csak szárított van, a bazsalikom szintén összeaszott, csak egy nagy tő rozmaring zöldell még a ház előtt friss fűszernek.
Sóztam, és fedő alatt félpuhára pároltam, majd hozzáöntöttem a paradicsomot és tovább dinszteltem.
Mikor a paradicsom némi levet eresztett, beletettem a paprikát, utánasóztam, és még egyet rottyantottam rajta.
Az időközben bő olajban ropogósra sütött krumplit beleforgattam, és fél órát hagytam állni, hogy beigya a szaftot.
Így a plusz szénhidráttal már kielégítette az étvágyam, bár egy szál sült kolbászt még elbírt volna.
