Blogkocsma

A mai beszámoló egy lusta nap eredménye - a tegnapi Xcaret túrát ki kell pihenni (legalábbis az én koromban).

Ismét csibét kaptunk, de szebb fészke volt:

Bubuskánál voltam a hétvégén.

Bubuska, becenevével ellentétben férfi, nagydarab, borostás, őszülős, sörözős-borozós-pálinkázós fajta,(sőt szerintem a kumiszt, s a szakét sem vetné meg, bár azt nem próbáltuk eleddig).

Na, ez a Bubuska hívott fel a hétvégén, hogy nála járt a Zoli barátja Röszkéről – aki mellesleg én is jól ismerek – és hozott pálinkát. Nekem is hozott pálinkát.

Eperpálinkát.

Xcaret - Mexikó Disney Worldje bio és természetbarátra hangolva.

Kiejtése "eskaret" és roppant nagy területen fekszik. Ha netán odajutsz és szereted az ilyen stílusú parkot, akkor két napot ismétlések nélkül el tudsz benne tölteni.

A mai beszámoló bizony hosszú lesz, mert rengeteg mindent láttunk és szeretném megosztani az élményeket (jót és rosszat egyaránt).

Ma csibét kaptunk:

Bármilyen furcsán hangzik, pizzát is lehet grillezni! Lyányom sütötte búcsuvacsorára én meg közreadom mindenki örömére.

Ma nyuszit kaptunk a töröközőkként:

Még előző nap megbeszéltük a recepcióssal, hogy szeretnénk elmenni a legközelebbi halászfalucskába és mit javasol szállítóeszköznek. Ez kb 30 km út, szerinte a taxi erre túl drága lenne, menjünk collectivoval. Kértünk ébresztőt 6-ra. 1/2 7-kor jött a security pasi ébreszteni, mert a recepció csak 7-kor kezd, ő pedig elaludt...

Az USA út alatt nem nagyon ettünk levest, pedig elég levesesek vagyunk feleségemmel. Volt egyszer gulyás és ettem háromszor kagylólevest (nomeg a pocsék Tom Ka Gai levest Mexikóban). A piacon jártam reggel húst venni a leveshez. A velőscsont csábított el először, majd a hentes rámbeszélt egy gyönyörű darab marha oldalast pici csonttal. És megláttam az első idei újkrumplit: ennek nem lehet ellenállni!

Az első nap csak eligazodással, a hellyel való ismerkedéssel telt, de ma már komoly felfedező túrákat terveztünk. A mai törölközőnk:

Sokadik éves házassági évfordulónkra gyerekeinktől egy mexikói utazást kaptunk ajándékba. Igaz, az évforduló már jócskán elmúlt, de mostanra végre sikerült kiutaznunk az USA-ba jogosítványt hosszabbíttatni, meg egyéb papírmunkát intézni. Posztoltam már az ottani ételekről, de gondolom egy utibeszámoló is érdekes lehet. Egy posztba nem fér be, hát lesz belőle sorozat.

Tiltakozás esetén természetesen a többi írást nem közlöm :)

Naponta bóklászom a Youtube-on, ha hallok valami számomra új, vagy kevésbé ismert ételről, utánanézek, nehogy már ennyire hülyén haljak meg.

A napokban került a kezem ügyébe a mozzarella házilagos készítéséről szóló videó.

Olvasom a lyányom listáját, mit kell még főzni neki, amit hiányol hazulról. Találtam 3 bejegyzést is, amit egy füst alatt el tudok készíteni: káposztás cvekkedli, káposztás pogácsa és káposztás hasé. Ezen finomságoknak közös eleme a cukron lepirított és párolt káposzta. Iszonyúan erős a szaga, csak akkor fogok bele, ha garantáltan folyamatos szellőztetést tudok biztosítani. Utolsó előtti nap a gyerekeknél, ők munkában, feleségem a boltokat járja a maradék ajándékok beszerzésére - ki tudom nyitni az összes ablakot!!!

Süllőcske írása

Bizony, sömmi szögedi harcsácska, pontyocska nem készül ebben a posztban. Csak a földi almáról lesz szó, erről a csodagumóról. És nem is gondoljuk újra ezt a két népies étket, csak úgy esszük, ahogy eleink, mert így kapunk őszinte, igazi éhségételt, amely annál nem is akar több, vagy más lenni.

Ilyenkor, tavasztájon az öreg pityóka szezonja van és vannak ételek, amelyek ebből az igaziak. Olvastam, hogy a britek földjén dolgozó litvánoknak micsoda nehézség nemzeti étkükhöz, a zeppelinhez beszerezni a fekete, aszott vén krumplit.

Itt viszont, amit az erre szerintem alkalmas fajtából, a Balatoni Rózsából készítünk, az a:

Hajaskrumpli

Igazi klasszikus. Lehet vacsora, reggeli, ebéd, főve, vagy sülve, tábortűz hamujában, kályhaszemben, lerben, motorházban, vízpart, vagy sivatag forró homokjában, konfitálva, szuvidálva, de csakis hajában.

Ezt én tepsibe terített són sütöttem.

Másodikban fél évig voltunk gyakorlaton, én Teknőssel Dinnyésre kerültem. Érdekes mentalitású népek voltak arrafelé, de pár hónapot azért ki lehetett bírni.

A munkaidőben például kötelezően be volt építve a reggeliidő. Kezdéskor elvégeztük az apróbb, de szükséges dolgokat – ilyen volt a lékvágás, a hólapátolás, vagy beetetés a gyérítő halászathoz –, aztán a közös nagy ebédlőben összeültünk reggelizni. Az ebédlőhöz tartozott egy apró konyha is, konyhaszekrény, mosogató és gáztűzhely volt benne. A tűzhelyen volt egy amolyan „mindenki serpenyője”, amiben ki ki megsüthette a reggelijét. Hárman használták leginkább, Pisti, Sanyi bácsi és Komám. Vesszek meg, ha emlékszem, hogy hívták, de ő mindenkit komámnak hívott, mi is úgy hívtuk őt. Sanyi bácsi minden reggel megsütötte a szelet sonkáját, a deszkájára tette, és körbesétálta vele a magtárat, hogy hűljön a hús. Sanyi bácsi amúgy egy tálentum volt, helyből fel tudott hugyozni az ereszcsatornába, erre roppant büszke volt, és gyakran illusztrálta is. A serpenyőben tehát gyűlt a mindenféle zamat, Gyuszi, - aki ott lakott a telepen, és így naponta használta a konyhát - egyszer úgy döntött, hogy alaposan kitakarítja. A masszív lerakódás nem adta egykönnyen magát, ezért feltöltötte a serpenyőt TIP 67-tel, hogy oldja egy kicsit a kokszot.

Sajnos rossz időpontot választott erre, tekintve, hogy alaposan el volt ázva, mikor megtörtént a dolog, így pár perc alatt meg is feledkezett róla. Reggel némiképp megkésve kapcsolódott be az aznapi munkába, ugyanis eléggé elnyomta a maligán. Ott nem volt szokás szólni a másiknak, hogy elaludtál haver, kelj már fel, csak néztek randán az emberre, mikor előkeveredett (én is ekkor vettem az első vekkerem).

Szóval, mire Gyuszi felvette a munka fonalát, Sanyi bácsi, már javában aszalta a sonkát a mosogatószerben. Hogy hogy nem tűnt fel neki a szag, máig nem értem. Kiszedte a deszkára, és elindult a magtár felé, Gyuszi pedig kurva gyorsan keresett valami elfoglaltságot a nyolcas tónál, ami a legtávolabbi hely volt a telepen. A többség hamar rájött, hogy mi történt, de nem szóltak, lapítottak ezerrel, és várták a földindulást. Az öreg kikészítette a két karéj kenyeret, a házi ecetes hagymát, aztán vágott egy falatot, és bekapta. Esküszöm, még az előző esti három üveg Balatoni világos is kijött belőle. Mikor valamennyire csillapodott a cikákolás, a főnök hazavitte a kocsiján lábadozni. Gyuszi két hétig szendvicset reggelizett az asztalosműhely mögött, mert az ebédlőbe nem mert bejönni.

Három évvel később Teknős megfogta a magtárban a három macskát, és a búcsúbulin megetette velük nyúlpaprikás gyanánt. Aztán, mikor már jó messze volt, megírta nekik.

Immár lassan húsz éve, hogy az egyik barátom elhívott szüretelni hozzájuk. Nem volt egyszerű eset, mivel vasárnapra esett, mi pedig szombaton este még elmentünk kicsit az éjszakába. Az utolsó stáció valami hihetetlen lebuj volt, ahol – mint később megállapítottuk – mi voltunk az összes fehér ember. Ettől függetlenül remekül éreztük magunkat, erősen tettem a szépet az alig 16 éves gyönyörű, barna bőrű felszolgáló kislánynak. Miután megteltünk, még bevittünk egy kidöntött „Behajtani tilos!” táblát a buszpályaudvarra a jegypénztár elé, aztán hazamentünk aludni legalább egy kicsit.

Hajnalban indultunk, még összetalálkoztunk a csapat másik felével, akik éppen akkor tartottak hazafelé. Nem voltak szomjasak.

Kép: Wikipédia

Az első fordával reggel végzett. Leadta a mozdonyt a fűtőházban, letusolt, aztán hazaindult. Fáradt volt, de nagyon boldog. Végre ő is mozdonyvezetőnek számított. Vidáman bandukolt fel a hegyre. Ragyogó napsütés volt, a kertekből már száll fel az égő avar füstje, abban az évben korán tavaszodott. Úgy tervezte, délig tesz-vesz a ház körül a kertben, aztán Sanyival elmennek egy babgulyásra meg egy korsó sörre a turistaházba. A kapuban Morzsa szűkölve fogadta, a ház ajtaján alig maradt festék, a kutya körmével lekaparta, valamiért nagyon be akart jutni. Józsi csodálkozott, hogy Sanyi miért nem szólt rá. Benyitott, az ajtó azonban csak pár centit engedett. Ledobta a táskáját, nekifeszült, és nagy nehezen átpréselte magát a szűk nyíláson. Testvére tágra nyílt szemekkel feküdt az ajtó előtt a földön. Józsi hiába szólongatta, nem adott életjelt. Lélekszakadva szaladt le a völgybe a másfél kilométerre lévő telefonfülkéhez. A kiérkező mentők csak a halál beálltát tudták megállapítani.

Józsiban ekkor megpattant valami, és esztelen őrjöngésbe kezdett. A mentősök csak a sziréna hangjára összegyűlt szomszédok segítségével tudták legyűrni a cséphadaró módjára verekedő bokszolót, és az ádázul harapó ebet.

Életében másodszor került intézetbe. Attól kezdve, hogy a mentőorvos belenyomta az injekciót, Józsi három hónapig meg sem szólalt. Hétszámra feküdt az ágyon a fal felé fordulva, enni is csak akkor volt hajlandó, ha rászóltak. Itt ismerte meg az első feleségét, egy kalauznőt, aki súlyos idegösszeroppanás miatt került be. Nyár végén Józsit gyógyultnak nyilvánították. Szerény esküvőt tartottak, aztán lekérte magát Z-be, összeköltöztek az asszony kis kertes házában, és az ottani fűtőháznál kezdett el újra dolgozni.

A viharos házasság három évig tartott, egy fiúk született, testvére után a Sándor nevet kapta. Az asszony rövid idő leforgása alatt elviselhetetlen hárpiává változott. Két kézzel szórta a pénzt, Józsit meg hajszolta, hogy vállaljon több munkát. Minden percet számon kért rajta, ha csak egy kicsit is késett, rikácsolva vonta felelősségre. Józsi egy inkább meg volt győződve arról, hogy nem szimpla idegösszeomlás miatt került kórházba.

Egy téli reggelen a hófúvás miatt az állomás nem tudott vonatot indítani. Délig benntartották Józsit, hátha mégis lesz valami, aztán hazaküldték. A gyerek éhesen bömbölt a kiságyban, az asszony meg a volt élettársával hentergett a szomszéd szobában. Józsi megfogta a férfi grabancát, és azon pucéran kivágta a hófúvásba. Szótlanul összepakolta kevés kis holmiját és várta a rendőröket. Azok hamar meg is érkeztek, Józsit azonban nem vitték el, visszaadták a szerető ruháit, és felvették az esetről a jegyzőkönyvet.

A válást – a rendőrségi jegyzőkönyvnek hála – az asszony hibájából mondták ki, és bár gyerektartást nem ítéltek meg, Józsi azért támogatta a gyereket.

Józsi beköltözött a vasutas szállóra, és a munkába temetkezett. Akkoriban kezdett el a szabadnapjain koncertekre meg meccsekre járni, afféle biztonsági embernek. Szerették a megbízói, mert bivalyerős, ugyanakkor nagyon nyugodt is volt, nem verekedett feleslegesen.

A második párját is itt ismerte meg, a lány a Kultúrház gondnoka volt. Józsi tanult az előző esetből, és nem vette feleségül. Egy ideig a lány szüleinél éltek, aztán Józsi eladta a Hegyen lévő nyaralót – igen jó pénzért, hiszen addigra felkapott környék lett -, és vett egy öreg parasztházat, amit aztán kemény munkával felújított. Sokat dolgozott a vasútnál - főleg éjszaka, mert azért többet fizettek -, reggel pedig egyenesen a munkából ment építkezni. Néha olyan fáradt volt, hogy állva vezette a mozdonyt, mert ülve elaludt volna. Időközben megszületett a lánya, aztán elkészült a ház, beköltöztek, és boldogan éltek, amíg…

Szörnyet teremtettem, és majdnem elemésztett. Annyira persze nem volt súlyos a helyzet, de nem volt egyszerű megbirkózni vele. Aztán persze lassan elfogyott, és akkor éreztük csak igazán a hiányát.

Nemzeti Könyvtár néven kulturális programot indított a kormányzat Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott vezetésével.

Valamelyik reggel kitámolyogtam a konyhába, körülnéztem a hűtőben valami ehető után. Találtam némi maradék felvágottat meg tojást, a spájzban volt egy darab, szebb napokat is látott kenyér. A felvágott a „legfeljebb estig még ehető” kategória volt, a kenyér is kezdett erősen radírgumira hajazni. Ekkor készítettem el először a „sonkás”-bundás kenyeret.

Kedvenc barátainkhoz mentünk látogatóba, kiket már a Margarita révén ismerhettek. Ezek a látogatások általában szombatra estek, amikor is a ház urával a margarita iszogatása közben komoly gasztronómiai csodákat varázsoltunk a szuper grillen. A menüt általában előre megbeszéltük, de most a feleségemmel volt nehezítve a dolog, aki nem halas, vadas, gombás és mi jó falatos. Pedig a ház ura köszvényes, így egy szép red snapper de jó lett volna. Ha már így esett, hát rájuk hagytam a menü kialakítását. Mi be is futottunk délfelé egy rekesznyi tequilával meg egy gömbölyű üveggel a ház asszonyának.

Curry volt már sok, de mindegyik más. Tegnap elmentünk egy ázsiai boltba. Mit boltba, áruházba, vagy éppen csarnokba! A bolt nagyobb volt mint a nagycsarnok mindenestül. A vevőközönség főleg ázsiai - csupán néhány fehér ember kóválygott a kibogozhatatlan árcédulákat silabizálva (nagyon apró betűvel volt valami angol felirat is). Fantasztikus választék, szín- és illatorgia. A gyümölcsök tizedét se ismertük, de gyorsan vettünk cukorborsót meg héjborsót (snow pea és sugar snap pea), valamint zöld csili paprikát, meg kimcsit. Ez utóbbi csalódás volt, mert savanyú ízre számítottunk, ehelyett erősen csípős, osztrigaszósszal fűszerezett valamit vettünk egy koreai vevő tanácsára, hogy az a legfinomabb. Ez amúgy általában is jellemző volt a vevőkre - nagy lelkesedéssel mutogatták milyen szép valami, vagy hogy miért épp azt vegyük meg. Csak kimcsiből volt két Auchanfolyosó méretű polc! Találtam persze miszo pasztát, fehéret és dashit is (japán instant hallevespor). Az árak nagyjából megfelelnek az otthoni ázsia boltok árainak, így nem kellett túl sok csomagot bepakolnom. A hús pulton volt olyan Kobe marhaszelet hogy az leírhatatlan. Az ára is. A pho leveshez például papír vékonyra szeletelt marha is volt. A halaspult leírhatatlan. Ez sajnos nálunk nincs, viszont érdekes, hogy a pontyból teljesen kifogytak (itt az állam fizet, ha kifogod a pontyot, mert szeméthalnak tekintik, mivel nem őshonos. Olcsó is, $4 egy kiló belőle. Volt helyette viszont Barramundi - amit már otthon is tenyésztenek - ugyanúgy akváriumban, mint nálunk a ponty. A rengeteg hal közül a "nadrágszíjhal" tetszett a legjobban. kb egy méter hosszú, de csak 8-10 cm széles. Tényleg egy övhöz hasonlít.

Szóval alaposan bevásároltunk a gyerekeknek.

Egy éves a Blogocsma. Sok minden történt ebben az egy évben.

Kép: Wikipédia

Sokszor hivatkoztam már a királyrákra, mert errefelé az nem ugyanaz, mint amit otthon lehet kapni. Az otthoni, az egy garnélafajta vagy éppen egy langusztát/homárt neveznek annak, pedig a méretek közt óriási a különbség. Az alaszkai királyrákot a Csendes Oceánban halásszák igen veszélyes körülmények között, így az ára is elég tisztességes. Homárban pedig a maine-i lobster a leghíresebb a világon (ha jól tudom).

Elérkezék hát Húsvét hétfő, a hímnemű egyedek pediglen felkerekedének, hogy elejét vegyék a nőivarúak elszáradásának.

A csumiban gyakran sütnek ilyet, de én magam még soha nem próbáltam. Gondoltam egyet, Húsvétra ezt készítettem ünnepi menü gyanánt.

Van errefelé egy akkora csirke, ami pont elegendő egy személynek. Sokat ettünk régen, most a gyerekeink eszik, ha csirkét kívánnak. Két csirke kényelmesen befér egy házi grillezőbe, és pont elég is kettejüknek (meg a kutyának)