Utolsó poszt a mexikói utunkról.
Mexikó talán leghíresebb történelmi látványossága várt ma reánk: Chich'en Itza (spanyolul chichén itzá, ejts csicsén icá). Ez a poszt sem lesz rövid, a maják történelmének legfontosabb városáról nem lehet 20 képben beszámolni még egy átlagos turistának sem.
Mai törölközőnk egy vállban igencsak erős (kajakos) sellő:
Az utat nagyon sok utazási iroda akarta nekünk eladni általában 100 USD-ért fejenként. Szerencsére nem dőltünk be, és a szálloda munkatársa 50 USD/fő összegért megszervezte számunkra. Ez az összeg tartalmazta az utat oda-vissza, egy könnyű (?) ebédet, fürdést egy óriáskútban és egy tequila gyártás ismertető és kóstolási látogatást Valladolidban. Az út 205 km, amit egy 12 személyes kisbuszban töltöttünk néhány megállóval.
Reggel 7:50-kor vett fel minket egy busz, ami a közös gyülekezőhelyre vitt, ahol átszálltunk a mi buszunkba. Rengeteg hideg vízzel és néhány szendviccsel ellátva bámészkodtunk a légkondicionált, ám nem túl kényelmes buszban. Első megállónk Tulum mellett egy turistabolondító helyen volt egy óra utazás után, ahol WC és sok csacskaság fogadott:
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Innen az út eseménytelen volt Chichen Itzáig, sajnos fényképezni nem lehetett, mert a busz ablakait valami fóliával burkolták, hogy bírja a légkondícionáló a munkát. Az út mentén elvadult bozótos, néhol fák is meg pálmák. A utat éppen szélesítik, így jól látszott, hogy a talaj legalább 85%-a fejnagyságú vagy nagyobb mészkő, viszont közötte szép fekete humusz van. Megfigyeltünk egy telektulajdonost, amint egy frissen feltört részből cipeli a köveket a kertje kerítésének, ami csupán egymásra rakott puszta kövekből áll. Termesztést, zöldséges kertet egyáltalán nem láttunk, de ennek az is lehetett az oka, hogy az esős évszak még éppen csak elkezdődött, minden porzik a szárazságtól.
Egy másik, hasonlóan kihalt kertben kicsi bungaló mindössze 2 fallal és pálmatetővel. 20 méterre a bungalótól viszont a földön egy nagy műholdvevő tányér! Egyedüli termény, amit láttunk (és árulják is úton, útfélen) a kókuszdió volt - most még zöld állapotában, és most csak a levét fogyasztják.
Megérkezünk Chichen Itzába. Kapunk egy idegenvezetőt és 3 órát, mielőtt a közös ebédre vinnének minket. A város történetét csak dióhéjban, a részleteket a Wikipédián is el lehet olvasni, akit érdekel (legalább a fele igaz is, de nem álltam neki javítani). Idegenvezetőnk maja eredetű, kinézésre viszont leginkább egy amerikai törzsőrmester. Stílusa, ismeretanyaga és lelkesedése viszont leírhatatlan és fantasztikus volt!
Ezt a várost a maják a 400-as években alapították a 3 nagy kút környékén, és az 1500-as években a spanyol hódítás eredményeképpen teljesen kihalt
A városban az azt körülvevő falak közt csupán a méltóságok, papok laktak, a pórnép a falakon kívül élt. Körülbelül százezer ember élt ebben a közösségben, aminek összetartó ereje a tudás volt, amelyet a méltóságok birtokoltak. A központi templomot (Kukulcan), ami egyben a maja kultúra emblematikus figurája, egy nagy téren emelték, ahova az összes lakos összegyűlhetett a főpap próféciáját meghallgatni.
A piramis tetejére 91 lépcsőfok vezet mind a négy oldalon (364), a belseje pedig tömör, egymásra rakott kövekből áll, amit kívülről símára faragott kövekkel burkoltak.
A tetejére egy speciális akusztikájú helységet építettek, amire még egy lépcsőfok visz fel (összesen tehát 365 lépcsőfok). Mivel abban az időben nem volt még erősítő, valahogy a hangot el kellett juttatni a 100.000 hallgatóhoz. A terem passzív erősítőként működik mind a mai napig és a térség legtávolabbi sarkában is minden hallható.
A piramis tájolása pontosan ÉDKNY, és a tavaszi és őszi napéjegyenlőséget egy csak aznap megjelenő kígyó formájú árnyék jelezte. A főpapok ezt a tudást is remekül használták a pórnép megkötésére, hiszen ez a két esemény határozta meg az esős és a száraz évszakok váltását, vagyis a vetés és földmunka kezdetének időpontját.
Ellentétben a Wikipédia vonatkozó részletével, ezt a templomot (hisz végül is ez is templom) nem használták áldozat bemutatására. Erre a célra a Los Guerreros templomot használták, amelynek oltára egy fekvő szobor, ahova az áldozatot fektették és obszidián késsel és kampóval egyetlen mozdulattal kiemelték a szívét, hogy az még dobogott, amikor felmutatták.
Ezt a szokást a toltékok vezették be, amikor egyesültek a majákkal. A tolték népek harci népek, de valami okból tömegmészárlás nem volt számukra engedélyezett. Fejenkét max 1 ellenséget ölhettek meg az idegenvezetőnk szerint. Emiatt a harcosokat már gyerekkorukban toborozták, és mivel nem írtak a falakra, helyette az arcukat faragták meg:
Említettem az Xcaret látogatásnál a "gyűrű" focit. Nos, itt egy nagy focipálya (168m x 38m) is található, melynek egyik végén a főpapok páholya volt. Ha jól megfigyeled, a hátsó fal mintegy parabola a hang gyűjtésére, illetve erősítésére. Speciális építési trükkökkel a pályán a visszhang hétszeresen verődik vissza.
Ime a nevezetes GYŰRŰ, mintegy 7 méter magasságban, háta megett a bíró fülkéje.
Idegenvezetőnk meséli, a vesztes csapat egy tagjának vagy a kapitányának (még nem tudják) lefejezését és a fejnek szerepét a reliefen.
Előszeretettel fotózzák a turisták, hogy a kezük közé tudják a piramist fogni:
A város területén a helyi fauna is háborítatlanul éli világát:
A Venus platform finom véseteivel emelkedik ki a többi közül.
Ritka a kerek épület, valószínűleg obszervatórium szerepet töltött be az Ossuary. Az épület legfelső szintjén lévő ablakhármas (csak a rekonstrukciókon látható) feltételezhetően a Vénusz pozíciójának meghatározására szolgát a napéjegyenlőségkor.
Rengeteg oszlop látható sok templomon. Ezeken viszont sehol nincs tető, bár feltételezhetően le voltak fedve. Erre utal az Inglesia épületmaradványban lelhető roppant vastag gerendacsonkok a falban. Valószínű fából volt minden tető, amit a spanyolok leégettek.
Az idegenvezetőnk mesélte, hogy azért tudnak ilyen keveset a múltról, mert egy spanyol pap úgy döntött, hogy a maják mégsem tértek át a keresztény hitre, ezért ELÉGETTETTE AZ ÖSSZES KÖNYVET, amit felleltek. Ezt ugyan később megbánta, és elkezdte leiratni, amit a maják meséltek, de ez összehasonlithatatlanul kevés volt a kár enyhítéséhez. Gyakorlatilag semmilyen írásos dokumentum nem maradt fel erről a városról.
A sok-sok épület között az ösvények árusokkal van tele, ahol a létező összes mexikói giccs kapható, roppant erőszakos módon tukmálva a vevőkre.
Volt olyan is, aki tényleg maga faragta a szobrokat, naptárakat, maszkokat, miközben árusított.
Az ebéd alig különbözhetett egy régi Ibusz út közös ebédjétől, bár nekem az kimaradt az életemből, csak kívülről láttam Dömösön hasonlókat. Rengeteg ember bezsufolva az étterembe, matyómintás mexikói mintás ruhában táncikáló helybéliek borravalóért. Az étel viszont egy közepes kínálatú büfé volt. Kivételesen levest ettem - Azték lime levest, ami ízletes savanykás csirkehúsleves - , és rengeteg dinnyét meg ananászt. Ja és az egyetlen sört is megittam Mexikóban - igencsak finom volt. Nem Coronita, valami XX lager volt (tényleg XX a neve).
Tudom, dinnyére sört ....
Kifejezett felüdülés volt a fürdőző kút környéke.
A Yukatán félsziget lapos, ezért folyó sincs rajta. A vizet mély kutakból nyerik, melyek nagy része természetes eredetű lyuk. A város is ilyen kutak köré épült. Egy ilyent kicsit messzebb most turistapancsolónak használnak. A víz többszáz méter mély és folyamatosan cserélődik - folyik a tenger felé a mélyben, így nem koszolódik el még a rengeteg csúnya kövér embertől sem...
Én azért inkább egy kis "őserdőt" nézegettem egy szép margarita társaságában, míg feleségem belecsobbant a lyukba.
Kultúrával és pancsolással végezvén kisbuszunk elindult visszafelé Valladolid városkába, ahol a tequila készítésének rejtelmeit mesélték el egy tequila gyár kihelyezett információs boltjában. A tequila Mexikó leghíresebb export terméke, nagyon szigorúak vele szemben a követelmények. Egyetlen speciális agave fajtának a törzséből (és nem a leveleiból) készítik, aminek meg kell élnie legalább 8 évet mielőtt felhasználhatják, és ezzel a növény el is pusztul.
A leveleitől megszabadított törzset (egyenként 25-30 kilósra is megnőnek) egy gőzőlőkamrában alaposan felgőzölik, gyakorlatilag megfőzik.
Az így megpuhított anyagot nagy malomkővel összezúzzák és megerjesztik. Mivel a cefre igencsak csúnya moslékszerű valami, ezért háromszor párolják le, mielőtt tequilának hívnák. A lepároláshoz a hűtővizet bambuszból készült csövön vezetik a spirálra, majd ismét visszapumpálják a hűtőtoronyba.
A párlatot ezek után vagy azonnali fogyasztásra eladják, vagy tölgyfahordókban érlelik 3-5-8 és 12 évig a különféle minőség elérésére.
Bemutatták a gyár termékeit, amelyek között sok tequila alapú likőr is helyet kap (jobb oldalon). Az igazi tequilák a bal oldalon láthatók, melyeket volt szerencsénk mind megkóstolni. Külön felhívták a figyelmünket arra, hogy a tequilát csak magában isszák Mexikóban. Igaz, hogy egy mexikói találta ki a só és lime bűvészkedést körülötte, de ez Mexikóban nem terjedt el. A margarita viszont igen!
A városka nagyon erős spanyol hatással épült. Keskeny utcácskák, díszes ablakok és nagy forgalom.
Van persze mexikói is benne, ahol a tipikus befejezetlen egyszintes épületek dominálnak lapostetővel.
Ez pedig egy hotdog ...
Szerintem sikerült egy besurranó tolvajt lefotóznom:
A járművek végletei. Az őskor fotózáshoz beöltözve:
és a jelen:
A főtéren keresgéltük elveszett afroamerikai utitársnőinket ...
Válasz a kérdésre: vannak-e ott is kövér emberek? De azt a címet is adhatnánk, hogy családi motorozás. Nézz figyelmesen a sofőr elé.
Hazafele úton majdnem megfagytunk, mert a busz légkondija továbbra is teljes teljesítménnyel ment, viszon már este volt és nap sem sütött. Azért az egyetlen fagyit megette a feleségem (én is) a Quintán,
mert az este nem azt jelentette, hogy visszamegyünk a szállóba. Lencsevégre kaptam az itteni homárt is, aminek az az érdekessége, hogy nincs ollója, csak nagy tapogatói.
Kedvenc éttermünk most is üzemel, de már nem vagyunk éhesek, így csak kívülről nézegetjük.
Tipikus helyzet: zenekar játszik pár semmittevőnek, akik egy patika utcai asztalánál falatoznak.
A faszenes gyros itt is megtalálható, a parázs felett igény esetén még grillezni is tudnak.
Az egyetlen DJ, amit láttunk - frissen nyitott, azért a kordon.
Talán meséltem már a "Hole in a wall" fogalomról, de most képekkel is illusztrálom azokat a pici egyszobás kajáldákat, italozókat, amik az utcára néznek, max 4-5 vendéget tudnak egyszerre kiszolgálni, egymás hegyén-hátán egy rakat és mégis megélnek.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Az éjszakát moccanás nékül aludtuk át ...
Az utolsó teljes napunkon semmi figyelemreméltó nem történt. Végignéztük, amiket eddig is láttunk, lefotóztuk, amiket eddig is fotóztunk.
Azért mára is készült egy törölközőszobor:
Vettem még az elején a WalMart-ban egy gyümölcsöt, de elfelejtettem a nevét. Reggelire még megettük a szállóban. Az íze mint egy jó édes sütőtök, halmazállapota kicsit szaftosabb annál. A harmadik kép a magja, ami kemény és fényes, mint a makk. Már csírázott. Becsempésztem az USA-ba, hogy hazahozom és elültetem, de csak itthon derült ki, hogy ottmaradt a hűtőben. A vejem azért elültette egy cserépbe, hogy legalább lássuk, kikel-e.
 |
 |
 |
 |
Újdonság, hogy feleségem elment vásárolni és közel üres kézzel tért vissza, ezért elmentem vele egy nagy boltba ruhát venni.
Sokat....
Nagyon sokat....
Most boldog, és már ezért megérte Mexikóba utaznunk.
Vacsorázni elindultunk a Quintán, hogy kiválasztjuk a legszimpatikusabbat, de egy fél óra keresgélés után a "járt utat a járatlanért el ne hagyd" mottó jegyében a La Parillat választottuk, ott egyszer már jól főztek. Előételnek a szokásos guacamolet ettük.
Feleségem Taco pastort rendelt
Én pedig egy marha-garnélarák fajitát kértem:
Az egészet pedig megkoronáztuk egy margaritával:
Esti sétánk a mozgalmas Quintától való elköszönés jellemezte, mindent megnéztünk, amit már láttunk, hogy mélyebben beivódjon az emlékezetünkbe.
Az utcában lévő kaktusz is elköszönt - erre az éjszakára kinyitotta virágát a kötélcsmó mögül:
