Immár lassan húsz éve, hogy az egyik barátom elhívott szüretelni hozzájuk. Nem volt egyszerű eset, mivel vasárnapra esett, mi pedig szombaton este még elmentünk kicsit az éjszakába. Az utolsó stáció valami hihetetlen lebuj volt, ahol – mint később megállapítottuk – mi voltunk az összes fehér ember. Ettől függetlenül remekül éreztük magunkat, erősen tettem a szépet az alig 16 éves gyönyörű, barna bőrű felszolgáló kislánynak. Miután megteltünk, még bevittünk egy kidöntött „Behajtani tilos!” táblát a buszpályaudvarra a jegypénztár elé, aztán hazamentünk aludni legalább egy kicsit.
Hajnalban indultunk, még összetalálkoztunk a csapat másik felével, akik éppen akkor tartottak hazafelé. Nem voltak szomjasak.
A Balaton-felvidéki faluban egyenesen a szőlőbe mentünk, ahol már zajlott a reggeli. Tíz kemény tojás, meg kábé fél kiló disznóság egy kiló kenyérrel egy tucat embernek. Szóval, nem volt nagy trakta, de végtére is, nem enni mentem. Először a nagy táblába álltunk bele, én puttonyoztam lefelé, felfelé meg kínáltam. Fröccsöt. Előre bekeverve, sok-sok szódával. Egy pohárral ittam én is, aztán maradtam a víznél. Finoman szólva, nem volt aranyérmes a lőre. A családfő bazi nagy nájlonnal kibélelte a konténert, hogy ki ne folyjon a szőlő leve, aztán elkezdte hordani bele a vizet. Leadott vagy 200 liter vizet mustnak. A mama járt a szüretelők után, és az elhagyott fürtökre vadászott. Ha talált, finoman felhívta a szedők figyelmét rá, valahogy így: - Egy kanna bor maradt utánatok!
Mikor itt végeztünk, átmentünk a pincéhez, leszedtük ott is, ami volt. Szokás errefelé, hogy a bornak való közé ültetnek csemegeszőlőt is, a szüretelők abból visznek haza kóstolni. Én is készültem, vittem a vödrömet. A mama gondosan rekeszekbe gyűjtötte, hogy majd mindenkinek ad belőle igazságosan. Végeztünk a szedéssel, még gyorsan ledaráltuk a szőlőt, és megraktuk a prést.
Következhetett a késői ebéd. Nem tudom, hogy nevezzem, amit kaptunk. Afféle paprikás krumpli volt gombával. A gombát talán előző nap szedhették valahol, szerencsére nem halt bele senki sem. Ellenben valami egészen hihetetlen módon oda volt kozmálva. Kóstolgattam, de az Istenért nem akart jobb lenni, mindenki sunyítva nézte a másikat, mikor tör ki a botrány, de nem szólt senki sem. Egy óvatlan pillanatban kioldalogtunk, és a komposztra borítottuk a borzalmat. A mama közben a pincében kiadagolta a csemegeszőlőt. Az egyik szüretelő szintén a városban lakott, korábban megbeszéltük, hogy hazahoz. Sajnos úgy vélte, hogy túlságosan sáros a bakancsom ahhoz, hogy beszálljak az új kocsijába, percekig súroltam egy fűcsomóval, mire elég tisztának találta. Végül fogtam a vödröm, elköszöntem, és elhúztunk.
Itthon büszkén adtam át a szőlőt. A vödör tetején volt négy fürt csemege, alatta pedig két kilónyi összetört szemű borszőlő.
