Blogkocsma

Ballagtam lefelé a kertbe – ahogy minden délután –, látom, hogy valaki a barackfánál motoszkál. Kicsit kerülök, a fa takarásában közelítem meg a kertet. Ötvenes férfi, szakadt susogós melegítőben, őszülő, dús haját hátrasimította izzadt homlokából – tisztára, mint egy tarajos sül –, egy jobb napokat is látott diszperzites vödörbe szedi a barackomat (!), közben sűrűn kémlel a háta mögé.

Előtoppantam a fa mögül, és rárivalltam.

- Mégis, mi a jó francot csinál itt, jóember?

Eldobta a vödröt, és elindult a krumpli között. Elé ugrottam, hogy elálljam az útját.

- Maga nem bánthat ám engem – közölte.

- Valóban?

- Igen, mert én megélhetési bűnöző vagyok – mondta.

Úgy meglepődtem, hogy kis híján hagytam elslisszolni. Megragadtam a karját, és magam elé penderítettem, megcsapott az áporodott testszag.

- És akkor mindent szabad? - kérdeztem.

- Hát persze – mondta, és elvigyorodott.

Azért a magabiztos vigyorért kár volt. Elpáholtam. Nem részletezem, de többet biztosan nem jön arrafelé.

Pár rúgással átsegítettem az árkon, aztán végignéztem a kerten. A vödörből kiömlött a barack, a krumplit kicsit letapostuk. Elment a kedvem a kertészkedéstől. Elsétáltam a Fenyvesbe, kértem egy unicumot meg hat deci kisfröccsöt, és leültem.

Nem tudtam napirendre térni a dolog felett.

- A hüvelykujját talán nem kellett volna eltörni – tépelődtem magamban.

- Megélhetési bűnöző. - Megélhetés. Az a kert a megélhetésem része. Gyengén fizetett alkalmazott vagyok, nem csak kedvtelésből csinálom, bizony számít, ami ott terem. És nincs ingyen, nem a legyek hordják össze. Fizetem a bérleti díjat az önkormányzatnak, nem kis pénzért megvettem a vetőmagot, meg a vegyszert, és több száz órát dolgoztam benne. Ha megvédem a megélhetésem, akkor én is megélhetési bűnöző vagyok. Nem tolvaj, hanem garázda vagy önbíráskodó vagy a tököm tudja, de megélhetési. És a tarajos sül megmondta, hogy akkor mindent szabad.

Megnyugodva felhörpintettem a maradék fröccsöt, és elindultam haza, mert még meg kellett főzni a szirupot a zöld dióhoz.

Elmentem nyaralni egy kicsit, hétfőn jövök.

Horgászataim egyik célpontja a halbelsőségek megszerzése. A lehetőleg friss ikra, tej, máj, izgalmas alapanyagok, oly sokféleképpen alakíthatók vonzó étellé, hogy ezek felsorolása is időbe tartana.

Most csukám, pontyom ikráját, tejét fogom elkészíteni, főelemként és részletként is bemutatva.

A tésztaburokban sütés jó módszer a hőre érzékeny, a szárnyas tojáshoz hasonlóan viselkedő anyag zamatainak megőrzéséhez.

Majdnem. Egyrészt csirkemellfilét használtam ehhez az ételhez, másrészt tandoor sütő sem volt kéznél. A földbe ásott hombárra hajazó kemencében több száz fokos hőmérsékletet érnek el, ez az amitől a tandoori csirke az lesz, ami. A bepácolt csirke itt sül kívül ropogósra, belül szaftosra pár perc alatt.

Szegény ember gyereke azért megpróbál valamit összeütni. Tepsiben sem olyan rossz, bár a grill is szóba került, de végül maradtunk az eredeti elképzelésnél. Az étel sikert aratott, hiába, a társaságból senkinek nem volt összehasonlítási alapja.

Elsőre nekem is furcsán hangzott, amikor a paprikatv-n hallottam, mint olasz receptet a két éhes olasztól. A gondolat viszont megfogott, ezt muszáj elkészíteni és megkóstolni.

Egy ismerősöm mesélte, hogy a barátja hallotta, hogy a Jereváni Rádió bemondta, hogy a szovjet tudósok megállapították, hogy a bantu naptár szerint 2013 a kapor éve. Ahogy a kertbe leballagtam, meg kellett állapítanom, hogy ezek a szovjet tudósok azért tudnak valamit. A sárgarépa a kaporerdőbe vágott tisztáson küzd a betevő napfényért, és kicsivel odébb egy kozák lovasezred simán el tudna rejtőzni a dzsungelben. Lovastul. A hátsó ficakban a markotányosnők is elbújhatnának az ekhós szekereikkel egyetemben.

Eddig hat ismerős követte el azt a hibát, hogy igennel válaszolt, mikor azt kérdeztem: kell-e egy kis kapor? Az egyikük most a garázsban lakik, miután az asszony közölte vele: - Vagy én, vagy a kapor. - Kicsit elhanyagolt, kicsit büdös, de boldog a nagy csokor zölddel. A  másik - egy háziasszony - a kamasz gyerek szobájában főz mostanság egy rozzant rezsón, mivel a konyhába nemigen tud bemenni, mióta odatették a kazalnyi kaprot.

Ha netán valakinek kell, van még.

"Én, aláírt ángádsábur, ki churuttal és kövír huslivel vagyok készítve, fia vagyok tekintetes fadrazatt, nagy fülekkel ellátatt, tekinturával tültütt pirahi úrnak."

Gyergyószentmiklóson, és más, örmények lakta helyeken ünnepi étel volt ez a churuttal dúsított, töltött derelyékkel díszített húsleves. Akár Karácsony, Világosító Szent Gergely ünnepe, vagy vasárnap, asztalról nem hiányozhatott. De ették mindig, ha módjuk volt az elmélyült asztalhoz ülésre, került alapanyag és idő a türelmet igénylő elkészítéshez.

Tavaly ősszel a zöldséges ismerősöm tukmált rám egy nagy szatyornyi, kissé „kérdéses” állagú sárgarépát és petrezselymet. Nagy baja nem volt, csak kicsit fonnyadt és imitt-amott fekete volt. Egy éjszakát ázott hideg vízben, aztán lepucoltuk, lefagyasztottuk. Most, hogy itt a friss zöldség, gondoltam, kezdek vele valamit. A napokban végre sikerült néhány normális méretű (1 kilós) pulyka alsócombot vennem, az egyiket készítettem el a hétvégére.

Belebotlottam egy fantasztikus darab marha karajcsontba, amit nem tudtam otthagyni a boltban és csak 400 forint volt kilója. Alaplevem nagyon ritkán van, nem is nagyon használok, de ebből a bordából muszáj készíteni egyet.

Háromnegyed nyolckor indul a helyi járat a fordulóból a hegyre. Többnyire előbb lemegyek, iszom egy kávét, esetleg a felest a Kanyarban. Sokat nem időzöm az intézményben, vasárnap reggel gyakran tele van olyan vendégekkel, akik még az előző este indultak el otthonról, és már nem szomjasak. Kiállok a kocsma elé, rágyújtok, és várom a buszt.

7. 35-kor meg is érkezik, korszerű csuklós, „Alacsony padló a kényelemért, Euro 2-es motor a környezetért”. Nagy svunggal körbejár a buszfordulóban, aztán félreáll. A sofőr csíptetős táblát vesz elő, valamit ír rá, aztán elrakja. Rágyújt, majd mobilt ragad, és elszántan nyomkodja vagy tíz percig. Pontban háromnegyedkor kipöcköli a csikket az ablakon, feláll, nagyot nyújtózik, hatalmas pocakján megfeszül az ing, és kicsúszik a nadrágból. Kigombolja sliccét, visszagyűri az inget, aztán kinyitja az ajtót és leszáll. Ahogy ledöccen a lépcsőn, a kurtára szabott sötétzöld nadrág alól kivillan a szandál-nájlon bokazokni együttes által alig takart tésztafehér lábszár. Világoskék ingén a felső két gomb ki van gombolva, vastag tokáján a nyakkendő bő hurokban megkötve. Az erősen ősz „Bundesliga-frizurát” loncsos harcsabajusz, és a féltenyérnyi, bögölyre hajazó napszemüveg felett kibodorodó brezsnyevi szemöldök teszi teljessé. Hátraballag a busz hátuljához, felnyitja a motorháztetőt (vagy mije van a buszoknak, olyan ajtóféle). Matat egy darabig, aztán egy kimustrált textilöblítős flakonnal előremegy. A műszerfal mellől egy jó félméteres madzagon himbálózó fekete 8-as biliárdgolyót vesz elő, és lazán pörgetve a szolgálati helyiséghez megy. A sajátos kulcstartón lévő kulccsal kinyitja az ajtót, és eltűnik odabenn. Kisvártatva előjön, megint a busz hátuljához sétál, és a flakonból beletölti a vizet valahova. Olyan nagy szükség talán nem volt a vízre, mert nagyjából annyi folyt ki az útra, amennyit beletöltött. Elpakol, bezárja a motorházat, beül a volán mögé, kicsit fészkelődik, aztán indít, és beáll a megállóba. Felszállok, illedelmesen köszönök, válasz semmi. Beleszuszakolom a jegyet a masinába, (törne le a keze a ki tervezte, csak a középső lépcsőről lehet rendesen beledugni, ha feljebb lépek már olyan közel vagyok hozzá, hogy nem látni, mit csinálok) nyomom bele, már alig van kinn belőle valami, csak nem akar rányomtatni. Kihúzom, a busman érte nyúl, szó nélkül letépi a végét. Nyolc perc késéssel sikerül elindulni.

Városnéző járat a nyolcas, a belső körgyűrű mentén, néhány cikcakkal tarkítva csaknem az egész várost körbejárja, a menetidő bő félóra. Nem panaszkodom, átszállás nélkül elvisz a hegy közelébe. A rendszerváltás óta minden polgármesterjelölt megígérte, hogy meghosszabbítják a hegy lábáig a vonalat, de én annak is örülök, hogy még nem szüntették meg. Van időm nézelődni, akad pár gyümölcsfa a kihaltabb részeken, ilyenkor ellenőrzöm, érdemes-e felkeresnem őket egy kis potya körtéért, almáért?

Hátravonulok, a dupla üléshez, le tudom tenni a hátizsákot meg a szatyrot, a lábamat meg feltámaszthatom a kerékdobra. Úgy tűnik a sofőr eltökélte, hogy behozza késést kerüljön bármibe. Nagy fék, nagy gáz, ahogy a csövön kifér. Volt egy gépkocsivezető kollégám, Ő mondogatta: nyomtam, mint az állat, meg fékeztem, mint a barom. Hát így. Utasszámlálást végzek, hogy jobban teljen az idő, 16 utas volt a legtöbb egy időben a buszon. Mikor kiérünk végre a hegyhez, már csak négyen vagyunk. Felszálló utas egy van, a fordulónál rendelő három kurva egyike száll fel, talán beugrik cigiért a városba. Van még három perc az indulásig, a sofőr rágyújt, és előkotorja a mobilt.

Lassan poroszkálok a telek felé, és azon töröm a buksim, hogy a mi a nyavalyáért kell egy csuklós busz beállítani vasárnap reggel erre a vonalra?

Délután már sima Ikarus jött, igaz, nem is voltunk olyan sokan, legfeljebb tíz utas ha volt a buszon.

A  17. században menedéket kereső kolóniák érkeznek  Erdélybe. Apafi Mihály fejedelem letelepedési jogot, kiváltságokat  ad a Félhold, a török oroszlán elől menekülőknek. A letelepedés hivatalos éve 1672.

Ők az örmények. Belső-Ázsiai eredetű, hányatott sorsú nép. Történetük és kultúrájuk változatos, nemzeti karakterükön nyomot hagyott a hosszú vándorlásuk során velük kapcsolatba kerülő népek világa. A Világosító Szent Gergely nyomán keresztény hitre tért örmények a földkerekség első keresztény államvallású népe.            

A 3.században, a szaszanida perzsákkal való viszályok, háborúk miatt sokuknak el kellett hagyni a Kaukázust.      Néprészeik később Erdélyben és Újvidéken telepedtek le.  Csíkban, Gyergyóban, és az általuk egy középkori falu romjain felépített Szamosújváron alakultak ki közösségeik. Szokásaikban, művészetükben egyaránt szerepelt pogány és manicheista őskeresztény elem. Ugyan a 18. századra lezajlott katolizációjuk után számos szokásuk, ünnepük megtiltatott, igen sajátos folklórjuk egy része máig fennmaradt, annak ellenére, hogy újabb száz év múlva nyelvüket is elhagyták. Befogadó közegük, a magyarság történelmi szerepét vállalva, új hazájuknak tehetséges,becsült, szorgos polgáraivá váltak.

A kapor - a rengeteg esőnek köszönhetően – fékeveszetten burjánzik a kertben. Sajnálnám veszni hagyni, no meg szeretem is, tehát kaporral, kaporból készíthető ételeken töröm egész álló nap a fejem. Kaporfagyi, kapros csokoládé, párolt kapor kaporszósszal.

Ma a remulád volt soron, úgyis halat akartam sütni, ahhoz éppen jó lesz. Kapribogyó helyett kapor került bele, végül is kapor vagy kapri, egyre megy.

Itt az eperszezon! A Fény utcai piacon kifogtam 298Ft/kg-ért nagyon illatos és ízes epret. Az utolsó lekvár már elfogyott, főzni kell egy újabb adagot.

Vendégposzt - Túrósmácsik

Hosszú volt a nap, az értekezleten többször felbosszantotta magát, és legalább ötször számolta meg az üvegtéglákat a falban. Háromszor nyolc. Huszonnégy.

Fél adag rakott kelt ebédelt az íróasztalnál, nem volt kedve beülni a többiek közé, közben átolvasta a feljegyzését.

Délután egy iskolában egy elkényeztetett kölyök évvégi bukásáról beszéltek, aztán ment tovább egy másik elkényeztetett gyerekhez. Vagyis az inkább elhanyagolt volt. A szülők zűrös magánélete miatt a fiú lassan sodródott bele a lakótelepi kisbandák nihiljébe.

Meséltem már a "tojásrántotta boursin sajttal" csalódásomról. Valahogy nem tetszett az a sajt, amit használtak - inkább savanyú túró íze volt (vagy a sajt romlott meg?). Az igazi és eredeti boursin sajtot a franciák készítik és exportálják az egész világba. A sajt a maga halmazállapotát tekintve egy száraz körözött szerűség, viszont izében egy erős csípős sajt, só, rengeteg fokhagyma, snidling és petrezselyemzöld dominál. Létezik feketeborsos változata is, de én ezt a zöldfűszeres, fokhagymásat szeretem igazán.

Feleségem befutott London országból 6 azaz hat doboz boursin sajttal, darabonként 1 fonttért. Tehát a mai reggeli egy próba reprodukció lesz, valamint a közeljövőben sok boursint fogok enni!

Hűvös május. A Tisza visszahúzódott medrébe, a téli kikötő fehérhalai kisurrantak az élő folyóra, csak a csuka maradt szokott leshelyein. Nagy lósóskák, fekete nadálytövek árnyékában, a parti kövek mellé simulva leste a bodorkákat, kárászokat. De csak erősödni vágyó kis ívadékokat talált, néha egy-egy színes naphalat tudott fogni. A  nagy étvágyú tarka vízitigrisnek csak  növekedett az éhsége.

Én persze, hogy kifigyeltem ezt a jó fogással kecsegtető körülményt, fogtam szépen, jó szórakoztam, csukaételekben gyakoroltam magam.

Eljött a június, még mindig hűvös, esős az idő, a Tisza újra megáradt, már a gyalogakác is vízben áll. A csuka bebújt a parti dzsungelbe, a gyakori frontok miatt étvágya sincs, bizony nehéz felingerelni. Legjobb műcsalijaimat dobálom nekik, vén támolygókat, szitává rágott wobblereket, de bizony nem mindig fogok. 

Annyi baj legyen, ha nincs csukafüzér, a magunkfajta posztíró így is látványos tányérokat tud összeállítani.

A közelmúltban a kapormártás kapcsán András és Süllőcske is megemlítette a kaporvajat. Megtetszett az ötlet, legott be is jelentettem, hogy márpedig hétvégén az lesz reggelire. Egerek és emberek...

A szűkebb család elkezdett ellenkezni: úgy biztosan kevés lesz, nagyon zsíros lesz, tegyél bele mást is. Engedtem a szelíd – családon belüli – erőszaknak, és néhány összetevővel dúsítva készítettem el az ételt, amit innentől kezdve már nem hívhattam kaporvajnak.

Kedves Bloggerek és Bloggerinák!

Örömmel jelentem be, hogy Süllőcske hamarosan a blog állandó szerzője lesz. Hetente egy-két alkalommal jelennek majd nagyszerű írásai, receptjei.

Isten hozott Süllőcske!

Bocsánat, hogy lenyúltam a képed. :)

Kinn a hegyen, Csatáron akad néhanapján olyan munka, mikor kesztyűt kell húzni. Nem vagyok kényes, most is olyan a kezem, mint a smirgli, de néha kell. Vettem egy köteg munkáskesztyűt, valódi kínait, nem volt drága. Tavaly vittem ki magammal a hegyre egy párat, csákányozásnál jó volt – éppen az akácot irtottam ki – kopott is rendesen a hitvány keleti bőr, de a kezem úgy-ahogy védte. Mikor már igencsak odavoltak, vittem megint egy-két párat. Van egy ócska íróasztal a bungiban, oda hánytam a viseltes darabokat, szemetes nincs, gondoltam, majd belevetem a tűzbe, mikor a gallyat égetem. Az égetés aztán elmaradt – most is ott a nagy rakás nyesedék – a kesztyűk is maradtak az asztalon.

A közelmúltban úgy esett, hogy egy kicsit meg kellett volna nyesni valami tüskéset, mentem az asztalhoz, hát egyetlen bal kezes kesztyűt nem találtam. Némi tépelődés után felhúztam egy jobb kezest a balra – szerencsére a kézfeje is részben bőrből van – és némi bénázással megnyestem a bokrot.

Szombaton készülődünk a hegyre, összedőlt a régi deszkabudi-szerszámos épület, pár kolléga eljön, segít lebontani. Kimentem a bérelt szemétledobóba kesztyűért, az itthon használt darabokat ott tartom. Négy jobbost, és egy darab balost találtam. Elővettem hát az újból három párat.

Rejtély. Még ha a balos jobban kopna is, legalább a viselteseknek ott kellett volna lennie, mert a kertben nem dobálom el. Hova tűnnek a balkezes kesztyűk?

Hét közben nagyjából rendbe tettem a kerteket, szombaton akadt némi szabadidőm. Augusztus óta raktam halomba a számlákat, hivatalos papírokat, most végre szétválogattam, lefűztem őket. A tavaszi vetés óta a magok is összevissza voltak, most volt időm átnézni, kiselejtezni és elpakolni a helyére mindent.

Természetesen jutott időm sütni is valami finomat.

Talán nem kéne ilyen fellengzős címet adnom annak az egyszerű ténynek, hogy alkotói szabadságra megyek.

Tavaly nem volt szerencsém a kaporral. Az új kertben ugyan lett, amennyi kellett a régi tulajdonos jóvoltából. Ősszel aztán, mikor megjöttek az esők, a sok elhullott mag mind kikélt, az ásás és a téli hideg aztán végképp elintézte őket. Gondoltam, majd veszek magot tavasszal, aztán elhintem. Úgy esett azonban, hogy egy Húsvétra készített ételhez mindenképpen szükségem volt némi étkezési kapormagra. Vettem hát egy zacskóval a bioboltban, 180 HUF volt öt deka. El is fogyott belőle a főzéshez egy bő teáskanálnyi. Tavasszal aztán a magbeszerző körúton szembesültem azzal, hogy 3 gramm kapor vetőmag 110 forint. Ennyiért vegyen az ördög öreganyja, elvetem, amit enni vettem. Úgy is lett, ásás után bő marokkal szórtam mindenhová, aztán szépen belegereblyéztem. Kikelt gyönyörűen, ahol útban volt kikapáltam, de így is rengeteg van.

Már jó ideje tervezem, hogy főzök egy gnocchit. Még sohasem főztem és enni is csak egyszer ettem Mexikóban (a legautentikusabb hely gnocchi evésre, nem?) Krumplim volt itthon, feltettem főzni hajában. Hosszas keresésbe fogtam, mert biztosan emlékszem, hogy van itthon csigatésztakészítő deszka. Nem találtam. Feleségem sem. Még a lyányom sem. Akkor biztos Anyámnál láttam ...

Szerdán jött el a háziorvos, elégedett volt édesanyám egészségi állapotával. Azt javasolta, igyon a galagonya virágos hajtásvégéből készült teát. Remek. A galagonya épp a múlt héten volt virágja teljében. Szegény ember gyereke mit tehet, elindultam a Tekeres-völgybe. A leghűvösebb hely a környéken, talán még akad galagonyavirág.

A múltkorjában a piacon jártomban belebotlottam a hortobágyi halasoknál egy szép csukafilébe. Csak egy fél oldala volt a csukának és annak is csak a felét vettem meg. Jó ha megesszük fiammal és barátnőjével - 60 deka volt. A poszt hosszú lett, de szerintem megéri elolvasni.

A csuka ebéd persze nem lett volna teljes, ha feleségemnek nem készítek valami mást. ő nem eszik halat, így irány a csodahüttő: egy bő adag "puhahátszín csíkok" megfelel. Azt viszont serpenyőben kéne megsütni, de az spriccel, meg macerás. Van ám nekem egy kis (45 cm átmérőjű, 5 kilós) öntöttvas tárcsám, ami a grillre is feltehető.