Kinn a hegyen, Csatáron akad néhanapján olyan munka, mikor kesztyűt kell húzni. Nem vagyok kényes, most is olyan a kezem, mint a smirgli, de néha kell. Vettem egy köteg munkáskesztyűt, valódi kínait, nem volt drága. Tavaly vittem ki magammal a hegyre egy párat, csákányozásnál jó volt – éppen az akácot irtottam ki – kopott is rendesen a hitvány keleti bőr, de a kezem úgy-ahogy védte. Mikor már igencsak odavoltak, vittem megint egy-két párat. Van egy ócska íróasztal a bungiban, oda hánytam a viseltes darabokat, szemetes nincs, gondoltam, majd belevetem a tűzbe, mikor a gallyat égetem. Az égetés aztán elmaradt – most is ott a nagy rakás nyesedék – a kesztyűk is maradtak az asztalon.

A közelmúltban úgy esett, hogy egy kicsit meg kellett volna nyesni valami tüskéset, mentem az asztalhoz, hát egyetlen bal kezes kesztyűt nem találtam. Némi tépelődés után felhúztam egy jobb kezest a balra – szerencsére a kézfeje is részben bőrből van – és némi bénázással megnyestem a bokrot.

Szombaton készülődünk a hegyre, összedőlt a régi deszkabudi-szerszámos épület, pár kolléga eljön, segít lebontani. Kimentem a bérelt szemétledobóba kesztyűért, az itthon használt darabokat ott tartom. Négy jobbost, és egy darab balost találtam. Elővettem hát az újból három párat.

Rejtély. Még ha a balos jobban kopna is, legalább a viselteseknek ott kellett volna lennie, mert a kertben nem dobálom el. Hova tűnnek a balkezes kesztyűk?