Blogkocsma

A gyerekek ismét bejelentkeztek vasárnapi ebédre, amibõl csak egy volt biztos: 10 liter húsleves marhaoldalasból és marhanyakból (csontot ugyanis szombaton már sehol nem kaptam). A csodahüttõben egyre szaporodnak a befûszerezett marhahúsok, elkezdtem hát keresgélni köztük, amikoris beleütköztem egy szép nagy rostélyosszeletbe. Az ilyen húsoknak soha nem tudok ellenállni, ha meglátom a boltban. Így gazdagszik a csodahüttő, ahonnan lehet varázsolni ...

Ez indulásnak jó, de négyünknek doggybaggel viszont kevés. Kihorgásztam tehát még két szép, nagy, fûszeres marhanyakat is és eldõlt, hogy hagymás rostélyost készítek.

A húslevest feltettem már reggel kislángra a szokásos fûszerekkel, majd átadtam a konyhát a feleségemnek: süthet keverhet-kavarhat kedvére, én meg kiköltöztem a nagyasztalhoz zöldséget pucolni a leveshez. Azután visszavonultam a bloghoz, és csak délfelé mentem ki újra a konyhába, amikor szegény asszony épp kifröcskölte mindenhova a tejszinhabot a robotgéppel. Csendben bezöldségeltem a levest és elõkészítettem a hagymát.

Legyen hagymaleves, mert rég volt, mondta feleségem. Nekem meg eszembe jutott, milyen klassz volt, amikor friss cipóban ettük az USA-ban.

Természetesen Limarához fordultam támpontért, mert õ a kenyerek mestere a blogokon. Találtam is nála egy hagymás cipót, amit kifejezetten hagymaleveshez sütött. Erre le is csaptam izibe.

Avagy a három fázisú köszvény-generátor

Nem pont ezen a néven anyakönyvezték a húst, de a császár még mindig jobban hangzik, mint a PICK EH. BOR NELK. NY. BACON. A napokban jártam az ábécében, ott bukkantam rá. Szeretek vasárnaponként zárás előtt betérni, potom pénzért lehet remek dolgokat venni olyankor. Ezt 1100-ért adták, príma hús, csont és bőr nélkül. A pecsenyezsír is éppen elfogyott, krumpli meg van még dögivel, már csak valami nyeléskönnyítő kellett hozzá. A bajor káposzta jó ötletnek tűnt hozzá, bár nem sikerült autentikusra, mivel füstölt húslé kellett volna hozzá, de az utolsó adag elfogyott legutóbb a krumplifőzelékhez. Szégyen ide, fél liter húslét főztem kockából a pároláshoz.

Már többször is írtam, hogy van egy kedvenc kifőzdém, ahova néha lemegyek ebédelni. Fõleg, amikor amúgy is lenn járok a környékén.  Remek házias ételeket főznek. A napokban is arra jártam. Nagyon nem éheztem, meg épp a kellõs közepén voltam a makréla elkészítésének, de a tulaj éppen rántott gombát sütött. Hát azt nem lehet kihagyni - legalább egy zóna adagot! Körítésnek majonézes krumplisalátát ajánlott, amit elfogadtam.

Hát én még ilyet nem ettem! Amikor megdicsértem, azt mondta a hölgy, hogy ha itthon a lyánya, akkor mindig készít neki. Eszméletlenül izlett, ezért reprodukáltam többé-kevésbé sikeresen idehaza. Álljon itt a receptje.

Kuplung kamionosként rója a vén Európa útjait, az utóbbi időben Valenciába jár narancsért. Legutóbb, mikor összefutottunk a Sörözőben, kezembe nyomott négy lime-ot. Mint kiderült a cég központjában - ahová az áruért járnak - a főépület bejárata egy hatalmas üvegház, tele a legkülönfélébb citrusokkal, ami csak létezik. Valahogy besettenkedtek, leszakított pár lime-ot és gyorsan a zsebébe gyömöszölte. Itthon az asszony ki akarta dobni a nyamvadt zöld citromokat, de ő inkább elhozta nekem, hátha tudok vele valamit kezdeni. Naná. hogy tudok, csak azt nem tudom, mit. Időközben az is kiderült, hogy a saját narancsszükségletét is onnan szerzi be, csak éppen nem az üzemben kezelt fajtából, hanem szed magának az ültetvényen, amíg a rakodásra vár. Gyorsan rendeltem is pár kiló citromot tőle, ha éppen akadna az is.
Szóval ott álltam a lime-okkal, és törtem erősen a fejem. Aztán bevillant. Szirupot fogok belőle főzni. A sziruppal meg egy remek kuglófot fogok locsolgatni. Főztem hát szirupot és sütöttem kuglófot.

Találkoztam még októberben egy jóravaló teljes oldalassal, amin annyira alig volt zsír, hogy meg mertem venni :) Feleségem nem szereti a zsíros húst (, viszont ha leszen jó pecsenyezsír belõle, az valahogy kézen-közön elfogy ) ...

Az ilyen szép darab húsok ritkán kerülnek azonnali fogyasztásra, legtöbbjük a csodahüttõt gazdagítja, boldogan álmodozva egy késõbbi menüről. Ez az oldalas is így kezdte pályafutását.

A hazai multiban jártam kenyeret venni (a közelben csak ott kapni azt a kenyeret, amit eszünk: Sváb Alpesi Parasztkenyér). Van ott egy katasztrofális hentespult egy idõs hölggyel és néhány hentessel, amit nemrégiben átalakítottak, így még rosszabb lett. Megütötte viszont a szemem egy tálban láthatóan frissen bontott csirkemellcsont. Ezt elhozom, mert imádom a könnyû csibelevest.

A nyolcvanas években a hamburgerrel együtt betört hozzánk a hotdog is. A csalamádés hamburgerhez hasonlóan a maga bumfordi káeurópai módján készült persze. Strandokon, pályaudvarokon a büfékben megjelentek a bizarr szexuális segédeszközre hajazó hotdogsütők. A készítésnél nem sokat gatyáztak, ráhúzták az erre a célra készített kiflit a forró dildóra, mikor elég meleg lett, nyomtak bele egy adag mustárt és kecsapot, csipesszel beleszuszakolták a virslit, tekertek rá egy szalvétát, és már lehetett is majszolni. Talán egyszer, ha ettem, végül is nem volt olyan rossz, de ez főleg annak tudható be, hogy akkoriban még az ipari virsli is ehető volt.
A napokban aztán, mikor betértem egy italra a sörözőbe, az orrom alá dugtak egy virslit.
- Ezt kóstold meg.
Megkóstoltam és egészen jó volt.
- Honnan van? -kérdeztem.
- Innen a kisboltból - jött a válasz.
Hazafelé be is mentem, megnéztem magamnak a virslit. Juhász pálcika - hirdette a felirat. Elraktároztam magamnak az információt. A következő vasárnap vettem néhányat belőle (1070 forint/kg), no meg párat a másik fajtából is. Megsütöttem a kifliket - hiszen épp ez volt a pláne, boltival nem lett volna nagy truváj elkészíteni - aztán hétfőn belaktam hotdoggal.

Az úgy történt, hogy tegnap karajt paníroztam, és igencsak elmértem a tojás mennyiséget (mint mindig ...). Persze ez nem szokott baj lenni, mert készítek vagy pamókát (liszt, prézli, sütõpor az olajban kisütve), vagy simán csipetke lesz belõle. Délután kerestem is a maradék tojást, hogy kicsipkedem, de nem találtam. Ma reggel viszont beleütköztem a spájz ablakában, ahol -2C hideg süvített befelé. Meg nem romlott, az biztos ...

Behoztam hát, de már nem volt kedvem csipkedni. Ez a tojás pont elég egy jó kis házitésztának, gondoltam és elkezdtem lisztet adagolva összegyúrni. De házi tésztám már van elegendõ, kéne egy raviolit készíteni, de nem hússal, mert azt nem kér a feleségem. Kinyitottam a hûtõ ajtaját és keresésbe fogtam, de csak sajtokat, tejszínt, vajat, tejfelt találtam, pedig igazából rikottát vagy túrót kerestem. Mivel töltsem meg, gondolkodtam, amikor beugrott, hogy a napokban hoztam egy spenótot.

Ezaz! Spenótos legyen, azt szeretjük. Fél kiló azért sok, kettévágtam hát a mirelitet a baltával és nekiláttam. (Akkor láttam, hogy már ez is csak 450 grammos.)

Egy olasz étteremben találkoztam elõször mártogatós fûszerolajjal. Egy tálkára kiöntöttek valamilyen fûszerezett olajat és friss, meleg kenyeret (na jó, nem kenyér volt az, hanem pizzatésztából frissen sütött pici zsemlécskék)  adtak hozzá tunkolni. Az olivaolaj egészséges, az íz pedig fenomenális volt.

Amióta itthon vagyunk, rengeteg a zöldfûszer a kertben, gyártom hát ezeket az olajokat. Persze szárazfûszerbõl is lehet készíteni, csak nem olyan intenzív az íze.

Kistesó megjött a messzi Kínából és hozott egy merítésnyit a mesés kelet kincseiből. Friss gyömbér, szárított gomba, üvegtészta, rizsecet, tea és még ki tudja, mi rejtőzött a poggyászában, ami szerencsésen átcsúszott a vámon. Legott be is indult a fantáziám, mennyi finom étel fog ebből készülni. Elsőként egy zamatos levesnek veselkedtem neki.

A legutóbbi (két évvel ezelõtti) bablevesem nem lett a legjobb, mert a csülök sok kívánnivalót hagyott maga után. Most viszont a kispiacon kaptam igazán finom illatú csülköt. Ennél a hentesnél nagyon jó a füstölt áru, gondoltam, adunk egy esélyt a csülöknek is.

Rég volt, mikor utoljára fõztem, fel kellett eleveníteni az emlékeket számos recepttel. Inyesmester nem foglalkozik túl sokat vele. Szerinte a bab és a zöldség nem fõ ronggyá, ha még a felénél malacfület is puhára fõzünk benne ... Cserna-Szabó se említi, de az nem baj, õt az irodalmi munkásságáért szeretjük. A LaRousse nincs itthon, így arról nem tudok nyilatkozni, Czifray (az álszakács) meg nem is ismeri. Horváth Ilona sem említi! Mivé lett ez a világ?

Úgy esett, hogy Mágnes elköltözött a távoli, kies Budapestre. A korszerü technika jóvoltából ez ma már természetesen nem távolság, de sajnos megszűnt a jól bevált zsírbeszerzési forrásom. Nem volt mit tenni, mikor kiürült a zsírosveder, el kellett zarándokolnom a Csarnokba. Az első ablaknál Feri szolgált ki serényen, hipp-hopp meg is kaptam az árut. Elköszöntem, de azért kíváncsiságból még átsétáltam a másik ablakhoz. Csaba már pakolt össze - erősen közelgett az öt óra -, kedvesen megkérdezte, mit szeretnék?
- Csak ezeket a tokaszalonnákat nézegetem.
- Mit szólsz ehhez? - kérdezte, és a tenyerén felém tartott egy gyönyörű darabot. Egyből szerelmes lettem.
- Ide vele!
Egy kiló húsz volt, ezer forintból kijött. Hazavittem és bevágtam a fagyasztóba, tekintve, hogy nem akartam feldúlni a jól átgondolt étrendet. A múlt hétvégéig várt sorára a fagyos sötétben, míg úgy éreztem, eljött a tokaszalonna ideje.

Már a T-Bone szték is egy királyi eledel, de Gál Józsi jóvoltából  hozzájutottam a borjú változatához, ami nagy újdonság volt számomra. Persze a hús a csodahüttõben várta az alkalmat a csillogásra.

Családi ebédre szántam, ezért eleve úgy vásároltam, hogy két vastag szelet és négy véknyabb (a "well-done" pártiaknak).

Lángost akar sütni, és bevált receptet kért. Még nem csináltam lángostésztát idehaza de nem lehet egy nagy durranás: kenyértészta. Javasoltam is neki, hogy vegyen a boltban pizzatésztát, abból én rengeteg lángost készítettem már a vejemnek. Majdnem olyan jót, mint a Fény utcai piac lángosa.

Igenám, de ott krumplis- meg káposztáslángost meg egyéb izgalmas dolgokat készítenek, itthon viszont csak ketten vagyunk rá. Ha hozzászámítom a szomszédot, akkor tán elfogy 6 lángos, de akkor legalább legyen krumplis!

Egy augusztusi délután csörgött a telefon. Kistesó.
- Szia! Tudod mit kellene csinálni?
- No mit? - kérdeztem, és elkezdett felállni a szőr a nyakamon.
- El kéne menni gombát szedni.
- Hát az tényleg remek lenne, és úgy nagyjából, mégis hova?
- Hát G és S közé.
- És ott van gomba?
- Hát a munkatársam arra szokott futni, és látott embereket gombát szedni.
- Embereket látott vagy gombát is?
- Ott mászkáltak a réten, biztos nem szamócát szedtek, mert az már le érett.
- Rendben, akkor menjünk.
- Akkor nézz valami buszt, ami arrafelé áll meg, aztán szombaton reggel megyünk.

Waka készített egy kelt palacsintát, amitõl nagyon rámjött. hogy csúsztatottat akarok sütni, mert sokéve nem volt a tányéromon.

A receptet nem vadásztam sehol, ahogy gyerekkoromból emlékszem, úgy készítettem, ezért lehetnek nagy eltérések is a közkézen forgó receptektõl, de én így ismerem.

Van, ahol kőttes palacsintának hívják, de ez a lényegen különösebben nem változtat. Egyszer, valamikor régen készítettem már ilyet, de akkor olyan nagyon nem jött be. Én azonban nem vagyok olyan ember, akit az ilyesmi eltántorít, felvettem a listámra és vártam türelemmel, míg eljön az idő.
Újév első hétvégéjén aztán el is jött, az Ünnepek alatt elfogyasztott temérdek húsnemű után valami másra vágytam. Összedobtam egy majdnem zöldséglevest daragaluskával, egy egészen kevéske csirkefarral dúsítva, és megsütöttem a kelt palacsintát. Persze ez nem ment ilyen egyszerűen – szokás szerint –, de lássuk csak.

Történt, hogy egy jóbarátunk karácsony elõtt meglepett két gyöngyössel (is). Hiába minden ellenkezés, meg "a feleségem nem eszi" szöveg, kaptuk. Életemben sem nem ettem, sem nem fõztem ilyet, hát irodalmaztam kicsit. Az irodalom szerint a LEGJOBB leves ebbõl készül! No akkor szépen elosztottam a gyönyörûen megtisztított madarakat levesre és egyéb (pl. fácán helyetti) felhasználásra, majd befagyasztottam, mert fogalmam sem volt, mikorra tudom elkészíteni. Azután újév elején adódott az alkalom, hogy jönnek a gyerekek, ismét alkotni kell. Elõ is vettem, el is készítettem.

Nagyjából érthetõ az emberek riadalma, mivel oly setét a húsa, bõre, mintha agyonverték volna a madarat, pedig csak ilyen.

Elegünk lett a télbõl, pláne, hogy 15 fok meleg volt hajnali kettõkor! Tiszta diliház, ezt a telet el kell temetni! Meg is invitáltuk az utcát egy kis esti sültkrumplira, borozásra téltemetés címszó alatt.

Ha ennyien temetjük, talán sikerül is :) Ez az étel gazdaságos, könnyû elkészíteni és majdnem mindenki szereti.

Úgy kezdődött, hogy az Ünnepek előtt vettem két pohár tejfölt. Egy kellett a töltött káposztához, egyet meg vettem a biztonság kedvéért. Eljött a január, a zabálástól pont a pirosba ért a mutató az összes létező műszeremen, ezért csak egy könnyű levest főztem sok zöldséggel és éppen csak jelzésértékű csirkefarral, meg palacsintát sütöttem mellé. Főzőcske közben felderítettem a hűtőt, és kénytelen voltam megállapítani, hogy az ott megbúvó tejfölnek bizony rohamosan közeleg a lejárati ideje.
- No - gondoltam-, összedobok valami sós péksüteményt, meglesz belőle egy-két napra a reggeli.
Az eredeti koncepció egy kifliféle volt feltekerés előtt tejföllel kenve, és megszórva némi szalonnával meg hagymával, de ahogy ügyködtem, a főzés többször is meredeken irányt váltott. A végeredmény egy tejfölös-, szalonnás-, hagymás tekercs lett.

Még kora nyáron szedtem le a maradék cukorborsót, ami megszemesedett. Fennhagytam magnak vagy 10 dekányit, de a többibõl egy egyszerû ám nagyszerû klasszikust fõztem.

A menzák rosszemlékû zöldborsófõzelékét. Arra ügyeltem, hogy annyira azért ne legyen malteros :)

Mindjárt a vegyes vágott savanyúság után következik a toplistán. Egyszerűen és gyorsan elkészíthető. ugyanakkor igen olcsó téli salátaféleség. Száz forint körül már simán lehet kapni egy kiló káposztát, a hozzávalók is kijönnek egy ötvenesből. A napokban főztem egy pörköltet kacsaszárnytőből, hozzá nokedlit készítettem. Ehhez kellett valami savanyú, gondoltam egyet, vettem egy kis fej káposztát.

Biztos nem a legjobb ötlet születésnapra paradicsomlevest fõzni, de még volt valamennyi paradicsom, amit nem vitt el a paradicsomvész, volt hozzá minden fûszer is a kertben. Sõt: még egy szép csokorravaló virág is került.

Az összetevőket és a csokrot leszüreteltem, míg a feleségem dolgozott: jó lesz meglepetésnek.

Itt van a szezonja, rá is értem bíbelődni vele, meg aztán nagyon meg is kívántam, főztem hát egy adagot. Három éve nem készítettem, a legutóbbi köszvényes kalamajka után nem mertem belefogni. Azóta már volt egy következmények nélküli kocsonyapörkölt, meg többnyire azért ügyelek a táplálkozásra, így belevágtam.
Nálunk elég minimalista kocsonya dívik, nem szoktuk különösebben cifrázni, bár arra is volt már precedens, de akkor a tőlem megszokott módon sikerült agyonbonyolítani a főzést. Várszegi aszpik névre hallgatott a kreálmány. Borjúlábból főtt a lé - amit igen hosszas utánjárás után sikerült beszerezni, és olyan szőrös volt, hogy két borotvapengét használtam el mire sima lett -, paradicsompürével színeztem. Került bele párolt zöldség, félbevágott kemény tojás, melynek kivájt sárgáját tőkehalmájjal és vajjal kevertem kevertem ki, majd visszatöltöttem és az egészet füstölt marhanyelv szeletekre fektettem. Volt még benne olajos-, ecetes- és füstölt hal, meg még az ördög tudja, mi nem. Monstre kaja volt, színes, ízes, izgalmas, és persze elment vele másfél nap. A borjúlábat természetesen kimentettem belőle és másnap kirántottam. Hát az valami isteni finom falat volt, de rettenetesen laktató, egy darabka bőven elég volt egy evésre.
Most nem voltak ilyen grandiózus terveim, egy mezei változattal beértem.