Darázsgarázs, rovarhotel, méhgarázs, etc. Mindegy hogyan nevezzük, a lényeg ugyanaz. Európában nagyjából kétezer beporzó rovar él, ezeknek többsége valamely magányos méhfaj közül kerül ki. Bővebben. Magányos, mert a házi méhekkel ellentétben nem többezres kolóniákban él. Egyes fajok agyagos partfalakba rágnak üreget, mások fák kisebb üregeibe raknak fészket, de olyan is akad, amelyik csigaházat használ erre a célra. A szingli méh ezekbe hordja a virágport és a nektárt, belehelyezi a petéjét, aztán agyaggal betömi a lyukat. A nőstény ezek után rendszerint elpusztul. A petéből kikelő lárva elfogyasztja, amit a frigóban talál, bebábozódik, majd a kikelő méh kirágja magát. Ezután párosodik, majd keres valami alkalmas vackot, hogy át tudjon telelni. A hosszú téli estéken nekik készítettem egy hotelt. Most azt gondolhatná a nyájas olvasó, hogy milyen rendes gyerek ez a Waka, segít szegény méhecskéknek. A fenét. Persze rendes gyerek vagyok, de ebben az esetben a saját önző érdekem miatt csináltam. Ezek a méhek a házi méhhez képest olyan szőrösek, mint egy grizzly. Ez két dolog miatt fontos. Egyrészt kevésbé fázékony, mint a házi társa, ezért hűvösebb időben is látogatja a virágokat. Másrészt sokkal több virágport képes szállítani. Azzal, hogy a kertben ideális feltételeket teremtek számukra, elérem, hogy nálam járjanak a virágokra. Márpedig több beporzó rovar több beporzott virágot, a több beporzott virág pedig több termést jelenthet. A termés pedig az én asztalomon fog landolni. Látható, hogy nem csak méhecskék jártak az eszemben, mikor belevágtam a dologba.

A barátunk, akinek dílere van, jelentkezett, hogy most vágnak valahol marhát, lehet jelentkezni. Ilyen alkalom nem minden nap adódik, kértem hát egy szép nagy marhalapockát.

A lapocka tényleg szép volt, lefagyasztottam hát vákuumzacskóban - így gazdagítom a csodahüttőt.

A kicsilyánynak szülinapja volt, kérdem, mit kér vacsorára? Hát, ha lehetne egyben sült marhát - az olyan régen volt!

Kicsilyány jött élettársával vacsorára - ittalvással kijátszva a kijárási tilalmat ... Kérdeztem, mit ennének. Kiegyeztünk a címben szereplő egyszerű és könnyű vacsorában, merthogy fogyózik és farkaséhes ...

Eredetileg szuvid sült oldalast ajánlgattam párolt zöldségekkel, hiszen azt csak meg kell pirítani és azért nem tartalmaz túl sok szénhidrátot, dehát óhajuk parancs! Be is fűtöttem nekik az emeletet még reggel, hogy meg ne fagyjanak a mínuszokban.

Villámposzt, villám munka! Találtam a hűtőben két leveles tésztát, amit a gyerekek felejtettek itt legutóbb. S... márka, nem ismerem, mennyire jó, de a bolti leveles tészták tudnak jók is lenni.

Nem beszélve arról, mennyivel kevesebb munka van velük, mint a házilag készítettekel. Már csak valami jó sűrű lekvárt kell keresni hozzá a kamrában, és meg is van a seperc alatt elkészülő édesség.

Ezt többnyire fordított sorrendben szokták írni. De a rántott csirkemell nem éppen különleges fogás, a nyájas olvasó gondolhatná, hogy: - Sütött egy csirkemellet, no és? Most hova sz@rjak?
Szóval úgy esett, hogy pipa lettem egy kicsit.
Kezdjük Ádám-Évánál. Hetente rendszerint kétszer főzök. Egyszer szombaton, ami aztán kitart hétfőig, aztán kedden munka után, amivel kihúzom péntekig. A közbeeső néhány étkezést hideg kajával húzom ki, vagy a büfében veszek valamit. Legutóbb is így történt, egy csirkemell menüt kértem. Rántott csirkemell, sztékburgonya, vegyes saláta. A krumpli remek, a saláta is igen jó, vegyes mindenféle, madársaláta, bébispenót, csírák. Öntet nélkül szoktam kérni, mert az valami bolti porból van keverve. A hús ellenben vékony, száraz, és ha egy ezrest tettem volna alá, négyszáz forint biztosan kilátszott volna. Mindemellett meglepődve konstatáltam, hogy a legutóbbi alkalom óta bő harminc százalékkal mentek fel az árak.
Bepöccentem. Majd én készítek rántott csirkemellet, hozzá egy jó pirított krumplit, amivel egy ideje kísérletezgetek, és egészen jóféle.

Nagyon szeretem a fánkot, bár sok benne a szénhidrát. Ilyentájt a szomszédasszony szokott nagy adag fánkot sütni, és akkor kapok én is.

Már nem tudtam tovább várni, ezért sitty-sutty összedobtam egyet.

Egy időben - nem is oly régen - minden hiper olcsón adta a sertés szűzpecsenyét. Szép tiszta hús, vettük is felváltva a feleségemmel. Csak enni felejtettük el.

Amikor már a negyediket tettem be a csodahüttőbe, megálljt parancsoltam! Ami sok az sok!

Tegnap este viszont már korgott a gyomrom és húst akart enni az elmúlt napok majdnem vega étrendje után. Ekkor beugrott, hogy van szűzpecsenye, ami gyorsan elkészül, és elég megengedő a fűszerekkel is.

Bár karácsonyra házikacsát sütöttem, de most akciós volt az egyik négybetűsben, és ráadásul belsőséggel együtt. A feleségem nem tudott ellenálni neki, hazahozott egyet.

Nincs igazán szép tányérképem, maradt az egész madár kisütve ...

Múltkoriban akciós volt a csirkeszárny az Ildiben. Vettem három egykilós csomaggal. Itthon alaposan megmostam őket, a pihét-tollat kicsipegettem, ahol kellett, perzseltem, aztán az ízeknél elvágtam. A vége ment levesnek, a többit két adagban lefagyasztottam. Egy-egy zacskóba 28 szárnyközép és -tő jutott.
Hétvégére - jobb ötlet híján - ebből főztem. Már napokkal előbb túrtam az Internetet valami hozzáillő recept után. A Buffalo csirkeszárny volt a leggyakoribb találat, de ahhoz valahogy nem fűlött a fogam. Végül két receptet kombináltam össze. Az egyiknél a sütőben való sütés tetszett meg, a másiknál a sokféle szósz, amiből végül a mézes-fokhagymást választottam. (Ez utóbbi egyébként szintén sütőben süti, csak éppen liszt helyett sütőporba hempergeti a madarat.
Az eredmény jó lett, bár legközelebb lesz pár módosítás, de erről majd később.

Hozzávalók a húshoz:
- 28 db csirkeszárny
- liszt
- só
- frissen őrölt fekete bors
- étolaj

A szószhoz:
- 5 evőkanál méz
- 6 gerezd fokhagyma
- 3 evőkanál világos szójaszósz
- 2 evőkanál almaecet
- bő fél deci víz
- 1 evőkanál étolaj

A szárnyakat előző nap kiolvasztottam és még egyszer megmostam. A mozsárban 2 teáskanál borsot és ugyanannyi sót megőröltem. Egy nagy tálban megfűszereztem velük a szárnyakat. Némi hezitálás után még egy kanál sót adtam hozzá. Fel-feldobálva jól összekevertem, aztán éjszakára a hűtőbe tettem pihegni.

Reggel a szárnyakat lecsepegtettem, papírtörlővel megszárogattam, majd lisztbe forgattam. A felesleges lisztet lerázogattam.

Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral. A papírra kevés olajat öntöttem, majd sorban ráraktam a csirkeszárnyakat, végül csurgattam rájuk is némi olajat.

Előmelegített sütőben, négyes fokozaton 25 percig sütöttem, majd megfordítottam.

Újabb 20 perc után kivettem és egy jókora tálba öntöttem. Mivel egy tepsiben nem fért el az összes, a maradékkel megismételtem az egészet.

Amíg a második adag sült, összeállítottam a szószt. Kevés olajon megpirítottam az apróra vágott fokhagymát.

Hozzáadtam a folyékony összetevőket és beforraltam.

A szószt a szárnyakra öntöttem és összeforgattam.

Köretként mexikói zöldségkeverékes rizst főztem.

Tulajdonképpen egészen jó lett. De. A szárny megsült, de nem lett tökéletesen puha, a porcogót kissé nehéz volt elrágni. Erre ki kell valamit találni, vagy egy hosszabb alacsony hőmérsékletű sütés a végén egy rápirítással, vagy egy fóliás takarás a sütés első fázisában. A szószba pedig több fokhagyma kell, és lehet, hogy valami kis csípőst is elbírna. Ettől függetlenül nem rossz étel, érdemes kipróbálni a többi szósszal is.

Régi barátainkat invitáltuk meg ebédre. Mivel tudom, hogy szeretik a Thai és egyéb ázsiai ételeket, kitettem magamért.

Az esemény egyben alkalmat adott a banánfával rendelkező barátaink banánlevelének felhasználására is, amit még soha nem próbáltam.

A nagy csilikrém poszt utolsó fázisa. Ez egy vietnámi eredetű csili szósz/öntet, amit a '80-as évek elején a Huy Fong Foods tett népszerűvé az USA-ban, ahol először találkoztam vele - elsősorban a Pho éttermek kevésbé csípős szószaként. A flakonon egy kakas kukorékol, ezért kakasszósznak is hívják.

A nagy hamburger láncok előszeretettel keverték majonézzel, vagy tejfellel mártogatósnak. Én csak magában locsolgattam mindenfelé, de leginkább a pho levesbe! Alapja a Jalapeño paprika, amit frissen leszedve azonnal feldolgoznak. A gyárnak hatalmas (690 hektár) jalapeño farmja van a gyár körül, így 2 órával a leszedés után már a gépek darálják a paprikát, majd összekeverik a hozzávalókkal. Nekem 5 perc is elég a szedéstől a feldolgozásig :)

A lényeg persze a részletekben rejlik: az így kreált csilidarálékot nagy hordókban fermentálják (mint mi a kovászos uborkát), de anélkül, hogy kovászt adnának hozzá. A kis cukor, meg a paprikán lévő élesztőgomba spórák teszik a dolgukat!

Vendégposzt Kocsmagombától

Az őzlábgomba legjobb rántva. Azt mondják. Mindenképpen frissen szedett pár órás, vastag húsú kalapok. Lisztbe, tojásba, morzsába forgatva, mikor csak úszva sül a forró olaj tetején, majd hirtelen megenni, mielőtt még kihűlne. Ilyenkor sorban áll a család a tűzhelynél, és kapkodják el a rántott gomba szeleteket, ahogy jön.

Először. Aznap. Azután jön a kérdés másnap, harmadnap: ki kér egy kis rántott őzlábat? Megesszük, persze akkor is. Kicsit ritkul a sor a forró olaj körül.

Egy hét múlva még mindig ez a kérdés. Mert az erdő ilyen. Amikor adja a termékét, akkor nagyon adja.

Azután egyszer csak azt vesszük észre, hogy megmaradt pár szelet rántott gomba az asztalon…

Viszont elfogyott 40-50 tojás, mire bepaníroztuk az adagokat… mert ez nyeli.

Az őzlábgomba nem jó főzve. Nem jó natúran sütve. Különösen a nagyobb kalapok, rostosak, erős szerkezetűek. Egyesek szerint így elkészítve vizes felmosórongy állagúak és ízűek. Ebben lehet igazság. Bár én magam vizes felmosórongyot még nem kóstoltam. Mások szerint a kisebb gömbölyded kalapok jók még tölteni is. Natúran. Nem jók. Ugyanazt a felmosórongyot kapjuk a végén, ezt viszont én állítom. Ránézésre.

Csak egy baj van. Már megint szedtem belőle egy kosárral. Én kérem szépen, kiválogattam az erdőben! De tényleg, csak a legszebbeket, többit ott hagytam… mondanám ezt a családomnak, de látom a lemondó tekintetüket: már megint őzláb lesz.

Nincs más lehetőségem: próbálok mást.

Az őzláb gombákat megtisztítom, darabolom. Serpenyőben melegítem a zsírt, felhalmozom benne a gombát, sózom erősen, mert bírja. Szépen összeesik, ahogy várom, nagyjából tizedére a sótól és a melegtől. Szép levet enged. Ekkor adom hozzá az előre üvegesre pirított hagymát. Nem sokat, vigyázni kell a mennyiséggel, kiló gomba, picike kis fej hagyma. Viszont őrölt bors és majoranna mehet bőven. Csipet kakukkfű nem rontja el. Szárított zöldfűszerekről beszélek, hiszen ez töltelék lesz, ezek jobban érvényesülnek benne. Kicsit még főzöm együtt. Majd megfelelő edénybe átrakva botmixerrel bedarálom. Nagyjából csak. Nem lesz sima, hiszen a vizes felmosórongy szívós, szálas. Viszont kellőképpen szétesik. Serpenyőbe visszatéve még egy kicsit rápirítok. Kész.

Az illatokra ekkor jelenik meg a család. Hirtelen ötlettel kenyeret pirítanak, rákenik a gombapépet, dobnak rá egy kis reszelt sajtot, és felét befalják. Még jó, hogy szedtem eleget! Mert nem ez volt a cél.

Hanem. Előző nap sütöttem „egy nagyobb adag” palacsintát. Volt még belőle, időben elrejtettem 10 darabot. Ezekbe töltöm a sáskanéptől megmentett gombát. 10 palacsinta 2x5-ös adagban megy a fagyasztóba.

Több mint 3 hónap múlva vettem elő: lássuk mit csináltam, mert még ilyen nem volt. Próbáljuk ki!

Ötből kettőt paníroztunk, kirántottuk. Gyorsan fogyott!

Hármat beterítettem szutyokkal, és egy porcelán edénykében sütőben sütöttem készre. Én „szutyoknak” hívom a következőt: egy nagy pohár tejfölt pici vízzel fellazítok, beleütök 3 tojás sárgáját, reszelek bele olyan sajtot, ami van itthon, de nem sokat. Jól kikeverem és ráöntöm a palacsintákra. Majd erős hővel sütöm, amíg a szutyok remegősre szilárdul és picit pirulni kezd.

Úgy néz ki megtartjuk a receptet. Számomra is meglepő volt, hogy mennyire megmaradt és átjött az őzlábgomba saját, jellegzetes íze. Nomeg a fűszereké. Rántva és szutyok alól is.

Köretet ne csináljon hozzá senki, de nyáron friss húsos paradicsomból készült salátát el tudnék képzelni hozzá.

Mondjuk ez csak egy része, amit tényleg elkészítettem, de sokan kérték, hogy a receptet is adjam meg. Nem titok és csődbe sem megyek miattuk, mert nem ebből élek :)

Ez a poszt a tavalyi nagy csiliszüret emlékére készült, bár idén több volt a paprika.

Mint a fenti kép is illusztrálja, elég sok kis üveget megtöltöttem idén. Azért ez senkit ne akadályozzon meg abban, hogy kisüvegeket gyűjtsön nekem!!!

Vendégposzt Valkür tollából

Ezekben a home office-al terhelt időkben úgy rászoktam a főzős és kertészkedős videókra, mint egyszeri informatikus a robot pornóra.

Így történt, hogy egy fárasztó nap után belebotlottam egy orosz nyelvű videóba, amin egészen konkrétan bőrös császárhúst főzött be valaki dunsztosüvegben. Csak első hallásra tűnik bizarrnak a malackompót, gyerekkoromban - bő 10 évvel a bécsi gorenje turizmus tömegessé válása előtt, amikor egy fagyasztó még elérhetetlen álomnak tűnt - zsírosbödönben tároltuk a sült kolbászt és az oldalast. Sokszor őszig is kitartott a február végi disznótor. Ha nem jut levegőhöz a hús, nem romlik meg. Márpedig sem a zsír alatt, sem egy jól dunsztolt üvegben nincs oxigén.

Nohát, egy próbát megér.

Persze, nem én lennék én, ha úgy csinálnám, ahogy mások. Juszt is egyből három féle ízesítést fogok kipróbálni.

Hozzávalók:

• Egy szép darab bőrös császárhús

Fűszerek: üvegenként egy csapott evőkanál só, az sajna lemaradt a képről

• A klasszikushoz: babérlevél, fokhagyma, szemes bors (az is lemaradt a fotóról)
• Az ázsiaihoz: babérlevél, fokhagyma, gyömbér, csili, csillagánizs, szójaszósz, darabka fahéj, póréhagyma. Az ázsiai ételeknél kötelező a zöldhagyma, nem volt itthon, ezért használtam pórét.
• A mediterránhoz: fokhagyma, bazsalikom virág, zsálya, szemes bors (lemaradt a képről)

Mosogatni való:

• 3 befőttes üveg, kés, vágódeszka, dunsztos lábos, intim borotva

A klasszikus, az ázsiai és a mediterrán

Elkészítés:

A hús bőrös oldalát minden irányban végigsimítjuk. Amelyik irányban érezzük a sörtéket, onnan húzva szépen megborotváljuk. Sercegjen a szőr a penge alatt! Így biztosan sima lesz, mig ha szálirányban borotváljuk, a szálak csak elfekszenek.

Alaposan megmossuk, majd az üveg magasságának megfelelő hosszúságú, 2-3 ujjnyi széles szeletekre vágjuk.

Az üveg méretéhez szabjuk

A húst és a fűszereket beletömködjük az üvegekbe. Tényleg tömködni kell, ha van hely, inkább tegyünk be még egy vékony szelet húst. Nem szabad levegősnek lennie a malackompótnak. Az ázsiaira öntünk néhány evőkanál szójaszószt, a másik kettőre néhány evőkanál vizet. Lezárjuk az üvegeket.

Dunsztolásra kész

Az üvegeket kb ¾-ig vízfürdőbe tesszük, és egy nedves konyharuhával lefedve 2,5 fél órát lassan gyöngyöztetve dunszoljuk.

Nedves dunsztban

Az üvegeket a forró vízben állva lefedjük és egy éjszakán át benne hagyjuk, hogy lassan hűljön ki. Ha éjszaka néhány halk kattanást hallunk, az jó jel. A malackompótunk hűl, és a közben keletkező vákum légmentesen lezárja a kupakot, nem fog levegő jutni az üvegbe.

Másnap ellenőrizzük, hogy a kupakok enyhén be legyenek horpadva. Ha igen, mehet a polcra. Ha nem feszes a kupak, jobb felbontani és megenni, mert akkor nem zár rendesen, tuti meg fog romlani.

Mivel először csináltam ilyet, a biztonság okáért tettem alájuk egy tálcát. Ha abban nedvesség jelenik meg, akkor sajnos a befőtt felforrt, nem szabad tovább tartogatni. Ki kell dobni. Reméljük, ez nem következik be.

Optimista világvége hangulat a spájban

Mivel ez egy kísérlet, a malackompótokat húsvét környékén szeretném majd felbonatni.

A klasszikusból juhtúrós sztrapacskára lesz feltét. Centis szeletekre vágva fogom megpirítani.

Az ázsiai is vékony szeletekben lesz megsütve, terveim szerint kimcsi levelekbe csavarva fogom elfogyasztani.

A mediterrán fűszerezésűből porchettát tervezek – vagy valami hasonlót.

A malackompótok kupakjai megnyugtatóan feszesek és horpadtak. Pár naponta azért ellenőrzöm őket. A hús tényleg ilyen rózsaszínes. Azt hiszem, ez igaziból egyfajta primitív szuvidolás, azért maradt a hús pink.

Most pedig várok.

No nem a világ végét, hanem a Húsvétot, hogy kiderüljön, működik-e a módszer.

Írtam már ebben a tárgyban egy posztot, de most éppen aktuális lett megint a téma. Sok évvel ezelőtt örököltem egy tucatnyi amarillisz hagymát. Ugyan minden évben adtam belőlük ennek-annak, a sarjakból folyamatosan neveltem újakat. A 15 cserép és a három balkonláda már kezdett túl sok helyet foglalni, ezért drasztikus lépésre szántam el magam, és öt hagyma kivételével az összeset elosztogattam. A hagymákhoz mellékeltem egy "használati utasítást", ezt osztom most meg a nagyérdeművel.

Minden évben vetek 2-3 sor spenótot. Fele Matador típusú, a másik fele amerikai magból. Ez utóbbi különlegesen sötét és nagy levelekkel rendelkezik. Természetesen annyi terem belőlük, hogy tavasszal nem tudnánk mind megenni, ezért kicsit blansírozva, vagy ghí-n párolva lefagyasztom.

Használtam sokat év közben palacsintába, rétesbe, stb. Most viszont rámjött, hogy nekem spenót kell! Sok! Sőt - olyan, ami nincs felnyomva zsemlével vagy kenyérrel. Még találtam a csodahüttőben kétfélét is, ezért azonnal megfőztem.

Amit azért nehéz eldönteni, mert március óta heti rendszerességgel készítek legalább egyet magunknak, meg még a gyerekeknek is. A 67 kenyérből kellene választani, de azok nincsenek itt egyszerre :)

Már négy napja esszük, és pont olyan jó, mint az első napon volt! Nem száradt ki, rugalmas maradt a bélzete, roppanós a kérge.

Megihletett Kocsmagomba szarvasraguja  , így legalább egy kalap alá tudtam venni a kicsi borjú- és a marhapofa alapanyagaimat ...

Szarvasom ugyan nem volt itthon, de viszont találtam a csodahüttőben borjúpofát a Metróból, és marhapofát a barátunktól, akinek dílere van.

Az egyik kolléga/kollegina emlegette, hogy az édesanyja/nagymamája/nagynénje a téli estéken mézes paszternákot sütött egykor. Mint látható, csak a dolog lényegét jegyeztem meg, az egyre csökkenő tárterület kirostálta a felesleges információt. Az ötlet azonban tovább motoszkált a buksiban. Az, hogy ilyet még a büdös életbe' nem csináltam, szokás szerint a legkevésbé sem zavart. A kertben még éppen akadt pár szál paszternák elvermelve, méz meg mindig van itthon, szóval semmi nem állt a projekt útjában.
Mivel korán sötétedik, én meg későig dolgozom, szombaton mentem a gyökerekért a kertbe. A föld felszíne már rendesen meg volt fagyva. Szerencsére vittem magammal kesztyűt, és egy flakon meleg vizet kézmosáshoz, mivel minden le van víztelenítve. A vermelés amúgy príma megoldás, csak éppen olyan átok sáros volt mind, hogy egy kisebb cserép föld simán lejött róla. Hazaérve beáztattam a felmosóvödörbe, majd a "százlábúval" lesikáltam a sár javát. A maradék maszatot a mosogatóban intéztem el. Egy zacskóban a hűtő zöldségtartójába tettem őket.
Hétfőn aztán nekiláttam, és az eredmény simán megérte.

Karácsonyra egy méretes kacsát sütöttem a gyerekeknek (a nagylyány kivételével mind itthon voltak). A kicsilyány inkább csirkemellet kért, nem rajong a kacsáért (azért a kacsamellből ő is evett).

Rendes pusztítást hajtottunk végre szenteste. Másnap persze a kötelező maradék csipegetése volt a feladat, de azért kitartott a kacsa 3 napig is. Megkértem őket, hogy ne dobják ki a csontot (kutyánk sajnos már nincs). Volt még egy szépen megpirult szárny, amit kiloptam a kacsasütőből, és csendben megettem. Csirkéből már készült hasonló alaplé, de kacsát nem főztem még így.

Nagyon szeretjük, járunk is a városba enni, de a mostani helyzetben nincs nyitott étterem, ezért más forráshoz kellett folyamodni.

Rendelni is lehetne, de mi nagyon a világ végén lakunk, nem akarjuk a futárokat ilyen messzire csalogatni. Jelentkezett viszont a fiam, hogy ő most főz egyet, és hozna nekünk belőle.

Kaptam karácsonyra egy miniatűr öntöttvas tálaló edényt a kicsilyánytól.

Reggelire leteszteltem egy szem M-es tojással (nagyobbat nem mertem beletenni).

Régi álláspontom az, hogy nem vásárolok előre darált mákot, mert úgy hamar megavasodik. Kistesó is magáévá tette ezt a filozófiát, és felhívott, hogy vegyek már néki 25 deka mákot valahol, és daráljam le. Mivel nekem van mákdarálóm. Most már. Kapóra jött a dolog, mivel mákos gubát terveztem készíteni az ünnepekre. Úgy okoskodtam, hogy veszek 40 dekát, abból 25-öt ledarálok neki, a maradék meg elég lesz nekem, ha hozzácsapom azt a keveset, ami a fagyasztóban várja tavaly óta a sorsát.
Egyik nap meló után elmentem a csarnokban lévő magboltba, és megvettem a kilónként 1800-ért kínált magokat. Otthon kibontottam a zacskót, és megszagoltam a mákot. Avas volt, mint a nyavalya. A blokk persze nem volt meg, de egyébként sem volt hozzá kedvem, hogy bizonygassam, nem az évek óta a kamrában poshadó portékát akarom visszavinni. Annyiban persze nem hagytam, minden ismerősöm megtudta, hol nem szabad mákot venni.
Másnap hazafelé betértem az ABC előtti zöldségeshez. A kislány készségesen megengedte, hogy megszagoljam a mákot, épp olyan avas volt, mint a másik. Vakarta is a füle tövét erősen, előző nap adagoltak ki fél- és negyedkilós zacskókba egy 25 kilós zsákkal. Még ott volt a boltban a zsák, a címke tanúsága szerint 2021 augusztusi szavatossággal.
Elmentem a postára a csomagomért, és visszafelé betértem az egyik multihoz. 25 dekás csomagban árulták, igaz nem volt kirakva a polcra, az elé letett raklap tetején virított. Feltéptem a fóliát, és kivettem egy zacskóval. Most viszont gondosan a pénztárcámba gyűrtem a blokkot, ugyanazt a hibát nem követem el még egyszer. Az előrelátás helyesnek bizonyult. Otthon csak a kabátot vettem le, rögvest felbontottam a zacskót, hogy aztán öltözhessek újra fel. Ez a mák is avas volt. A boltban nem vitáztak, visszaadták a pénzt.
Másnap az esélytelenek nyugalmával bementem a COOP boltba, vettem 25 deka saját márkás mákot. Blokk brifkóba, otthon kabát, olló, nyisszantás, és láss csodát! A máknak a világon semmi baja nem volt. Ledaráltam Kistesónak. Nekem viszont elment a kedvem a máktól egy időre.
Ekkor kezdtem el törni a fejem, mi legyen a desszert a halászlé után. Rövid utánajárás után kiötlöttem, hogy dióval lesz a guba. Öntetnek nem vaníliasodót főzök, hanem egy rumos-csokis öntetet, ami remekül illik a dióhoz. És ha már lúd, akkor legyen dagadt, magam sütöm hozzá a tésztát. Nem gubakiflit, hanem egy édes kalácsfélét, amilyet egyszer a máglyarakáshoz készítettem.
Hát, így lett diós a guba.

Ha már létezik püspökkenyér, miért ne csináljak csülökkenyeret? Bár a családom csülöktortának keresztelte el.

Kedvenc fizikoterapeuta hölgyem említette az ötletet, hogy a csülköt felaprítva karajágyon őzgerinc formában megsütve finom ételt lehet készíteni. A részletekre nem emlékezett, de megigérte, hogy a következő kezelésre elhozza a receptet.

Tetszett a gondolat és türelmetlen voltam: el is készítettem másnap, amikorra éppen kihült a nagy füstölt csülök, amit bableveshez főztem. Annyit amúgy se tennék bele a bablevesbe, amit csak ketten eszünk ...

Vendégposzt kocsmagomba konyhájából

Vagy inkább csak: libacomb egyszerűen. Egy blogkocsmai beszélgetés ösztönözte az írást, amikor arról beszélgettünk, hogyan nem szerencsés túlfűszerezni a libacombokat. Véleményem szerint a liba az az állat, ami gyárilag készen van. Így lett kitenyésztve, nem kell hozzátenni a saját ízéhez semmit. Más kérdés, melyik részét, hogyan és milyen körettel fogyasztjuk. Például a combokat. Hirtelen tekintsünk el a „legkézenfekvőbb” fogyasztástól: egyik kezünkbe fogjuk a hidegen, zsírjából kiemelt libacombot és vele együtt egy darab kenyeret, másikba a kedvenc bicskánkat, és ahogy jön, kézből befaljuk az ételt. Másik, amit ne keressen senki itt alább, az a „kötelező”, „éttermi” lilakáposzta, vagy hagymás törtkrumpli köret.