Blogkocsma

Ritkán kapok szép nagy portobello gombát, de akkor nem tudok ellenállni neki (még az USA-ban szoktam rá). Most velem akart jönni a madarasból egynehány szép példány.

6 nagy fej volt: pont elegendő lesz a háziorvosnak, az asszisztensének és nekem vacsorára.

Nem is mertem mindent belevenni a címbe, mert így is hosszú lett! Az úgy történt, hogy kaptam egy kis hízott kacsamájat, amiből valami finomat kell csinálni a fiunknak.

Ezt úgyis csak ketten esszük, ezért vadászhattam a csodahüttőben extra alapanyagok után.

Feleségem befutott két vékonyabb TBone sztékkel. Ez a fajta vágás Amerikában divatos igazán, a gerinccsontot átvágva a hátszínt és a bélszínt is tartalmazza. A csont pedig egy T betűt formáz.

Persze a fóliában sült krumpli se maradt ki a menüből.

Így persze nem pontos, hiszen a másfél kilósnál nagyobb süllőt hívjuk fogasnak. Talán hívhatnám a PIP mintájára SIS-nek, vagyis süllő a süllőben. Nevezzük bárhogy, remek étel.
Úgy kezdődött, ahogy szokott. Az udvari szállítóm meglepett két süllővel. Nekiláttam törni a fejem, mi legyen belőle. Leves már volt, amolyan keleties, nem is volt rossz, de most nem akartam elpazarolni erre a nemes halat. Aztán lehetne például rántani, de rántott hal is volt a közelmúltban. Végül egy munkásabb fogás mellett döntöttem. Volt is vele macera rendesen, de a végeredmény igazolta, hogy érdemes volt belevágni.

Nagy adag készült, mert a háziorvosnak is szántam belőle, hátha könnyebben oltja a sok embert.

A csodahüttőben kutatva rábukkantam két nagyobb zacskó garnélarákra. Az egyik még nyers volt, a másik már előfőzött. Ez utóbbit soha nem fogom megérteni, mert annyira nincs megfőzve, hogy kezelés nélkül lehetne enni, de a finom rákíz nagy részét már kiszedték belőle ...

Muszáj gyakorolni, hogy mindig jobb legyen! A legutóbbi hirtelen felindulásból készült tál volt az első kisérletem. Annak ízeiből kiindulva próbáltam most egy jobbat készíteni.

A hozzávalók még egyszerűbbek voltak, viszont már éreztem a kezemben, hogy kell készíteni.

Feleségem sok babot vetett idén! Vegyesen: 1 vékony sor szálkamentes bokorbabot, amiből 5 kelt ki, valamint 2 hosszú sor (állítólag szintén) bokorbabot.

Ez utóbbi viszont hosszú indákat hozott, és teljesen betakarta a csilipaprikákat. Nem igazán vettem jónéven! Többször is kértem, hogy fogja össze a babjait, de végül nekem kellett felkötöznöm ...

No nem diós, nem is mákos és nem is egy óvatlan ló "cipőjét" csórtam el. Csak sima pontypatkó rántva. Tudom, nem az a gasztronómiai mérföldkő, de mégis csak jólesik egy kicsit hencegni, hogy milyen szép halakhoz jutottam. Meg aztán, az olvasó is kaphat némi iránymutatást, ha valami véletlen folytán mégis betévedne egy ló a konyhájába.
Szóval úgy esett, hogy kedvenc ukrán kézilabdaedzőm beesett estefelé az egységbe, egy jókora zsákkal.
- Kell hal? - kérdezte.
Andreával összenéztünk. - Kell hát - vágtuk rá egyszerre.
- Osszátok szét - így a szakember, letette a zsákot a pult elé a padlóra és már söpört is el.
Hátravittük a zsákot a raktárba és hamar meg is egyeztünk. A két kisebb maradt Andinak, a legnagyobbat én hoztam haza.

Nem is időztem tovább, hosszú estének néztem elébe. Itthon felcsaptam a halat a mérlegre, bő 4,7 kiló volt.

Sürgős húsehetnékünk támadt, ezért kivarázsoltunk a "csodahüttő"-ből egy méretesebb szűzpecsenyét (ebből több darab is bekerült az idők folyamán), mert azt lehet a leggyorsabban elkészíteni.

Volt már kaprisan, meg mustárosan is, ezért most egy sajtszószt kreáltam hozzá. Ez a hús bármit elvisz a hátán :)

Nagyon ráéheztünk, meg volt egy szép húsparadicsomunk is, hát kiváncsi voltam mennyi ideig tart.

Spoiler: a víz felforrásától az asztalra tételig 21 perc.

Többet valószínűleg nem is posztolok, mert nagyon hasonlítanak. Ennek a posztnak is csak a túlérett uborka adott lehetőséget, hogy megjelenjen.

A saját uborkám még csak most kezdett el virágzani, így nem tudnék szedni belőle. Cserébe viszont a kapor elöntött két ágyást is (máskor meg hiába vetem, nem kel ki ...).

Azért szívesen, mert az is került bele, no meg azért is, mert magamnak szívesen főzök, különösen mióta brit tudósok kimutatták, hogy aki főz magának, az jó eséllyel nem marad éhen, ha csak valaki el nem eszi előle a kaját.
Múltkoriban háborogtam, hogy a pulykazúza milyen piszok drága. 1340-ért adták a közeli boltban, de a csarnokban láttam 1500-ért is. Most kellemes meglepetésként ért, hogy kacsazúzát árultak a boltban 900 forint alatti áron. Vettem is legott egy kilót, aztán gyorsan felhívtam a hadnagyot, aki éppen valami ketogén vagy mi a nyavalya diétán van, persze, kellett neki is. Otthon a zsákmányt a fagyasztóba tettem, aztán törtem a fejem, hogy mi legyék belőle. Azt találtam ki, hogy szalontüdő módjára fogom elkészíteni. Igen ám, de ahhoz meg kellett volna valamennyi szív. Hazafelé az esélytelenek nyugalmával betértem a boltba, és láss csodát, volt kacsaszív, ráadásul egy ezres alatt kínálták. Abból is vettem fél kilót, így már megvolt a megfelelő alapanyag a főzéshez.
A legszebb az egészben, hogy vasárnap reggel, mikor jöttem haza az öntözésből a Hegyről, beugrottam a boltba, lesz, ami lesz alapon, és a szív már csak 650 volt. Természetesen ebből is kellett a hadnagynak, akinek már saját rekesze van a fagyasztómban, mert valahogy soha nincs érkezése eljönni a cuccáért.

Szokatlan párosítás, de kellett valami gyors köret is. Kaptam a feleségemtől egy adag shiitake gombát, ő úgysem eszik belőle.

Már megint megjelent valami ismeretlen csomag a hűtőben. Ez most éppen egy-egy kacsa és libamell filé volt. Ehhez képest a mélyhűtőt már lassan be sem tudom csukni, annyi benne az áru :(

Pár éve ettem egy japán étteremben fermentált jégcsapretket, és nagyon tetszett. Amikor tonhal nigirit készítettem, próbálkoztam hasonlóval, de az inkább ecetes volt.

Most viszont szép retket kaptam - kb alsókar nagyságút. Ezt muszáj vagyok megsavanyítani! Különösen, hogy végre megjött Kínából a buborékozó, ami nem engedi a friss levegőt bemenni az edénybe.

Nagyon megkívántam egy klasszikus sült sertésoldalast! A feleségem meg kiegyezett egy velesült csirkemellfilével :)

Neki kicsit szétesett krumplisaláta volt körítésnek, én viszont kapros tökfőzelékkel ettem.

Vettem egy kiló fejteni való borsót. Idei - első szedés. Kifejtve lett 40 dkg, ami azért nem túl jó arány. Héját is csak néhányat tudtam kimenekíteni.

Ami a legszomorúbb, hogy a borsó fejtése közben megeszegetett szemek biz eléggé lisztesek voltak. Vagyis ez velőborsó volt, túléretten...

Konklúzió: levesnek, főzeléknek nem jó, gazdagítsa csak a "csodahüttőt", mint adalékot más ételekhez.

Kicsit hosszú a címe, pedig még más is volt benne :)

Jön a fiunk segíteni letenni a csepegtető locsolót. Gondoltam, kihasználom az alkalmat, és eszünk tengeri herkentyűket!

Hátha most egy kicsit hűvösebb lesz, és főzhetünk bablevest ...

A helybéli kenyérboltos nagyon szép füstölt árut tart (meg még mást is, mert inkább csemegebolt az). Rendeltem nála télire egy szép nagy csülköt, amit be is szerzett. Egy picit megvámoltuk itthon - finom volt. Nem akartam, hogy kiszáradjon, ezért bezacskózva akasztottam fel a kamrában.

Azután jött a hideg és hirtelen rákívántunk a bablevesre. Abból is a csülkös változatra (hamár van itthon csülök?)

Végre begyújtottam a grillt! Miután a korona alatt nem igazán vendégeskedtünk, a grillt se volt kedvem használni, bár néha kettőnknek is csinálok benne valamit.

Hétvégén jöttek a kicsilyányék, őket kérdeztem, érdekelné egy hamburger a gyomrukat? Persze, hogy igent mondtak :)

Kicsilyányék jönnek vasárnap ebédre! A sült csirke biztos nyerő, a krumplit rajta kívül mindenki szereti, de neki jó valami saláta is köretnek.

Feleségem főzött egy korhelylevest és kavart egy szép coleslaw-t. Én meg a csirke ízesítésével voltam elfoglalva.

Jönnek a gyerekek, főzhetek májgombócot! Feleségem nem rajong érte, ezért csak magamnak nem főzök, de így adódott az indok az elkészítéshez.

Nemrég kaptunk friss vágásból szürkemarha alkatrészeket, amiből egy adag oldalast és nyakat félretettem levesnek. Most pont jól jön.

Majdnem autentikus is... Van már több poszt is róla, de most nagyon megkívántam és még fotóztam is.

A hűtőben talált felkockázott bacon adta az indítékot, ami viszont pont elrontotta az eredeti receptem, mert aszerint ganciale-t azaz tokaszalonnát kell hozzá használni.

Úgy volt, hogy a kilencvenes években minden nyáron elmentünk Tatára. A 1982-től 1985-ig oda jártam iskolába, ismertem és imádtam (mondjuk, most is) azt a várost. Egy héttel és sátorral kezdtük, az utolsó alkalommal már tíz nap és faház lett belőle. A kemping tulajdonosával összebarátkoztunk, évekig ugyanazt az árat fizettük a szállásért. A akkoriban a Barátság-parkban még megvolt néhány a régről ismert vendéglátó helyekből, közéjük tartozott a palacsintás is. Két bazi nagy nyárfa nőtt valamikor előtte, mikor kivágták, előrelátóan jó egy méter magas tuskókat hagytak. Ezek volt aztán az asztalok. Az ominózus alkalommal is ott ettük meg a desszertet. A szokásos repertoár, ízes, dzsemes és lekváros palacsinta, no meg egy kókuszos. Az valami isteni volt, de úgy gondoltam, én tudnék jobbat is. Hazatérve néhány nap múlva el is készítettem a magam feje után gondolt töltelékkel. Jó volt.
Ez jutott eszembe, mikor a múlt hétvégi menüt terveztem. Egy kacsaleves volt a fő irány, ehhez kellett valami kiegészítés. Édességet már jó ideje nem készítek csak úgy, ha van is, az a második fogás. Közben az is beugrott, hogy egyszer sütöttem kelt palacsintát. Na ezekből állt össze a fogás.
Nem éppen a reményeim szerint sikerült, de majd legközelebb kiköszörülöm a csorbát.

Régen ettem már, igencsak megkívántam. Feleségem Tatán járt, hazafelé beugrott a Metróba, így megkértem, hogy hozzon borjúlábat, mert azt az általam ismert hentesek nem árulnak.

Be is futott három méretes példánnyal! No ebből csinálhatok sok borjúalaplét is, ha találok akkora edényt, amiben meg tudom főzni.

Táborozáskor ettünk sok parasztreggelit, ami a tegnapi hajában főtt krumpli tojásrántottával való készítése volt.

Azóta megtanultam, hogy ez a spanyoloknál nagyon népszerű eledel, csak ők tortillának hívják. Hogy miért? Még nem jöttem rá ...