Blogkocsma

Vendégváró voltam - kisebbik lyányom jelentkezett be vacsorára. Mivel elég sokáig volt kénytelen sertés nélküli diétán élnie, most kihasználtam, hogy ez a szigorítás nem érvényes többet és disznóhúsokat sütöttem meg a grillen.

A profik szerint a megfelelő viselkedés pozitív megerősítésére célszerű adni. A falat legyen valami igazi finomság, had legyen még nagyobb a motiváció.

Itt az elsõ hûvösebb nap a hõhullám után, amikor végre benn is lehet valamit fõzni. A bab is szedhetõ, akkor legyen egy zöldbableves.

Nem ratatouille, ratata. Több okból. Ha úgy nevezném, autentikusnak kellene lennem. Tanulmányoztam néhány nagy nevű szakács receptjét: Joël Robuchon az évszázad szakácsa (Gault Millau 1989), Raymond Blanc a Brit Birodalom lovagja, és a többiek. Nagyjából egy nyelvet beszélnek, de rájöttem, hogy én nem ilyen ételt akarok. A padlizsánt nem nagyon szeretem, cukkini nincs, mert az a kevés, ami termett, rántva végezte, és még jó pár hozzávaló tekintetében vérzik a projekt, arról nem is beszélve, hogy ez az étel ebben a formában fél fogamra sem elég. Összedobtam hát a magam változatát.

Süllõcske csodás posztja a churutról - mint örmény vagy székely fûszerrõl - megihletett. Ezt ki kell próbálni, ha kicsit másképp is!

A tojásboltban 17 forint a jércetojás, amit pikoló tojásnak hívnak ott. Soha nem vettem, mivel a Ft/kg ár az L-es tojás esetében a legkedvezőbb, inkább azt preferálom. Kistesó a napokban említette, hogy a kolleginája 15-ért árulja a pikolót. Nosza, mondtam, hozz vagy harmincat, valamire csak jó lesz. Hozott is pár napra rá, aranyos apróságok, jól mutattak a tartóban.

Vannak székely őseim is. De az aranyszálak valójában akkor kötődtek, amikor tizenhárom évvel ezelőtt először láttam meg a Hargita kéklő csúcsait, a széles fennsíkokat, a völgyekben megbúvó régies falvakat, léptem faragott kapuk mögé, először ültem remek gondolkodású, szíves emberek asztalához. Tálaik telve voltak szeretettel, hagyománnyal, leleménnyel.
Mindent, ami nyughatatlan lényem széttagoltságából negatívan következett, Székelyföld tette rendbe, boglyába. Valójában tényleg kerestem valamit, amit úgy láttam, meg is találtam.

Számomra az elmúlt évek legkedvesebb animációs filmje volt, amit nagyon sokszor megnéztünk.

Érdekes módon a címadó étellel eddig soha nem találkoztam, de mivel köszvényes barátom jött vendégségbe, megpróbáltam.

Reggel fidesz piac volt, gyorsan megvettem hozzá az összes összetevõt (kivéve a hosszú padlizsánt és a fûszernövényeket, azokat a kertben szedtem), így igazán friss alapanyagokat használtam fel.Szép volt a laskagomba - az biztos jó lesz bele.

Az egyik kitelepülõ hentesnek jó áruja van, vettem hát 4 vékony sütnivaló kolbászt is az egészségesebbek számára.

Az Ínyesmestert lapozgattam a napokban. Nem receptet kerestem, csak belelapoztam, olyan jóízűen ír a jóízű ételekről, öröm beleolvasni. Aztán persze kiderült, hogy remek tippeket ad, ott van mindjárt a tökfőzelék.

A derék szerző persze nem gondolta, hogy csupa jámbor növényevő számára készül az étel, egy kis karmonádlit vagy sült idei libát javallt mellé.

Sok-sok éve járunk Gárdonyba szomszédainkhoz látogatóba. A szomszédasszonyunk öccse, Péter minden nyarat a tavon tölt és horgászik. Az elmúlt néhány évben kifejezetten sikeresen!

Ismét Gárdonyban kötöttünk ki a barátainknál. Üres kézzel nem szeretek menni, vittünk hát lecsópaprikát, paradicsomot, hagymát, valami maradék István Gazda kolbászát és szalonnát.

Éppen harminc éve, hogy részt vettem egy Tisza-túrán, bő három hét alatt Tokajtól Szegedig eveztünk túrakenuval, számos kalandot élve át. Indulás előtt, az utolsó Tokajban töltött napon feltöltöttük a készleteinket konzervvel. A legolcsóbb készétel konzerv a Globus Rizseslecsó kolbásszal volt, ebből vettem vagy tízet. Sajátos viszony alakult ki bennem a túra során. Maradjunk annyiban, hogy utána évekig messziről kerültem.

A napokban aztán eszembe jutott, hogy esetleg főzhetnék egy lábassal, - ha magam készítem, a saját ízlésem szerint, ugyan mi baj lehet?

A csumiban gyakran főznek ilyet ebédre, a hivatalos receptúra és az évtizedes hagyományok szerint. Mint azt már minden bizonnyal említettem, akad némi kapor a kertben. Nosza – gondoltam – rittyentek egy fazékkal hétvégére, a magam módján, a receptet a biztonság kedvéért azért elkunyiztam.

Általában évenként nyárnyitóra fõztem nagy adag gulyáslevest a 35 literes rézbográcsomban a szomszédságnak, de ez pár éve a hektikus iskolai évvégék és érdeklõdés hiányában elmaradt. Idén is terveztem. Megvettem hozzá a lábszárat és nyakat, de az utolsó pillanatban ballagás és szerenád miatt elmaradt megint.

Most kontrasztként elkészítettem egyik legjobban sikerult gulyásomat pici bográcsban is. Ha a különbséget zongorázni tudnám ...

A csodahüttő már megint varázsolt. Keresgéltem meg rendezgettem, amikor megakadt a szemem 60 dekányi marhalábszáron. Régen ettem gulyást de nem volt kedvem tüzet rakni a bogrács alá. Így azután a zöldséges változatnak álltam neki a konyhában.

Franz Schubert „Pisztráng ötösében” ugyan a cserről dalolnak, de hát a Bükk hegység nem arról a fáról híres. Patakcsobogás és pisztráng azért volt.

Egy szomszédunk megjelent másfél kiló gyönyörű meggyel. Neki előbb érik a meggy, mint az én májusi cseresznyém! Egyedül vagyok még itthon, meggyet én nem eszem nyersen (túl savanyú), addig meg nem áll el, mire a feleségem hazajön. Meggybefőttnek kevés.

Akkor legyen belőle valami lekvárszerűség. De nem szokványos. Unortodox.

Hamár pereszke, akkor legyen ördögszekér is. Ezt a gombát elõször abban az óriási ázsiai áruházban láttam, amirõl meséltem a mexikói utunk elótt. Akkor nem volt alkalmam kipróbálni, most viszont a Lidl ázsiai nap vásáron lehetett kapni 3 darabot egy dobozban (igaz, a dobozra 2 db volt írva, mint mennyiség).

A hűvös, esõs nyárelõ utáni elsõ meleg napok gombászásra csábítottak. Ilyenkor, itt, délen még nincs sokféle gomba, de ha többbféle növénytársulást megfigyelünk, van esély a szép zsákmányra.

Segít engem az elõzõ évek tapasztalata, de a gombák nem mindig ismétlik magukat, jöhet meglepetés is, de hát ettõl szép a gyűjtögetés.

Egy legelõt és a vele határos vegyes erdõt jártuk be lányommal, nejemmel.

Már nagyon érett ez a kerti mulatság, de folyton közbejött valami: árvíz, rossz idő. Mostanra azonban minden klappolt, remek idő ígérkezett, a résztvevők többsége (na, azért mindenki nem) itthon volt, és végre került pár csuka is, hogy legyen mit enni.

A friss fűszerekkel tömött pocakú, párolt hal már egy ideje fenn volt a listán, de mivel a mostani csukák ilyen szép nagyok voltak, egy másik megközelítést választottam.

Egyszer-egyszer eszembe jut, milyen jót ettünk, amikor táboroztunk az USA-ban. Este sütöttünk grillen húst és krumplit is hajában. Persze a krumpliból mindig többet sütöttünk, mint amennyit megettünk.

Reggel azután fínom illatokra ébredtünk. Tibi már megrakta a tüzet és éppen a kolbászszerűséget vagdosta a nagy serpenyőbe, amiben a parasztreggeli készült.

Tatán jártam, fesztiválon. No persze, nem ez volt a dolog apropója, de ha már ott voltam, elmentem a fesztiválba is.

Amikor Ricsi séf utolsó munkanapját nyomta az Olívában, még utoljára ilyen kaját tolt elém:

Megdicsértem erőst. Finom ez a meggyes-grízes metélt, a színek-formák-textúrákról már ne is beszéljek! Kilenc forintos kaja - mondta Ricsi. Kilenc forintos! Az, de mégis ütős!

Van egy Izabella szõlõtõkénk a kertben. Tavaly már vettem egy hordót is a feleségemnek, mert ez az õ szõleje - hogy legyen hova tenni a sok bort. Érteni persze nem értünk hozzá, ebben teljesen rászorulunk az alsó szomszédasszonyra, aki nem bírja nézni, mit bénázunk össze egy tõke szõlõvel! Már néhány éve ilyentájt átjön, hogy ezt így nem lehet, õ ezt nézni sem bírja, de az õ oldaláról nem éri el az összes hajtást. Szóval alaposan kikapunk tõle, de cserébe szépen megvágja/csipkedi a hajtásokat. Tavaly már volt is rajta vagy 8 fürt! Idén viszont a legnagyobb hõség közepén jelentkezett, hogy dolgozzunk. Feleségem persze sehol (állítólag érettségiztetett). Jól megritkítottuk a növényt, a fürtök egyszerre láthatóvá váltak. Érdemes volt vele dolgozni (csak a napszúrás nem volt a legjobb érzés).

Ballagtam lefelé a kertbe – ahogy minden délután –, látom, hogy valaki a barackfánál motoszkál. Kicsit kerülök, a fa takarásában közelítem meg a kertet. Ötvenes férfi, szakadt susogós melegítőben, őszülő, dús haját hátrasimította izzadt homlokából – tisztára, mint egy tarajos sül –, egy jobb napokat is látott diszperzites vödörbe szedi a barackomat (!), közben sűrűn kémlel a háta mögé.

Előtoppantam a fa mögül, és rárivalltam.

- Mégis, mi a jó francot csinál itt, jóember?

Eldobta a vödröt, és elindult a krumpli között. Elé ugrottam, hogy elálljam az útját.

- Maga nem bánthat ám engem – közölte.

- Valóban?

- Igen, mert én megélhetési bűnöző vagyok – mondta.

Úgy meglepődtem, hogy kis híján hagytam elslisszolni. Megragadtam a karját, és magam elé penderítettem, megcsapott az áporodott testszag.

- És akkor mindent szabad? - kérdeztem.

- Hát persze – mondta, és elvigyorodott.

Azért a magabiztos vigyorért kár volt. Elpáholtam. Nem részletezem, de többet biztosan nem jön arrafelé.

Pár rúgással átsegítettem az árkon, aztán végignéztem a kerten. A vödörből kiömlött a barack, a krumplit kicsit letapostuk. Elment a kedvem a kertészkedéstől. Elsétáltam a Fenyvesbe, kértem egy unicumot meg hat deci kisfröccsöt, és leültem.

Nem tudtam napirendre térni a dolog felett.

- A hüvelykujját talán nem kellett volna eltörni – tépelődtem magamban.

- Megélhetési bűnöző. - Megélhetés. Az a kert a megélhetésem része. Gyengén fizetett alkalmazott vagyok, nem csak kedvtelésből csinálom, bizony számít, ami ott terem. És nincs ingyen, nem a legyek hordják össze. Fizetem a bérleti díjat az önkormányzatnak, nem kis pénzért megvettem a vetőmagot, meg a vegyszert, és több száz órát dolgoztam benne. Ha megvédem a megélhetésem, akkor én is megélhetési bűnöző vagyok. Nem tolvaj, hanem garázda vagy önbíráskodó vagy a tököm tudja, de megélhetési. És a tarajos sül megmondta, hogy akkor mindent szabad.

Megnyugodva felhörpintettem a maradék fröccsöt, és elindultam haza, mert még meg kellett főzni a szirupot a zöld dióhoz.

Elmentem nyaralni egy kicsit, hétfőn jövök.