így a kamra több szép kelvirágnak adott otthont. Ebbõl egyértelmûen Dubarry-t kell készítenem. Egyrészt, mert még soha nem ettem, sem nem fõztem, másrészt mert tanulni mindig kell valamit.

Tarlórépa püré

A hasáb-tarlórépa „sikerén” (no, azért akkora nem volt neki) felbuzdulva rittyentettem egy pürét belőle.

Vendégposzt: pizzaszeletvágó

Az idén pont a Márton naphoz közeli hétvégére jelentkeztek be távolabb élõ családtagok. Adta magát a helyzet, hogy libás ételeket szolgáljak fel. Nem volt tehát véletlen, hogy múlt heti kommentjeimben is a baromfiboltot és Váncsa István témába vágó, libareceptekrõl szóló írását említettem. Igaz, amíg Váncsa István csak elvétve talált liba recepteket, különféle szakácskönyvekben, és állítólagos barátunk, a G betûs keresõ segítségével, én bizony a saját gépemen lementve találtam vagy harminckettõt. Persze, ahogy ez lenni szokott nálam, egyik recept sem készült el, hanem valami más.

Leves és sültek készültek, most a levesrõl írok bõvebben.

Tarlórépa, de kerekrépának illetve kerékrépának is nevezik. Nálunk főleg Zalában és Vasban termesztik, arrafelé a káposztához savanyítják is, bár állítólag az erjedés során olyan erős szagot áraszt, hogy mást nem is lehet mellette tárolni. Szokták kovásszal (nem kovászolással) is savanyítani. Egyszer kaptam egy adag cserépedényben készített, savanyított tarlórépát, de nagyon savanyúnak találtam, a szaga viszont nem volt annyira erős. Itt egészen jó kis film mutatja be.

Mint a neve mutatja, másodvetésre is kiválóan alkalmas. Erre alapozva vetettem egy sort június végén. Nem volt jó ötlet. Egy hó végi eső hatására még gyönyörűen kikelt, aztán a két hónap aszály betett neki. A szárazság nem csak a növekedést akasztotta meg, hanem a földi bolhák is mérhetetlenül elszaporodtak. Augusztusra úgy nézett ki az ágyás, mintha a csernobili négyes reaktor mellett műveltem volna. A feketére égett leveleken bolhacsordák nyüzsögtek, hiába permeteztem le kétszer is. Szeptemberben aztán egy éjszaka alatt esett vagy 90 mm eső, és egy hét alatt kizöldült az egész.

Valamikor a régmúlt időkben, egyszer tarhonyás hús volt az ebéd Tatán a suliban. Éppen gyakorlatról értünk be, éhesek voltunk, mint a farkas. Faltam én is mohón, mígnem cigányútra ment a falat, és egy púpos kanál tarhonyát ráköhhintettem a velem szemben ülő Vida Karira. Szegényt nagyjából olyan sokk érte, mint akire rádupláznak az őzsöréttel töltött lapátcsövű IZS-zsel.

Tegnap este valami egyszerű, gyors és laktató vacsorára vágytam, főztem hát egy jó lecsós tarhonyát.

Beevezett a hûtõbe egy kilónyi gyönyörû pecsenye libamáj. Feleségem dolgozik, gondoltam meglepem egy jó ebéddel belõle, hamár ő meglepett a májjal. Majoranna, petrezselyem nõ a kertben, csak a többi hozzávalót kell elõvenni.

Teljesen hétköznapi étel, amelynek apropóját az adta, hogy most van új kelkáposzta. Ez persze nem jelenti azt, hogy volt is itthon. Szokás szerint levesre éheztem és krumplilevest akartam fõzni, de feleségem azt ígérte, hogy másnapra krumplifõzeléket fõz. A kettõ együtt meg nem szerencsés.

A kert csak úgy ontja magából a sok finomságot, itt a nagy őszi dőzs ideje. Nagyon szeretem a céklát, nem kizárólag savanyúságnak, hanem köretnek és salátának is.

Készítettem már belőle salátát máskor is, de az joghurtos öntettel készült, én meg valami másra vágytam. Végül ismét több, az Interneten fellelhető receptből kombináltam össze a magamét.

Az első kapor megjelenésekor valamiért megbolondulok érte! Senki nem rajong érte a családban, de azért magamnak mindig készítek és akkor egy hétig kaprosvajas kenyeret reggelizem (pedig nem is ehetnék kenyeret).

Reggel megyek ki a konyhába, hogy fõzzek egy jó sárgaborsófõzeléket. Erre a tûzhelyen már ott a vöröslencsepüré leves félkészen, egy karfiol megtisztítva és megfõzve a levében és egy cédula, hogy "Majd délután befejezem!"

Miért is ne? A tyúkanyóval sem gatyáztunk sokat valamikor, simán bemehetett a szobába.

No persze, ez a madár már nem tudott járni, főleg, hogy éppen az erre szolgáló testrészei hevertek előttem.

Megvolt a nagy répaszüret, van dögivel gyökér, most nem csak az utcán, az erkélyen is. Gondoltam hát, itt a bőség ideje, rittyentek valami répásat. Akciós volt a csirkecomb, vettem hatot, és zöldségágyon megpároltam.

Képgalériámat lapozgatva, olyan ételek ábráit választottam ki, melyek nem feltétlenül a legnépszerûbb alapanyagok készítését ábrázolják. A száraz húsfélék csoportja cikkem témája. Apró kis konyhai fogásokat osztanék meg, melyekrõl nem állítom, hogy a legjobb módszerek, de elég jól sikerültek segítségükkel az alábbi étkek. Nem egy teljes lista, csak néhány kis példa következik.

Lényegében ezen alapanyagok közös jellemzõje, hogy a túlsütés hozhat szalmaszerû, száraz, ízetlenné váló végeredményt, melyet még fokozhat a hasábkrumpli, pergõs rizs, egyéb nehéz, elnyomó köretek jelenléte. Azt figyeltem meg, hogy a gyümölcsös karakterek, szaftosabb köretek, zsenge zöldek, pürék, jobb kísérõk ilyenkor.

Barátunk (akinek dílere van) megajándékozott 13 deka vargányával. Ennyike egy személynek elegendõ, én meg egy személy vagyok, tehát nekiálltam keresni valami receptet hozzá. Az alapötletet Stahl konyhájából merítettem, miszerint kis tejszín bele, az jó, de a többi teljesen saját kreálmány. Stahl muskotályos vargányának hívja, mert egy deci bort fõzõtt bele, de sehol nem említette, hogy muskotályos bort :)

Iskembe

A minap egy tőlünk ajánlatot kérő cég honlapját böngészgetve az alábbi fül ütötte meg a szememet:

„Török receptek”

Lévén a cég egy török-magyar, élelmiszeripari berendezéseket, segédanyagokat és fűszereket forgalmazó vállalkozás, ez nem olyan nagy csoda, de azért nem mindennapi, hogy egy beszerző, két ipari grillsütő vásárlása között átböngészi az işkembe (pacalbecsinált csicseriborsóval) receptjét. Életszagú, mi?

 Mondjuk én átböngésztem, pedig nem is vagyok beszerző.

Össznépi születés- és névnap, valamint egyéb nap ünneplés volt közelmúltban Zednél.

Magam is kivettem a részemet az előkészületekből, így kissé a magam ízlésére tudtam formálni a menüt, no meg remek alkalom volt egy kis poharazgatásra.

Sokfelé ettem, még többször csalódtam. Valamiért az emberek azt hiszik, hogy ebbe legalábbis tejszínt kell tenni (még Nigella is így írja). Pedig az igazi és eredeti carbonara szószban mindössze 3 összetevõ van az esetleges fûszereken kívül: pancetta (vagy bacon), tojás és sajt.

Bogaramékhoz voltam hivatalos szüretre a közelmúltban. Természetesen nem az ördögien gyors szőlőszedő képességem miatt hívtak, hanem, hogy főznék már ugyan egy gulyáslevest a serény szüretelőknek. Telefonba mondtam be a beszerzési listát – a létszám alapján fejben köböztem ki a kiszabatot – amiben ezúttal kizárólag sertéshús szerepelhetett.

Végül is, annyira nem rossz az sem, gulyásleves meg van annyiféle...

Ahogy az õsz elkezdõdik, nekem azonnal sárgaborsót kell ennem. Azután egészen tavaszig bármikor enném. Néha még nyáron is megkívánom. Most, hogy beszéltünk róla, azonnal meg akartam fõzni, de valahogy a currys vöröslencselevessel nem passzolt.

Császár ugyan nem vagyok, de kaptam egy szép adag császárgombát egy jó barátunktól, akinek van dílere! Soha nem ettem, utánanéztem hát, mit érdemes belõle készíteni.

A szakirodalom szerint valamelyik francia császár(?) annyira megszerette, hogy minden alattvalónak be kellett szolgáltatnia, amit talált, különben ...

A neve is hasonló sok nyelvben. A gomba a galócák családjába tartozik, de az élénksárga különálló lemezei nagy biztonsággal elkülöníti a mérgezõ, vagy rosszindulatú rokonaitól. További információt innen nyerhettek.

Érik az alma, idén különösen sok van. A kertben is van, a réten is találtam, a napokban pedig az egyik laktanyában szedtem egy szatyorra valót. Minálunk is van egy fa a raktár előtt, jóféle savanykás almát terem.

12 órától az órajárás irányában: Cirmos rétesalma, édes „Starking szerű” alma, Kis fleini, Raktár előtt termett alma, Prérialma (a rétről)

Biztos van másféle is, csak én még nem találkoztam vele. Tavasz végétől késő őszig folyton enném a tökfőzeléket. Hidegen, melegen, bármikor.

Csak nem tudom megfőzni. Próbálkoztam már sokszor, de valamiért soha nem sikerült. Szerencsére a feleségem főzi a világ legjobb tökfőzelékét és mindezt úgy, hogy még meg se kóstolná, annyira utálja! Most viszont nincs itthon, hát megpróbáltam újra.

A süllő számomra a legszebb, legarányosabb megjelenésű hal. Igazi arisztokrata, sőt, királynő. Szépséges vízisárkány, szenvedélyes, robbanékony, tiszta és nemes. Egy néhai nagy süllőhorgász, (aki Waka földije volt) írta:" A fogas az a nemes ellenfél, aki megérdemli, hogy reá frakkban, cilinderben horgásszunk, és hasonló gesztussal tiszteljük meg elfogyasztását."

Az új halászati törvényt olvasva ismét nyilvánvalóvá vált, hogy nagyra becsült honatyáink rohadtul értenek mindenhez. Ha valaki a törvény szerint szeretne törvénykövető lenni, alaposan fel kell kötnie a felkötni valót. (A törvény végrehajtási rendeletéről most nem is szólnék, már az alapján is agyrémnek látszik, ami eddig kiszivárgott belőle.)

Száz szónak is ó a vége, az idei halászkirándulást át kellett ütemeznünk Szeptember 1 előttre, nem akartuk kísérteni a sorsot, hogy aztán évekig járhassunk a bíróságra, mert valaki másképp értelmezte a törvényt. Ennek aztán meglett az a sajnálatos következménye, hogy a kemény magból csak hárman voltunk ott. Sanyi a házigazda, Cubák és jómagam.

A szomszédos megyeszékhelyen volt a találkánk ismét, idén nem dőlt meg a rekord, csak 40 percet kellett várnom. Jó iramban vágtunk át a rónaságon, megállni sem kellett sokszor, miattam legalábbis nem, füstmentesen szép az élet. Egy útszéli gyümölcsárus néninél azért lefékeztünk, vettünk egy rakás almát, barackot, hogy aztán otthagyjuk Sanyinak, mert a három nap alatt egy szemet nem ettünk belőle. Volt nála gyümölcs elég, esszenciális formában, kicsiny pohárból, némileg túl is adagolva.

Sanyi csülkös pacallal várt minket - szegény nem készült az én nyamvadt kulináris igényeimre – némi krumplit azért elmajszoltam egy kis jelzésértékű szafttal, meg az általam prezentált sárgabarackbefőttel. Volt hozzá ízesítőnek paprikaolaj is a kies délszláviából, de maradtunk a házi paprikakrémnél, amit még tavaly hoztam.

Nem tudom másképp nevezni, feleségem villámkajaként fõzte és jó volt. Sajnos Babette_ nem lelkesedik érte, de remélem azért megbocsájt. Különben is kell egy kis diétás étel a kacsasült után!

Ez nálunk valahogy beidegzõdött!!! Valójában kacsapecsenyét sütöttem szülinapi alkalomra (ezuttal más volt a célszemély). Valószínûleg történelmi jelentõsségû lesz az esemény, mert egy speciális tepsiben sült. Tavaszi USA beli látogatásunknál megragadta a fantáziámat a nagylyány tepsije. Magas pereme van és egy szuper rács lóg benne valami szilikon párnácskán. Elképzeltem, milyen jól lehetne nagyobb méretû szárnyast sütni benne (mint kiderült, a lyány pulykával avatta fel). Azt is láttam rajta, hogy roppant nagy - nem biztos, hogy befér a sütõnkbe. Hivtam is a fiamat, hogy mérje le a sütõt, de ez egy mérnök képességeit meghaladó feladat volt, így tepsi nélkül tértünk haza.

Az élet viszont forgandó (ha mi tekerjük a hajtókart). A nyár folyamán a fiam ment ki az USA-ba, és a nagylyány figyelmeztetett, hogy mérjek sütõt. Nahát, én nem vagyok mérnök - fogtam a centipétert, és kimértem. A lyány is mért. Megállapítottuk, hogy a tepsi pontosan 8 milliméterrel hosszabb, mint a sütõ. Ez ne okozzon már gondot - hozza haza a fiú, itt meg behajlítom a fogóit, és megnyerem a túllógó 8 mm-t!

Jött feleségem nagy és kerek szülinapja és kacsasültet kért. Nem azt az agyonfûszerezett kacsaszárnytövet, mit legutóbb készítettem, hanem klasszikusat. Hagyma, fokhagyma és zsír csupán.

Ám legyen!