Csalamádé. Vegyes, vágott savanyúság. Aki evett már gyári csalamádét, tudja miről beszélek. Volt idő, mikor egyes beszállítók úgy gondolták, a Honvédségnek bármit el lehet adni. Így is történt. A termék pontosan úgy nézett ki, mint a legendabéli lekvár, melynek készítéséhez a műszak után összesöpörték a konzervgyár udvarát. Torzsástul legyalult káposzta, foszladozó uborka és különféle felismerhetetlen növénydarabok úszkáltak az ördögien fortyogó, zavaros löttyben. Az íze egy életre elriasztott mindenkit az ilyesmi fogyasztásától, a szagáról nem is beszélve.

Egy időben gyakran raktam el télire, válogatott alapanyagokból. A csalamádé azonban - minden praktika, kémia és odafigyelés dacára – tavaszra már nem volt az igazi. Megfakult, összeesett, elvesztette a zamatát.

Egy valaminek viszont kétségtelenül kiváló: friss savanyúságnak.

Az alábbi receptet egy barátom édesanyjától kaptam, idestova húsz éve, azóta is alkalmazom, remekül bevált.

Feleségem nagyot pakolt a garázsban, ahol sokszáz doboz tárolja múltunkat, lévén nincs padlásunk. A pakolás közben felkiált: megvan a pasta machine!!! Fel is hozta a kamrába az összes adapterével együtt.

Ezt a gépet még azelõtt vette, hogy kimentünk volna az USA-ba. Olasz, szigorúan kézihajtányos és már akkoris egy vagyonba került. A ravioli készítõ feltéten volt ár is: 2761 Ft. Ettõl támadt kedvem raviolit készíteni, mert nem emlékszem, valaha is használtam volna.

Persze, nem akkora durranás, egy szimpla felturbózott rántottleves. Viszont egyszerű elkészíteni, és igen gyorsan megvan, ráadásul szeretem is. Lehet csurgatott vagy buggyantott, kínálhatjuk pirított zsemlekockával, készülhet zöldségleves alapon újhagymával és cukorral ízesítve, kukoricaliszttel habarva, de akár némi parmezánnal is dúsíthatjuk. Van, aki a köménymagot először megpirítja, hogy jobban kijöjjön az íze. Biztosan mindenkinek megvan a tuti receptje, én a lehető legegyszerűbben készíttetem.

A receptet Babette_ küldte, hogy süssem meg.

A családban csak én eszem töpörtyûs pogácsát, ezért legfeljebb évente egyszer sütök. Ez az alkalom most jött el. Idõm volt, odakinn kellemes hideg (4 C) a tészta pihentetésének, és feleségem szép töpörtyût vett.

Értem én, menjek a csudába. Pedig a brindza voltaképpen túró, és a végeredmény gömbölyű lett.

Advent elsõ vasárnapja - várjuk a kislyányt, hogy hazajöjjön adventi koszorút készíteni. Ez már évek óta hagyomány, hogy õ készíti. Tavaly például pattogatott kukoricát fûzött cérnára és azzal tekerte be az egész koszorút, hogy "havas" legyen. Ez azután késõbb gyorsanégõ anyagnak bizonyult :)

Menünek borjúpaprikás nokkedlival és kacsaaprólék leves volt a terv.

A közelmúltban meséltem a hamburgerről. Hát, azért nem minden úgy történt, ahogy azt írtam.

Vendégposzt Pizzaszeletvágótól.

Néhány éve készítettem elõször. Jól sikerült, azonnal felkerült a családi étlapra. Most ezt osztom meg veletek.

Egy ilyen ételnél szinte kötelezõ a recept eredetét, az elnevezés okait kutatni. Én is megtettem már, lássuk mire jutottam.

Az úgy kezdõdött, hogy lencsét akartam enni. Már éppen ideje lenne egy nagy lencsefõzeléknek. Azután meg eszembe jutott, hogy most még friss a gyökér, zeller, répa - fõzni kéne egy bolognai szószt is, mielõtt már nem találok friss zöldséget a veteményben.

Jött az ötlet: mi lenne, ha tészta helyett a lencsét tisztelném meg a bolognai szósszal? Ilyet még nem hallottam, ezért biztonság okából megkérdeztem Guglit, hogy tud-e ilyenrõl. Volt találat rendesen.

Mivel a bolognai mártásban már van gyakorlatom, a lencsében is, nem is olvastam el csak néhány recipét (volt aki felkockázott húst vízben megfőzte, majd bolti bolognai alapot tett rá ...).

Mint az már minden bizonnyal kiderült, szeretem a céklát, és az sem titok, hogy a krémlevesek nagy rajongója vagyok.

Tudom, hogy ilyet bárki fõzhet, nem érdemes posztolni, de ez a kombináció nekem nagyon izlett. Nem nagyon ehetek szénhidrátot, meg karfiol szezon is van, amit nagyon szeretünk, így azt gondoltam, legyen a karfiol a körítés. Amúgy is elég szénhidrát van a panírban is :(

Az a hír járja az ismerőseim között, hogy nem szeretem a hamburgert, mivel nem eszem gyorsétteremben. Az igaz, hogy nem járok ilyen helyekre – legfeljebb, ha elkísérek valakit, egyszer pedig muszáj volt –, de a hamburgert megeszem, csak éppen szeretem tudni, miből készül. Valamikor gyakran sütöttük grillen, magam vásárolta, az öreg darálón saját kezűleg legalább kétszer átdarált marhahúsból. A puffancsot a közeli pékségben, a kerti mulatság időpontjára rendeltem, a zöldséget az ismerős árusnál válogattam.

Aztán előbb a marhahúsról kellett leszoknom, később a pékség lett Lipóti, márpedig ott puffancs nincs. Pénteken viszont mindenképpen hamburgert akartam enni, tehát nekigyürkőztem, és hamburgert ettem. Persze nem lett az igazi, autentikus hamburger, inkább amolyan kispolgári fajta.

Vettem juhtúrót, de nem volt receptem, hogyan használjam fel. Az ízét nagyon szeretem, de ritkán adódik alkalom, hogy megfõzzem. Most egyedül voltam otthon, ezért bûntudat nélkül fõztem, ami jól esett :)

Az úgy kezdõdött, hogy volt egy nagy mártogatós tál, de csak a zöldségek kis része fogyott el.

Amúgy is ettem volna egy jó zöldséglevest, gondoltam felhasználom a maradékot. Rémlett, hogy a gyerekek mennyire utálták az USA-ban a Progresso Minestrone Soup-ot (mondjuk mi se nagyon lelkesedtünk érte, kétszer próbáltuk csak: elõször és utoljára). Érdekes módon még felnõtt fejjel is rossz róla az emlékük, pedig csak egyszer melegítettünk nekik (konzerv volt az istenátka). Amúgy ez nem is fontos, hiszen főleg magunknak készült a leves.

Párolt tarlórépa

Harmadik étel gyanánt valami kevésbé szokványosat akartam készíteni a tarlórépából. Először valami curryfélére gondoltam, de egyik általam fellelt recept sem tetszett igazán. Némi spekulálás után egy „keleties” ízvilágú párolt tarlórépa mellett döntöttem.

így a kamra több szép kelvirágnak adott otthont. Ebbõl egyértelmûen Dubarry-t kell készítenem. Egyrészt, mert még soha nem ettem, sem nem fõztem, másrészt mert tanulni mindig kell valamit.

Tarlórépa püré

A hasáb-tarlórépa „sikerén” (no, azért akkora nem volt neki) felbuzdulva rittyentettem egy pürét belőle.

Vendégposzt: pizzaszeletvágó

Az idén pont a Márton naphoz közeli hétvégére jelentkeztek be távolabb élõ családtagok. Adta magát a helyzet, hogy libás ételeket szolgáljak fel. Nem volt tehát véletlen, hogy múlt heti kommentjeimben is a baromfiboltot és Váncsa István témába vágó, libareceptekrõl szóló írását említettem. Igaz, amíg Váncsa István csak elvétve talált liba recepteket, különféle szakácskönyvekben, és állítólagos barátunk, a G betûs keresõ segítségével, én bizony a saját gépemen lementve találtam vagy harminckettõt. Persze, ahogy ez lenni szokott nálam, egyik recept sem készült el, hanem valami más.

Leves és sültek készültek, most a levesrõl írok bõvebben.

Tarlórépa, de kerekrépának illetve kerékrépának is nevezik. Nálunk főleg Zalában és Vasban termesztik, arrafelé a káposztához savanyítják is, bár állítólag az erjedés során olyan erős szagot áraszt, hogy mást nem is lehet mellette tárolni. Szokták kovásszal (nem kovászolással) is savanyítani. Egyszer kaptam egy adag cserépedényben készített, savanyított tarlórépát, de nagyon savanyúnak találtam, a szaga viszont nem volt annyira erős. Itt egészen jó kis film mutatja be.

Mint a neve mutatja, másodvetésre is kiválóan alkalmas. Erre alapozva vetettem egy sort június végén. Nem volt jó ötlet. Egy hó végi eső hatására még gyönyörűen kikelt, aztán a két hónap aszály betett neki. A szárazság nem csak a növekedést akasztotta meg, hanem a földi bolhák is mérhetetlenül elszaporodtak. Augusztusra úgy nézett ki az ágyás, mintha a csernobili négyes reaktor mellett műveltem volna. A feketére égett leveleken bolhacsordák nyüzsögtek, hiába permeteztem le kétszer is. Szeptemberben aztán egy éjszaka alatt esett vagy 90 mm eső, és egy hét alatt kizöldült az egész.

Valamikor a régmúlt időkben, egyszer tarhonyás hús volt az ebéd Tatán a suliban. Éppen gyakorlatról értünk be, éhesek voltunk, mint a farkas. Faltam én is mohón, mígnem cigányútra ment a falat, és egy púpos kanál tarhonyát ráköhhintettem a velem szemben ülő Vida Karira. Szegényt nagyjából olyan sokk érte, mint akire rádupláznak az őzsöréttel töltött lapátcsövű IZS-zsel.

Tegnap este valami egyszerű, gyors és laktató vacsorára vágytam, főztem hát egy jó lecsós tarhonyát.

Beevezett a hûtõbe egy kilónyi gyönyörû pecsenye libamáj. Feleségem dolgozik, gondoltam meglepem egy jó ebéddel belõle, hamár ő meglepett a májjal. Majoranna, petrezselyem nõ a kertben, csak a többi hozzávalót kell elõvenni.

Teljesen hétköznapi étel, amelynek apropóját az adta, hogy most van új kelkáposzta. Ez persze nem jelenti azt, hogy volt is itthon. Szokás szerint levesre éheztem és krumplilevest akartam fõzni, de feleségem azt ígérte, hogy másnapra krumplifõzeléket fõz. A kettõ együtt meg nem szerencsés.

A kert csak úgy ontja magából a sok finomságot, itt a nagy őszi dőzs ideje. Nagyon szeretem a céklát, nem kizárólag savanyúságnak, hanem köretnek és salátának is.

Készítettem már belőle salátát máskor is, de az joghurtos öntettel készült, én meg valami másra vágytam. Végül ismét több, az Interneten fellelhető receptből kombináltam össze a magamét.

Az első kapor megjelenésekor valamiért megbolondulok érte! Senki nem rajong érte a családban, de azért magamnak mindig készítek és akkor egy hétig kaprosvajas kenyeret reggelizem (pedig nem is ehetnék kenyeret).

Reggel megyek ki a konyhába, hogy fõzzek egy jó sárgaborsófõzeléket. Erre a tûzhelyen már ott a vöröslencsepüré leves félkészen, egy karfiol megtisztítva és megfõzve a levében és egy cédula, hogy "Majd délután befejezem!"