Blogkocsma

Úgy esett, hogy hétvégére egy jó zöldséglevest akartam főzni. Rengeteg sárgarépa, petrezselyem és paszternák termett idén, bár némelyiket erősen megrágták a férgek. Nincs mese, fogyasztani kell, mert sokáig nem tudom majd tárolni. Ahogy aztán jobban végiggondoltam a dolgot, rájöttem, hogy a zöldség magában szerény lesz levesnek. Nem mintha bajom lenne a zöldséglevessel, de valami tartalmasabbra vágytam. Eszembe jutott, hogy van a fagyasztóban egy kis csirkefar. Jó múltkorában vettem egy tucatnyit a magyar csodából, a faros csirkecombból. Ötszáz forintért adták, és sikerült egészen szépet kifogni az ismerős hentesnél. Persze, én csak ismerős henteshez járok. Igaz, ha eleget járok valahova, ismerős lesz mind. Az aprólékfélét leválasztottam a combokról, leszedtem a hájat, és a tiszta húst lefagyasztottam. Most kapóra jött ez a húsféle a főzéshez. Persze nyughatatlan elmém tovább cikornyázta a receptet. Mi lenne, ha némi tejföllel tovább gazdagítanám a levest? És lőn.

Összegyûlt vagy két kilónyi füge. Megehetném, de inkább fõzök belõle lekvárt. A fügelekvár önmagában elég semmilyen, szedtem hát hozzá egy kis szedret is.

Egy titkos olvasónktól kaptam egy ötletet, hogy készítsem el, valamint posztoljam, ha tetszik.

Azt mondja, ez egy új recept, utána nézett, és sehol nem lelt hasonlót a weben. Mivel éppen van csili, meg mindenféle snidling és zöldfûszer, kipróbáltam reggelire.

…Oh, de mi a név?

Mit rózsának hívnak, nevezzük azt

Akárhogy: olyan illatos marad.

Így Romeo, nem hívnák Romeonak,

Megtartaná dicső tökélyeit

E név nélkül is…

- Lüszike, állj meg azonnal! – sikoltott kétségbeesetten a platformcipős, erősen sminkelt anyuka a kétévesforma kislánynak, aki üdvözült arccal, kitárt karokkal totyogott az út felé, hogy kivasaltassa magát a világ legszakadtabb Opel Asconájával.

Egy nagyon kopogós rövid vágta, no meg egy csikorgó fékezés végül megelőzte a katasztrófát. Mindenki fellélegzett, Lüszike kicsit pityergett, az anyuka ölbe kapta, és ráripakodott a kocsiban ülőkre.

- Ronaldó, Sakira, hogy tudtok ilyen vadul száguldozni?

A megszólítottak meglehetősen értetlen képet vágtak. Ronaldó azért, mert soha nem szokott gyorsan hajtani, amikor (vagyis rendszerint) telefonál vezetés közben, és a rozsdás tragacs egyébként sem volt képes a fent említett mutatványra.

Sakira pláne bután nézett, hiszen legfeljebb háztartást szokott vezetni, és az esetek többségében az többnyire pizza rendelésben merült ki. Reflexből azért harsányan viszonozta a sajátos üdvözlést.

- Ne üvölts Melodi, mert felébred a kis Szantínó!

A kis Szantínó a hátsó ülésen persze felébredt, és hangot adott nemtetszésének. Sakira kiugrott a kocsiból, kinyitotta a hátsó ajtót, és felnyalábolta a hangosan nyekergő csomagot. Magához szorítva a gyermeket, folytatta a rikácsolást.

- Mondtam, ugye? Miattad ébred fel szegény csöppség.

- Azért van, mert száguldoztok, mint az állat – replikázott Melodi, aztán Lüszikével a karjában, fejét magasra emelve visszacsattogott a játszótérre, ahol két másik anyuka várt reá, hogy folytassák a csevegést.

- Őzike, Hófehérke. Láttátok, hogyan vezet az a két rohadék? – kérdezte fejével hátrafele intve. – Majdnem elütötték Lüszikét.

A két megszólított csak bólogatott, nem tették szóvá, hogy esetleg odafigyelhetne a magzatára, ha már vele ment le a parkba.

A madarasban csavarogván lecsaptam egy kis adag marhabordára. Szép húsosnak tûnt, megvettem, hátha lesz belõle valamikor egy jó húsleves. Ez a módszerem, amivel a csodahüttőt mennyei magasságokba emelem, de ne áruljátok el senkinek!  Itthon azután véletlenül megnéztem Adrian Richardson lassú tûzön készült marhabordáját. Na ezt nem kellett volna, de még aznap este nekiálltam, így az oldalas el sem érte a csodahüttőt.

Önmagában a 3 darab bordáért nem érdemes a gázt sem begyújtani, így irány a csodahüttõ: egy pontméretû rostélyos szelet azért árválkodott ott.

Érik a szeder, meg egy kicsit már a nektarin is. Fügét meg 2-3 naponta tudok néhányat szedni. Itt az ideje egy kis feketeszeder lekvár készítésének. Valamiért mi mindig lágyítjuk a szedret kis nektarinnal, ez nálunk így alakult ki.

Sikerült bõ fél kilót leszedni a bokrokról, meg a nektarin is adott 4 érett példányt.

Fogasfilé bakonyi módra, csirke bakonyi módra. Lábrázást kapok, ha csak meghallom. A vendéglátó szakma legnagyobb szégyene, ha egy étlapon megjelenik, már közel a vég. Tejfölös, esetleg tejszínes gombamártás valami másodosztályú sült húsra löttyintve, így téve azt eladhatóvá. Szerencsésebb esetben lakossági csiperkéből, ha nincs mázlink, kínai konzervgombából. Pedig el lehetne készíteni jól is, erdei gombával, a hússal együtt párolva.

Szombaton aztán és is beálltam a sorba, természetesen kizárólag a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt. Úgy terveztem, hogy készítek megint pirított burgonyát a tarja mellé, és az egészet egy sajtmártással tálalom. A gond az, hogy az egyetlen értékelhető sajtválasztékkal rendelkező üzlet a város másik végén van, gyalog majd 3 km. Időm sem volt elkutyagolni oda, a busz meg ötszáz forint lenne oda-vissza. Maradt a közeli ábéce, vettem 10 deka Leerdammer, és ugyanannyi kőrösi mozarella sajtot. A következő kérdés az ízesítés volt. Egy markánsabb zamatú sajt magában hordozta volna a megoldást, de az általam vásároltak mindenképpen igényeltek valami fűszerezést. Az Interneten fellelt receptek elég egysíkúan oldották meg ezt, hagyma, fokhagyma, bors. Ekkor pattant ki az isteni szikra. A múltkori, nem várt szerencsével végződött gombászás eredményeképpen egy rakás szegfűgomba volt a fagyasztóban, az éppen jó lett ízesítésnek. A kertben azért még összecsipegettem ezt-azt, amiről úgy gondoltam, jó lesz hozzá, aztán szombaton reggel nekiduráltam magam.

Uborkadömping van a veteményesben! Átlag kétnaponta kell szednem, akkor lejön 10-12 darab, amit megenni nem bírunk. Egy részét elajándékozzuk, de idén a nagyját elteszem mindenféle ecetes uborkának.

Kifutottam a receptekbõl, de Babette segítségemre sietett. Most ezt a változatot mutatom meg.

Ezt a levest soha nem unom meg, és ha megkérdezitek PO-t, õ is hasonlóan van vele, meg a Zuppa Pavesevel is :)

Folyadékháztartásom felborult, kellett ismét egy jó leves, hamár a kacsaleves elfogyott. A hûtõben találtam egy szép fej karfiolt, akkor most karfiolleves lesz akár eszi, akár nem.

Pinka-Panka emlegette a napokban a kaporszószt (kapormártást a kényesebbeknek), én meg még soha nem csináltam. Sajnos feleségem nem kapor rajongó, így õ se fõzött még soha. Kellett is valami, ami nem hús ...

Mivel most szalmaözvegy vagyok, kipróbálhatok mindent, még a kaporszószt is. Inyesmester alaplével és zölden készíti, míg Horvát Ilona tejfelesen. Én meg dacolva pizzaszeletvágóval, tejszínnel fõztem meg, mert el kellett már használnom a házi tejszínt. (Ha hagyom megsavanyodni, akkor amúgy is tejföl lesz belõle).

Lehet, hogy nem is szalmakrumpli a neve, de én így emlékszem. Manapság csipsz néven látható a boltokban, zacskóban.

A képekbõl itélve tarját és hátszínt pácoltam be, majd sütöttem ki kései ebédre feleségvárónak.

Már megint éhesen mentem vásárolni ... Egy szép doboz shiitake gomba nézett rám esdeklõ szemmel, hogy fõzzem meg. Mondám, hogy rendben, de te egyedül egy fogamra sem vagy elég, így betettem egy mini barna csiperkét is. Az már bevált a múltkoriban a shimeji gombával.

Persze már megint este van, nem kéne enni, de a feleségem által fõzött zöldbabfõzelék elfogyott, õ meg már a leendõ unoka körül bábáskodik az USA-ban.

Nézegettem recepteket, mit lehetne készíteni. A rizottó kilõve, nemrég fõztem. Spagetti - inkább vargányával, de az nincs. Ekkor találtam egy egyszerû, könnyû, gyors receptet fettuccine-vel, ami szélesmetélt.

Nagyon leveses vagyok, és már elfogyott a karfiollevesem is. Vettem viszont egy szép méretes póréhagymát, hogy abból krémlevest fõzzek.

Úgyse főztem még póréhagymalevest ...

A héten nem úgy alakult a főzés, ahogy szerettem volna. Többször is közbejött valami, miért is meredek fordulatot vett a menü. Terveztem egy krumplifőzeléket, de kaptam egy jó adag pirosra érett lecsópaprikát, összedobtam hát egy lecsót. Aztán, hogy a kabak is fogyjon – mert az időjárás igencsak kedvez neki, nő, akár a gomba – tettem bele kevés patisszont. Persze az utolsó pillanatban nem bírtam magammal, jól megfokhagymáztam, és belenyomtam egy kanál sárga currypasztát, ha már olyan finom, és éppen volt otthon.

Aztán a héten belefutottam a tepsis krumpli receptjébe, és úgy döntöttem, hogy hétvégére az lesz. Gondoltam, van a fagyasztóban pár szelet tarja, megsütöm mellé, és egy jó sajtmártással öntöm nyakon a krumplit. Aztán eszembe jutott, hogy múlt hétről van még egy három darab híján öt liter kovászos uborka, tehát a mártás ugrott. Arról nem is beszélve, hogy nem ártana valamennyi cukkinit is elkoptatni a kertből. Így lett a hétvégi ebéd konvencionális rántott csirkecomb és -cukkini tepsis krumplival és kovászos uborkával.

Soha nem fõztem még rizottót (többek közt, mert feleségem nem szereti)! Most viszont elment itthonról, akkor szüret. Vettem gombákat és beleütköztem akciós rizottó rizsbe is, amire azonnal lecsaptam és már meg is volt a másnapi menü.

Hamár vásároltam, néztem a kutyának is marhacsontot, mert azért néha azt is kap ...

Az étel pontos meghatározása sokkal hosszabb lenne, de a részletek késõbb úgyis kiderülnek. A lényeg az édesköménygumó volt, amibõl valamit ki kell találni.

Levesnek indult a dolog, de menet közben átalakult a recept. Akár leves, akár egytál étel, valami baromfit kerestem a csodahüttõben. Egy árva hízott libaszárnytõ esedezett, hogy dolgozzam már fel.

Nem egy durranás, de nekem télen jut eszembe, hogy kéne egresszósz a cupákos marha leveshúshoz. A lefagyasztás nem vált be, azt mindig elfelejtem. Azt sem szabad elfelejtenem, hogy az érdeklődés a posztok iránt igencsak lecsökkent - hát készítek valami olyat, amit bárki el tud készíteni!

Idén valami fantasztikus méretû egres termett, viszont csak bõ egy kiló.

Igaz, csak egyetlen kis egresbokrom van, így ez nem meglepõ... Ennyi viszont elegendő egy átlag otthoni eltevéshez is.

Hajdan, mikor a szakácskönyveimről írtam, említettem a Távol-keleti ízek című művet is. A kilencvenes évek elején zajló könyvkiadási dömping tipikus képviselője ez is. A szerző, ki tudja, honnan összegyűjtött recepteket fordított (fordíttatott) le szolgai módon, de addig már nem jutott el, hogy egy – a témában járatos – szakemberrel átnézesse. Bár az Internet szerint mesterszakács az Úr, talán továbbképezte magát. Jellemző példa a felszínes munkára, hogy a recept szerint ezt az ételt vajjal kellene elkészíteni. Először úgy készült, de az volt egyben az utolsó alkalom is. Szerintem ghi akarna az a vaj lenni, - ha már madrasi az a szegény csirke – de a fordító gyaníthatóan felütötte a szótárat, és azt olvasta, tisztított vaj. Ezt talán bonyolultnak gondolta egy hazai szakácskönyvbe, vaj az vaj, jó lesz úgy is. A Google korában természetesen ez már nem okoz gondot, én mégis maradtam az étolajnál.

Az étel fűszerezése kicsit pikáns, nem ehhez van a jó magyar gyomor szokva, de egy ideig sláger volt nálunk. Utána jó pár évig nem főztem ilyet, aztán, mikor a napokban megláttam az akciós csirke szárnyat a boltban, eszembe jutott, hogy kellene egyet főzni.

Nagyon fiatal voltam még, amikor ezt az ételt elõször készítettem. Akkortájt inkább kelttésztában utaztam, de bekerültem két napra egy ismerõsünk lányával a nyaralójukba, és ki akartam magamért tenni. Legalábbis az étel frontján :)

A kertjük arról volt híres, hogy rengeteg friss fûszernövény nõtt benne, ami azért akkortájt még nem volt általános. Töltött húst készítettem már életemben (általában csirke formájában), így bátran belefogtam egy szép csontos tartja megtöltésébe. Igaz, akkor még a hentes szúrta fel nekem ...

A japán eredetû shimeji gomba barna vagy fehér változatban kapható. Állítólag mindenféle roppant egészséges dolgot tartalmaz, de én csak a roppanós állagát és eléggé semleges ízét emelném ki, ami kiválóan alkalmas mindenféle fûszerek hordozására.

Többször futottam már bele a madarasban, ahol néha akciósan is lehet kapni. Olyankor általában elbukom rá, bár így sem olcsó. Most is így jártam, és hosszasan tépelõdtem, hogyan készítsem el. Végülis a csodahüttõ segített, ahol találtam egy koreai füszerpasztát, amit amúgy is meg akartam próbálni.

A poszt a biokacsák elkészítésének utolsó témája. Ez a második biokacsa egyben várta meg élete végsõ állomását a csodahüttõben. Jönnek a fiamék, de a kislyány nem ér rá, akkor szüret! Lehet kacsát sütni :)

A feladat nehezített terepen zajlott, mivel a gyerekek nem esznek semmilyen keményítõt, tehát aképpen kellett a köretet is elkészíteni. Ez persze nem okozhat gondot annak, aki sok wok zöldséget csinált már.

Idén sincs okom panaszra, a kabaktermésűek nőnek, akár a gomba. Ráadásul Kistesó rávett, hogy még arra a szabad helyre is vessek. Be is ütött rendesen, én meg el voltam havazva, mire felocsúdtam, megint gigászi tökök hevertek mindenfelé. Nagy gond nem volt vele persze, a sok városi kolléga és ismerős között pillanatok alatt elfogyott. A második hullámmal viszont nem volt minden rendben, az ujjnyi cukkinik sorban rothadtak le. A patisszon meg szárra hízott, aztán egyszer csak előbukkant a semmiből egy tucatnyi levesestál méretű Szaturnusz. Egy hete végre megérkeztek a várva várt esők, és újra megindult a szűkösen csordogáló tökcsap. Gyorsan lecsíptem három kis édeset és nekiveselkedtem egy cukkinisalátának.

Hozott a feleségem egy darab szép tarját a hentestõl, hogy ez biztos jó lesz nekem.

... biztos ...

Azért felszeleteltem és be is fûszereztem sok szecsuáni és fekete borssal, mert most éppen ez volt kéznél, hogy meg ne romoljon.

Mivel épp senki nem akarta megenni, ezért a hûtõ 2C-os részére betettem, hogy ott szépen eláll majd, mire kellene. Azután eltelt pár nap, és hirtelen kellett valami hús a kelkáposztafõzelékhez (nekem nem nagyon, mert én azt úgy eszem, ahogy van:) A már sokszor emlegetett indukciós rezsó három év letelte után megadta magát, kellett hát egy újabbat vennem. Itt az alkalom, hogy kipróbáljam mit tud az új!

Ezt a posztot eredetileg a Pásztortűz blogra küldtem, de az sajnos bezárt. Sokat tanultam PO-tól, remélem azért néha meglátogat még minket kommentjeivel, vagy esetleg egy-egy írásával. Legyen ez a poszt egy memento PO munkásságára ...

Születésnapi ebédre rendelte kislyányom az oldalast. Alapanyag általában van a csodahüttõben, de most csak keveset találtam, kellett venni hozzá. Nagyon szépet kaptam! Szószhoz pedig még van zöldpaprika. A helyzetem annyival volt nehezítve, hogy rossz a sütõ, csak a grillje mûködik, vagyis a gázon kell elõkészíteni a húst.

Nagyon nehezen veszem rá magam a poszt megírására, különös tekintettel a Velvet ledorongoló és kommentelhetetlen posztja után. Szerencsénk van, Füredre néha lemehetünk néhány napra nyaralni. Miután kertes házban lakunk állatokkal, elég nehezen mozdulunk ki együtt, nyaralónk sincs.

Mit tesz a sors: Susztertangó felhívta a figyelmemet a Malackrumpli aka BioBalaton aka fekete-bárány blogra (ez három blog amúgy :). Június 21-ére gerillakert akció és sörfõzõk találkozóját hirdeték meg, és pont arra a hétvégére kaptuk meg a picike nyaralót. Néhány kommenttel próbáltam asztalt foglalni, de arra nem volt szükség.

A sörkóstolás jó gondolatnak tûnt, bát sörfõzéssel nem foglalkozom. Már csak az a kérdés, mennyire van messze, mert a térdem pont akkor mondta be az unalmast és igencsak nehezen mozogtam. Elmentünk hát kocsival még délelõtt, hogy felmérjük a terepet, meg vittem egy szép nagy habanero palántát is a gerillakertbe.