Blogkocsma

Aki nem szereti a fraktálnövényeket, az hamarabb is befejezheti ...

Van még bõven karfiol a boltokban, ezért a mi kamránkban is fellelhetõ. Elég sokáig eláll, ha hidegen tartjuk kis nedvesség társaságában. Feleségem rábeszélt, hogy süssem meg prézlis karfiolnak az egyik példányt.

Soha nem tudom eldönteni, hogy ez csak egyszerûen prézlis karfiol, vagy már rakott, de a mostanit bátran nevezem rakottnak, mert raktam bele kis sonkát is :)

Szeretem a krémsajtokat, mikor éppen nem a lekvár megyen, azt kenek a saját sütésű kenyérre. Van ilyen is, olyan is, a 800 Ft/kg-os, növényi zsíros bigyótól a 3200 forintos Philadelphia krémsajtig. No meg az sem mindegy, hogy krémsajt vagy sajtkrém. Valahogy úgy jelenik meg a lelki szemeim előtt, hogy a krémsajt egy olyan sajtféle, ami kenhető, a sajtkrém ellenben egy sajtból vagy sajtokból készült krém. Aztán persze simán lehet, hogy én vagyok rosszul bekötve.
Száz szónak is híg az alja, gyűjtöttem pár tippet, és elkezdtem kísérletezni. Szokás szerint úgy gondoltam, én jobban tudom, ennek aztán meg is lett a konzekvenciája, mindenesetre megosztom a nagyérdeművel, az én hibáimat másnak ne kelljen még egyszer elkövetnie. Persze, akinek kedve tartja, lelke rajta.

Elõször egy bombasztikus quiche nevet próbáltam kitalálni ennek az ételnek, de ez nem quiche - nincs benne tojás! A recept alapját turósmácsikból húztam ki lépésenként, de abszolute megérte.

Igazság szerint kacérkodtam a hûtõben rejtezkedõ cukkínivel, hogy valamit kéne belõle fõzni, (meg ott szomorkodik egy leveles tészta is), amikor jött a megváltó komment.  Ettõl kezdve már csak néhány részlet hiányzott, de azokat is megtudtam.

Bár sokan idegenkednek tõle, nekem nagyon izlik. Már gyerekkoromban is szerettem, pedig nem is volt Popeye mesénk diafilmen. Tényleg, vajon mi lett a régi diafilmekkel ...

Nem az elsõ alkalom, hogy posztolom, de ez már annyira egyszerû, hogy seperc alatt elkészíthetõ (köszönhetõen a csodahüttõnek, ahova még szezonjában betettem egy nagyobb adagot telelni).

Egy szép nagy darab Angus marhacomb köszönt ránk a madarasban a lejárós hûtõben. Mivel azonnali fogyasztásra szántuk, nem volt gond a határidejével. Nagyon rég volt már rozsdás marha, ebbõl azt akarok csinálni.

Angus marhából rozsdás szeletet? Mooaaaaargiiit??? Na és? Annyiba volt, mintha Holstein-fríz tejmarhát vennék. Ízre viszont ... ha azt zongorázni tudnám.

Jó múltkorában emlegette valaki a tejes pitét, (ha agyonütnek, sem emlékszem, ki volt) mondtam is, hogy ismertem én azt, csak éppen tepsis palacsinta néven futott, és barackbefőttel, baracklekvárral és lángoló barackpálinkával kellett tálalni. A lusta háziasszony palacsintája. Hiszen végül is palacsintatészta tepsiben, egyszerre megsütve.
Felvéstem magamnak a megfőzni valók igen terjedelmes listájára. Hétvégére egy kis zöldséglevest terveztem, gondoltam, ennyire azért nem viszem túlzásba az önmegtartóztatást, egy kis édességet összedobok mellé. Mondjuk, tejes pitét. Nekiveselkedtem a szakirodalomnak a weben. Bele is futottam a Benke Laci bácsi által készített tanyasi verzióba, és ott volt a háromféle barack.
Én más ízesítést terveztem neki, tekintve, hogy hetente ötször reggelizem baracklekváros kenyeret. Kenyérsütés közben, míg kelt a tészta, összedobtam.

Tudom, nem egy csuda recept, viszont nagyon sokunkban csodás gyerekkori emlékeket ébreszt. Tipikus vasárnapi étek volt, de általában krumplipürével és húslevessel.

Valamelyik nap feleségem kívánta meg, készítettem hát neki egy adagot, de nem pürével, hanem hagymás krumplival, mert azt is szeretjük. Amúgyis épp akciós volt a csirkecomb a csodahüttőben (ha nincs elég hely, akkor egy régebbi árut előveszek, hogy most pedig ezt eszünk).

A fõfogást ennél grandiózusabbra terveztem, de a fiam csak egyedül tudott jönni, a kicsilyány is az esti fellépésére készült, ezért feleségem beevezett oldalról, hogy legyen fasírt.

A zölborsófõzelék már csak a szájhagyomány miatt is kötelezõ volt hozzá :)

Jól van má'! Végül is az, nem? No de ne szaladjunk ennyire a dolgok elébe. Menjünk csak vissza Ádám-Évához.
Úgy volt, hogy kellett egy falinaptár. Hogy jön ez most ide? Elmondom sorjában.
Szóval naptár kellett, fali. Van ugyan naptár a komputerben, és a nem olyan nagyon okos telefonomban is, de én a falit szeretem. Ott lóg a konyhában, főzés közben elég egy pillantás rá, hogy megtervezzem a tennivalókat. Könnyen át tudom tekinteni, valahogy sokkal jobban látom magam előtt a napokat, és nem utolsó sorban a névnapokból is napra kész vagyok. Tavaly volt céges, nem egy nagy szám, de a célnak megfelelt. Olybá tűnik, idén szegényebb lett az eklézsia, nem futotta naptárra. Január végén valamelyik jótét lélek behozta a céghez az összes szórólapot, amit belehánytak a postaládájába, és letette a kávézó asztalára. Egyedül reggeliztem, belelapoztam. Az egyik városszéli hiper féláron kínálta a 2016-os naptárakat. Egyik este - mivel a napi sétám során éppen útba esett (alig 4 km ide) - beugrottam megnézni a választékot. Végigböngésztem a legvalószínűbb helyeket az áruházban, de egy fia naptárat nem leltem. Elkaptam egy arra tébláboló hölgyet, és nekiszegeztem a kérdést:
- Tessék mondani, az akciós naptárak merre vannak?
Nyomban nekiállt keresgélni, én meg követtem. Három perc eredménytelen kutatás után megkérdeztem: - Nem lehet, hogy elfogyott?
- Ó, biztosan nem, ma is hoztak ki a raktárból.
Egy darabig még minden eredmény nélkül bolyongtunk, aztán bocsánatot kért és nagy sebességgel leborított. Mentem még egy kört a potenciális célterületen - tök eredménytelenül -, aztán elkaptam egy másik formaruhást. Egyből vele kellett volna kezdeni, magabiztosan vezetett egy állványhoz, ahol 3 (három) darab falinaptár hevert. Összesen. Hungarikum 2016, az elején olyan gusztusosan fényképezett paprikákkal, hogy majdnem megnyaltam. Ára 1995 Forint. Mármint a félára. Ennyi pénzért egészen biztosan nem veszek naptárat, még ha a Nigella Lawson pózol rajta pucéron, kezében egy öklömnyi szarvasgombával se. Akkor inkább megszerkesztem excelben vagy letöltök egyet, és kinyomtatom. Vettem egy kiló citromot, aztán jó nagy kerülővel hazaporoszkáltam (ha már séta).
Egy hétre rá egy hatalmas falinaptárat találtam az asztalon. Ágnes hozta, cserébe a múltkori teljes kiőrlésű széles metéltért, amit kóstolóba vittem neki. A naptárat az egyik nagy magyar tésztagyártó cég adta ki, minden hónapra egy tésztás fogással kedveskedve, természetesen a saját termékek felhasználását előnyben részesítve. Ki is lógattam a konyhában, de előtte még elolvastam a januári receptet.

Kelkáposztás, húsos rakott tészta. Egészen jól hangzott, eltekintve a végén hozzábiggyesztett paradicsomos ragutól, ami szerintem abszolút nem illik az ételhez. Rákerestem a receptre tésztagyár honlapján (hogy be tudjam linkelni), érdekes módon, ezen a néven már egy egészen más verzió szerepel. Lehet, valaki megfőzte az eredetit, és rájött, hogy nem igazán szerencsés összeállítás. Az eredetiben a széles metélthez kockára vágja a káposztát, az újnál kockatésztát használ, de már nem vegyíti előre a káposztával és a paradicsomos ragut is hanyagolja.
Most hétvégén eljött az alkalom, megfőztem, a böjtre való tekintettel (és természetesen, közkívánatra) szejtánnal.

Egyszer volt rendes hideg a télen, szilveszterkor. Akkor viszont egy szomszédunk invitált meg minket szilveszteri kocsonya és palacsinta partira. Kocsonyában jó a fiú, palacsintát még tanulnia kell.

Hatodikára virradó éjszakára kivételesen fagypont körüli éjszakát jósoltak, így gyorsan elrohantam egy kis adagra valóhoz alapanyagokért, mert nehogy mán saját kocsonya nélkül maradjunk ...

Talán ez az a ragu, amit majd minden gyerekes anyuka készít. Ki így, ki úgy, de amennyi receptet, illetve ilyen nevû ételt láttam, egyik sem az igazi "bolonyai ragu". Olyannyira, hogy még én sem készítek autentikusat, hiába tanultam a receptet anyámtól, aki Bolonyában állt a nyári hõségben a tûzhely mellett, hogy megtanulja.

Hát most elolvastam az eredeti olasz receptet (egyet a sokmillióból), hogy fõzök egy autentikusat. Azután elolvastam még jónéhányat, és megnyugodtam. Olyan ez is, mint az autentikus halászlé. Csak annyiféle van, ahány bogrács meg még egy. Ezek után nyugodt lélekkel hívom ezt is az egyetlen és igazi, autentikus bolonyai szósznak (sugo az olasz neve).

Nem paradicsomos káposzta, de nem sok híja van.
Itt van a Nagyböjt megint, ugye. Lelkileg ugyan nem érint a dolog - súlyos vallássérült vagyok -, de a testemnek szüksége van rá. Tavaly hősiesen végigkoplaltam, és egészen jót is tett. Aztán elbíztam magam, és a Húsvétra főzött libalevessel és a cipóban sült csülökkel sikerült lenulláznom az elért eredményt. Ahogy felépültem, megegyeztem a háziorvossal egy júliusig tartó diétában és azt azt követő, mindenre fényt derítő laborvizsgálatban. Aztán jött a kerti szezon, halogattam a dolgot, és persze böjtöltem szorgalmasan. Október végén mentem vissza a dokihoz, és az eredmények prímák voltak. Aztán jött az ősz, jöttek az ünnepek, a hús is visszatért az étrendembe, fel is szaladt pár kiló. Nincs kecmec, nekiveselkedem ismét a böjtnek.
A napokban botlottam bele ebbe az ételbe, ez lett az első hétvége menüje. Az eredeti recept tartalmaz némi szalonnát, de én azt nagyvonalúan kihagytam a cicába.

Ez úgy kezdõdött, hogy nézegettem a tésztáspolcot valami spagettiért, amikor megláttam a tarhonyát. No az régen volt már, biztos a feleségem is örül neki. Jó, de milyen ragut készítsek hozzá?

A csodahüttõben van lapocka, a kamrában van hagyma, szalonna. Akkor ez már egy jó indulás egy tokányhoz. Igenám, de a hüttõben az orrom elõtt bujkált egy üveg sült bikaszív paradicsom (azt hitte, nem veszem észre), ami el is döntötte a kérdést.

Közelgett a nevem napja, kellett valami a melóhelyre makkoltatni az éhenkórász népeket. Négyen is hallgatunk erre a névre, de úgy döntöttem, nem közösködöm többet. Tavaly felvetettem, dobjunk össze ezt-azt, vendégeljük meg közösen a kollégákat.
- Jó, de akkor mondd meg, mi legyen.
- Vedd meg, amit gondolsz, adok pénzt.
Aztán utána én könyörögjek mindenkinek, hogy méltóztasson odafáradni háromra a tárgyalóba.
No meg beindul az ajándékozási reflex is, gyorsan nekiállnak pénzt szedni. - Vegyünk nekik valamit, ha már meghívtak.
- Hát, egy frászt - döntöttem el jó előre -, sütök valamit hétvégén, veszek pár üveg cukros löttyöt, aztán, ha valaki felköszönt, megkínálom.
Sütöttem zabfalatot meg sajtos rudat.
Ez a sajtos már régóta az étlapon van nálunk, de két éve jöttem rá, hogy hogyan lehet igazán jól elkészíteni. Vaj (margarin) helyett zsírt használok, méghozzá az eredeti mennyiségnél valamivel többet. Azóta így sütöm, most is csak a sajttal variáltam egy kicsit. Emlegettem már, milyen príma sajtokat készítenek Lengyelországban. A tésztába egy lengyel parmezán néven árult sajtot tettem. Nyilván nem sok (leginkább semmi) köze van a parmigiano reggianohoz, és ha a derék pármaiak meghallanák, hogy ilyet árulnak a piacon, biztosan értesítenék a helyi maffiát a helyreigazítás ügyében. A sajt ettől függetlenül remek, ízes, illatos, csikorgóan kemény, jól illett a süteménybe.

A hivatalos megnevezése nem biztos. Ki LAX-nak, ki LOX-nak hívja a lazacot. Én csak salmonnak tanultam. Az igazi kihívás: mit szól hozzá egy norvég?

Az úgy történt, hogy a Metróban jártam kifejezetten hal vásárlási célzattal. Elsõsorban fekete tõkehalat vettem, de azért elcsábultam egy szép lazacfilére is. Már régóta tervezem, hogy kipróbálom a pácolt lazacot, de a feleségem mindig itthon volt, így nem volt rá még esélyem se. Nem szereti a halat. Pont. Most viszont üres volt a lakás, cincoghattam!

Kistesó januárban meghozta az új szállítmányt a mosoly országából. Hozta, amit kértem, és hozott mindenféle bigyót. Az ember azt gondolná, milyen egészséges a kínai konyha, pici hús, rengeteg friss zöldség, a wokban kicsit megijesztve nagy lángon, hogy ropogós maradjon, aztán pálcikát elő, és falás. Az éttermekben biztosan így van, talán vidéken is, ahol nyugodtabb a tempó, de a rohanó városi népek nem érnek rá főzőcskézni. A boltokban kapható élelmiszerek nagy része feldolgozott termék. Szinte minden kapható kész formában, konzerválva, csomagolva. Mindemellett temérdek a nassolni való, az (egyébként egészen jó) ízesített szotyolától az aszalt gyümölcsön keresztül a (többnyire) édes szárazsüteményekig. És minden egyesével csomagolva (na jó, a szotyi nem), baromi sok szemetet termelhetnek, és ha így fogy a junkfood, nem lesz aki le tud majd hajolni érte.
Fogtam hát pár finomságot, és egyik nap azokból állítottam össze a hideg ebédet. Ecetes jalapeno, sörretek, tavaszi hagyma és saját sütésű magvas kenyér kísérte.

Mintha 2013-ban elkészítettem volna ezt az ételt, de soha nem került publikálásra, pedig még a szöveg felét is megírtam hozzá. Most látom, hogy ütközött Waka aranygaluskájával:) Sebaj, most megsütöttem kétszer is egy hónapon belül: egyszer a nagylyánynak az USA-ban (amirõl nem találom a képeket), meg most karácsonyra.

Eredetileg mákos gubát szántam ünnepi sütinek Limara gubakiflijével, de egyrészt Waka is azt tervezett sütni, másrészt a gyerekek lecsaptak a választásra felajánlott aranygaluskára. 2013-ben készült borsodó és vaníliasodó is, de az elõbbi nem nyerte meg a család tetszését, ezért most csak vaníliát fõztem.

A napokban említette egy olvasónk, hogy ez milyen finom. Hát nem álltam meg, azonnal megkértem a feleségem egy piskótatészta sütésére (mert az nekem nem nagyon megy). Az édesség neve egy "epres apróság" lenne direkt fordításban, de én kicsit módosítottam a receptet.

Nem csak piskótát kaptam másnap reggelre, de egy adag tejszínes pudingot is, mert az is kell bele. A zsemlegombóc fõzés közben épp volt elég idõm az elkészítéséhez.

Azaz nem rámen. Leves lesz megint természetesen, kitekerve, még szép. Múltkoriban, mikor a mákoshoz készült a tészta, a leeső darabokat a masina "sűrűbb" részén aprítottam fel, aztán megszárítva eltettem a spájzba. Beesett aztán pár libaszárny, főztem egy jó levest, és kifőztem hozzá a tésztát. Érdekes lett - hogy finoman fogalmazzak -, olyan vastag volt, mint a hosszú metélt. Nem volt vele gond, finom volt, jól harapható, de nem szétesős, csak szokatlan. Rá is jöttem legott, miért van itthon még egy - jóval keskenyebb - tésztaaprító.

Eszembe jutott, hogy édesapám bizony csak az igazán vékony cérnametéltet szerette, ezért kellett annak idején beszerezni a másik gépet, amit aztán tíz éve elő sem vettem, most is komolyan el kellett gondolkodnom, hol a cicába' lehet.
A vastag tészta viszont megmozgatta a fantáziámat. Milyen jó is lenne valami finom leveshez, keleti módon, bőkezűen adagolva. Ugyanakkor valami magyaros fajtában gondolkodtam, jellemzően hazai hozzávalókkal, kihagyva a gyömbér-szója-citromnád-etc vonulatot. (Nem mintha bajom lenne velük, csak éppen nem az volt a cél.) Főztem tehát egy zöldséglevest, amibe azért belecsúszott némi orientális vonás.

Avagy hogyan hasznosíthatjuk a nyáron eltett sült paradicsomot fûszerként. A csuda érti mitõl, de hirtelen arrabbiata spagettire éheztem. Ez olyan jó és egyszerű étel, hogy muszáj ismét posztolni!

A gyors anyagfelmérés 5 fonnyadt paradicsomot eredményezett a kamrából. Ezt fûszerekkel felhozva kétszemélyes (tán három?) spagettiszósszá tudom varázsolni!

Amúgy is jó alkalom eldicsekednem az új olivás edényemmel, amibe beleszerettem már sokéve, de most meg is vettem :)

Piszkosul megkívántam megint valami édességet. A karácsonyi dőzs már rég elmúlt, a gazdag sütemények emléke is erősen megkopott. Lehetne még cifrázni, egy szó, mint száz, össze kellett dobni valami egyszerű édességet másodiknak. Elsőre a karamellpuding ugrott be. Egyszerű, alig pár dolog kell hozzá (a tej kivételével volt is itthon minden), és hamar meg is van. Aztán eszembe jutott az a tíz tábla étcsokoládé, ami a konyhaszekrényben pihen, és rögtön meg is gondoltam magam, már ami a karamellt illeti. Főztem tehát csokipudingot. És milyen jól tettem!

Az NLCafén botlottam bele az ötletbe, hogy tekerjük fel az omlettet. Nosza, neki is álltam egy éhezõs reggelen.

Persze semmi sem tökéletes, de azóta nem adódott alkalom szebbet készíteni. A lényeg az ötlet, és a módszer. A kivitelezést nálamnál jobb szakácsokra bízom: reátok.

Pár hónapja szombatonként kenyeret sütök. Úgyis olyankor szoktam főzni, belefér, hogy két művelet között megdagasszam vagy sütőbe tegyem a tésztát. Nemigen szoktam variálni, kenyérliszt, hozzá némi teljes kiőrlésű, egy éjszaka kovászolás, aztán mehet is a sütőbe. Legutóbbi kornspitz kiflivel esett súlyos fiaskó után viszont megmaradt a különféle magok jó része. Beleöntöttem a tésztába a hempergetésre szánt magkeveréket, majd némi hezitálás után a többiből is tettem hozzá valamennyit. Rozslisztből is tettem bele, ha már volt, és a kenyér meglepően jó lett. Annyira bejött, hogy azóta már el kellett mennem magokat venni, mert fogytán volt. Némi kísérletezés után kialakult a megfelelő keverék, és abból készül a mindennapi.

A nagy halvásárláskor az eladó félreértette a tõkehalfilék darabszámát. Én két filét kértem. Itthon viszont kiderült, hogy négy az a kettõ, pedig meg se kérdezte, hogy "négy lett, maradhat?" Ennyi halra már vendégeket kell hívni, mert magamban soha nem fogyasztom el. Ezeket a filéket megfeleztem, hogy egyszemélyes adagok legyenek belõlük.

Sok is, meg nem is olcsó, kerestem hát rá speciális receptet. A Google jóformán csak egy elkészítési módot adott fel találatokként, ami mind Nobuyuki "Nobu" Matsuhisa szakácskönyvének receptje alig módosítva. Nem is titkolták, hogy onnan vették az ötletet. A Nobu név fogalom a gasztronómiában. Legalább 5 étterme Michelin csillagos a közel harmincból, amit megalapított, köztük a budapesti Nobut is. Én japánul nem tudok, így nem tudom ellenõrizni a receptet, de az eredmény magáért beszélt.

Mostanában mintha sok rizottót ennék ...

A nagy tengeriherkentyûs vacsora fõételének a körete volt ez a rizottó, amihez a garnélát kivételesen nem a Metroban, hanem a Sparban vettem, ahol lehet kapni negyedkilós vagy félkilós kiszerelésben nyers mirelit rákot. Sajnos még mirelitben is majd mindenhol csak elõfõzöttet lehet kapni, ami továbbfõzni már nem igazán jó: rágós lesz a húsa (viszont kiolvasztás után azonnal ehetjük koktélszósszal:)

Mivel ez köret volt, a címfotó sajnos inkább a fõételre koncentrál, de a következõ posztban megtekinthetõ a tálalása.

Azon tûnõdtem, hogyan csempészhetném be a menübe a garnélát is a kagyló és a hal mellé, amikor beugrott, hogy paella! Nos azt még nem nagyon tudok fõzni, de a rizottó hasonló, ezért legyen abban a rákocska.