Vettem egy szép, nagy, érett avokádót az Aldiban igencsak barátságos áron. "Ebbõl majd lesz valami" felkiáltással ment a hûtõbe.

Persze csak egy hét múlva jutott az eszembe. Guacamoléhoz nem volt kedvem. Viszont hajt a spenót a kertben, meg hozott a feleségem koktélparadicsomot! Akkor salátát készítek. Igaz, hogy a saláta nem az erõs oldalam, de csak megbirkózom a feladattal.

A lényeg persze a krumplis kenyéren van, de az igencsak finom volt a mellé fõzött gulyással!

Megjöttünk a rövid cseh körútról, és nem volt itthon kenyér. Ezt az állapotot szándékoztam megváltoztatni.

Nem, nem újragondolt, inkább átgondolatlan.
A Seregben a készétel konzervek toplistáján a "zöldborsófőzelék sertéshússal" volt az első helyezett, de szorosan követte a "húsgombóc paradicsommártással".
Jó ideje tervezgettem hogy főzök egyet, el is gondoltam, hogyan legyék, most eljött az ideje. Különösebben nem olvastam utána, egy alkalommal ugyan rákerestem, de nem a gombóc miatt - arról konkrét elképzelésem volt -, inkább a mártás érdekelt. Megnéztem pár receptet, láttam, semmi különös, hagytam is a cicába. A skót tojás készítésénél maradt egy darab lapocka, ahhoz vettem valamennyi combot csütörtökön hazafelé. Leültem a gép elé, és meglepetten konstatáltam, hogy rizst szokás tenni a gombócba. Meg zsemlét. Márpedig rizsát tegyen bele az ördög öreganyja, ott a kiló hús, elég lesz az. Zsemle meg pláne nem lesz benne, majd még tojást is ütök bele, nem? A mártást is kevernék mindenfélével, mint valami pizzaszószt, öreganyó, kakukk, Bazsa lika. A túrót! Olyan lesz, amilyet elgondoltam, legfeljebb nem lesz jó. De jó lett.

A fiam imádja a gesztenyetortát, meg a marcipánt is. Általában valamilyen torta készül neki az elõbbieket felhasználva. Idén elõször készítettünk marcipánt házilag, mert akciósan lehetett mandulaliszthez hozzájutni az Aldiban, nomeg kiváncsiak voltunk, mennyire bonyolult dolog.

A formával mindig bajban vannak a lányok. Volt már maci, szív, sõt rendes zöld dinoszaurusz is pikkelyekkel! Idén a kicsilyány dobta fel az ötletet: legyen egy horrorisztikus emberi agy a torta... Hááát, én nem lelkesedtem, de ám legyen.

Hogy miért fogyókúrás? Hát, mert nem találtam tejfelt a hûtõben, így görög joghurttal készítettem. Amúgy majdnem minden a (nálunk) szokásos recept szerint zajlott.

Mire elkészültem vele, feleségem befutott 5 pohár tejfellel :)

Tojás csészében tejföllel. Magyarul semmi különös, bezzeg franciául úgy hangzik, mint a Napkirály végrendeletének bevezető traktusa. Persze franciául még káromkodni is olyan, mintha az ember selyemmel törölné a seggét.
Szóval, úgy esett, hogy múlt szombaton nemigen akarózott reggel felkelni. Megkerestem a távirányítót az ágyban - piszkosul el tud keveredni, ami akkor gáz, ha az üvöltő tévére ébredek az éjszaka kellős közepén, mert ráfeküdtem a gombra -, szóval megkerestem, és benyomtam a tévét. Szörfölgettem fel s alá a csatornák közt, míg rábukkantam egy főzőműsorra. Egy bizonyos Rachel Khoo főzőcskélt épp ezt-azt, de mindből csak erre a fogásra emlékszem. Péntek estére éppen kapóra jött gyors vacsora gyanánt, úgyis el voltam havazva, készülődtem a szombati kerti partira. Vettem mellé egy bagettet féláron a pékségben tunkolni.
Kicsit csűrtem az eredeti recepten, de ahogy elnéztem a fellelhető variációkat, elég megengedő étel ez.

Megsült az eheti kenyerem, valamit kéne hozzá enni. Este lévén csak valami könnyût gondoltam.

Van húsos szalonna, friss csili, tojás. Mi sem egyszerûbb, mint egy laza rántotta.

Kaptam a kispiacon gyönyörû, friss barna csiperkét. A barnát jobb szeretem, van gombaíze, és kicsit keményebb a húsa, mint a fehérnek (legalábbis számomra).

Rég fõztem gombalevest, zöldségeset meg még soha. Itt az alkalom egy újabb recept kipróbálására. Nem állítom, hogy saját kreációm, de annyit változtattam az eredetin, hogy a megalkotója se ismerne rá :)

Az elején kezdem. Úgy esett, hogy szombat-vasárnapra kerti munkát terveztem, ezért még pénteken összedobtam egy majonézes all in-t. Chérie krumplit főztem héjában, vele tojást, répát pároltam a mikróban, felkockáztam egy almát is, hogy legyen benne valami könnyed, és felbontottam egy csemegekukoricát. Egy flakon majonézt vegyítettem egy kis vödör tejföllel, citromlét tekertem reá, mogyoróhagymát szeltem belé, pár gerezd fokhagymát is lereszeltem, hadd legyen pikáns, és beleaprítottam vagy hat ecetes jalapeno paprikát is. Sóztam, fehér borssal fűszereztem. Összeforgattam, aztán bevágtam a hűtőbe azzal a jóleső érzéssel, hogy a hétvégén csak a kertre kell koncentrálnom, illetve, ha szerencsém lesz, akkor megjön az egész napos eső, én meg az ablakból szemlélhetem.
A várt eső persze nem jött meg, esegetett ugyan valamennyi éjszaka, de kutya füle volt. Magamhoz vettem hát a magokat, felnyaláboltam a szerszámokat, és lementem a gerillakertbe. Odalenn konstatáltam, hogy óra és telefon nélkül indultam el. -Mindegy, - gondoltam - majd hazamegyek, mikor végeztem.
Elvetettem 150 bokor krumplit, 5 sor csemegekukoricát, no meg egy-egy sor tiritarka céklát és mangoldot, amit Jézuska András, (szóval egy szakállas alak) hozott Karácsonyra, meg még egy csomó mindent.
Hazaérve konstatáltam, hogy három óra van, és piszkos éhes vagyok, de a majonézes bigyónál valamivel tartalmasabbra vágyom.
Sütöttem gyorsan egy kis kreol csirkecombot. Ebédre persze már nem lett kész, de egy korai vacsorára éppen jól jött.

4 évesek voltunk! 

Volt eddig 970 receptünk és több, mint egy millió oldalletöltésünk.Mivel tudnánk legjobban ünnepelni? Hát egy császári kacsasülttel.

Ez a kacsa kiérdemli a császári jelzõt! Kedves barátunktól kaptuk, és eddig a fagyasztóban bújkált, de most lecsaptam rá. Jönnek a gyerekek ebédre, ezt sütöm meg.

Már csak a körítésen tûnõdtem, amikor feleségem szólt, hogy van 6 darab fõtt krumpli tegnapról. Akkor már csak kevesebbet kell fõznöm. Egyértelmûen rösztit (rösti, hash brown) akartam sütni, nem tócsnit, mert az utóbbi túl zsíros, nem tudná a kacsa szaftját felszívni.

A pincében járva találkoztam egy nagy nescafésüveg vöröslencsével. Rég fõztem már, lecsaptam rá. Persze kéne hozzá valami hús is (fehérjét fehérjével ...), ezért keresgéltem valami kisebb darabot a csodahüttõben. Mit tesz a sors: egy 30 dekás darab pacsnit találtam. Akkor megvan kettõnknek a vacsora.

Uton a konyhába - kezemben az alapanyagokkal - sikeresen leejtettem a lencsés üveget. Dühöngtem is rendesen! Most ki kell dobni a nagyját, mert az üvegszilánk nem játék. Lehajolok a nagy üveget felvenni (ez egy 1 literes Taster's Choice Nescafé volt), amikor megdöbbenve állapítom meg, hogy az üveg hibátlan. Pedig csempe padlóra esett, amibõl egy darabot ki is tört! A mûanyag kupakja viszont szilánkokra ment ...

"Azt a kirelejzumát a mestergerendának! Már a fótnak való rongyból főz levest, kee?!..."
Hát abból még talán nem, de már közel járok. Egyszer már főztem csalánt, úgy rémlett, nem volt rossz. Most, hogy kellőképpen kitomboltam magam a böjt után, eljött az ideje, hogy kissé visszafogjam magam az étkezés terén.
Ráadásul Ágnes hozott egy csokor medvehagymát, így nemcsak egészséges, hanem trendi lett a főztöm. Néhány bundás zsemlét azért sütöttem mellé, mert magában bizony a fél fogamra sem lett volna elegendő.

Már megint a kutyától loptam el a vacsoráját ... Vettünk neki akciós (lejáratközeli, 60% árkedvezménnyel) 3 kiló kacsanyakat, amit majd megfõzünk neki, amikor elfogyott a mostani farhátja. Egészben nem szeretem lefagyasztani, se megfõzni - tûl nagy darabok ezek a nyakak. Így azután feldaraboltam a hûtő számára, de nem tudtam megállni, hogy el ne lopjak 6 vastagabb véget magunknak levesnek.

Csak egy kicsit keveselltem egy nagy leveshez, meg kéne azt valamivel erõsíteni. Ezért az amúgy is megfõzendõ disznócsontokat is a levesbe tettem (mentségemre szolgáljon, hogy ezt a csontot amûgy sem adnám nyersen a kutyának ...)

Lehet bármilyen más tésztával készíteni, ami van otthon, vagy szimpatikusabb. Én a fussili mellett tettem le a voksot - rengeteg szószt képes felvenni (és ezért nem kellett lemennem a pincébe ...)

Az egész úgy kezdõdött, hogy nem tudtam ellenállni a piacon a pórénak, és egy zacskó friss spenótnak. Kiraktam az ajtó mögé a hidegre, majd el is feledkeztem róla. Feleségem szólt pár nap múlva, hogy van spenótom is. Rohanás ki, ellenõrzés: semmi baja! Pheeew - akkor ezt most azonnal meg kell fõznöm.

Sokat gondolkodtam, miket tegyek bele, meg mi van itthon, míg összeállt a fejemben ez a recept. Lehet, hogy a poszt kicsit sok képbõl áll, de most így jött ki a lépés.

Nem tudom, miért éppen a locsolóknak ajánlom, de én a feleségem locsolóinak sütöttem hirtelen felindulásból. A legközelebbi locsolás még egy év, adjuk csak kedvenc vendégeinknek ünnepi alkalom nélkül is.

Motoszkált a fejemben egy ideje ez a recept a divány.hu-ról, meg volt még egy vajastésztám a hûtõben, amit fel akartam dolgozni. Az alapötlet a zöldborsókrém, amit lehet saját elképzelésekkel turbózni.

Örömmel jelenthetem, hogy a skótok feltalálták a stefániát. Mondjuk az ember ennyit el is vár egy olyan sokra hivatott néptől, amely William Wallacet, a scotch-ot és a kilt-et adta a világnak. Igaz, a maguk módján újragondolták ezt a fogást, de - bármennyire is berzenkedem ettől a kifejezéstől - nem vált hátrányára a dolog.
Az eredeti recept azt tanácsolja, hogy a kedvenc kolbászunk belét ontsuk ki az ételhez. Lehetett volna sütőkolbászt venni erre a célra, de az ördög tudja csak, miket dolgoztak bele, meg a fűszerezése is kérdéses. Maradtam hát a saját keverésű kolbászhúsnál. Egy kis füstölt ízt mindenképpen szerettem volna bele. Valamennyi füstölt kolbász felhasználása jöhetett volna szóba, de megint csak nem tudhattam, milyen az íze. Végül füstölt kenyérszalonnát tettem bele, és ez telitalálatnak bizonyult.

Találtam a csodahüttõben egy kétszemélyes oldalas, befûszerezve, meg volt itthon még egy kis savanyúkáposzta maradék. Elkezdtem bújni a netet, hogy ebbõl mit lehetne készíteni.

Nem sok, de annál érdekesebb receptek bukkantak fel. Volt egy recept Bódi Margótól krumpligancával, de kicsit macerásnak itéltem, nomeg a cukrosoknak se tesz jót, ha a krumpli mellé még lisztet is esznek. Viszont volt egy pár hasonló, ám egyszerû fogás, amit ötvöztem az alábbi receptben.

Vejemnek fõztem, de én is ettem :) A nagylyány nem bárányrajongó, de a vejemmel mi sokszor ettünk már bárányt. Az esetek többségében õ főzte: a hazájában ez alapétel. Most viszont gondoltam, hogy én is el tudok készíteni egy kiemelkedõ fogást belõle.

Itthon már grilleztem hasonlót, most csak a fûszerezése lesz teljesen eltérõ. Sikerült egy szép darabot kifogni tetemes mennyiségû faggyúval burkolva, ami kifejezetten szükséges a grillen való elkészítéséhez, ki ne száradjon a hús!

Ólomléptekkel, de közeleg a böjt vége. Még egy nekirugaszkodás és már lehet főzni a sonkát. A kelt tészta a gyengém, valamivel töltve pedig egyenesen odavagyok érte. A pirog is jó ideje fel volt vésve a listára, de valahogy nem jutott rá idő. Most a hajrában, még így utoljára az ünnepi dőzs előtt sort kerítettem erre is.
Recept van dögivel a Neten, de a módszer elég nagy szórást mutat. Van sós és édes változat, sőt, akad, aki egyenesen savanyú káposztából készítené. Én az édesebb ízeket szeretem - a cvekedlit is cukorral eszem -, így ebbe az irányba mentem el.

Sokat hallottam ilyenrõl, mindenki reszket tõle. Van akik szerint akkor nem alszik meg, ha fedõt teszünk rá. Mások meg a sok sót tartják a bûnösnek. Egyesek szerint nem elég a fokhagyma benne.

Olvastam olyan elvetemültet is, aki zselatint javasol (bár az is kocsnya, csak tisztított:) ???? Ajánlanak több hagymát is. Meg ráfogják a füstölt húsra. Megint mások legalább 8 órát fõzik. Vagy a kevés bõrke a ludas. Sõt: adjunk hozzá egy nagy rakat csirkelábat ...

Nem feszítem tovább a húrt! Kocsonyát fõztem - minimalistát. A szezon utolsója lenne, de nem aludt meg másnapra, csak olyan tessék-lássék módon.

Képek a kertrõl - ami éppen megtetszett. A sorrend kicsit összevisszára sikeredett. Ez egy gyűjtemény 2013 óta a számomra érdekes képekből.

A veteményesem 40 m2, amin meg kell termelnem az éves paradicsom, zöldbab, spenót, csili paprika és egyéb szükségletünket.

Hálaadásra illik vinni valami sütenényt, vagy édességet. A lyány most ezt választotta, mert miért könnyítse a saját életét...

Valójában nem túl sok munka, és nagyon attraktív a végeredmény.

Ezt a szószt kifejezetten a vejemnek fõztem, mivel ez a lyányom sem szereti a gombát. Ez nálunk jellemzõ a család összes nõnemû tagjára, bár a kicsilyány a gomba szárát szereti (go figure). Beestünk egy procc élelmiszerboltba - tán, mint a Culináris odahaza. Gyönyörû áru, csillagászati árak. Errefelé azonban néha még ez is megengedhetõ. Itt ütköztem a madarasból már ismert simeji gombába, de találtam friss rókagombát is.

Akkor már csak Lucullus paradicsomot kell venni, és mehet is a szósz. Persze az is van, de nem is hasonlít a saját termésre ...

Két honya megy a sivatagban. Meglátnak egy kopasz honyát. Megszólal az egyik honya:
Nézd má', egy tar honya.
Oké. Tudom. Igen szar.
Múltkoriban szóba került a tarhonya, és gyorsan két táborra szakadt a csapat. Az egyik a gépit kultiválja, a másik csak a kézi készítésűt eszi. Én magam úgy vélem, mindegy, igazán az alapanyag számít. Jó jó, a kézi tészta dorozmás felülete több szaftot képes felvenni, de aztán kábé ennyi. Arról nem is beszélve, hogy a "kézi" tarhonyában nagyjából annyi kézi munka lehet, hogy egy melós kézzel üríti a lisztes zsákot a gépbe, és az ügyes masina rücskös rögöket potyogtat a sznobok legnagyobb örömére. Persze, van kézi tarhonya, de az nem fog kijönni kilónként 500 forintból. Akkor sem, ha csak négy tojásos. Mióta magam készítem a tésztát, rájöttem, hogy az a két óra, ami 60 deka metélt vagy kockatészta elkészítéséhez kell, többet nyom a latban, mint az, hogy 6 vagy 10 tojást teszek bele (35 Ft-os, L-es tojás). A minimálbérnek számító 639 forintos órabérnél is horror összeg jönne ki. Egyszerre fél kiló liszttel szoktam dolgozni, ennyivel lehet kényelmesen bánni, és ennyi el is fér (teszem azt, kinyújtva) a rendelkezésre álló helyen.
Ahogy - szokás szerint - nekiestem, aztán utánanéztem a dolognak, kiviláglott, hogy milyen gazdag kultúrája is van a tésztakészítésnek, nekem dunántúli gyereknek ez újdonság volt. Az mindjárt kiderült, hogy nem úgy kell (kellene) csinálni, ahogy én. A tojásokkal is túlzásba estem, de ugyebár nálam a 10 tojásos tészta az alap. (Ebben a műfajban lehetetlen.) Állítólag 6 tojás felett nem lehet puhára főzni. Az is nyilvánvaló lett, hogy én az ún. vegyes tarhonyát készítettem, ami az apró- és az öreg tarhonya keveréke, mert az ördög öreganyja vesződjön még azzal, hogy kétfelé rostálja, ennyiből nem lenne egy épkézláb adag.
Szóval előttem volt a kihívás, a tésztát szeretem, készíteni is, enni is, a tarhonyát pláne, tehát lett kézi tarhonya a magam módján.

Csak megtaláltam a témába vágó fotókat, amik még Nashuában készültek az õszön, rövid látogatásom alatt. A nagylyány túrógombócot kért, én meg a kedvenc thai éttermem szerdai levesét próbáltam reprodukálni (immáron a pincér segítségével, aki elárulta az édeskés íz forrását).

A túrógombócot már egyszer posztoltam, de bemutatnám, hogy ette meg az unokám is, ezért most is leírom a készítését. A levest meg sok éven át ettem szerdánként a Giant of Siam Thai étteremben, Nashuában. A hét napjain különbözõ levesek voltak, de az azonos napokon mindig ugyanolyan, és a szerdai levest nagyon szerettem.