Metroban járván elszabadultam a halas részlegnél. Feleségem nincs itthon, KELL mindenféle hal és egyebek. Elsõsorban egy kagylólevesen gondolkodtam, mert a Metroban mindig kapni friss fekete vagy kék kagylót.

Bár kicsit többe kerül, érdemes a tiszítottat venni Ha levest készítünk, egy hálónyi teljesen elegendõ öt személynek repetával.

1.000.000 lapletöltés a blog indulása óta!

Nagyon köszönjük olvasóinknak, hogy ennyire megtisztelnek minket figyelmükkel. Nem jutottunk volna el idáig nélkületek. A kommentelők mindig jó hangulatot varázsolnak a poszthoz, javítják, amit elrontottunk, meg úgy általában jól érzik magukat.

Ezt az eredmény nem az Index főoldalára kerüléssel értük el, csupán érdekes, vagy klasszikus receptekkel, jó kommentekkel, egymásra való odafigyeléssel. A letöltések számát a Goggle keresője is igazolja, rengeteg receptünk szerepel az első 10 találat között.

Ezt a szép teljesítményt közel négy év alatt értük el napi 7-800 lapletöltéssel és 900+ poszttal. Csak azt nem értem, miért pont "A barnarizs főzése" a legnépszerűbb a maga 12500 olvasottságával ...

Köszönetünkként fogadjátok ma egy kiváló halas vacsora fogásait kivételesen egyszerre, nem pedig 3 alkalomra széttolva.

Mielőtt döntést hoznánk, megkérdezzük, hogy mit szólnátok, ha a blognak nagyobb nyilvánosságot adnánk lehetőséget biztosítva az Indexnek, hogy kitegye a blogot a címlapjára.

Jézuska mákdarálót hozott Karácsonyra. Illetve - ha egészen pontos akarok lenni -, visszahozta a mákdarálót, amit pár éve kölcsönkért, de ebben már nem a Kisjézus volt a ludas, hanem Kistesó. Egy szó, mint száz, végre ismét lett darálóm, ehetem a mákot rogyásig. Külön aktualitást adott a dolognak, hogy még tavasszal kaptam vagy egy kiló elsőrangú morfinmákot Sanyi barátom párjától, és azóta is a fagyasztóban kerülgetem. (Nem Sanyi párját.)
Az olvastam valahol, hogy a bobájka abban különbözik a gubától, hogy ahhoz nem bolti kiflit használnak, hanem külön pékárut sütnek erre a célra. Ez pont nekem való kihívás volt, hiszen szeretem magam sütni az ilyen ételekhez az alapanyagot. Már csak egy megbízható gubakifli (bobájkakifli?) receptet kellett találnom, és semmi nem állhatott a megvalósulás útjába. A recepten a megszokott módon csavartam egy ici-picit a biztonság kedvéért.
Az Ünnepek alatt végül nem került rá sor, sajnos kicsit megcsúsztam az étlappal, de januárban elkészítettem.

Úgy látszik, mostanában mindent cajun fûszerezéssel készítek. Nagyon szeretem, és igyekszem mindenkire rátukmálni. Most a kicsilyány jött délutánra, valamit fõzni kell neki. Igaz, a hûtõ tele van PK-val (grrr), lencsével, karfiolos pórélevessel, de ezekben nincs semmi hús.

Na jó, a lencsében van egy kis füstölt csülök... Kutakodván a csodahüttõben, leltem egy nagyobb adag csirkefelsõcombot, meg rengeteg csirkemellfilét, de abból már csak egyet vettem ki.

Megint a Nagycsarnokban jártam, közelgett egy jó leves ideje, vettem pár libaszárnyat, 300 volt kilója, nem pénz érte. A négy szárny bő másfél kilót nyomott. Szép tiszta volt, pár tokot kellett kitépni belőle, no meg lejött egy jó marék háj is. Nem bántam, szeretem a tepertőt, a zsír is elkopik lassan. Egy korty vizet aláöntöttem és kisütöttem hát legott, a töpörtyűt fel is faltam csak úgy minden nélkül, kései uzsonna gyanánt, a zsír meg egy bögrében ment a hűtőbe.
Pár napra rá elfogyott itthon a kenyér. Boltit nem akartam venni, a kenyérsütéshez kellett volna vagy öt óra, ami munka után elég necces, valami viszont kellett a tökfőzelék mellé - magában elég sovány falat ebédre -, meg reggelire. Ekkor pattant ki a fejemből a libazsíros csiga gondolata. Kicsit rágódtam rajta, de sok időm nem volt tökölni, lesz, ami lesz, belevágtam, és lett. És jó lett.

Valamilyen rizsköretet kellett készítenem, amit a vejem is szeret. Mivel mindketten gombaevõk vagyunk, megörültem egy vegyes gombatálcának a boltban.

Arborio rizst láttam a kamrában, tehát a rizottót is szereti :)

Felfedeztem a csodahüttõben egy kakas fejét és a combját. Ezt még akkor tettem félre, amikor a nagylyánynak fõztem Újházi húslevest, amibe köztudottan öreg kakas dukál a többi húsok mellé. Nem ám fiatal tyúk, ahogy manapság fõzik - de azokat szerencsére tyúklevesnek híjják.

Akkoriban a kakasnak is csak a fele kellett a levesbe a többi hús mellé, mert megtelt a fazék. Mivel rég volt már húsleves, meg kiváncsi is voltam, milyen a kakas önmagában, mint leves alapanyag, ezért most megfõztem.

Ezt is elég régóta dédelgettem már. A járólapot konkrétan 2013 őszén kunyiztam erre a célra Büngyürke apjától, mikor szüretelni voltam náluk. Szóval nem kapkodtam el, de nyugodtan mondhatom azt is, hogy előrelátó vagyok.
Az ünnepek alatt aztán erre is jutott idő, egyik nap nekiveselkedtem, és lőn.

Az nem járja, hogy idehaza nem jutok hozzá a kedvenc reggeli pékárumhoz. Most, hogy ünnepek közt vagyunk, ráérek kisérletezni.

Rengeteg receptet elolvastam, de elég hasonlóak, így nem volt nehéz egy legkisebb közös többszöröst elõállítani belõlük.

Egyetlen olyan pékárut találtam az USA-ban, ami igazán izlett. Volt ugyan rozsos kenyér Bostonban, sanfranciscoi savanyúkenyér (leginkább a kovászos kenyérre hajaz) Nashuában, meg francia baguette, meg millió egyéb (Wonder Bread, aminél ehetetlenebb nincs a világon!), de csak az English Muffint fogadtam el pékárunak az itthoni ízek után.

Na, azért van még egy kivétel: a croissant. Az tökéletes ott is.

Amikor a tûzhelyet vettük, ragaszkodtam hozzá, hogy legyen rajta rost, amin reggelit lehet készíteni, vagy wokot tehetünk a helyére. Én sokszor csináltam rajta mindenfélét, de a gyerekek csak ritkán használják. Most is sütöttem magamnak egy gyors rántottás zsemlét az English Muffinból.

Blackened Sirloin

Többrendbeli esemény a csillagok együttállását eredményezte. Karácsonyra hoztam creol, meg cajun fûszereket amelyek közt volt egy, amit magam sem ismertem még: Cajun Blackened fûszerkeverék. Kérdezte is Waka, mi a szösz az a "Blakened", mert nem tartja valószínûnek, hogy feketítést jelentene. Hát pedig igen: egy olyan cajun fûszerrel vastagon bedörzsölt ízesítésre használják, ahol ez a fûszerkeverék karamellizálódik, majd szénfeketére ég, megóvva az általa beborított hússzeletet. Úgy emlékszem, a cajun keverék hozzávetőleges összetételét már megadtam valahol, de ha mégsem, akkor szóljatok, és előkerítem.

A csillagok meg azért álltak együtt, mert tegnapelõtt feleségem beállított 3 szép szelet 21 napig érlelt Angus marha rostélyos szelettel, valamint a gyerekek is bejelentkeztek tegnapra ebédelni. Akkor itt a nagy lehetõség kipróbálni ezt a fajta fûszerezést.

Szóba került a napokban a kornspitz kifli, kerestem egy autentikusnak tűnő receptet, és megsütöttem. Pár dolgot megváltoztattam az eredeti recepthez képest. Korpa nem volt itthon, ezért a kenyérliszt egy részét teljes kiőrlésű búzaliszttel helyettesítettem. Pehelymixem sem akadt, maradt helyette a zabpehely, a tésztába öreg szeműt, a szóráshoz aprót használtam. Édeskömény mag megint csak hiánycikk, de amúgy is hadilábon állok véle, nem olyan nagy kár érte. A fekete szezámmag is lemaradt valahogy. A többi nagyjából stimmel.

Ünnepi vacsora születésnapra. Ez úgy született, hogy Márton nap okán akciósan jutottam egy kisebb libamájhoz, feleségem pedig szép akciós rostélyost és hátszínt talált a madarasban.

Ilyen csodás alapanyagokból öröm dolgozni, hátmég meglepni az ünnepeltet! A rostélyos gyönyörû márványos, míg a hátszín nem szûkölködött faggyúban. Bár a szeletek egy igazi sztékhez túl vékonyak voltak, azért csak megoldottam valahogy.

Valahogy ez a klasszikus kimaradt az eddigi receptek közül. Amúgy is jön a szilveszter, amikor a szokásosnál több alkohol fogy - emelve az átlagos másnaposság statisztikai értékét.

Ha már megelõzni nem is lehet vele, de enyhíteni igencsak hatásos egy nagy tányér korhelyleves. Savanyú, sós, füstös: igazi gyógyír a szenvedõ alanynak.

A kispiac legközelebb már csak január közepén nyit ki, ezért muszáj volt vennem egy szép füstölt csülköt, ami azóta árasztja illatát a kamrában.

A B/4-es papír mérete 250X340 mm. Nagyjából.
A cél egy édes-krémes, tömény, de ízes, igazi ünnepi sütemény elkészítése volt. Fél éve érleltem az ötletet, spekuláltam a hogyanon és a milyenen, aztán összeállt a terv. Alapnak a mézes krémes tésztáját használtam. Kábé. Pár malőr ugyan esett, de a sütemény végül kelkészült.

Az USA-ban járván baráti áron ($3,50) csaptam le egy köteg spárgára. Arra csak most jöttem rá, hogy ennyiért itthon is árulják ilyentájt :) Az már viszont igazán a véletlen mûve, hogy - míg ebédeltem - az éttermi  TV-ben egy spárgaszufflé elkészítését láttam. Egyedül voltam, végignéztem hát. Mondjuk az ebédem azért annál grandiózusabb volt: homárfarokkal töltött foltos tõkehal krumplipürével a kedvenc sörfõzdémben a fõutcán, jeges teával.

Annyira egyszerûnek látszott az elkészítése, hogy bevállaltam a megfõzését. Kicsit kellett csak keresgélnem a lyány garázsában a ramekinek megtalálásához. Õ rendszeresen készített ezekben a mini tálkákban creme brulée-t. Aggódtam viszont a mérete miatt, szerintem szuffléhoz nem elég magasak. Sebaj, akkor is megpróbálom!

Boldog ünnepeket kívánunk olvasóinknak!

A Hálaadás vacsorához hozzá tartozik a megmaradt ételek csomagolása a vendégek számára, illetve még napokig való fogyasztása. Egyesek már másnap nem birnak ránézni a pulykára, ezért kellenek módszerek a változatosabb elkészítésre.

Mi idén a tölteléket lényegítettük át gofrivá, ami egy tökéletes választás annak ropogós és szaftos formában való tálalására.

Az amerikai töltelék (amely az esetek 95%-ban elõre darabolt, szárított, fûszerezett pékáru zacskóban vagy dobozban) csak nagyon ritkán töltõdik bele valamilyen húsfélébe. Elsõsorban a hús mellé teszik a tepsiben, olykor ráadásul saját tepsiben sütik. Így sikerül azután a garnélarákot is megtölteniük :)

Legalábbis leginkább arra hasonlított, persze aztán kiderült, hogy mégsem az, de menjünk sorjában.
Kistesó évente kétszer látogat a mosoly országába, mindig hoz valami finom alapanyagot. Hoz olyasmit, amit kérni szoktam (legutóbb rizsecet, fehér fafülgomba és belachan volt soron), és hoz mindenféle egyebet, ami megtetszik neki, vagy rábeszélik, mert az milyen jó. Az utóbbi kategóriába tartozó dolgok aztán lassan átszivárognak az én háztartásomba, mer' "te szereted az ilyen különleges dolgokat", meg "ez egészséges, jót tesz a köszvényednek". A kamra meg csak telik, én meg kísérletezem. Legutóbb egy halom rizstésztával együtt jött egy zacskó, tésztára hajazó valami is. Nem volt üvegtésztaszerű, búzára tippeltem, talán valami "hand puled noodle", azaz kézzel nyújtott tészta lehet, csak szárítva.
Múltkorról maradt némi sertés szűzpecsenye, abból terveztem egy fűszeres, gazdag levest készíteni, gondoltam ez a tészta éppen alkalmas lesz, hogy egy egytálételt készítsek vele.

A receptet legkedvesebb gyerekkori barátnõm küldte nekem karácsonyi jókívánságként. Mivel én nem sütök (és nem is nagyon eszem) beiglit, ezért kipróbálás nélkül posztolom. Külön felhívom a figyelmet a hozzáfûzött kommentekre, azok sok-sok év tapasztalatain alapulnak!

"Nem felejtettem el, amit ígértem, csak most jött el az ideje a beigli sütésnek.

Csatolom a receptet, amit már évek óta finomítok, mert mindig kimarad belõle valami titok - most pl. kiegészítettem a bébi almareszelõ fontosságának kiemelésével. Az alaprecept persze nem változik, a nagymamámtól örököltem, csak a trükkök már természetesnek tûnnek.

És mellékelek pár képet is, hogy nem csalás, nem ámítás.

Kár, hogy az illatokat nem tudom továbbítani! Isteni lett!"

Köszönöm és boldog Karácsonyt!

Tipikus amerikai étel, amit főként a hálaadáskori pulykához készítenek. Az ünnep ugyan már elmúlt, de muszáj posztolnom az USA-beli ételeinket is. Ezen az étkezésen sok az édes körítés, de legalább a pulykát nem cukrozzák. Készül töltelék is a madárhoz, de nem töltik bele, hanem külön tepsiben sütik. Kötelező a sütőtökpite, a tőzegáfonya szósz, krumplipüré, stb.

A lyányomék ezt (is) vittek a barátaikhoz, akikkel együtt töltötték az ünnepet. Minden ellenkezésem ellenére, én készítettem el, annyi egyebet kellett neki főzni.

Szokásos itthoni étel sajátból vagy mirelitbõl. A mirelit majdnem olyan jó, mint a friss spenót, de csak majdnem. Mivel felszedtem már mindent a kertbõl, a másodvetésû spenótot is meg kell fõzni, vagy lefagyasztani legalább.

Annyi nem lett, hogy érdemes legyen fagyasztani, legyen hát belõle az utolsó friss fõzelék az évben.

Még húsvét táján történt, hogy két szép vadkacsa bújt ki a csodahüttõbõl (Isten áldja az ajándékozóját!). Gondoltam, hogy most pedig csakazértis pekingi kacsaként fogom elkészíteni. Olyant még soha nem alkottam, ezért komoly irodalmazásba fogtam a témában.

Minél tovább olvastam, annál jobban elkeseredtem. A legtöbbet a Bûvös szakács cikkébõl  tanultam. Ez a munka legalább négy nap. Kéne egy 300-350 fokos speciális kemence, egy kompresszor vagy nagyobb pumpa, hajszárító vagy ventillátor meg minden furcsaság hozzá ...

Nahát errõl szósenincs. A sütõm max 220C-t tud varázsolni (el is kéne egy gázszerelõt csalogatni, hogy vegye nagyobbra a maximumot és kisebbre a minimumot), ezzel kell élnem.

Ágnes hozott egy szatyor csicsókát. Kiraktam az erkélyre a többi gyökér mellé, aztán meg is feledkeztem róla. A napokban, ahogy törtem a fejem a következő heti menün, eszembe villant. -Na - gondoltam magamban -, épp kitelik belőle egy-két étkezés. Már csak az a kérdés, hogyan készítsem el.
Azt írják mindenfelé, hogy a csicsóka milyen jó dolog, a cukorbetegek is nyakló nélkül ehetik, csak hát hogyan egyék. Mert ugyebár a csicsóka annyira nem finom. Gondolom, mindenki egy emberként hördül fel: - Hiszen milyen jó íze van neki!
Az. Van neki. Mikor kifordul a földből, lecsapunk rá, megtörölgetjük, netán megmossuk, aztán elropogtatunk egyet. Finom. Eszünk még egyet. Az is jó. De a harmadik-negyediknél már nem annyira jó, előjön valami fura utóíz, elég is lesz belőle egykettőre. Akkor most össze kéne dobni, mondjuk két evésre valót. Mehet is a fülvakarás. Hiszen Gordon Ramsey új éttermében is az étlapon szerepel. Ott. Szerepel.
A fellelhető receptek három iskolát követnek. Egyetlen közös van bennük, valamivel mindegyik felturbózza, hogy tompítsa a mellékízt
Vannak ugyebár a különféle pürék, krémlevesek és rakott vagy csőben sült variációk. Tejszín, fokhagyma és tengernyi parmezán kell bele, a rakottnál a füstölt kolbász segít.
A másik a saláta, ízes öntetek, meghökkentő megoldások jellemzik a legtöbbet. (Végül magam is így tettem.)
És ott van a magyar konyha Jolly Jokere, amihez minden háziasszony bátran nyúlhat, a tócsi. A tócsi a maga evolúciója során elért arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármit bele lehet tenni a cukkinitől a döglött szamárig. Mehet bele nyakló nélkül mindenféle fűszer, ha ráadásul gasztroblogger az istenadta szakácsa, igyekszik minél merészebben fűszerezni, lepkeszegmagot, asa foetidát, pöcögemagot tesz beléje, és ha igazán meglódul a fantáziája, talán még egy fecskefészket is lever az eresz alól, hiszen a kínaiak is használják.
Lehet még olajban kisütni, de én egyszer megpróbáltam, és úgy vélem, elég volt.
Szóval lett saláta.

Legalábbis feleségem szerint. Ráadásul a szezon végére sikeredett, amikor már csak egy kis szitányi volt a Thai Bird Eye csilipaprikából.

Ezt a magot csak kiváncsiságból vettem, mert a leírása szerint szép piros, sárga és zöld színekben fog pompázni. Ültetni is csak 2 tövet ültettem. A csipõsségi listán elég elõkelõ helyet foglal a maga 150000-es SHU értékével.

Egykor az ábécé melletti kisboltban árultak egy péksüteményt pannini néven. Egy zsemle nagyságú, feltekert valami volt, ami leginkább úgy nézett ki, mintha a másnapos pékinas rossz végéről tekerte volna fel a kiflit. A Wikipédián van egy szócikk, ami - mát ha hihetünk neki - eloszlatja a panino/panini elnevezés körül támadt zavart.
Én ugyan soha nem vettem ilyesmit, de a napokban kellett valami kiflifélét sütnöm, gondoltam megpróbálok valami hasonlót készíteni. Az első kísérlet nem volt sikeres, az étel ugyan finom volt, de kicsit sem hasonlított az eredetire. Pár napra rá - miután átdolgoztam a koncepciót - újra nekiveselkedtem, és ez már hozta a várt eredményt.