Blogkocsma

Hétvégén ismét megvolt az évi rendes találkozó Tatán. Pénteken délben indultam, nem is főztem hétvégére, minek aszalódjon a frigóban. Vasárnap hazaérve vakartam is a fülem, ugyan mi a csudát egyek. Elég húzós volt az esemény, nem sok kedvem volt főzni, inkább az ágy felé kacsingattam. Tartottam egy gyors terepszemlét a hűtőben, mit lehetne enni. Volt egy fél szál madárlátta füstölt kolbász, egy darabka húsos szalonna a múltkori palacsintából, két pár virsli a fagyasztóban, ami már ki tudja, mióta árválkodott ott, na meg néhány kovászos uborka a kisvödörben. A spájzban egy paradicsomos halat találtam. Pékáru szerencsére volt, csütörtökön este vettem akciós sajtos kiflit, és lefagyasztottam. Igen rövid hezitálás után kiolvasztottam pár kiflit, felpattintottam a halat, megtömtem a bendőt és aludtam estig.
Hétfőn még szabadságon voltam, be kellett pótolni a kiesett hétvégét. Kimentem a hegyre, és megkapáltam a paszulyt. A száraz, köves földön szinte szikrát hányt a kapa. Utána ledobtam a szivattyút a ciszternába, és alaposan beöntöztem a földet. Idén is kibújt pár árva krumpli, ahol nem volt nagyon láb alatt, meghagytam. Ahogy elnéztem, ki is találtam, paprikás krumplit fogok főzni újkrumpliból. Felböködtem az összeset, lett bő két kiló, pedig némelyik bokor alatt csak egy-két szem volt, ebből is látszik, milyen trehány munkát végeztem tavaly ősszel. Ahogy a hagyma közt szedtem, kifordult abból is pár, gondoltam, jó lesz a főzéshez, bár olyan nyeszlettek voltak, újhagymának is alig mentek el.
Tudom, paprikás krumpli csak öreg krumpliból, de szegény ember azzal főz, ami van neki.

Jóbarátunk ismét csodás ajándékkal lepett meg minket: egy tojós tyúk szépen megtisztítva. Még a tojáskezdemények is benne voltak! Ebbõl bizony tyúkleves lesz sok zöldséggel!

Rettenetes rá voltam éhezve már egy gazdag levesre, ez a tyúk pont jókor dugta fel a fejét a csodahüttõben :) Míg a levest fõztem (igen hosszú ideig), jutott idõm egy újabb kenyérkisérletre is.

Na ez elég rendesen képzavar, csak nem tudtam hogy nevezzem. Valamikor a TV paprikában láttam az ötletet talán a Chuck's Day Off sorozatban. Lejegyezni nem állt módomban, a receptet nem találtam a weben, hát a memóriámra hagyatkoztam.

Kaptam a kicsilyánytól egy doboz kagylót Finnországból. Már régen tervezem felhasználni, és ez a recept alkalmas lenne rá. Meg hát amúgy is szabadnapos voltam - feleségem kirándul. Vagyis fõzhetek tengeri herkentyûket. A rizottóhoz mindenképpen kell alaplé - az alkotója szerint ráadásul nem árt, ha valami rákpáncél is fõtt benne.

Könnyû dolgom volt, épp alaplevet és Tom Yum Goong levest fõztem, vagyis volt alaplé és garnélapáncél is.

Évekkel ezelőtt eltöltöttem pár hetet Hévízen, ahol a fájós bütykeimet kezelték. Délre rendszerint végeztem a napi kezelésekkel, rövid szieszta után vándorútra indultam. Az orvos kicsit idegbajos is lett a harmadik hét végére, mert a kezelés alatt egyetlen délutáni viziten sem látott. Szóval kószáltam a városban és a környéken. Az éttermek közelében valósággal gyomorba vágott a tömény ételszag. Nem illat, szag. Vastag, zsíros, rohadt fűszeres, úgy hömpölygött az utcákon, hogy szinte fel lehetett hasalni rá, mint egy gumimatracra a kismedencében. Gondoltam, szegény turisták, ha eme odür alapján alkotnak véleményt a magyar konyháról, bizony el lesznek tájolva erősen. Akkoriban még nem volt olyan hangsúlyos az orosz jelenlét, inkább német ajkúak jártak arrafelé.
Elgondolkodtam, mi is az a magyaros fűszerezés. A legbiztosabb támpontnak az látszott, ha megnézem, mit tesz az Internet népe egy magyaros fűszerkeverékbe. Vöröshagyma- és fokhagymapor, paprika, fekete bors, kömény, kakukkfű, szárított petrezselyem és rozmaring, de egyes receptekben az oregánó is feltűnt.
A napokban - ahogy sütöttem a palacsintát a karfiolleves mellé - eszembe jutott, hogy a palacsinta éppen alkalmas lehet egy ilyen összmagyar fűszerkísérletre. Ki is sütöttem, hogy a langalló/töki pompos szentháromsága, azaz a tejföl-szalonna-hagyma mentén fogom a hozzá való tölteléket készíteni, így pár hozzávalót frissen is bele lehet majd dolgozni, mert szárított petrezselyem és hagymapor épp nem volt itthon.

Minden receptnek van története, ha más nem, hogy miért készítettem. A gyerekek jelentkeztek vasárnapi ebédre, nekem meg semmi nem jutott eszembe, hogy mit adjak nekik. A húsleves az evidens, azt követelik minden alkalomkor, és visznek is nagy befõttes üvegekkel maguknak. De mi legyen a fõfogás?

Feleségem kérte, hogy nekik valami vékony és cipõtalpszerû húst készítsek. Vett is hozzá a napokban egy darab borjúcombot. Szerintem nem egy tipikus grill alapanyag, dehát legyen. Meg eszembe jutott késõbb, hogy van a csodahüttõben 3 zacskó is, amire "Lányok steakje" felirat került. Ekkor beugrott, hogy a fiam hozott egy adag kengurusteaket, mert õ sem evett még, meg én sem, és a Lidl-ben lehetett kapni (ami nincs mifelénk). Egyszer élünk! Meg kell próbálni!

Ez régen libamájjal készült, de ma már csak a profik tudják megkülönböztetni a kacsamájat a libamájtól, viszont az utóbbi az olcsóbb. Az ízük hasonló, a libáé azért finomabb. Ettõl még megettük ...

Mi elsõsorban saját kenyérrel, míg a gyerekekrõl nem tudok nyilatkozni. Amíg anyám élt, a karácsonyi ajándéka egy fél lesütött libamáj volt, a másik felét mi ettük. Három éve már nem készült karácsonyra, de azért emlékszünk rá.

Csütörtökön korán végeztem a melóban, hazafelé beugrottam az ábécébe valami hideg kajáért hétvégére, legyen mit tenni a szendvicsbe, mikor megyek a Hegyre. A hétvégi menüt már kiterveltem, csirkepörkölt nokedlivel. A kovászos uborka is készen volt már hozzá, épp előző este szűrtem le. A boltban csak megszokásból kanyarodtam a zöldséges pult felé, megnézni mi van ilyentájt, vásárolni nem akartam semmit, piszok drága mostanság ezen a téren a bolt. A zöldséges standnál egy konténerben a leértékelt áru. Többnyire használhatatlan szemét, de most valami felkeltette a figyelmemet. Fél kilós dobozokban termesztett csiperke volt 229-ért. Megnéztem közelebbről, kicsit foltos volt, de nagyobb baja nem látszott. Rövid töprengés után úgy döntöttem, veszek egyet és felszaporítom vele a csirkepörköltet. Közben be is villant, hogy ősz óta kerülgetek egy maréknyi lila tönkű pereszkét a fagyasztóban, valahogy folyton megfeledkeztem róla. Na, azt beleteszem, kapjon egy kis határozott ízt a lakossági csiperke.

Már a spárgaszezon végefelé járunk, gyorsan kihasználtam, hogy van friss zöldspárga a kispiacon. Vettem is két csomagot, hogy majd fõzünk belõle valamit.

Elkezdtem a webet bújni, milyen érdekes, új fogást találok, és valóban rábukkantam a BBC-n egy spárgás tagliatellére, ami felkeltette az érdeklõdésemet. Persze a kamrában nincs tagliatelle, gyúrnom kell az ebédhez.

Kell már valami ANYAGOT is tartalmazó ételt posztolni! Nem megy, hogy csak Thai vagy kínai, vagy akár kalocsait főzzünk :)  Merthogy több volt benne a csülök, mint a köröm.Az utóbbit még aranyárban adják, köszönhetõen a 27%-os ÁFÁjának, a csülök viszont már megfizethetõ. Viszont így legalább húst ettem zsírral :)

Barátom szerint sörömpörkölt - mindig kap belőle, mert ők nem főznek ilyet odahaza. Ami érdekes, mert az asszonykája is szereti!

Feleségem a madarasban járt, és úgy emlékezett, régen ettem már körömpörköltet (pedig õ nem is eszik olyat!) Így azután vett egy tálca "csülkös körömpörkölt" valamit. Abban csülköt nem látott - még csánk se volt benne, ezért kinézett egy szép hátsó csülköt is hozzá. Azért nem mindenkinek van ilyen figyelmes felesége!

Megint van kapor bőven a kertben. No nem olyan sok, mint máskor, de elég lesz. Óvatosabban vetettem, a tavaszi kapálásnak is elég sok áldozatul esett, mivel csak ott hagytam meg, ahol biztosan tudtam, hogy nem lesz útban. Meg aztán nem is egyedül fogyasztom, Kistesó mellett egy másik kártevő is segít rendet vágni benne.

Vannak olvasóink, akik nem lelkesednek a kókusztejes levesekért. Az õ kedvéért álljon itt most egy "majdnem olyan" leves, ami egészen más. Szerintem ezt szeretné is!

A Tom Yum levesek a csípős savanyú, de nem kókuszos levesek családját képviselik, melynek alapfűszere a galangal gyökér, a citromnád, a lime és a kaffir lime levél. Ezek az alapanyagok majd minden ázsiai vagy indiai boltban beszerezhetők, néha a nagyobb láncok is árulnak ilyet. A galangal gyökér sajnos nem helyettesíthető a gyömbérrel, nagyon más az íze (de az is jó levest ad :). Ha csak csirke, akkor Tom Yum Gai, ha garnélarák vagy kemény húsú hal, akkor Tom Yum Goong, de készülhet csak zöldségből és gombából, akkor csak Tom Yum-nak hívják. A kókusztejjel felöntött változat a Yum helyett Kha középső szócskát viseli.

Persze egy ilyen leves elkészítése igényelt némi elõkészítést: zöldség, csirke vagy rák alaplevet kell hozzá fõzni (nem kell, de anélkül nem olyan jó). A receptet az alaplé készítésével kezdem, amit egy további posztban is felhasználtam, szóval jól figyeljetek oda.

Hamár távolkeletire vettük a hangulatot, álljon itt egy Thai klasszikus is. Roppan népszerû leves, mely a tipikus távolkeleti fûszerek kvintesszenciájával varázsolja el nyelvünket. (Ez olyan szép, mintha egy étteremkritikus írta volna ...)

Mint mindig, most is a kutyának vett csirkemellbõl loptam a leveshez. Valahogy ezek a csont melletti apró húsdarabkák adják a legfinomabb ízt, ezenkívül már eleve pont akkorák, mint amekkora a levesbe kell.

A városszéli öt betűsben ázsiai akció volt. Vasabis - hát persze! - rágcsák, készételek, különféle kencék. Nézegetem az akciós újságot - néha felviszek párat, prímán lehet rá zöldséget pucolni -, aszongya teriyaki szósz. Gugli a jó barát, rákeres, olvasom az összetevőket. Hát szinte minden van hozzá itthon, a franc se' fog pénzt költeni rá. Körülnéztem a fagyasztóban, épp volt még egy jó csomag csirke felső comb. Megvan! Teriyaki csirke lesz hétvégén. A múltkor úgyis említette valaki, hogy a szezámmagos csirkét a páccal együtt kellett volna sütni, most azt is kipróbálom.
 

Feleségem gyakran fõz ilyet, egy különbséggel: sima lencsébõl készíti, és csak egy kanálka curryport ad hozzá. Én viszont nagyon szeretem a vöröslencsét, meg az indiai-távolkeleti ízeket.

Posztoltam is már hasonlót, de ez finomabbra sikerült. Nagy elõnye ennek a lencsének, hogy nem kell áztatni sem - hamar megfõ, sok benne a fehérje, és még finom is :)

Nem, ez nem székelykáposzta. Másképp készül, és szerintem sokkal gazdagabb az íze is. Az apropóját a mindenféle füstölt szalonnák és néhány darab bõrös hús adta.

Bõ egy éve készült ez az étel, és számomra is meglepetés volt, mert így addig soha nem fõztem. Persze Inyesmester a segítségemre volt, csak õ lebeszélne a hagymáról ...

Ezt a klasszikust párszor már megénekeltem, de most Kató néni (valami furcsa új neve van mostanság) olyan természetességgel kérdezte, hogy vajgaluskát vagy daragaluskát fõzzön-é bele, mintha nekünk abba beleszólásunk lenne :)

Viszont ezzel többünknek felcsigázta az érdeklõdését, meg a gyomorműködését. Nekem meg volt kifejtõ borsóm a hûtõben, abból megfõzöm magunknak. Nálunk a galuska sajnos nem a feleségem kedvence, ezért a választ Benikuty olvasónk találta el helyesen.

Rendszeresen sütök itthon. Bolti kenyeret nem vettem/ettem már január óta. Egy kiló elég 8-10 napra, ha nem ajándékozom el a felét elõbb :) Egy szabályt viszont eddig betartottam: melegen nem eszem kenyeret. Hát ezt a szabályt szegtem meg ezzel a kenyérrel.

Soha nem bírtam ellenállni a meleg kenyérnek vajjal. Az nekem a menyország!

Mivel ismét kenyér nélkül maradtam, most megsütöttem a legegyszerûbb kovászos kenyeremet. Semmi más, mint liszt, kovász, só és víz.

Ja! Igérem, hogy visszafogom magam a kenyérsütések posztolásától (csak annyira örülök nekik, hogy nehéz megállni) :)

Feleségem szólt, hogy van egy darab szép, világos disznómáj az õ hûtõjében. Ki is tette kiolvadni még reggel, hogy majd készítsem el resztelt májnak, mert van sok hagyma itthon. Nos ... a világostól elég messze volt. Viszont az az elvem, hogy az én hibámból más is tanulhat - nem csak tökéletes ételt posztolok.

Ettõl persze én még nekiálltam, mert nagyon rég ettem, és ki akarok tenni magamért a szaft oldaláról. A köret csak késõbb jutott eszembe.

Most annyira benne vagyok a kenyérsütésben, hogy nem állhatom meg egy újabb posztolását! Ez most egyszerû kovászos kenyér, semmi faxnival.

Mivel régen volt bundáskenyér (nem volt hozzá való kenyerem), egyben azt is készítettem frissiben a krumplifõzelékhez. Lehet, nem a legjobb párosítás, de most ez volt a tûzhelyen ...

Feleségem beállított két kicsi nyelvvel, hogy olyan régen evett nyelvet, csináljak belõle valamit. Ez már egy izgalmas feladat, hisz enni ugyan ettem, de soha sem fõztem nyelvet.

Nem emlékeztem, hogy Ínyesmesternél van-e, ezért azonnal a webhez fordultam segítségért. Rengeteg receptet találtam. Érdekes módon fõleg salátaként elkészítve, de összegyûjtöttem a választékot feleségem számára, aki az aszpikos nyelvre szavazott.

Valahogy mindig felemásan jártam vele. Az egyik évben készítettem pár litert, bitang jól sikerült és pár nap alatt elfogyott. A következő évben a egy nagy fazékkal főztem be, jó is lett, de még Karácsony környékén is volt a pincében pár üveggel. Aztán idestova tíz éve, hogy eszembe sem jutott, mostanáig. Kistesó már egy hónapja duruzsol a fülembe:
- Bodzaszörpöt kéne csinálni, de a hétvégén megint Pestre megyek...
Én meg adom neki az itinert:
- Csatár alatt a Séd partján jó hűvös a klíma, ott még a jövő hétvégén is lesz, ami nem nyílt el.
- De szombaton megint be kell menni dolgozni, meg ablakot kéne pucolni, meg...

Mit tehet szegény ember gyereke? Előveszi a frissiben kikonzervált biciklit, kosarat gumipókoz reá, és elmegy a susnyásba kipufogómentes bodzavirágot szedni.

Hozzávalók:
- 5 l víz
- 1 csokor citromfű
- rengeteg bodzavirág
- 75 dkg cukor
- 3 citrom leve
- késhegynyi nátrium-benzoát

A projekt persze már pénteken kezdetét vette kezeletlen héjú citrom-beszerzési kísérlettel. Sikertelennel. Kezelt is patika áron volt csak, végül az ábécé előtt kaptam hétszázért borzalmas kinézetű, de egészséges citromot. Maradt a kényszer szülte megoldás: citrom leve és citromfű az aroma kedvéért.
Reggel kitekertem a múlt héten kinézett helyre, ahol nagyjából évente három alkalommal mennek el egy traktorral: szántáskor, vetéskor és aratáskor.
Elhessegettem a konkurenciát a virágokról, és szedtem egy jó kosárral. Hazafelé megálltam a gerillakertben egy csokor citromfűért.

A megmosott citromfüvet durvára vágtam és beletettem a nagy lábosba, majd beleöntöttem a vizet is.

A virágokat mosás nélkül egyenként beleraktam úgy, hogy a száruk a lehető legkevésbé érjen bele a lébe. A bodza szára és levele elég büdös és az íze sem túl jó, nem akartam a szörpön érezni.

A még mindig jelenlévő konkurenciát ismét kipateroltam, aztán az egészet lefedve kitettem az erkélyre egy napra. Úgy gondolom felesleges napokig rothasztani a virágot a lében, az íze egy nap alatt kiázik.

Másnap, mikor hazaértem a Hegyről, egy gyümölcsmosó tálban alaposan lecsepegtettem a virágokat, majd egy sűrűbb szitán is leszűrtem a lét. Indokolt volt, tekintve a fennakadt apró, fekete konkurenciát. A lé 4,2 liter lett, a cudar virágok megittak nyolc decit.

Kifacsartam két romos citrom levét.

A lét feltettem a gázra, és beleöntöttem a citromlét. Volt egy megkezdett zacskó cukor a faliszekrényben, megmértem és belezúdítottam azt is, gondolván, egy kóstolás után adok hozzá, ha kell. Nem kellett, egy citrom levét még elbírta, de egyébként éppen jó lett. Mikor felforrt, hozzáadtam egy nátrium-benzoátot és el is zártam a gázt.

Alaposan kimosott palackokba mertem a szörpöt, az igencsak elvásott kupakok miatt celofánt is tettem az üveg szájára.

Az öreg fotelt kibéleltem honvédségi takaróval, és bebugyoláltam az üvegeket három napra.

Egyet persze előhagytam nyakalni. Előkerestem a szódásszifont, patron is akadt, használható. Spricceltem egyet a szörpre, tettem bele jégkockát, a fotó kedvéért karika citromot, lőttem pár képet és felhajtottam.

Jó lett ez is. Talán kicsit híg, elég sok kell a pohárba, de legalább nem marad a nyakamon. Persze, ebben Kistesó is biztosan segíteni fog.

Vagy hívhatom Thai curry szûzpecsenyébõl-nek is. Végül is nem a név, hanem az étel számít. Lecsaptam egy szép darab szûzpecsenyére, és mivel rég fõztem curryt, most annak vágtam neki.

Hogy egy kicsit érdekesebbé tegyem, édesköménygumót és zellerszárat is készítettem a konyhapultra.

Vörösbor(de)minõségi olvasónk hívta fel a figyelmemet egy sokcsücskös kenyérre egy fotóval: "ezt süsd meg (ha tudod)". Persze nem ezekkel a szavakkal, de én még tudok olvasni a sorok között :)

Persze elsõ dolgom volt kiguglizni, honnan lõtte a képet, és az természetesen Limarához vezetett. Mivel épp elfogyott a kenyerem, gondoltam, kipróbálom. Az eredeti neve sokcsücskös kenyér, de mifelénk a kenyérnek serclije van, ezért neveztem sokserclis kenyérnek.

PO mesélt róla először az egyik közösségi oldalon. Gyorsan elkunyeráltam a receptet. Pár nap múlva mélezett is. Három legyet is ütöttem egy csapásra. Készítettem egy jó fogást, volt mit ennem két napig. Írhatok belőle egy posztot mindenki okulására. És persze kipróbálhattam egy új terméket, de ezt egy kicsit bővebben is elmagyarázom. Úgy esett, hogy a Lipóti Pékség szakított a Cserpessel, alapítottak egy új tejgazdaságot. Valamelyik nap elhoztam egy újságot a kenyérboltból és átlapoztam. Itt találkoztam a lemezes túróval. A füzetke szerint ez egy zsíros túró. Ennek igazán megörültem, mivel PO is kifejezetten zsíros túrót javallott az ételhez.

Egyik nap ebéd után odacsörögtem a pékségbe:
- Tessék mondani, leveles túró van-e?
- Épp most adtam el az utolsót, de ha ma kell, hozatunk át a másik üzletből.
- Ma kellene.
- Hánykor tetszik jönni érte?
- Olyan négy fél öt között.
- Addigra itt lesz.
Ott volt. Megkóstoltam, csaknem olyan jó volt, mint nagynéném falusi túrója.

Összedobtam a köles-kőrözöttet és két napig kényeztettem magam vele.

Feleségem nagytakarított a konyhában, és a teraszra számûzött a húsommal, hogy ott fröcsköljek vele (3C, szemerkél az esõ, sötét van)...

Éhes voltam már, mint a farkas, napok óta nem láttam húst. Tudtam, hogy van a csodahüttõben egy szelet borsozott Tbone steak-em, hát gondoltam, megosztom a feleségemmel, de õ nem kért. Pedig ez egy vékonyabb szelet - könnyebb elrontani, és cipõtalpra sütni, ahogy õ is szereti.