Blogkocsma

Z hazalátogatott a ködös Albionból. Hozta a feleségét, a fiát és bónuszként A-t. A-val régóta nem találkoztam. Egy időben rengeteget lógtunk együtt, jó pár kocsmában megfordultunk, még szüretelni is voltam náluk, aztán megnősült, és szép lassan eltávolodtunk egymástól. Pár éve, mikor Z aktuális látogatása során összefutottunk, volt is valami kis feszültség közöttünk.
Fáztam is kicsit az újabb találkozástól, de nem volt semmi baj, jól eldumálgattunk. Természetesen a főzés és a kert volt a téma, az utóbbit meg is látogattuk. Főzés terén nem remekeltem, tekintve, hogy reggel hatkor keveredtem haza egy koncertről, ami a zenekar tagjaival folytatott monstre turnéba torkollott. Éppen nyitott a bolt, vettem kiflit, némi felvágottat, sajtot és zöldséget, hazaérve gyorsan főztem pár kemény tojást, mivel a trónörökösnek éppen az a kedvence, aztán aludtam három órát, hogy szalonképesebb legyek, mire megjönnek. Rendben le is zajlott a vendégeskedés.
Két napra rá hívott A, hogy ráérek-e, mert hozna nekem valamit. Ráértem. Beállított egy szarvasgombával. Valahol Kecskemét mellett kapta valakitől, aki ki tudja honnan vette? Örültem neki, bár eddig kimaradt az életemből, legalább is így friss formájában. Bújtam az Internetet, mit is kezdhetnék vele. A friss felhasználásra nem volt módom, már megfőztem hétvégére, meg aztán nem is értem rá nagyon bütykölni vele, menni kellett a kertekbe.
Végül egy szarvasgombás vajat és egy olajat készítettem.

Nem hívhatom vagdaltnak, mert a hús darált volt, bár a zsemlét azt vagdostam (meg a mutatóujjamat is ...) Ennek ellenére megér egy posztot, nagyon könnyû elkészíteni, és csodásan szaftos, könnyû lett.

A sok mindeféle fõzés közben majdnem elfeledkeztem a fasírtról, pedig a hús már ott sasolt a hûtõben. A lökést egy szép puha és ízes lángoltkolbász darabka adta meg!

A Spicy Fiesta hibrid a leghamarabb beérők között van, de az Anaheim csilit se kell félteni. Sokkal inkább a csiliültetvényemet, mert a macskánk elõszeretettel üldözi el a szomszéd macskákat, meg verekszik is velük. Egyelõre õ van nyerésben, pedig már nem is lány ...

Ez a macskaharc egy alkalommal a csilibokrok között kulminálódott, ezért sok ág letörött, paprikák lepotyogtak. Összeszedtem hát az éretteket, meg a leesetteket, hogy ezt elteszem.

Ha trendi akarok lenni, akkor ricottásnak nevezem, de a kispiacon ezt nekem ordaként adta el a készítõje. Azt mondta, tegnap készült, így gyorsan fel akartam dolgozni, mert a friss alapanyagok állítólag sokkal jobbak (hmmm - és egy parmezán sajt? ...)

Fõztem már raviolit, de a ricottával nem igazán lettünk jóbarátok még odaát, a nagy pocsolyán túl sem, merthogy a túróra nem igazán hasonlított. Most viszont eldöntöttem, hogy adok még egy esélyt neki. A spenót ugyan már lement a kertben, de fagyasztottam le eleget. Fûszerek is nõnek, mint a dudva. A cukkínit is a piacról hoztam, a kedvenc néninktõl, aki nem szégyelli, ha szépséghibás az áruja, viszont mindig frisset hoz!

A tarkabarka mángold magja is a karácsonyi csomagban volt. Én kértem, naná! Kistesó piszkosul szereti, minden éveben vetek neki, gondoltam, bosszantom egy kicsit a szokatlan színkavalkáddal. Persze, annyira gonosz nem akartam lenni, vetettem mellé hagyományos színűt is. Hála az időjárásnak, lett is egy majd' 15 méteres sor, csaknem 70 centis levelekkel. A sok szép színes szár csábított, hogy felhasználjam, elsőként egy köretet készítettem belőle.

Tavaly nagyban tettem el meggyszörpöt meg hozományaként meggylekvárt is, ami olyan sikert aratott, hogy el is fogyott. Nálunk egy év alatt ritkán fogy el, amit befõzünk, így állandóan dagad a kamra fala, hogy beférjünk.

Ismét a legnagyobb melegben vettünk két rekesz meggyet a kispiacon. Rázott meggy volt, de gyönyörû! Legalább nem kell a szárával is bajlódni. Feleségem 24 üveg meggykompótot alkotott belõle, de azért hagyott nekem is 9 kilót, hogy ismét fõzhessek meggyszörpöt. Ebbõl ugyan nem lesz sok, de lesz ismét lekvár is ...

Többször is, mivel gyerekeinket is elvittük hozzájuk. Mivel eléggé kiesnek a Balatonfüredi fõsodorból, nem árt róluk ismét írni, hátha elmegy még valamelyik olvasónk is hozzájuk. A bisztró kicsit megváltozott. Az italokat különválasztották az ételektõl. Ez ugyan nehézkessé teszi a vendégek életét, viszont nem köti le a pincérek és a grillezõk energiáit. Hasonló célt szolgál a bejáratnál leadható ételrendelés is. Fura ugyan, hogy ott ácsorognak a vendégek az étlapot olvasgatva, mit rendeljenek, viszont a rendelés azonnal befut a megfelelő terminálra a konyhába vagy a grillpultra. A fõhelyre egy monstrum került, aminek hozamát (pulled pork és BBQ marhaszegy) porciózzák ki a grillpultnál. Itt készül a hamburger, a pulled pork szendvics és a marhaszegy, amit a csúcsidőben hárman, később viszont csak Tamás szervíroz. Sokmindent megpróbáltunk, hogy átfogó képet adjak a bisztróról:

Angus hamburger a kicsilyánynak: hagymalekvár ágyon, saját sajtszósszal nyakonöntve grillezett cukkínivel és céklalevéllel megtetõzve, kovászos uborkával és csipsszel (ez utóbbihoz a Keszthelyi Burgonyakutató krumplijaiból termesztenek a saját biofarmjukon).

Igazából salsa verde lenne a becsületes neve, - egészen pontosan tomatillo salsa verde - csak hát én erősen belenyúltam. Az "autentikus" receptek mindegyike tartalmaz koriander levelet, azt meg én nem állhatom. Nem vagyok válogatós, ha éhes vagyok, szinte bármit megeszem, de cilantro-t semmiképpen. Nem sokat gatyáztam, petrezselyem levelet tettem az ételbe.
A karácsonyi csomagban kaptam kétféle tomatillo magot is, Cisneros Grande és Verde fajtákat. Én kértem, egyszerűen kíváncsi voltam rá. A paradicsommal együtt vetettem el március végén, négy-négy szemet mindegyik fajtából. Rohadt gyorsan kikelt, nőtt, mint a gomba, mire eljött a kiültetés ideje, felnyúlott, mint a rosseb. Karó mellé ültettem, kikötöttem, a tavaszi szelek így is kitörték az egyiket. Hónaljból kihajtott persze, kicsit csökevényes lett, mostanában - egy hónap lemaradással - kezd teremni. A nyár eleji aszály nem tett túl jót nekik, de azért kitettek magukért, két hete aztán eljött a szüret ideje. A "lufik" szépen megteltek, a növekedő bogyó lassan szétfeszítette a burkot. Felfelé húzva könnyedén letörtek, le is szedtem mind, ami érett volt. Ott helyben el is majszoltam párat, a burok alatt kicsit ragacsos volt, az íze valamelyest az éretlen szilvára vagy ringlóra emlékeztetett. Aztán jött a fejtörés, mi is legyen belőle. A salsa verde adta magát, aztán kiderült, olyan sok mindent azért nem lehet belőle főzni. Lehet krémlevest mixelni belőle, készülhet vele Tomatillo Mary (Bloody Mary változat), de az esetek többségében salátának készítik. Ha szerepel is egy receptben, a végén kiderül, hogy csak salsa lesz belőle. Tacoba töltik, echillada mellé adják. Van néhány étel, ahol együtt főzik hússal, de ha megnézzük a fűszerezést, az is csak egy salsa, csak főve. A másik bajom az volt, hogy szinte minden receptben összeturmixolták az összetevőket. Ha már saláta, ne püré legyen, hanem harapható, roppanós fogás.
Szóval, belefogtam.

A kertben a múltkori óriási spenóttermés után bennhagyott tövek, amik osztoznak a cukorborsóval (a spenót alacsony, a borsó felmászik) szépen hozott levelet, meg magokat is másodjára. Most már nem kíméltem, és felhúztam a töveket. A vastag szárat és a magkezdeményt a komposztba telepítettem, az ehetõ rész meg bejött velem a konyhába.

Ennyire frissen ritkán kerül a konyhapultra spenót, ezért elkezdtem gondolkodni valami más elkészítési módszeren. Mindig csak kifõzöm, de bármilyen kevés vízben fõzöm, rengeteg íz megy le a csatornába a lével. Most akkor nem fõzöm meg!

A tõkehalat már posztoltam, amikor utána egy hétig nem tudtam a lakást kiszellõztetni. Akkoriban biztonságból lefagyasztottam két szeletet, hátha lesz alkalom valamikor megenni.

Az alkalom adódott: feleségem sulikirándul, szabad a gazda :) Roppan üde zöldbab, meg cukorborsó a kertbõl csábított egy rizottókészítésre, de az igazi lökést egy adag lefagyasztott császárgomba adta! Szedni tilos, de megenni jó :)

Annyit emlegettük már itt a blogon. Múlt pénteken délután rá kellett jönnöm, hogy hiába tüsténkedtem majd' egész délelőtt a konyhában, hétvégére nincs ennivaló. Amit aznap produkáltam, csak három-négy nap múlva lesz fogyasztható. Törtem a buksit, mit is főzhetnék, aztán eszembe jutott.
Szeretem a paradicsomos káposztát, de itthon már nemigen fő, csumiban meg már bő két és fél éve nem eszem. Leszaladtam a boltba, vettem egy jó kilós fej káposztát, és szombaton délelőtt  rövid online kutatást követően megfőztem.

Hozzávalók:
- 1 kg gyalult fejes káposzta
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 5-6 dl házi paradicsomlé
- 1 kávéskanál frissen őrölt köménymag
- olaj
- liszt
- só és cukor ízlés szerint

A vöröshagymát finomra vágtam.

Legyalultam a káposztát. Ehhez az ételhez egy kicsit vastagabbra kell szelni a káposztát, ezért előkotortam a régi, állítható pengéjű reszelőt, és azon reszeltem le.

A káposztát megsóztam (nem le!), és hagytam állni egy keveset. Felöntöttem fél liter vízzel, és feltettem főni.

A köménymagot a mozsárban durvára törtem, és hozzáadtam a káposztához. Igen jó zsenge volt, fedő alatt nagyjából 40 perc alatt megpuhult.

Egy kanálnyi olajból és egy púpozott evőkanálnyi lisztből rántást készítettem. Felöntöttem a paradicsomlével, beletettem egy teáskanálnyi cukrot, és alaposan kikevertem.

A paradicsomos masszát hozzáöntöttem a káposztához, és kiforraltam. Sűrűn kellet kevergetni, mivel igencsak ragaszkodott volna a lábos aljához. Kicsi sót még elbírt, adtam hát neki.

Véletlenül épp volt kéznél egy bő kiló oldalas, egyik végén egy szép húsos császárvéggel, abból lett a feltét. Hagymát szeltem alá, sóval, borssal fűszereztem, és megsütöttem. A pecsenyezsírból egyúttal meg is volt pár napi reggeli, lágy kenyérrel, friss hazai paradicsommal.

Ez igen jó lett. Pont, ahogy az emlékeimben élt, sűrű volt, zamatos, éppen roppanós. Mondjuk, piszkosul felfújt, de a Hegyen ez nem tűnt fel senkinek.

Írhattam volna, hogy Shrimp Scampi with Linguine, de akkor fejbecsaptok ... Pedig ez a pontos neve. Egyre több étteremben találkozom egy nem létezõ rákfélével, amit "scampi"-nak becéznek. Pedig ez az elkészítési módot jelenti, nem a garnélát!

Kedvenc garnélakészítési mód, amit sokszor gyakorlok. Rengeteg fokhagyma, hagyma, csili. Most éppen a Metro áruházban volt akciós a garnélarák 16/20 pcs/lbs azaz 16-20 darab egy pound súlyban (kb .45 kg). Volt persze 30/40-es is, és azt se hagytam ott, mert a nyers garnélának rengeteg felhasználási módja van, én pedig nagyon szeretem!

Az õszibarack rábeszélt minket, hogy gyorsan jöjjünk haza a nyaralásból, mert õt most és azonnal be kell fõzni, különben lepotyog, oszt nézhetjük. Persze a Metro pont útbaesett, így be is vásároltunk (én például kaptam 1 azaz egy darab borjúlábat, ami nekem pont elég, de ...) sok garnélát. Akciós volt a kék kagyló is, de azt csak magamnak nem fõzök ...

Nem tudok jobb nevet adni neki. Emlékszem, Waka nagy lelkesedéssel beszélt egy spirálszeletelõrõl, de a posztra már nem emlékszem - elnézést! Hopp! Megtaláltam!!! Az evõeszközös fiókban botlottam bele egy hasonló eszközbe. Találtam óriás krumplikat is a pincében.

Na, meglepem a feleségem vele. Úgysem sejti, hogy már hazaértem Németországból, így biztos jólesik a váratlan ebéd neki is.

Ódörögdpusztán így hívták a marinált halat. Talán említettem már, milyen különös népek éltek arrafelé, de merre nem? Akkoriban szakmányban gyártottuk kárászból, az egyes anyamedencében valamiért folyton volt egy jó csapat kárász. Zárt csőhálózatból kapták a vizet a keltetőházzal egyetemben, az ördög tudja, hogy a csudába kerültek bele, éppen oda. Nyár elején került sor a medence takarítására. Meghúztuk hálóval a medencét, a pisztrángokat kifogtuk, áttettük egy másik medencébe. A kárászok szépen elslisszoltak a háló alatt, oda más technika kellett. Elzártuk a befolyó vizet, egy szivattyúval kinyomtuk, ami a medencében maradt, aztán a húsz centis vízből már nem volt menekvésük. A csatornában egy ketrecben várták a sorsukat. A nagyja ment rántani a pusztabélieknek, de az aprajából marinált hal lett. A rengeteg halat betonkeverővel pucoltuk, hogy hogyan, azt fedje jótékony homály.
Maga az étel kiváló a maradék rántott ponty vagy egyéb sült hal "hasznosítására", de alapvetően a viszonylag apró, szálkás halak fogyaszthatóbbá tételére szoktuk használni.
Pár hete megszólított S. Egy kis paprika kellet neki, még a tavalyi rettenetből. Ecetes habanero-trinidad scorpion elegy, és az érettebbekből mixelt "Burning hole" krém. Hamar megegyeztünk, cserébe némi keszeget-kárászt kértem, tudván, gyakran horgászik.
Éppen nem buzgott a munkakedve, ki is mentek másnap lógatni, és estére itt volt az alapanyag.
Cirka tucatnyi kárász, és ugyanannyi dévér volt a vödörben. Megtisztítottam, és az aprajából nyolcat félretettem az ételhez, a többi ment a fagyasztóba egy későbbi sült hal alapanyagaként.

Volt ezen a grillen még hátszín is a lányoknak, így nevezhetném az ételt Surf&Turf-nek, de azt bélszínbõl és homárfarokból illik elkészíteni. No de nem ezen múlik a dolog.

Van az egyik négybetûsben egész tisztességes garnélafarok 30/40 darab/pound méretû, amit itthon már királyráknak is neveznek. Ez a rák tisztességesen van fagyasztva, jégburokban van, és eddig még nem futottam bele kiolvadt zacskóba, és a jég árát sem fizettetik ki. A lényeg viszont, hogy ez nyers rák! A garnélaráknak nagyon rövid elkészítési idõ kell, hogy kijöjjön a textúrája (íze nem nagyon van, leginkább a fûszerezéséhez hasonul). Ha már elõre fõzve vesszük, hõkezelni nem szabad - de akkor minek húznám nyársra? Dekorációnak?

Eszem nem tudom, mikor ettem utoljára - talán a Vakvarjúban valamelyik Éttermek Hete akción, vagy Torkos Csütörtökön. Csak az biztos, hogy csatos befõttesüvegben szolgálták fel ...

Bejelentkeztek a fiamék ebédre, gondoltam jó lesz desszertnek a garnéla-kebab után. Feleségem persze erõsködött, hogy 4 liter tejbõl fõzzem, mert csak. Akkor a tejboltba 4 üveggel mentem, meg egy tejszínessel. Vettünk friss tojást is a kispiacon. Két tálcával. Mert az elsõ tálcát elejtettem ...

Ezzel a recepttel megtanultam végre jó habot csinálni - kétféleképpen is!

Leszedtem az első néhány cukkinit, gyorsan főztem is egy nagy lábos tökfőzeléket. Aztán ki kellett találni, mi legyen a többiből. Pár zacskóval legyalulva ment a fagyasztóba, biztosítandó a téli főzelékellátásomat, de így is maradt pár darab. Eszembe jutott András tökspagettije, gondoltam, kicsit csavarok rajta, és lesz egy finom és főleg gyors ebédem (vacsorám).

2010-ben Magyarország legkedveltebb (vagy legismertebb?) levesének szavazták. A neve általában Ujházi tyúkleves, bár Ujházi Ede eredeti receptje Nagy Endre szerint az alábbiként készült:

„Nem sajnálta a fáradságot, költséget, elutazott Debrecenbe, hogy saját találmányú levesének anyagát beszerezze. Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett fõlniök, amíg belemáltak a levesbe és eggyé fõttek a zöldséggel, fõként a legendás jelentõségû zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai és egyéb megkülönböztetõ szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt.”

Hogy mi az igazság a tyúk vs kakas álláspontok között, azt már nem tudjuk eldönteni, de Móricz Zsigmond is a kakasra szavazott. Ede viszont nem tud már nyilatkozni.

Végül is nevezhetném kakaslevesnek is, de a fûszerezése Ujháziéval egyezik. Nagylányom kérte, hogy fõzzek egyet, mikor tavaly itthon járt.

Ha lehet, ne kövezzetek meg érte! Amikor az elsõ új kelkáposztát meglátom a boltban, nem tudok neki ellenállni, és gyorsan hazaviszem.

Otthon azután megkérem a feleségemet, hogy fõzze meg. De most nem így történt, mert itthon se volt, ezért magam álltam neki a megfõzésének.

Vagyis szemetlen. A múltkori körmös csülökpörkölt hozzászólva megemlítettem, hogy én bizony egy fél malacfejet azért még beleküldtem volna a biztonság kedvéért. András némiképp viszolygott a gondolattól, mondván, nem szereti, ha visszanéz az étel. Nekem ugyan úgy rémlett, hogy szem nélkül árulják a fejet, de talán rosszul emlékeztem. Kedden piacnap volt, fel kellett keresnem a gatyaárust, gondoltam, belépek a csarnokba, és szembenézek a valósággal. Kedvenc hentesem Cs hamar elkeserített, mondván, rendelt fejet, de nem hoztak. De talán csütörtökön lesz, csörgessem meg szerdán.
- Szuper, - dohogtam magamban - felütötte a fejét a fejetlenség.
Szerdán hívtam is. Hat csengés után nem vette fel, de pár perc múlva visszahívott.
- Szia! Mit szeretnél?
- Szia! Van fej?
- Van ám!
- Mekkorák?
- Két kiló.
- Malacnak mondjuk elég erős, de jó lesz - gondoltam.
- Hogyér' van? - kérdeztem.
- 295.
- Akkor kell kettő, holnap megyek érte.
- Rendben van.
- Másnap mentem is.
Cs sehol, egy kollégája a pultnál. Köszönök.
- Van két fejem.
Értetlenül néz.
- Malacfej.
- Ja! Megnézem.
A hűtőkamrához ment, egy darabig matatott, majd kijött. Benézett a másikba is, jött előre fülét vakarva.
- Nem találom.
- Pedig Cs azt mondta, megvan - feleltem.
Egy darabig ráncolta a homlokát aztán felragyogott az arca, leguggolt és elkezdett a pult alatt matatni.
- Megvan! - mondta diadalmasan.
- Istenem, mint a pacal nyolcvankettőben. Jövőre mit adnak a pult alól? Csirkefarhátat? - Puffogtam megint csak magamban - mi lesz itt kocsonyaszezonban?
Lemérte, négy kiló a kettő. Vettem még egy heveder oldalast csak úgy, fizettem, köszöntem, és boldogan hazamasíroztam.

Mikor szezon van, mindig túlvásároljuk magunkat, aztán itt a gond, mit lehetne belõle fõzni, de gyorsan, míg friss. Minden esetre szétválogattam, hogy a zsengébb szálakból legyen egy krémleves, de a masszívabbakat tepsiben akartam valahogy elkészíteni. Nem a legjobb ötlet ugyanabból az alapanyagból készíteni a levest és a főfogást is, de nem volt más választásom.

Ezért döntöttem egy markánsabb ízesítésről a főfogásnál.

Ha a spagetti jó bolonyai szósszal, miért ne lenne jó az spárgával is. Az is hosszúkás, csak egy kicsit vastagabb, és nehezebb felcsavarni a villára ...

Ahogy a közszféra többi intézménye, úgy a Magyar Honvédség is egy végeláthatatlan papírtengeren úszik. Elkészült egy kazallal nekem is, pecsételve, aláírva - ahogy kell -, felnyaláboltam, és elindultam vele  P Osztályra. B vehemensen püfölte a gépet, mikor a jobbjával az egérhez nyúlt, a ballal belkotort egy zacskóba, és bekapott egyet a benne lévő bigyóból.
- Szia, meghoztad? - köszön, - Kérsz egyet?
- Mi az? - kérdezem.
- Bék rolsz.
- Persze.
- Finom - mondom, - de mi van benne? Adsza csak a zacskót. Mononátrium-glutamát, dinátrium-5-ribonukleotid, dinátrium foszfát - olvasom.
- Az nem jó, ugye? - kérdi.
- Hát, annyira nem - felelem.
- De annyira finom.
- No, majd én készítek valami egészségeset - ígértem.
Elkértem a zacskókat - merthogy volt többféle -, hazahoztam, és elkezdtem spekulálni. A fűszerezés elég érdekes volt, nem is mertem egyfélét alapul venni, az összetevők egy részét képtelen lettem volna itthon reprodukálni. Elég csak a szárított olajbogyót a céklaléport, a tejsavóport, a szilárd írót vagy a sajtport említeni. Végigolvastam a cetliket, nagyjából eldöntöttem, hogy mire képes a konyhám, aztán nekiduráltam magam.

Az õszibarack befõzõs poszt a legsikeresebbek közé tartozik a blogon - több mint 11.000 oldalletöltést ért már meg. Itt az ideje a sárgabarack eltevésének is!

Természetesen a legmelegebb napot választottam a nyáron, hogy kifussak a piacra (Fény u.), és vegyek két rekesz barackot, mert elõzõ nap feleségem hozott egy kilót, ami csodálatos volt. Már lekvár, de teljesen egészséges. Fogalmam sincs honnan hozta az "õstermelõ", mert az egész piacon még csak cseresznye nagyságú barackokat lehetett kapni. Neki sem volt több, csak két rekesznyi. Mivel mind elhoztam, még 20% kedvezményt is kaptam. Nyögtem rendesen a súly alatt, míg lecipeltem az alagsorba a kocsihoz, de délre már haza is értem vele. Feleségem kérte, hogy hagyjak neki valamennyit, mert õ cukor nélkül akarja befõzni ...

Bár A fickó szerint még nincs igazi szabadföldi paprika, nekem azért csak sikerült szednem a veteményesemben egy rendes lecsóra valót. Már igazán ideje volt, hogy beérjen, annyira szerettünk volna lecsót enni.

A lecsófõzés hírére hagyma olvasónk is beindult, és megcsinálta a világ legkirályabb lecsóját a feleségével. Képet ugyan nem küldött, de hiszünk neki. Az enyém nem biztos, hogy olyan jó, de nekünk megfelelt. Ahogy PO mondaná, indulhat a kocsmai verekedés, ki hogy készíti a lecsót. Én így:

Hétvégén ismét megvolt az évi rendes találkozó Tatán. Pénteken délben indultam, nem is főztem hétvégére, minek aszalódjon a frigóban. Vasárnap hazaérve vakartam is a fülem, ugyan mi a csudát egyek. Elég húzós volt az esemény, nem sok kedvem volt főzni, inkább az ágy felé kacsingattam. Tartottam egy gyors terepszemlét a hűtőben, mit lehetne enni. Volt egy fél szál madárlátta füstölt kolbász, egy darabka húsos szalonna a múltkori palacsintából, két pár virsli a fagyasztóban, ami már ki tudja, mióta árválkodott ott, na meg néhány kovászos uborka a kisvödörben. A spájzban egy paradicsomos halat találtam. Pékáru szerencsére volt, csütörtökön este vettem akciós sajtos kiflit, és lefagyasztottam. Igen rövid hezitálás után kiolvasztottam pár kiflit, felpattintottam a halat, megtömtem a bendőt és aludtam estig.
Hétfőn még szabadságon voltam, be kellett pótolni a kiesett hétvégét. Kimentem a hegyre, és megkapáltam a paszulyt. A száraz, köves földön szinte szikrát hányt a kapa. Utána ledobtam a szivattyút a ciszternába, és alaposan beöntöztem a földet. Idén is kibújt pár árva krumpli, ahol nem volt nagyon láb alatt, meghagytam. Ahogy elnéztem, ki is találtam, paprikás krumplit fogok főzni újkrumpliból. Felböködtem az összeset, lett bő két kiló, pedig némelyik bokor alatt csak egy-két szem volt, ebből is látszik, milyen trehány munkát végeztem tavaly ősszel. Ahogy a hagyma közt szedtem, kifordult abból is pár, gondoltam, jó lesz a főzéshez, bár olyan nyeszlettek voltak, újhagymának is alig mentek el.
Tudom, paprikás krumpli csak öreg krumpliból, de szegény ember azzal főz, ami van neki.