Vendégposzt MadMary "slow cooker"-jéből

Már régóta fontolgattuk egy „slow cooker” vásárlását, mégis csak pár napja szántam rá magam a cselekvésre – a végső döntésben pedig sokat segített kedves és tapasztalt kocsmatársaim egybehangzó lelkesedése e különleges főzőeszköz iránt. Kisebb űrtartalmú (3,5 literes) gépet választottam, mivel alapból kétszemélyes a háztartásunk, s egyébként sem vagyunk nagyétkűek.

No de mivel avassuk fel legújabb szerzeményünket? Mivel eddig én csak olvastam róla, életem hollandusa viszont tapasztalt használója a lassúfőző-edénynek, adta magát a döntés: ő készíti el benne az első étket. Klasszikus recept mellett határozott, amit a hagyomány szerint télen fogyasztanak a legtöbb holland háztartásban – nem éppen ideális táplálék egy forró júliusi napon, de szeretem annyira az embert (no meg a „hachée”-t), hogy nem tiltakoztam az ötlet ellen. :-)

A „hachée” franciául „feldarabolt”-at jelent, és – nevéhez illően – darabokra vágott hagymából, valamint húsból áll a

lényege.

Úgy esett a múltkoriban, hogy igencsak megkívántam egy kis kecskehúst. Legott fel is hívtam Szakit a kecskeneppert. Megígérte, utánanéz. Másnap hívott, hogy péntekre már hozza is. Aztán csúszott egy hetet a dolog, mert fellépése volt. Határozott. Következő pénteken elment a húsért. A kutyakozmetikába. Mivel a tenyésztő egyébként ott dolgozott. A húsos hűtő a "kezelőben" volt. Jött kifelé a két szatyor hússal (elég átlátszó két szatyor volt), és körbenézett. Az ügyfelek fele feltartott orral szimatolt a táskák irányába, a többi meg a székek alól pislogott rémülten. A gazdák pedig kistányérnyi szemekkel bámulták a jelenést.
Szaki megállt az ajtóban, végignézett a megrökönyödött népeken, odabökte - Viszem haza a Buksit. - aztán nyalkán kimasírozott. Beült a kocsiba, mikor nagy nehezen sikerült úrrá lennie a röhögőgörcsön, megcsörgetett. Másnap reggelben állapodtunk meg, mivel éppen a kertben öntöztem a gigámat a szomszéddal egyetemben.
Szombaton nyolc felé felhívtam, már ébren volt, átcaplattam. Két csomag volt, a kisebbiket választottam. Egy egész comb volt benne, a nyak egy jókora darab gerinccel és egy kis darab hasalja. 2,5 kiló, 3000 forintot fizettem érte. Pár szál szőr imitt-amott látszott, megmostam hát alaposan, majd leszárogattam. A combról a nagyja húst lefaragtam egy másik fogáshoz, a csontokat kettécsaptam. A nyakkal már nem boldogultam ilyen könnyen, de egy kalapács és egy rossz kés segítségével végül megoldottam az aprítást.
Főztem egy jó pörköltet, hozzá vajas galuskát (ennek a receptjét Andrástól csórtam), fokhagymás-tejfölös uborkasalátát (ez utóbbit az epém annyira nem értékelte).

Kis ügyességgel egy óra alatt is elkészül, ha van hozzá minden és nem kell vásárolni menni ...

Találtam gyorsan hozzávalókat, meg nagyon ráéheztem.

Az alapötlet cannellonira szólt, de csak ezt a rigatonit találtam idehaza. A cannelloni sokkal nagyobb átmérõjû, nyilván könnyebb lenne tölteni, cserébe a rigatoni recés, több szószt felvesz.

Épp beérett a spenót, ami engem mindig arra biztat, hogy ordával vagy rikottával keverjem, és csináljak valamilyen raviolit belõle. Most viszont elhatároztam, hogy megtöltöm vele magát a száraztésztát, aztán meglátjuk mi sül ki belõle.

Egy kis mirelit borsót is hozzáadva egy remek zöldborsólevest kapunk, amit nálunk a gyerekek egyszerűen "tavaszi zöldborsós-sárgarépes melegvíznek" hívtak.

Annyira gyorsan elfogyott, hogy még tányérkép se lett róla!

Megint babot főztem. A koncepció a szokásos volt: relatíve kevés nettó munkával kiadós, és bőséges ételt készíteni. Az, hogy netán még finom is, ugyancsak nem utolsó szempont volt. Készült már firenzei- és bostoni bab, babgulyás, a bablevesek számtalan változata. Most a magyaros vonalra mentem rá. Minden adott volt hozzá. Szárazbab volt dögivel, akadt még egy arasznyi a télen újított príma füstölt kolbászból. A kamra roskadozik a tavalyi paradicsomlétől (nem az ivólétől, mert az csont nélkül elfogyott december elejére). Hagymáért sem kellett a boltba szaladni, és ezzel tulajdonképpen majdnem minden hozzávalót el is soroltam.

Hamár így benne vagyunk a kegyérsütésben...

Az elõbbi rozskovászos fehérkenyérhez képest csak a rozskovász mennyisége nõtt meg (olyannyira, hogy ki is futott az üvegbõl, ahol lakik.

Kénytelen voltam ismét sütni, mert megint elfogyott a bolti kenyerem ...

Igazából nem lett túl fehér, hisz a kovászom teljeskiõrlésû rozzsal készül, de megkívántam egy olyan igazi kenyeret.

Jön a fiam füvet nyírni, kell valami kalória neki is, hamár sütemény nem készült, az obligát húslevesben meg igencsak kevés van.

Amióta nincs kutyánk, állandóan fáj a szívünk a csontok miatt, ezért most eltökélt szándékom volt valahogy felhasználni a tegnapi 6 csirkecomb csontjait.

Mivel mára nem maradt a húsból, gyorsan főztem kis cvekkedlit is ebédre.

A hangsúly a krumplin van, mert az extra ropogós lett - ráadásul még mutatós is.

Az étel apropója a karantén alatti csirkecomb vásárlás volt, ami egy kicsit sokra sikerült ...

Tavaly rekord mennyiségű vöröshagyma termett. Nemcsak darabra lett sok, mivel stuttgarti fajta volt, bitang nagyra meg is nőttek. Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy fehér hagymából is ültettem egy sort, és az is alig maradt el a vöröshagymától. Az erkélyen tároltam, máshol nem tudnám. Fogyott-fogyogatott, használtam nyakló nélkül, adtam is belőle boldog boldogtalannak, de még mindig rengeteg volt. Aztán kitört a tavasz, a hagymák megérezték a jó időt, és szépen kizöldelltek.

Tanultam az esetből, idén addig hajtottam, míg sikerült beszerezni makói dughagymát. Vettem még valamennyit Sturont, ami a makóiból lett nemesítve, állítólag hasonló beltartalmi értékekkel bír, de jobban bírja a téli tárolást. Jövőre talán már nem fulladok bele a hagymába.
Ezzel persze a csak a probléma egy része oldódott meg, még mindig ott volt az erkélyen tíz kiló harsányan zöldellő hagyma. Ebből lett egy magyaros hagymalevest. Volt már itt a blogon hagymaleves, francia-amerikai, amerikai-francia, de magyaros még nem. Most ennek is eljött az ideje.

Nagyon sokszor próbálkoztam vele, de valahogy eddig nem igazán sikerült. Tán, mert nem álltam mellette, hogy állandóan sasoljam, meg kevergessem.

Az úgy történt, hogy volt két kacsacomb a hűtőben, viszont elfogyott a kacsazsír idehaza, de az meg nem lehet nálunk. Ki is mentem a madarasba, ahol kaptam szép bőrös hájakat, nomeg egy nagy tálca kacsaaprólékot.

Virágzik a bodza és a feleségem felfedezett csomó méretes bodzabokrot a környéken. A koronának köszönhetően gépjárműforgalom semmi, így a benzingőz se szennyezte meg a virágot.

Ami a többi növénynek nem használt, a bodzát megvédte a tetvektől: az iszonyatos aszály, ami nálunk az elmúlt 3 hónapban tarolt (a pénztárcánkban is, mert locsolni kellett megállás nélkül).

A sokak által átkozott új-zélandi fajtát szoktam termeszteni. Ősszel, ásás után elvetem két sorban oda, ahol a következő évben a paradicsomot és paprikát tervezem ültetni. Mire a fagyosszentek elmúlnak, a spenót is beérik, fel lehet kapálni a helyét és mehetnek ki a palánták.
Most is így volt, de sajnos elég gyenge eredménnyel. Míg tavaly annyi lett, hogy nem győztem osztogatni a kollégák között, idén csak mutatóban akadt pár tő. Az a kevés is elég nyeszlett lett, hiába öntöztem szorgalmasan, ráadásul a tetvek is igen hamar megtalálták őket. Leszedegettem, kábé 25 deka lett az egész. Na ebből olyan nagy lakomát nem lehetett csapni, fel kellett szaporítani valamivel. Az egyik közösségi oldalon osztotta meg valaki a spenótos nokedlit. Elolvastam és egészen jó ötletnek tűnt.
Egy életem, egy halálom, belevágtam. Jól tettem.

Néhány hete ápolgatom már a kovászomat: hátha nem lesz a megszokott kenyerem (amit reggel 9-ig kéne megvennem, mert akkorra elfogy, a korom miatt viszont akkor nem vásárolhatok). Egy félkilós rozsos kenyeret 8 napig eszem, és most sikerült úgy elfogyasztanom, hogy hétvége jött és hirtelen nem találtam valaki fiatalt, aki reggel hajlandó felkelni nekem egy kenyérért.

Elővettem hát a pihenő kovászt, és kiadósan megetettem. Nekem a rozslisztes kovász vált be igazán, az kellemesen savanykás és szépen felfut.

Megirigyeltem Waka göngyölt húsát, és valami hasonlóra vállalkoztam. A helyzetem annyiból nehezítve volt, hogy a kicsilyány mostanság csak csirkemellet tud enni. Nem mintha azt nem lehetne feltekerni, csakhát az íze az eléggé semmilyen.

Persze mindenen lehet segíteni, ahogy ezen is. Kicsit csodálkoztam, hogy Waka göngyölt húsa nem volt megtöltve semmivel, dehát egy jó lapocka azért még magában is ízes ...

Nekem átlag évente elfogy bő egy kilónyi ghí, amit akkor pótolok, ha éppen akciós valahol valami jobb minőségű vaj. Posztoltam is már vagy 8 éve, de egy újszülöttnek ...

Bár már teszteltem, hogy a hiperek sajátmárkás vajai is jók így megtisztítva. Most éppen egy négybetűs akciózott vajat 1800 Ft/kg árra, ami még a karanténban is olcsó!

Kénytelenek voltunk elmenni a madarasba a karantén ellenére is, mert kinyúlt a mikrónk. 10-re már oda is értünk, van két óránk! Alig volt ember a boltban, mi is maszkban meg kesztyűben nézegettük a mikrosütőket. Szerencsére kaptam az eladótól mérőszalagot, mert azt elfelejtettem vinni.

A kiválasztott darab mérete az összes online adattól eltérően pont megegyezett a miénkkel. Figyelem: a méret, amit megadnak a csomagoló doboz mérete, és semmi köze a géphez! Ment is a kosárba izibe. Node a poszt levesről szól, nem az online kereskedés hibáiról ...

Hamár ott jártunk, nem tudtam megállni a hús részleg feltérképezését, és persze mindjárt lőttem egy szép nagy tálca kacsaaprólékot. Ráadásnak volt velőscsont is, meg két szép sertés lapocka és két csomag bőrös kacsaháj. Köröm viszont egy szál se, pedig ennék már körömpörköltet ...

Rossz híreket hoztunk ó nagy batyukám.
Megint a batyuval kísérleteztem. Igaz, elsőként gombócnak indult, aztán menet közben módosítani kellet a koncepción.
Ismét a töltelékkel variáltam. A darált hús sem volt rossz, de kicsit fujtós lett, valami szaftosabbra vágytam. A közelmúltban potom pénzért kínálták a városszéli ötbetűsben a csirkeszárnyat. Megmostam, megtisztogattam, a tövét és a közepét valamit a végeket külön-külön csomagokban lefagyasztottam. Ebből került most elő egy kilónyi, no meg a végek. Ez utóbbiból egy alaplevet terveztem főzni, amely a fagyasztóban várná a sorát, valami jóféle fogást gazdagítva. Ez sem éppen így lett. No, de vágjunk bele.

Attól még, hogy gyerekkorunkban ez az étel úgy megkötött a tányérban - mire a menzán kihozták - mint a jó beton, az íze továbbra is a nyelvemen van.

Húsvéti sonka után éppen esedékes, mert akkor a legjobb, ha füstölt lé van benne bőven.

Kértem a kicsilyányt, hogy vegyen egy adag akciós csontot - tudnék belőle alaplevet készíteni. Eredetileg húsos csont néven árulták.

Amikor meghozta, rögtön láttam, hogy ebből valami más is lesz, mert bőven volt rajta hús - több, mint a csont. Így azután poszt is lett belőle ...

Boldog Anyák Napját kívánunk!

Nem kötelező húsvétra megtölteni, jó az bármely más alkalomra is! Emlékeztek a jó öreg kaszinótojásra? Na ez majdnem ugyanaz, kivéve, hogy nincs rajta zselatinos tartár, meg franciasalátát sem tettem mellé.

Cserébe viszont a tavasz ízeivel frissítettem a sonka mellé. Az angol név eléggé megtévesztő: deviled eggs. Ha szó szerint fordítjuk, ördögi tojás, de az nem passzol. Van a "deviled" szónak egy másik jelentése is: "fűszeresen készítve/főzve". No ez sokkal jobban passzol a kaszinótojáshoz :)

Nem burgundi marha, bœuf bourguignon meg pláne nem. Egyrészt, mert rögvest megjelenik valami avatott szakértő, és leszedi rólam a keresztvizet, másrészt, mert tényleg nem az. Imitt-amott tán hajaz rá, bevallom, az is ihlette, de nem ez volt a fő mozgatórugó, hanem a köret.
Valami főzős műsorban láttam az ételt, ami azért már közel járt a tradicionálishoz, marhafarokból főtt, öntöttvas edényben, jóféle burgundival, konyakkal, gyöngyhagymával, ahogy illik. Köretként egy püré készült mellé krumpliból, paszternákból, zellergumóból és kerekrépából. Ez volt az, ami megragadta a fantáziámat. Kerekrépa ugyan nem volt itthon így tavasszal, de a többit még meg tudtam oldani.
A húst úgy terveztem készíteni, ahogy a gulyást készíthették hajdan a fogásról elnevezett marhapásztorok. Itt most gyorsan elébe megyek a kérdéseknek: nem a derék bécsi vendéglősök által kitalált gulyáslevesre gondolok. A gulyás az én értelmezésem szerint a télen-nyáron pusztában élő emberek étke volt. Nemigen értek rá bajlódni a konyhai fogásokkal, belehánytak minden hozzávalót a bográcsba, tüzet raktak alá ganénbúl, aztán megfőtt egyszer csak. Ez az egyik amiben különbözik a pörkölttől. És a hús, ha került is bele, nem a megélhetést jelentő (és többnyire nem is az ő tulajdonukat képező) marhából származott, hanem abból, ami éppen akadt. Tudom, ez a nézetem komoly vitákat fog generálni, de biztosan jót tesz a blog látogatottságának. Azért kérem, ha valaki arrafelé járt 150 éve, és van autentikus leírása az eredeti gulyásról, okvetlen ossza meg velem és a nagyközönséggel. Azt természetesen egy szóval sem állítom, hogy ez egy gulyás, csak a módszer próbál valamelyest hasonlítani annak elkészítéséhez.
Annyi engedményt azért tettem, hogy a húst lepirítottam, mert az valahogy szükségesnek tűnt, de onnantól már az időre és a tűzhelyre bíztam a dolgot.

Ami remek köret annak is, aki cukros, mert nagyon alacsony a glikémiás indexe. Az íze meg pont olyan, mint bármely más úttörőgombócnak.

Most - karanténidőkben - a csodahüttő lát el minket alapanyagokkal. Egy nagyobb lapockát leltem benne, ami jó alapanyag a tokányhoz, a kamrában meg felfedeztem a durum tarhonyát.