Megint babot főztem. A koncepció a szokásos volt: relatíve kevés nettó munkával kiadós, és bőséges ételt készíteni. Az, hogy netán még finom is, ugyancsak nem utolsó szempont volt. Készült már firenzei- és bostoni bab, babgulyás, a bablevesek számtalan változata. Most a magyaros vonalra mentem rá. Minden adott volt hozzá. Szárazbab volt dögivel, akadt még egy arasznyi a télen újított príma füstölt kolbászból. A kamra roskadozik a tavalyi paradicsomlétől (nem az ivólétől, mert az csont nélkül elfogyott december elejére). Hagymáért sem kellett a boltba szaladni, és ezzel tulajdonképpen majdnem minden hozzávalót el is soroltam.
Azért a biztonság kedvéért a hozzávalók:
- 60 dkg száraz tarkabab
- 15 dkg füstölt kolbász
- 1 nagy fej vöröshagyma
- 1,25 l házi paradicsomlé
- só
A babot éjszakára beáztattam, majd sós, enyhén szódabikarbónás vízben puhára főztem.
Míg a bab főtt, felkarikáztam a kolbászt és laskára vágtam a hagymát, no meg beraktam egy mosást.
A kerámia káposztás fazék aljára tettem a megfőtt bab felét.
Erre jött a hagyma és a kolbász.
Tetejére a maradék bab és egy liter paradicsomlé.
Lefedve hármas fokozaton betettem a sütőbe. Aztán nekiálltam takarítani. Egy óra múlva megnéztem a babot. A paradicsomlé nagyját felszívta, azért ráöntöttem még egy negyed litert, és visszatettem a sütőbe.
Újabb egy óra múlva megint ránéztem. Jól nézett ki. Kicsit sótlan volt, sóztam hát rajta egyet.
A harmadik óra végén késznek ítéltem.
Magvas kenyérrel és házi csilikrémmel ettem.
Pontosan olyan lett, amilyet szerettem volna. Laktató, finom, és három nap múlva is volt még belőle. Munka alig volt vele, a holtidőben egy rakás dolgot el tudtam végezni.