Blogkocsma

Hétfőn kimentem a Hegyre. Igencsak elhanyagoltam mostanában ezt a birtokot a másik két kert rovására. A borsóháló még fenn volt, nem is beszélve a tengernagy gazról. Mondjuk, gaz az volt máshol is. Nekigyürkőztem hát és tizenegyig éppen végeztem a penzummal. Éppenséggel ideje volt, mert a hátamon már kezdett szűk lenni a bőrke. Közben pocak is bejelentkezett, bár aszalt szilvással nem tudtam neki szolgálni, de két szalcsis szenya még lapult a hátizsákban. Leültem a diófa árnyékába és elmajszoltam a szendvicseket. Ahogy ott ültem, a ciszterna mögül furcsa motoszkálást hallottam. Odamentem és két sünt láttam, amint a tavalyi babkarók között hancúroztak. Nem voltak már kicsik, olyan süldőformák inkább. Sünsüldő. Nyúltam is legott a telefonért, gondoltam, lövök pár cuki képet a fészbúkra.

Nos, ezt a kérdést végül nem sikerült eldönteni. Az úgy kezdődött, hogy a feleségem beállított egy bő kilónyi sertés fehércsonttal a kutyának, mert az szép húsos volt, arra meg nem emlékezett, hogy két kiló marhacsont les a mélyhűtőben ...

Ahogy ez nálunk lenni szokott, menet közben jött az ötlete, hogy van még fél kiló kacsazúza is az ő fagyasztójában - főzném már azt is a levesbe. Ettől a ponttól persze a címbeli kérdés elvesztette lényegét, pedig annyira örültem, hogy jó címet találtam a posztnak ...

Hajdan a Magyar Néphadsereg egyik legkedveltebb fogása volt a - főképpen vacsorára főzött - sonkás kocka. No nem azok kedvence volt, akik ették, hanem azoké, akik főzték.
Elkészítése alig igényelt nagykonyhai tapasztalatot. A szakács megnézte az aznapi vacsoralétszámot és kalkulált.
- Aszongya, 150 fő. Elosztom a cuccot hat tepsiben, egy tepsit 30 kockára felvágok, az 180 adag. Elég lesz, jut repeta a haveroknak és a potyázóknak is.
Ráhagyták tehát az egész konyhát a két kopasz szakácsra, az öregek meg elmentek az öltözőbe inni és/vagy aludni. Ebben a sorrendben.
A sonkás kocka afféle csusza-klón, de kicsit feldobva egészen jó étel lehet. Nem gatyáztam, sütöttem egy tepsivel, és nem is csalódtam, szinte visszarepültem a 90's évek elejére.

Eléggé ijesztőnek hangzik, de valójában egyszerű és nagyszerű eledel! Pizzaszeletvágó említette egy kommentjében, amikor irígykedve olvastam a rengeteg gombaételéről.

Persze virsli nem volt, meg gombáról társalogtunk, így eszembe jutott, hogy vettem egy kis adag sárga laskagombát - azt ki kell próbálni, milyen!

Kumari olvasónk, aki néha Nilüfer  kommentelt egy érdekes túrós receptet, amit muszáj volt megsütnöm, mert tetszett!

Elõfordul, hogy hirtelen felindulásból kelttésztát készítek - ez valamiért gyerekkorom óra bennem van. Akkoriban anyám nem tudott sütni (késõbb se tanulta meg :), még apám se sütött, nekem kellett buktát, kuglófot meg egyéb kelttészta finomságokat készíteni legalább vasárnapra. Késõbb apám beletanult: tán a legjobb liszt nélküli Sacher tortát készítette!

Ilyet sem főztem még, de ez cseppet sem vette el a kedvem. Megkívántam valami édességet, jó ötletnek tűnt elkészíteni. Átnyálaztam a fellelhető recepteket, kimazsoláztam, ami tetszett, aztán belevágtam. Az eleve nem volt szimpatikus, hogy néhányan először vízben főzik meg a rizs, és utána adják hozzá a tejet és a többi hozzávalót. Én csak tejet használtam, és azt hiszem, jól döntöttem.
Akár csak a rizottót, ezt a fogást is kerek szemű rizsből célszerű készíteni. Vagy amilyen éppen akad.

Lassan már egy éve is megvan, hogy utoljára ezt sütöttem. Most viszont elcsábultam a kispiacon a fóti hentes tepertőjére. Persze kis adagot vettem csak, meg eszegettem is belőle, így kishíján elmaradt a pogácsa.

Mivel mégis poszt lett belőle, bevallom, hogy a hiányzó töpörtyűt a madarasban vettem meg (meg az élesztőt is, mert nem volt itthon). Messze nem volt annyira ízes, mint a fóti hentesé, de őt csak kéthetente látom...

Már több, mint fél éve nem posztoltam körömpörköltet (pedig emlékszem, hogy főztem legalább egyszer :), ezért itt az ideje egy újabb receptnek. Eltérés, hogy a krumplit is belefőztem, amitől remek íze lett!

Az alapanyagot feleségem vette, még amikor gipszben tengettem napjaimat, de akkortájt nem nagyon fértem be a konyhába, állnom meg nem volt szabad - befagyasztottam hát a csodahüttőbe. Igencsak ráéheztem már, meg járni is tudok, elővarázsoltam hát. Ez két adag volt, az egyik csak körömpörkölt alap, a másik viszont csülkös! Így pont jó, mert egy kis extra hús is jut bele :)

Érik már az amerikai cukorborsó (Sugar Snap Pea) a kertben, amely egyik jellegzetessége, hogy héjastól megehetõ. Társa, a Snow Pea, nem nevel borsószemeket, annak csak a hüvelyét fogyasztják (általában nyersen, salátában). Érdekessége még, hogy nagyon édes! NAGYON!

Természetesen lehetõleg friss zöldségekkel azonnal levest kell készítenem, mikor az elsõ 35 deka (45 borsóhüvely) megérik.

Azok a kiadós esők, melyeknek - legalább is szerintem - itt kellett volna leesni, kikerülték a várost. Akár délről, akár északnyugatról jött, meglátva a Húszemeletest, éles kanyart vett, és máshol áztatta a földeket. Pápán például négyszer is volt idén kiadós eső. Köszönhető ez a bakonyi szélnek, amely nagyjából a 8-as út vonalában húzódó, észak-nyugati irányú "szélcsatornában" jön létre. Ehhez még hozzájárul a várost övező fennsík, ahol nyáron felfelé szálló légáramlatok alakulnak ki, valósággal eltolva az érkező frontokat.
Szóval Pápán volt csapadék bőven. Vi onnan jár be minden nap. Férje szenvedélyes és értő (még tanfolyamot is végzett) gombász, ráadásul nyugdíjas, tehát piszkosul rá is ér. Szóval együtt van minden feltétel, hogy dúskáljanak a gombában. Vi pénteken egy szatyrot nyomott a kezembe. Kis üvegekben szárított és őrölt trombitagomba és vargánya, és egy kis zacskó friss rókagomba volt benne!

Éppen kapóra jött. Rizses csirkemájat akartam hétvégére főzni, de a sárgarépás-borsós változathoz nem volt kedvem. Mindenesetre valami kellett bele a máj mellé, és a rókagomba megfelelőnek tűnt erre a célra.
A rizses csirkemáj már jó ideje tervben volt, egészen pontosan a szalontüdő óta. A hozzávalók megfőzése után lett egy fazék abálólevem. Gazdag, fűszeres, sötét színű leves volt, sajnáltam volna kiönteni. Mikor leülepedett, másfél litert lefejtettem belőle és lefagyasztottam. Ezt szolgált aztán az étel felöntésére.

Itthon ebédelt a kicsilyány, ki kell tennem magamért! Találtam a csodahüttőben egy érlelt szép bélszíndarabot, amit rendkívüli alkalmakra tartogattam. Ez biztos jó lesz - szereti a lyány a marhahúst.

A feleségem az átsült húsokat szereti ... A kicsilyány jó keményre átsütve :((( Anyja lánya! Mit tehetnék, megsütöm nekik well done.

Szerencsésebb blogtársaim már erdei gombával készítenek finomságokat. Nekünk, pestieknek, csak csiperke jut. Nem panaszkodom, feleségem (aki gyűlöli a gombát - is) most is megörvendeztetett egy doboznyi barna csiperkével. Annak már majdnem gombaíze van :)

Pizzaszeletvágó olvasónk emlitette szerencsés gombaraguját csirkés újkrumplival. A csirke nekem nembejön, meg a ragut is kicsit másképp készítem (nálam a tejszín gyakran használt alapanyag a főzéshez), de mindenképpen ő inspirálta ezt az étket.

Ha azt mondom, MSE nem rajong a túróval töltött zsemléért, egészen finoman fogalmazok. Katonai pályám egy hosszú korszakában konyhaügyeletes szolgálatot adtam, havonta akár hármat is. Nem rajongtam érte. Veszekedni a hőzöngő sorkatonákkal, a lusta sor-szakácsokkal, folyton lesni, hogy mit lopnak el a polgáriak, kajtatni a csellósokat, akik egyből ellógtak, ha az ember nem volt a seggükben. Az élelmiszer-rajtárban minden alkalommal megpróbáltak átverni, és ha észrevettem a suskust, csak a vállukat vonogatták. Estére csatakosra ázott a bakancsom, a hagymaszagú ruha rám izzadt, én meg hullafáradt voltam az egész napos nyüzsgéstől. A péntek volt a csúcs. Három napra való alapanyagot kellett vételezni, naponként rendszerezni, szétpakolni. A parancsnokságon szolgáló csajok kisírták maguknak, hogy máskor legyenek szolgálatban, nekünk jutott a péntek, meg a hétvége.
Egy alkalommal sikerült péntek helyett szombatra beférkőznöm. Pénteken MSE volt szolgálatban, ebédre pedig töltött zsemlét készítettek. Ahogy kisült, meg is evett egyet (szerinte), majd kisvártatva rosszul is lett. Az okosok kitalálták, ha már másnap én leszek szolgálatban, akár le is válthatom. Az ebéd kellős közepén vettem át a kuplerájt, aztán mehettem vételezni, pakolni, szortírozni. Annyi előnye volt, hogy szombat reggel nem kellett magamtól átvenni az alapanyagokat.
Azóta gyakran húzzuk MSE-t, hogy azt a hatodik zsemlét talán mégsem kellett volna már megenni, és ha az van a csumiban ebédre, minden alkalommal szólunk neki.

A madarasban futottam bele csodás marhanyakba, szokásos marhanyak áron. Ez is azon húsok közé tartozik, amit az átlag madaras vevő nem vesz meg, hogy "hú milyen zsíros"!!! Én viszont rögtön láttam, hogy ez biz Wagyu marhából van, megvettem hát mind a hármat, amit a pulton találtam.

A kicsilyány még itt van (szedi a cseresznyét az ominózus cseresznyefáról - létráról), a fiam is jön mindjárt haza. Úgy gondoltam, hogy ez a hús remek lesz tárcsán megsütve. A fiúknak medium rare, a lányoknak well done módra.

A kispiacon akadtunk rá egy szokatlan színű spárgára. A termelő szerint ez egy új telepítésük, íze lágyabb, mint a zöldspárgáé, viszont sokkal nagyobb sípokat hoz, ergo gazdaságosabb számukra. Mivel árban azonos a többivel, vettem hát egy fél kilót próbára. A hűtőben sasolt bő kilónyi vastag fehérspárga, amit a Fény utcai piacon így szezon vége felé nagyon kedvezményesen lehet kapni. Jó alkalom a kettőt összehasonlítani!

A fenti kép egy másik poszthoz tartozik, de akkor hasonlítottuk össze a két spárgafajtát. Lett volna még egy adag zöldspárga is, de az elgyalogolt a hűtőben ...

Nem, nem a hazai csúcsgasztronómia zászlóshajójáról, a second hand food koronázatlan királyáról, a hortobágyi húsos palacsintáról lesz szó. Más. Azt nem mondom, hogy bolognai, mert a feldühödött bennszülöttek már rohannak is a csűrbe elővenni a lezsírozott luparát, hogy elégtételt vegyenek a gyalázat miatt. No meg aztán utána sem olvastam rendesen, így utólag kiderült, hogy eleve rosszul álltam neki. Maradjunk abban, hogy afféle bolognai ihletésű ételt főztem.
Eredetileg cannelloni tésztával terveztem készíteni, de a múltkori zöld palacsinta adott egy ötletet. A kuih dadar a maga nemében fiaskó volt, de a palacsinta hajtogatásának módja megtetszett. Ahogy a kertben matattam, formát is öltött a fejemben, hogyan készítsem el.
Talán zenét kellene hallgatnom gyomlálás közben, akkor jobb ötleteim születnének.

Az úgy volt, hogy palántát akartam venni a kispiacon, de nem volt. Ott volt viszont a fóti hentes füstölt áruja, amelyek között egy aranyos kis csülök csücsült. Decemberben már posztoltam a sokadik bablevest, de ez a csülök akkor is hazajön velem, nincs vita!

Már több éve veszünk tőlük sonkát, csülköt, tepertőt, de még soha nem csalódtunk! Rendesen pácolt, aromás, és hagyományosan füstölik a húsokat.

Rendszeresen szerepel ez a fogás nálunk a csumiban, bár másképp készítik, mint az általam fellelt receptek írják. De mit is várjak ott, ahogy fagyasztott zöldborsót és konzerv gombát tesznek egy ételbe, mit aztán brassóiként tálalnak. Tulajdonképpen ez is majdnem olyan, csak egészen más. Szokás szerint mentem a saját fejem után, úgy készítettem, ahogy érzésem szerint kell. A krumpli épp kisül, mire a hús megpuhul.
Mindenesetre egyszerűen és főleg gyorsan elkészíthető, bőséges étel, ami így a kerti munka dandárjában nem egy utolsó dolog.

Továbbra is dúl a konyhámban a spenót! Most éppen ennyit szedtem le, hogy feldolgozzam és eltegyem valahogy. Mindössze két 2,5 méteres sort vetettem a kertben. Esküszöm!!

Valami olyan változatot kerestem, amit még nem főztem, és így akadtam a görögök spenótos rétesére.

Ők kaporral is fűszerezik, ami feleségemnek nem jön be, ezért maradtam a módosított receptemnél.

Ejtsd: nyudi ...

Az olaszok népszerű megoldása a tészta nélküli spenótos-rikottás gombócra. Mifelénk is van hasonló, csak mi túrógombócnak hívjuk :)

Mivel még mindig spenótot főzök spenóttal, kerestem valami érdekesebb megoldást a következő adaghoz. Minden esetre a kispiacon vettem egy adag friss ordát, mert az nagyon finom a spenóttal keverve. Erre bizonyíték a sikeres spenótos-ordás ravioli is.

A weben keresve bukkantam a gnudira. A szó azt jelenti, hogy pucér/meztelen, és a rikottás-spenótos gombócot hívják így (főleg Firenzében). Egy életem, egy halálom: ezt megfőzöm, bár a feleségem nem ragaszkodik nagyon a túrós gombóchoz. Spenót van még bőven hozzá a kertben, és az elkészítéséhez egy nagyszerű ötletet is eltanultam, amit most továbbadok nektek is.

Minden tavaszon, amikor a kertemet elborítja a spenót, kénytelen vagyok főzni legalább egy "parajpürét" - a klasszikusat, ami be van rántva, sok fokhagymával, feketeborssal és régen zsemlével (amikor még volt zsemle), manapság saját zsemlemorzsával, ami bolti stangliból készül sütőben átsütve és durvára darálva. Ugyan nem panko, de majdnem :)

Most is szedtem egy bő fél kilót, amit aztán feleségem unszolására estére el is készítettem.

Van egy nagy cseresznyefám, amit a kerítéshez kb 1,5 m-re ültettünk még vagy 28 éve. Akkor még utca se volt, se kerítés, csak agyag és sár (értsd: a kukásautót daruskocsival kellett kimenteni a sárból). Azután leaszfaltozták: volt az eseményre utcabál is! A polgi is eljött! (a nagylyány meg leégette a karácsonyfaizzókat, mert azok 110V-osak voltak... :). Mindenki boldog volt!

Kicsit furcsa lett az útirány, mert szemben meredek a hegyoldal, oda nem fér járda se, a mi oldalunkon meg a szomszéd megumbuldálta, hogy nála szélesebb legyen az előkert, mint nálunk. Engem ez nem különösebben érdekelt: kisebb, hát kisebb. Annál is kevesebb füvet kell nyírnom :) Persze szépen elkészítettük az előkertet is: új fű, a kerítés mentén árnyékliliom, írisz, yucca, hajnalka a kerítésre, stb. Még egy járdát is leraktunk járólapból vízelvezetéssel! Ez a 21m járda az egyetlen ebben az utcában! Hiába volt a szomszédnak nagyobb előkertje, abban lelkesen kocsiparkolót alakított ki sok bokorral, amitől arrafele gyalogolni nem lehetett. Aztán a többiek sem készítettek járdát. Mindenki örült, hogy be tud parkolni a háza elé, ezért sok-sok buxus állja útját a gyalogosoknak. Emlékeztetőül: az utca túloldalán kb 300m-en nem lehet járdát kialakítani, mert olyan meredek a rézsü! Kérdezték is, én miért csinálok járdát, dehát akkoriban még törvénytisztelő állampolgár voltam. Igaz, az véget ért a telkünk szélénél (kezdődni meg a telkünk másik szélén kezdődött, lévén saroktelek). Mivel nem titok, hol élünk, megnézhetitek a Goggle térképen is:

Ott jól látszik a rövidke járda a saroktól a szomszéd telekig.

Vagyis nem teljesen látszik!

Egy nagy fa takarja a járdácska egy részét!

No, itt lesz érdekes a dolog. Mi ezt a roppant korai cseresznyét úgy metszettük, hogy a legtöbb termés az utcára jusson, így ott az ágak a földig lenyúlnak.

Hogy miért?

Rengeteg a gyerek a környéken, és ez a legkorábbi gyümölcs, ami érik. Az évek alatt megtanulják a legkisebbek is, hogy az ágakra vigyázni kell, mert jövőre nem lesz cseresznye. Nem tudjuk megszámolni se, hány gyerek, család jön cseresznyézni május közepétől (persze van olyan is, aki vödörrel jön ...). Már a hónap elején nézik, hogy érik-e már a cseresznye, meg szólnak, hogy "ott benn a kertben látnak pirosat, megkaphatják-e?".

Lehet erre nemet mondani????

Mi nem tudunk. A mi gyerekeink már felnőttek, de a környéken rengeteg a páréves, akinek ez igazi élmény: friss gyümölcs egyenesen a fáról. No GMO, no permetszer vagy vegyszer. Ez a fa az ELSŐ, amelyik a környéken terem. Pont ezért soha nem vágtuk vissza az átnyúló ágakat (ennek a macska is örül: ott megy ki az utcára :)

Ma délután becsengettek az önkormányzattól, hogy minket feljelentettek, mert a kinyúló cseresznyefa nehezíti a járdán való közlekedést.

Ez igaz. Az ágak leérnek földig, hogy a nullkilométeres kisgyerekek is elérjék! És ezt szándékosan hagytuk lenőni!

Mire a cseresznye leérik, és a fáról leszedik a gyümölcsöt, természetesen az ágak ismét magasabbak lesznek, bárki tud alattuk a "járdán" biztonságosan gyalogolni.

Ezek után ma délután csengettek a közterületfelügyelettől(?), hogy a járdán való biztonságos közlekedést a cseresznyefám akadályozza, ami egy állampolgári bejelentés alapján jutott a tudomásukra. A hivatalnokok becsületére legyen mondva, ők is ki voltak a bejelentésen akadva, amikor meglátták a helyzetet...

Nem tudom mit tegyek, de az biztos, hogy állampolgári engedetlenség lesz a vége, mert vagy felszedem azt a mini járdát is, vagy egyszerűen nem is reagálok.

Szerintetek ez normális????

Még mindig nem tértem magamhoz!

Elnézést, hogy ennyire eltértem a blog témájától (bár a cseresznye is ennivaló), de nem tudom magamban tartani.

Veszprémben a Gourmandia étterem híres volt az ott készülő szalontüdőről. Pár korszakkal ezelőtt a polgi nagy kedvence volt ez a fogás, keddenként, mikor étlapon volt, mindig ott ebédelt. Polgármesterek jöttek-mentek, a legutóbbi pedig szépen átszokott az új csicsás közösségi létesítménybe. Vele együtt a hivatalnoksereg is elpártolt a nagy hírű étteremtől. Manapság már csak rendezvények, esküvők alkalmából nyitnak ki, illetve catering szolgáltatást nyújtanak külső helyszíneken tartott eseményekhez.
A tulajdonos öccse, Cs által gründolt sörözőbe járok nap mint nap, néha elmerengünk a régi szép időkről.
- A vége felé már csak szívből készült a fogás - így Cs -, mivel a hatósági állatorvos nem engedi forgalomba hozni a tüdőt.
Szerencsére, mikor legutóbb a Nagycsarnokban jártam, sikerült vennem egy szép adagot. Szívért a helyi henteshez (szintén Cs) mentem múlt csütörtökön.
- Mi lesz belőle? - kérdezte.
- Szalontüdő. Sikerült vennem tüdőt Pesten, most megfőzöm.
- Ha kell tüdő, szólj csak.
- De hát nem veszi el az állatorvos?
- Kitől hallottad ezt a baromságot?
- A druszádtól.
- Az is maradhatna a kaptafánál.
Miután ilyen prímán tisztáztuk a belsőség kérdését, nem volt más hátra, mint megfőzni. Azt azért tudni kell, hogy 2010 óta - akkor jelentkezett be először a köszvény - nem ettem belsőséget. Pár falat máj és szív persze lecsúszott, ha egész madarat vettem és volt benne, de a komolyabb dőzsölések elmaradtak. Most adtam az érzésnek rendesen.

Spenótszezon van (legalábbis nálam a kertben), és végre - kicsit bicegve - kijutottam, hogy leszedjek egy ételre valót.

Gondolkodtam, hogy hagyma olvasónk tiszteletére mit készítsek belőle, mert ő nagy spenótkedvelő volt! Én viszont nem eszem pizzát, a Papa John's-ból se hozathatok. Maradt a tészta.

Lehet tejszínnel is készíteni, de inkább a krémsajtokat részesítettem most előnyben, ezért Vacak2 kolléga sem fog megszidni. A fűszernövények is aktívak már, abból is vágtam a szedéskor.

Ezerrel tombol a kerti szezon, minden szabad percemben a földet túrom. Gyors, egyszerű, kiadós étel kellett. Az sem hátrány, ha ezek mellett még finom is.
Sörrel régóta terveztem már főzni, átfutottam jó pár receptet, kerestem, mi lenne megfelelő. Csülköt például lehetne sörrel készíteni, csak az nem lenne gyors. Olyasmiből kell főzni, ami hamar megpuhul. Maradt hát a csirke. Nem mellesleg, éppen volt pár a fagyasztóban, tehát menni sem kellett utána. Más után kellett, de az már munkából hazafelé belefért. Ahogy a sör is. Megkóstoltam a Soproni IPA-ját. Nem egy kézműves remek, de a világosnál nagyságrendekkel jobb. Csak éppen sehol nem kapni a környéken, kivéve a Sörözőt. Onnan vittem hát egy (három) üveggel az ételbe. Meg a szakácsba, nehogy kiszáradjon szegény.