Jó-jó, tudom, aki sertéshúsból főz gulyáslevest, az bármilyen aljasságra képes. Természetesen van mentségem: ezt kérték.
Bogaram hosszas külföldi tartózkodás után három kislányával egyetemben hazalátogatott a ködös Albionból. Az esemény örömére találkozót szervezett a baráti társaság részére a család nyári rezidenciáján. A Balatonra "néző" kies birtok udvara és kertje tökéletesen alkalmas volt a célra. (Arra néz, csak éppen nem lát el oda, mivel felhúztak elé egy batár nagy kulipintyót, amit három éve a kutya nem használt.) A várhatóan népes gyermeksereg részére árnyas homokozó - szabatosan dagonya, legalább is az lett belőle estére -, rengeteg frissen érett gyümölcs állt rendelkezésre. Szóval, minden klappolt, már csak meg kellett főzni az ételt. Piros tányér sajna nem volt, de igyekeztem valami cifrát választani.

Hozzávalók:
- 3 kg sertéslapocka
- 2-3 evőkanál zsír
- 4 nagy fej vöröshagyma
- 5 gerezd fokhagyma
- 3 zöldpaprika
- 3 paradicsom
- 4-5 sárgarépa
- 3 petrezselyem gyökér
- petrezselyem zöld
- 1 kisebb zellergumó és a leveléből is két szál
- 2 kg krumpli
- só
- Frissen őrölt bors
- Őrölt köménymag
- 2 babérlevél

A csipetkéhez:
- 20 dkg búzafinomliszt
- 2 tojás
- 1 teáskanál só
- 2 átok rossz kölyök a csipkedéshez

A húst előző nap megvettem, felkockáztam és a hűtőben deponáltam. A beszerzést sikerült viszonylag problémamentesen abszolválni, tekintve, hogy csütörtökön odacsörögtem Csabának, a hentesnek. Szép árut kaptam, inak szinte semmi, zsír annyi, ami éppen kell.

Szombaton déltájt már nemigen tudtam mit kezdeni magammal, elbumliztam a pályaudvarra és az első busszal lezötyögtem a partra. Két opció van a megközelítésre. Az egyik járat a hegy derekán megy, viszonylag közel van a megálló is, csak éppen képtelen vagyok megjegyezni, hol kell leszállni, folyton eltévesztem, aztán kutyagolhatok. A másik busz a part menti úton megy és gyakrabban is jár, igaz kicsit messzebb van a megálló, de nem lehet eltéveszteni a leszállást, és onnan tök egyenes út vezet a célhoz. Arra mentem hát és alig 25 perc alatt fel is értem a hegyre.
Rövid üdvözlést követően a tettek mezejére léptem. Jó szikkadt öreg hordódongából tüzet raktam s míg leégett, összeaprítottam a vöröshagymát. Kevés zsíron megpirítottam.

Közben befutott még néhány résztvevő, kiosztottam a hölgyeknek a zöldségpucolást, megadtam a paramétereket az aprításhoz. A húst lepirítottam.

Bőven megszórtam mórahalmi pirospaprikával, átkevertem, hogy oldódjék a zsiradékban, aztán felöntöttem kevés vízzel.

Beletettem a fokhagymát, a paprikát és a paradicsomot. Sóztam, megfűszereztem. A sózás aztán végigkísérte az egész folyamatot, mert bár én elég sótlanul főzök, valami folyton felitta a sót és pótolni kellett.

A lisztből és a tojásból tésztát gyúrtam. Időközben Ty is befutott családostul, rájuk bíztam a csipkedést. Rusztikus lett a csipetke.

Mikor a hús elkezdett puhulni, hozzáadtam a zöldségféléket és felöntöttem vízzel. Egy bukéta petrezselyem zöld még elfért volna, de az sajnos nem jutott.

Ahogy a gyökerek is félig megpuhultak, beletettem a levesbe a csipetkét. Gyanítottam, hogy a jókora gombócok hosszú főzést igényelnek.

Amikor már a csipetke is alakulni látszott, hozzáadtam a krumplit.

Innentől már csak 15 perc rotyogás kellett, és már lehetett is tálalni.

Jóízű, gazdag lett a leves, az összetevők éppen megfelelő állagúak voltak. Kicsi sót persze mindenki tett még bele. Az erős paprikáról természetesen megfeledkeztem, pedig reggel voltam a kertben. Megvacsoráltunk, elbeszélgettünk estig, aztán még sütöttünk egy-két kürtöskalácsot a maradék parázs felett.

Mikor már kezdtek nagyon csípni a szúnyogok, elköszöntünk. Két ételtároló dobozt - amit előrelátóan magammal vittem - megpakoltam gulyáslevessel, legalább megvolt a hétvégi kajám. Klizma hazafuvarozott, elpakoltam a segélyszállítmányt, teleittam magam hideg vízzel, aztán kidőltem, mint a rohadt nád. Négy óra a tűző napon a tűz mellett ácsorogva alaposan kifárasztott. Még szerencse, hogy csak vizet ittam, pár sör után ölben vittek volna haza.