Az úgy kezdõdött, hogy lencsét akartam enni. Már éppen ideje lenne egy nagy lencsefõzeléknek. Azután meg eszembe jutott, hogy most még friss a gyökér, zeller, répa - fõzni kéne egy bolognai szószt is, mielõtt már nem találok friss zöldséget a veteményben.

Jött az ötlet: mi lenne, ha tészta helyett a lencsét tisztelném meg a bolognai szósszal? Ilyet még nem hallottam, ezért biztonság okából megkérdeztem Guglit, hogy tud-e ilyenrõl. Volt találat rendesen.

Mivel a bolognai mártásban már van gyakorlatom, a lencsében is, nem is olvastam el csak néhány recipét (volt aki felkockázott húst vízben megfőzte, majd bolti bolognai alapot tett rá ...).

Mint az már minden bizonnyal kiderült, szeretem a céklát, és az sem titok, hogy a krémlevesek nagy rajongója vagyok.

Tudom, hogy ilyet bárki fõzhet, nem érdemes posztolni, de ez a kombináció nekem nagyon izlett. Nem nagyon ehetek szénhidrátot, meg karfiol szezon is van, amit nagyon szeretünk, így azt gondoltam, legyen a karfiol a körítés. Amúgy is elég szénhidrát van a panírban is :(

Az a hír járja az ismerőseim között, hogy nem szeretem a hamburgert, mivel nem eszem gyorsétteremben. Az igaz, hogy nem járok ilyen helyekre – legfeljebb, ha elkísérek valakit, egyszer pedig muszáj volt –, de a hamburgert megeszem, csak éppen szeretem tudni, miből készül. Valamikor gyakran sütöttük grillen, magam vásárolta, az öreg darálón saját kezűleg legalább kétszer átdarált marhahúsból. A puffancsot a közeli pékségben, a kerti mulatság időpontjára rendeltem, a zöldséget az ismerős árusnál válogattam.

Aztán előbb a marhahúsról kellett leszoknom, később a pékség lett Lipóti, márpedig ott puffancs nincs. Pénteken viszont mindenképpen hamburgert akartam enni, tehát nekigyürkőztem, és hamburgert ettem. Persze nem lett az igazi, autentikus hamburger, inkább amolyan kispolgári fajta.

Vettem juhtúrót, de nem volt receptem, hogyan használjam fel. Az ízét nagyon szeretem, de ritkán adódik alkalom, hogy megfõzzem. Most egyedül voltam otthon, ezért bûntudat nélkül fõztem, ami jól esett :)

Az úgy kezdõdött, hogy volt egy nagy mártogatós tál, de csak a zöldségek kis része fogyott el.

Amúgy is ettem volna egy jó zöldséglevest, gondoltam felhasználom a maradékot. Rémlett, hogy a gyerekek mennyire utálták az USA-ban a Progresso Minestrone Soup-ot (mondjuk mi se nagyon lelkesedtünk érte, kétszer próbáltuk csak: elõször és utoljára). Érdekes módon még felnõtt fejjel is rossz róla az emlékük, pedig csak egyszer melegítettünk nekik (konzerv volt az istenátka). Amúgy ez nem is fontos, hiszen főleg magunknak készült a leves.

Párolt tarlórépa

Harmadik étel gyanánt valami kevésbé szokványosat akartam készíteni a tarlórépából. Először valami curryfélére gondoltam, de egyik általam fellelt recept sem tetszett igazán. Némi spekulálás után egy „keleties” ízvilágú párolt tarlórépa mellett döntöttem.

így a kamra több szép kelvirágnak adott otthont. Ebbõl egyértelmûen Dubarry-t kell készítenem. Egyrészt, mert még soha nem ettem, sem nem fõztem, másrészt mert tanulni mindig kell valamit.

Tarlórépa püré

A hasáb-tarlórépa „sikerén” (no, azért akkora nem volt neki) felbuzdulva rittyentettem egy pürét belőle.

Vendégposzt: pizzaszeletvágó

Az idén pont a Márton naphoz közeli hétvégére jelentkeztek be távolabb élõ családtagok. Adta magát a helyzet, hogy libás ételeket szolgáljak fel. Nem volt tehát véletlen, hogy múlt heti kommentjeimben is a baromfiboltot és Váncsa István témába vágó, libareceptekrõl szóló írását említettem. Igaz, amíg Váncsa István csak elvétve talált liba recepteket, különféle szakácskönyvekben, és állítólagos barátunk, a G betûs keresõ segítségével, én bizony a saját gépemen lementve találtam vagy harminckettõt. Persze, ahogy ez lenni szokott nálam, egyik recept sem készült el, hanem valami más.

Leves és sültek készültek, most a levesrõl írok bõvebben.

Tarlórépa, de kerekrépának illetve kerékrépának is nevezik. Nálunk főleg Zalában és Vasban termesztik, arrafelé a káposztához savanyítják is, bár állítólag az erjedés során olyan erős szagot áraszt, hogy mást nem is lehet mellette tárolni. Szokták kovásszal (nem kovászolással) is savanyítani. Egyszer kaptam egy adag cserépedényben készített, savanyított tarlórépát, de nagyon savanyúnak találtam, a szaga viszont nem volt annyira erős. Itt egészen jó kis film mutatja be.

Mint a neve mutatja, másodvetésre is kiválóan alkalmas. Erre alapozva vetettem egy sort június végén. Nem volt jó ötlet. Egy hó végi eső hatására még gyönyörűen kikelt, aztán a két hónap aszály betett neki. A szárazság nem csak a növekedést akasztotta meg, hanem a földi bolhák is mérhetetlenül elszaporodtak. Augusztusra úgy nézett ki az ágyás, mintha a csernobili négyes reaktor mellett műveltem volna. A feketére égett leveleken bolhacsordák nyüzsögtek, hiába permeteztem le kétszer is. Szeptemberben aztán egy éjszaka alatt esett vagy 90 mm eső, és egy hét alatt kizöldült az egész.

Valamikor a régmúlt időkben, egyszer tarhonyás hús volt az ebéd Tatán a suliban. Éppen gyakorlatról értünk be, éhesek voltunk, mint a farkas. Faltam én is mohón, mígnem cigányútra ment a falat, és egy púpos kanál tarhonyát ráköhhintettem a velem szemben ülő Vida Karira. Szegényt nagyjából olyan sokk érte, mint akire rádupláznak az őzsöréttel töltött lapátcsövű IZS-zsel.

Tegnap este valami egyszerű, gyors és laktató vacsorára vágytam, főztem hát egy jó lecsós tarhonyát.

Beevezett a hûtõbe egy kilónyi gyönyörû pecsenye libamáj. Feleségem dolgozik, gondoltam meglepem egy jó ebéddel belõle, hamár ő meglepett a májjal. Majoranna, petrezselyem nõ a kertben, csak a többi hozzávalót kell elõvenni.

Teljesen hétköznapi étel, amelynek apropóját az adta, hogy most van új kelkáposzta. Ez persze nem jelenti azt, hogy volt is itthon. Szokás szerint levesre éheztem és krumplilevest akartam fõzni, de feleségem azt ígérte, hogy másnapra krumplifõzeléket fõz. A kettõ együtt meg nem szerencsés.

A kert csak úgy ontja magából a sok finomságot, itt a nagy őszi dőzs ideje. Nagyon szeretem a céklát, nem kizárólag savanyúságnak, hanem köretnek és salátának is.

Készítettem már belőle salátát máskor is, de az joghurtos öntettel készült, én meg valami másra vágytam. Végül ismét több, az Interneten fellelhető receptből kombináltam össze a magamét.

Az első kapor megjelenésekor valamiért megbolondulok érte! Senki nem rajong érte a családban, de azért magamnak mindig készítek és akkor egy hétig kaprosvajas kenyeret reggelizem (pedig nem is ehetnék kenyeret).

Reggel megyek ki a konyhába, hogy fõzzek egy jó sárgaborsófõzeléket. Erre a tûzhelyen már ott a vöröslencsepüré leves félkészen, egy karfiol megtisztítva és megfõzve a levében és egy cédula, hogy "Majd délután befejezem!"

Miért is ne? A tyúkanyóval sem gatyáztunk sokat valamikor, simán bemehetett a szobába.

No persze, ez a madár már nem tudott járni, főleg, hogy éppen az erre szolgáló testrészei hevertek előttem.

Megvolt a nagy répaszüret, van dögivel gyökér, most nem csak az utcán, az erkélyen is. Gondoltam hát, itt a bőség ideje, rittyentek valami répásat. Akciós volt a csirkecomb, vettem hatot, és zöldségágyon megpároltam.

Képgalériámat lapozgatva, olyan ételek ábráit választottam ki, melyek nem feltétlenül a legnépszerûbb alapanyagok készítését ábrázolják. A száraz húsfélék csoportja cikkem témája. Apró kis konyhai fogásokat osztanék meg, melyekrõl nem állítom, hogy a legjobb módszerek, de elég jól sikerültek segítségükkel az alábbi étkek. Nem egy teljes lista, csak néhány kis példa következik.

Lényegében ezen alapanyagok közös jellemzõje, hogy a túlsütés hozhat szalmaszerû, száraz, ízetlenné váló végeredményt, melyet még fokozhat a hasábkrumpli, pergõs rizs, egyéb nehéz, elnyomó köretek jelenléte. Azt figyeltem meg, hogy a gyümölcsös karakterek, szaftosabb köretek, zsenge zöldek, pürék, jobb kísérõk ilyenkor.

Barátunk (akinek dílere van) megajándékozott 13 deka vargányával. Ennyike egy személynek elegendõ, én meg egy személy vagyok, tehát nekiálltam keresni valami receptet hozzá. Az alapötletet Stahl konyhájából merítettem, miszerint kis tejszín bele, az jó, de a többi teljesen saját kreálmány. Stahl muskotályos vargányának hívja, mert egy deci bort fõzõtt bele, de sehol nem említette, hogy muskotályos bort :)

Iskembe

A minap egy tőlünk ajánlatot kérő cég honlapját böngészgetve az alábbi fül ütötte meg a szememet:

„Török receptek”

Lévén a cég egy török-magyar, élelmiszeripari berendezéseket, segédanyagokat és fűszereket forgalmazó vállalkozás, ez nem olyan nagy csoda, de azért nem mindennapi, hogy egy beszerző, két ipari grillsütő vásárlása között átböngészi az işkembe (pacalbecsinált csicseriborsóval) receptjét. Életszagú, mi?

 Mondjuk én átböngésztem, pedig nem is vagyok beszerző.

Össznépi születés- és névnap, valamint egyéb nap ünneplés volt közelmúltban Zednél.

Magam is kivettem a részemet az előkészületekből, így kissé a magam ízlésére tudtam formálni a menüt, no meg remek alkalom volt egy kis poharazgatásra.

Sokfelé ettem, még többször csalódtam. Valamiért az emberek azt hiszik, hogy ebbe legalábbis tejszínt kell tenni (még Nigella is így írja). Pedig az igazi és eredeti carbonara szószban mindössze 3 összetevõ van az esetleges fûszereken kívül: pancetta (vagy bacon), tojás és sajt.

Bogaramékhoz voltam hivatalos szüretre a közelmúltban. Természetesen nem az ördögien gyors szőlőszedő képességem miatt hívtak, hanem, hogy főznék már ugyan egy gulyáslevest a serény szüretelőknek. Telefonba mondtam be a beszerzési listát – a létszám alapján fejben köböztem ki a kiszabatot – amiben ezúttal kizárólag sertéshús szerepelhetett.

Végül is, annyira nem rossz az sem, gulyásleves meg van annyiféle...

Ahogy az õsz elkezdõdik, nekem azonnal sárgaborsót kell ennem. Azután egészen tavaszig bármikor enném. Néha még nyáron is megkívánom. Most, hogy beszéltünk róla, azonnal meg akartam fõzni, de valahogy a currys vöröslencselevessel nem passzolt.