Blogkocsma

Már a spárgaszezon végefelé járunk, gyorsan kihasználtam, hogy van friss zöldspárga a kispiacon. Vettem is két csomagot, hogy majd fõzünk belõle valamit.

Elkezdtem a webet bújni, milyen érdekes, új fogást találok, és valóban rábukkantam a BBC-n egy spárgás tagliatellére, ami felkeltette az érdeklõdésemet. Persze a kamrában nincs tagliatelle, gyúrnom kell az ebédhez.

Kell már valami ANYAGOT is tartalmazó ételt posztolni! Nem megy, hogy csak Thai vagy kínai, vagy akár kalocsait főzzünk :)  Merthogy több volt benne a csülök, mint a köröm.Az utóbbit még aranyárban adják, köszönhetõen a 27%-os ÁFÁjának, a csülök viszont már megfizethetõ. Viszont így legalább húst ettem zsírral :)

Barátom szerint sörömpörkölt - mindig kap belőle, mert ők nem főznek ilyet odahaza. Ami érdekes, mert az asszonykája is szereti!

Feleségem a madarasban járt, és úgy emlékezett, régen ettem már körömpörköltet (pedig õ nem is eszik olyat!) Így azután vett egy tálca "csülkös körömpörkölt" valamit. Abban csülköt nem látott - még csánk se volt benne, ezért kinézett egy szép hátsó csülköt is hozzá. Azért nem mindenkinek van ilyen figyelmes felesége!

Megint van kapor bőven a kertben. No nem olyan sok, mint máskor, de elég lesz. Óvatosabban vetettem, a tavaszi kapálásnak is elég sok áldozatul esett, mivel csak ott hagytam meg, ahol biztosan tudtam, hogy nem lesz útban. Meg aztán nem is egyedül fogyasztom, Kistesó mellett egy másik kártevő is segít rendet vágni benne.

Vannak olvasóink, akik nem lelkesednek a kókusztejes levesekért. Az õ kedvéért álljon itt most egy "majdnem olyan" leves, ami egészen más. Szerintem ezt szeretné is!

A Tom Yum levesek a csípős savanyú, de nem kókuszos levesek családját képviselik, melynek alapfűszere a galangal gyökér, a citromnád, a lime és a kaffir lime levél. Ezek az alapanyagok majd minden ázsiai vagy indiai boltban beszerezhetők, néha a nagyobb láncok is árulnak ilyet. A galangal gyökér sajnos nem helyettesíthető a gyömbérrel, nagyon más az íze (de az is jó levest ad :). Ha csak csirke, akkor Tom Yum Gai, ha garnélarák vagy kemény húsú hal, akkor Tom Yum Goong, de készülhet csak zöldségből és gombából, akkor csak Tom Yum-nak hívják. A kókusztejjel felöntött változat a Yum helyett Kha középső szócskát viseli.

Persze egy ilyen leves elkészítése igényelt némi elõkészítést: zöldség, csirke vagy rák alaplevet kell hozzá fõzni (nem kell, de anélkül nem olyan jó). A receptet az alaplé készítésével kezdem, amit egy további posztban is felhasználtam, szóval jól figyeljetek oda.

Hamár távolkeletire vettük a hangulatot, álljon itt egy Thai klasszikus is. Roppan népszerû leves, mely a tipikus távolkeleti fûszerek kvintesszenciájával varázsolja el nyelvünket. (Ez olyan szép, mintha egy étteremkritikus írta volna ...)

Mint mindig, most is a kutyának vett csirkemellbõl loptam a leveshez. Valahogy ezek a csont melletti apró húsdarabkák adják a legfinomabb ízt, ezenkívül már eleve pont akkorák, mint amekkora a levesbe kell.

A városszéli öt betűsben ázsiai akció volt. Vasabis - hát persze! - rágcsák, készételek, különféle kencék. Nézegetem az akciós újságot - néha felviszek párat, prímán lehet rá zöldséget pucolni -, aszongya teriyaki szósz. Gugli a jó barát, rákeres, olvasom az összetevőket. Hát szinte minden van hozzá itthon, a franc se' fog pénzt költeni rá. Körülnéztem a fagyasztóban, épp volt még egy jó csomag csirke felső comb. Megvan! Teriyaki csirke lesz hétvégén. A múltkor úgyis említette valaki, hogy a szezámmagos csirkét a páccal együtt kellett volna sütni, most azt is kipróbálom.
 

Feleségem gyakran fõz ilyet, egy különbséggel: sima lencsébõl készíti, és csak egy kanálka curryport ad hozzá. Én viszont nagyon szeretem a vöröslencsét, meg az indiai-távolkeleti ízeket.

Posztoltam is már hasonlót, de ez finomabbra sikerült. Nagy elõnye ennek a lencsének, hogy nem kell áztatni sem - hamar megfõ, sok benne a fehérje, és még finom is :)

Nem, ez nem székelykáposzta. Másképp készül, és szerintem sokkal gazdagabb az íze is. Az apropóját a mindenféle füstölt szalonnák és néhány darab bõrös hús adta.

Bõ egy éve készült ez az étel, és számomra is meglepetés volt, mert így addig soha nem fõztem. Persze Inyesmester a segítségemre volt, csak õ lebeszélne a hagymáról ...

Ezt a klasszikust párszor már megénekeltem, de most Kató néni (valami furcsa új neve van mostanság) olyan természetességgel kérdezte, hogy vajgaluskát vagy daragaluskát fõzzön-é bele, mintha nekünk abba beleszólásunk lenne :)

Viszont ezzel többünknek felcsigázta az érdeklõdését, meg a gyomorműködését. Nekem meg volt kifejtõ borsóm a hûtõben, abból megfõzöm magunknak. Nálunk a galuska sajnos nem a feleségem kedvence, ezért a választ Benikuty olvasónk találta el helyesen.

Rendszeresen sütök itthon. Bolti kenyeret nem vettem/ettem már január óta. Egy kiló elég 8-10 napra, ha nem ajándékozom el a felét elõbb :) Egy szabályt viszont eddig betartottam: melegen nem eszem kenyeret. Hát ezt a szabályt szegtem meg ezzel a kenyérrel.

Soha nem bírtam ellenállni a meleg kenyérnek vajjal. Az nekem a menyország!

Mivel ismét kenyér nélkül maradtam, most megsütöttem a legegyszerûbb kovászos kenyeremet. Semmi más, mint liszt, kovász, só és víz.

Ja! Igérem, hogy visszafogom magam a kenyérsütések posztolásától (csak annyira örülök nekik, hogy nehéz megállni) :)

Feleségem szólt, hogy van egy darab szép, világos disznómáj az õ hûtõjében. Ki is tette kiolvadni még reggel, hogy majd készítsem el resztelt májnak, mert van sok hagyma itthon. Nos ... a világostól elég messze volt. Viszont az az elvem, hogy az én hibámból más is tanulhat - nem csak tökéletes ételt posztolok.

Ettõl persze én még nekiálltam, mert nagyon rég ettem, és ki akarok tenni magamért a szaft oldaláról. A köret csak késõbb jutott eszembe.

Most annyira benne vagyok a kenyérsütésben, hogy nem állhatom meg egy újabb posztolását! Ez most egyszerû kovászos kenyér, semmi faxnival.

Mivel régen volt bundáskenyér (nem volt hozzá való kenyerem), egyben azt is készítettem frissiben a krumplifõzelékhez. Lehet, nem a legjobb párosítás, de most ez volt a tûzhelyen ...

Feleségem beállított két kicsi nyelvvel, hogy olyan régen evett nyelvet, csináljak belõle valamit. Ez már egy izgalmas feladat, hisz enni ugyan ettem, de soha sem fõztem nyelvet.

Nem emlékeztem, hogy Ínyesmesternél van-e, ezért azonnal a webhez fordultam segítségért. Rengeteg receptet találtam. Érdekes módon fõleg salátaként elkészítve, de összegyûjtöttem a választékot feleségem számára, aki az aszpikos nyelvre szavazott.

Valahogy mindig felemásan jártam vele. Az egyik évben készítettem pár litert, bitang jól sikerült és pár nap alatt elfogyott. A következő évben a egy nagy fazékkal főztem be, jó is lett, de még Karácsony környékén is volt a pincében pár üveggel. Aztán idestova tíz éve, hogy eszembe sem jutott, mostanáig. Kistesó már egy hónapja duruzsol a fülembe:
- Bodzaszörpöt kéne csinálni, de a hétvégén megint Pestre megyek...
Én meg adom neki az itinert:
- Csatár alatt a Séd partján jó hűvös a klíma, ott még a jövő hétvégén is lesz, ami nem nyílt el.
- De szombaton megint be kell menni dolgozni, meg ablakot kéne pucolni, meg...

Mit tehet szegény ember gyereke? Előveszi a frissiben kikonzervált biciklit, kosarat gumipókoz reá, és elmegy a susnyásba kipufogómentes bodzavirágot szedni.

Hozzávalók:
- 5 l víz
- 1 csokor citromfű
- rengeteg bodzavirág
- 75 dkg cukor
- 3 citrom leve
- késhegynyi nátrium-benzoát

A projekt persze már pénteken kezdetét vette kezeletlen héjú citrom-beszerzési kísérlettel. Sikertelennel. Kezelt is patika áron volt csak, végül az ábécé előtt kaptam hétszázért borzalmas kinézetű, de egészséges citromot. Maradt a kényszer szülte megoldás: citrom leve és citromfű az aroma kedvéért.
Reggel kitekertem a múlt héten kinézett helyre, ahol nagyjából évente három alkalommal mennek el egy traktorral: szántáskor, vetéskor és aratáskor.
Elhessegettem a konkurenciát a virágokról, és szedtem egy jó kosárral. Hazafelé megálltam a gerillakertben egy csokor citromfűért.

A megmosott citromfüvet durvára vágtam és beletettem a nagy lábosba, majd beleöntöttem a vizet is.

A virágokat mosás nélkül egyenként beleraktam úgy, hogy a száruk a lehető legkevésbé érjen bele a lébe. A bodza szára és levele elég büdös és az íze sem túl jó, nem akartam a szörpön érezni.

A még mindig jelenlévő konkurenciát ismét kipateroltam, aztán az egészet lefedve kitettem az erkélyre egy napra. Úgy gondolom felesleges napokig rothasztani a virágot a lében, az íze egy nap alatt kiázik.

Másnap, mikor hazaértem a Hegyről, egy gyümölcsmosó tálban alaposan lecsepegtettem a virágokat, majd egy sűrűbb szitán is leszűrtem a lét. Indokolt volt, tekintve a fennakadt apró, fekete konkurenciát. A lé 4,2 liter lett, a cudar virágok megittak nyolc decit.

Kifacsartam két romos citrom levét.

A lét feltettem a gázra, és beleöntöttem a citromlét. Volt egy megkezdett zacskó cukor a faliszekrényben, megmértem és belezúdítottam azt is, gondolván, egy kóstolás után adok hozzá, ha kell. Nem kellett, egy citrom levét még elbírta, de egyébként éppen jó lett. Mikor felforrt, hozzáadtam egy nátrium-benzoátot és el is zártam a gázt.

Alaposan kimosott palackokba mertem a szörpöt, az igencsak elvásott kupakok miatt celofánt is tettem az üveg szájára.

Az öreg fotelt kibéleltem honvédségi takaróval, és bebugyoláltam az üvegeket három napra.

Egyet persze előhagytam nyakalni. Előkerestem a szódásszifont, patron is akadt, használható. Spricceltem egyet a szörpre, tettem bele jégkockát, a fotó kedvéért karika citromot, lőttem pár képet és felhajtottam.

Jó lett ez is. Talán kicsit híg, elég sok kell a pohárba, de legalább nem marad a nyakamon. Persze, ebben Kistesó is biztosan segíteni fog.

Vagy hívhatom Thai curry szûzpecsenyébõl-nek is. Végül is nem a név, hanem az étel számít. Lecsaptam egy szép darab szûzpecsenyére, és mivel rég fõztem curryt, most annak vágtam neki.

Hogy egy kicsit érdekesebbé tegyem, édesköménygumót és zellerszárat is készítettem a konyhapultra.

Vörösbor(de)minõségi olvasónk hívta fel a figyelmemet egy sokcsücskös kenyérre egy fotóval: "ezt süsd meg (ha tudod)". Persze nem ezekkel a szavakkal, de én még tudok olvasni a sorok között :)

Persze elsõ dolgom volt kiguglizni, honnan lõtte a képet, és az természetesen Limarához vezetett. Mivel épp elfogyott a kenyerem, gondoltam, kipróbálom. Az eredeti neve sokcsücskös kenyér, de mifelénk a kenyérnek serclije van, ezért neveztem sokserclis kenyérnek.

PO mesélt róla először az egyik közösségi oldalon. Gyorsan elkunyeráltam a receptet. Pár nap múlva mélezett is. Három legyet is ütöttem egy csapásra. Készítettem egy jó fogást, volt mit ennem két napig. Írhatok belőle egy posztot mindenki okulására. És persze kipróbálhattam egy új terméket, de ezt egy kicsit bővebben is elmagyarázom. Úgy esett, hogy a Lipóti Pékség szakított a Cserpessel, alapítottak egy új tejgazdaságot. Valamelyik nap elhoztam egy újságot a kenyérboltból és átlapoztam. Itt találkoztam a lemezes túróval. A füzetke szerint ez egy zsíros túró. Ennek igazán megörültem, mivel PO is kifejezetten zsíros túrót javallott az ételhez.

Egyik nap ebéd után odacsörögtem a pékségbe:
- Tessék mondani, leveles túró van-e?
- Épp most adtam el az utolsót, de ha ma kell, hozatunk át a másik üzletből.
- Ma kellene.
- Hánykor tetszik jönni érte?
- Olyan négy fél öt között.
- Addigra itt lesz.
Ott volt. Megkóstoltam, csaknem olyan jó volt, mint nagynéném falusi túrója.

Összedobtam a köles-kőrözöttet és két napig kényeztettem magam vele.

Feleségem nagytakarított a konyhában, és a teraszra számûzött a húsommal, hogy ott fröcsköljek vele (3C, szemerkél az esõ, sötét van)...

Éhes voltam már, mint a farkas, napok óta nem láttam húst. Tudtam, hogy van a csodahüttõben egy szelet borsozott Tbone steak-em, hát gondoltam, megosztom a feleségemmel, de õ nem kért. Pedig ez egy vékonyabb szelet - könnyebb elrontani, és cipõtalpra sütni, ahogy õ is szereti.

Sikerült anyák napjáig halogatni a spenót leszedését a kertbõl. Feleségem az elsõ ágyás után feladta: ennyi untig elegendõ lesz, és még vinni is tudnak a gyerekek.

Itt csak 3 sor volt, közte meg a borsó, ami most nekilódulhat. A másik ágyásban 4 sor van, és ennél sokkalta nagyobbak!

Ennél az ételnél két jellegzetes vonást figyeltem meg az Interneten fellelhető receptek igen nagy hányadában. Az egyik az, hogy mindenáron csirkemellből készítik. Aki másból csinálja, azt az anyja sem szereti. A másik, hogy a húst keményítőbe forgatják, bő olajban kisütik, majd utána forgatják bele a főzéssel besűrített mázba, és megszórják pirított szezámmaggal.
Nekem épp ezzel a két dologgal volt bajom. Csirkemellet nem nagyon akarok enni, és a bő olajban sütést is hanyagolnám.
Persze némi keresgélés után találtam néhány receptet csirkeszárnyra hangszerelve, és akadt köztük sütős változat is. Átnéztem, itt-ott alakítottam rajta, és elkészítettem. De milyen jól tettem!

Találtam a csodahüttõben 750 ml-nyi tepertõkrémet. Ezt valõszínû akkor rejtettem el, amikor sok töpörtyûs pogácsával kisérleteztem, hogy megtanuljam az igazit. Gondoltam, hogy most már - lévén profi töpörtyûs pogácsa sütõvé képzett ki Babette_ (vagy hogy is hívják éppen most) - kéne egy újabbat készíteni, de valahogy nekem egy kis salotta hagyma is kivánkozott bele.

Feleségem pénteken beállított egy méretes hátsócsülökkel, hogy "ugye milyen szép?". Most mit mondjak - a csont majdnem annyi volt, mint a hús. Nem baj, sütök cipóban csülköt anyák napjára, olyat még soha nem csináltam.

Persze minden recept füstölt csülköt süt, nekem meg nyers van csak. Illetve jött az ötlet pont a TV paprikából: pácoljuk be, mintha füstölésre készülne, csak kicsit kevesebb sóval, és úgy süssük meg. Pont ez az ötlett kellett, és már neki is álltam azonnal. A tésztával nem volt gond, amúgy is terveztem aznapra kenyeret sütni.

Ezekkel a fránya távol-keletiekkel csak a baj van, még a szemük sem áll jól. Nem elég, hogy az olyan világhíres márkákat, mint a Reobek meg az Adios lemásolták, még a tócsira is szemet vetettek. Persze csűrték-csavarták, belekevertek mindent, ami csak a kezük ügyébe esett, hogy aztán a végén a mamája sem ismerjen rá. Mikor készen lett, nyilván összeült a Népi Akadémia Nyelvi Bizottsága, hogy kigondoljon valami frappáns elnevezést az egésznek.
- Eltsak, elstnők - így az elnök -, adjunk nevet népi konyhánk legújabb vívmányának, mellyel újabb rést üthetünk a kapitalizmus omladozó bástyáján.
Így lett a neve aloo tikki. Vagy nem. Tekintve, hogy indiai fogás, a bevezetőm teljesen feleslegessé vált, ami által pontosan elérte célját. A szokásos Internetes gasztrobolyongás során bukkantam erre az ételre. Egyszerűnek és ízesnek látszott, elraktam a többi könyvjelző közé későbbi felhasználásra.
Most elkészült.

Cipóban sült csülköt sütök a családnak anyák napjára, meg a kenyerem is elfogyott. Két legyet egy csapásra: legyen rozscipóban a csülök, akkor nekem is lesz egy kisebb rozskenyerem.

Egy elég unortodox összetevõvel bolondítottam meg, de a kenyérnek ez jót tett!

Olvastam SzatmáriFeri receptjét , és nagyon megtetszett. Spárgám csak mirelit van itthon, ezért levesbetét nem lesz, de valami hasonlót azért alkottam.

Az eredeti recept kókusztejet is használt, de én inkább indiai ízvilág felé viszem el a sajátom.