Blogkocsma

Megjöttem a nagy tó másik oldaláról, és megettem, amit a feleségem bekészített a mélyhûtõbe (az ENYÉMBE!!!! Merthogy az övében nincs hely ...) Nagyon finom húsleves volt, meg találtam egy doboz székelykáposztát is, így azután tegnap el is voltam. Jött viszont a mai nap, amire nem készültem. Le kellett volna mennem a boltba bevásárolni, de még mindég álmos vagyok, így körülnéztem, mit találok.

Krumpli, hagyma, szalonnazsír mindig van itthon, de most leltem két fej gombát is, meg egy cseppnyi csabai kolbászt. Ebbõl kellet kihoznom valami vacsorát magamnak, meg a szomszédasszonynak, aki etette az állatokat az átmeneti periódusban.

Kedvenc mókám, hogy az Aliexpress-t böngészem. Elképesztő, hogy mennyi vacakot képes az emberiség gyártani, s ami még hajmeresztőbb, megvenni. Akad persze pár ötletes vagy éppen jópofa eszköz, a java használhatatlan szemét. Természetesen van minőségi cucc is, de annak megkérik az árát vastagon. Bár a konyhai eszközök kedvenc kategóriám a "Kert" és a "Barkács" is szolgál meglepetésekkel. Ezekről is megemlékezem majd, most azonban jöjjenek a válogatott konyhai kütyük.
Elsőnek egy teatojás (1,32 $):

Felvitte az Isten a dolgomat. Rám lőcsölték a koszorúk beszerzését ezért hetente legalább egyszer hivatalból el kell mennem a piacra a virágboltba. Munkaidőben, szolgálati autóval, sofőrrel mint az Urak. És ha már ott vagyok...
Legutóbb is mentem egy kanyart, csak hogy megnézzem a választékot. Belefutottam N-be, a sokat próbált zöldségnepperbe. Kicsit eldiskuráltunk, közben szemléltük a piaci naphoz képest kissé lagymatag forgalmat.
- Nem akarsz lecsót főzni? -kérdezte.
- Végülis... - még szép, hogy akartam.
- Gyere, adok paprikát.
Mentem.
- Szatyrom nincs ám, csak számláért jöttem be - mondtam.
Előkapott egy műanyag narancsos rekeszt az egyik pult alól. Belerakott négy hálónyi paprikát.
- Padlizsán kell?
- Jöhet.
Beledobott vagy négyet abból is, kicsit már imitt-amott kérdéses volt a gyümölcs, de krémnek még használható. Megfejelte néhány csokor újhagymával, éppen tele lett a láda.
Megköszöntem, elköszöntem, aztán húztam vissza GDP-t lapátolni.
A serény munka közepette elkezdtem törni a fejem, mi legyen a paprikából. Fele paprika megy Kistesónak a padlizsánnal együtt. Lecsó, az ugye adja magát, de az magában sovány lesz hétvégi menünek. Legyen lecsós szelet, olyat még úgysem főztem, rossz meg nem lehet.
Nem is volt az.

Ki kellett használni, hogy a nagylyány nem eszik itthon, így a vejem hozott haza tisztított fürjeket még délben, hogy majd estig kiolvad. Nem olvadt ki, de rásegítettem a hidegvizes módszerrel.

Talán a létezõ legegyszerûbb recept, ha nem is a leggyorsabb. Egy tepsivel elkészül, és azt se kell mosogatni, ha alufóliával béleljük.

A fagyok beállta előtt - persze a fagyok nem álltak be - felszedtem a maradék tarka céklát, lepucoltam a leveleket, lesikáltam, aztán egy nagy zárható vödörben az erkélyre transzportáltam őket. Vittem belőle egy-egy adagot a kollégáknak, de még így is maradt pár kiló. A hétvégi menühöz éppen kapóra jött volna valami salátaféle. Eszembe jutott, hogy Á a múltkoriban hozott majonézes céklát. Megízeltem, finom volt, el is kértem a receptet, le is körmölte becsülettel nekem. A cetlinek persze már rég nyoma veszett az munkahelyi íróasztalomon uralkodó káoszban, ahhoz viszont nem volt pofám, hogy még egyszer elkérjem. Rákerestem hát az Interneten, összeollóztam egyet a szám íze szerint, aztán elkészítettem.

A nagylyány túrós batyut kért, amihez már meg is vette a túrót. Ez az USA-ban nem olyan egyszerû, mert nem mindenhol készítik, még kevesebb helyen árulják, lévén kicsi rá az igény.

Nem volt kedvem kelttésztát készíteni, ezért egy bolti leveles tésztát vettem hozzá, mert azzal is finom süti lesz. A muffinforma csak azért ugrott be, mert soha nem sikerül kicsorgás nélkül elkészítenem a batyukat ...

Akármelyik boltot néztem az USA-ban, nem találtam gesztenyepürét. Se cukrozottat, se semmilyet. Még az Aldiban se! Lett egy Aldink, ami minõségében a legvacakabb CBA-t is alulmúlja. Így aztán csempészni kellet a nagylyánynak az otthoni lefagyasztott téglákból.

Gyerekkoromban nem volt elõregyártott krém, házilag kellett készíteni. Én jól kibírtam nélküle is, de gondoltam, megmutatom nekik, hogyan kell gesztenyébõl gesztenyepürét készíteni, ha netán kedve támad rá.

Meglátogattam Kistesót. Mohamednek néha meg kell emelnie a seggét, ha már a hegy nem hajlandó mozdulni, ugye.
Kaptam egy kávét, kényelembe helyeztem magam a konyhaasztalnál.
- Rendeltem házikolbászt egy kollégától, viszel belőle? - kérdezte.
- Persze.
Nyisszantott egy darabot, fóliába tekerte. Közben előkeveredett Öcskös is.
- Van kolbász, viszel? - kérdezte Ő is.
Kezdett valami igen gyanús lenni.
- Ugyan, vágj már egy karikát belőle, hadd kóstolom - mondtam.
Vágott, megízleltem. Elsőre igen sós volt. Ez mondjuk annyira nem lepett meg, a legtöbb más által készített étel sós nekem. Aztán megjött a fokhagyma is, elég töményen. Szóval, itt volt a kutya elásva, nagyjából úgy szeretik a fokhagymát, mint Nosferatu. Annyira nagy baj azért nem volt vele, csak elfogy - gondoltam.

Kedden aztán vidékre szólított a dolgom, egész napra. Rákérdeztem, mit főznek aznap. Babgulyás füstölt csülökkel és darás tészta. A darás tésztával nincs bajom, de a leves háromfázisú köszvénygenerátor a marhahús, a hüvelyes és a füstölt hús miatt. Ez tehát ugrott, maradt a hazai. Eszembe jutott a kolbász, és már ki is ötlöttem, mi lesz belőle. Egy kevés sajttal dúsítva kiflibe töltöm, pár almával meglesz az útravaló és még vacsorára is jut belőle.

Múltkoriban a hókifli ügyében túrtam a hálót. Nem akartam félmunkát végezni, megnéztem a mákos patkót, a búrkiflit, a zsúrkiflit és a pozsonyi kiflit is. A gugli szokás szerint úgy gondolta, tudja, mit szeretnék és belekotyogott a dolgomba. A pozsonyi kiflinél feldobta a pozsonyi kocka nevét is. Csak a szemem sarkából vettem észre, mert már scrolloztam is az engem érdeklő megnevezésre, de azért megjegyeztem magamnak a dolgot. Mikor aztán megvolt, amit akartam, beírtam a pozsonyi kockát is. Egy meglepően egyszerű, de ízesnek és érdekesnek ígérkező ételre bukkantam. Afféle vargabéles klón. Megnéztem pár változatot - az egyik elvetemült mindjárt széles metélttel készítette -, aztán nagyjából összeírtam, mi kell a boltból? Az már látszott, hogy lesz egy tésztagyúrás a héten, mert ezt bolti kockatésztából biztosan nem fogom elkészíteni.
Lett hát tésztagyúrás, -szárítás, és pénteken lett pozsonyi kocka.

Nem otthon vagyok, így nem szégyen, hogy a jalapeño csili nem a kertembõl származik :) Viszont olyan szép nagyok voltak, hogy nem tudtam ellenállni nekik.

Csak a vejemre számítottam a fogyasztásánál, ezért keveset vettem. Krémsajt volt otthon, de reszelnivalóért bementem a boltba. Itt azután elbuktam 15 deka darált marhahúsra is ...

A napokban készült egy nem túl sikerült aszpikos fej. A folyamat melléktermékeként 3-4 liter tartalmas, fűszeres húslé keletkezett. Kiönteni vétek lett volna, törhettem a buksit, mi is legyen vele. Ez persze ilyenformán nem igaz, szegény malac még javában makkal álmodott, mikor nekem már megvoltak a terveim a főzőlével. Többnyire literes műanyag flakonban le szoktam fagyasztani, hogy később egy levest vagy főzeléket gazdagítva használjam fel. Most is egy leves volt a terv ebédre, mivel a fejet hideg reggelinek szántam a következő napokra. Gombóccal természetesen, hadd legyen tartalmas az a leves.

A nagylyány alkotta, én csak fotóztam. Szerencsémre õ kifejezetten szereti, ha megírom a fõztjét. Most, hogy itt vagyok náluk, néha fõzök is, de meg kellett várnom az új fényképezõgépemet (ami épp most érkezett meg).

Ezt a sütit még 8 hónapos pocakkal is megcsinálja 15 perc alatt!

Éppenséggel nevezhetném egy újabb csúfos fiaskónak is.
Megint fejre adtam a fejemet. Törtem a fejem, mit főzzek, aztán a fejemhez kaptam, hiszen éppen a van egy fél fejem a múltkorról a fagyasztóban. Volt ugyan egy kis fejetlenség ott a hidegben, de némi kutatás árán fejlett. Aszpikban.
Persze, kocsonya flancosan. Aztán még az se nagyon, de ez csak másnapra derült ki, akkorra fejeztem be.
Kifejtem bővebben is:

Megint megkívántam egy kis édességet, lehetőleg valami gesztenyéset. Az éppen időszerű, hisz' a nyakunkon a szezonja. Szeretem is, és az idejét sem tudom, mikor ettem utoljára. Hétvégén csak egy gazdagabb leves főtt, másodiknak pont jó volt ez a sütemény.
Arra nem vállalkoztam, hogy magam főzte gesztenyéből passzírozzak masszát, jó lesz a bolti is. A közeli boltban természetesen nem volt (egyre vacakabb az az üzlet, inkább kerülök egyet hazafelé eztán), el kellett zarándokolnom a másikba. Volt is mindjárt háromféle. Az egyik - a legolcsóbb - Gesztenyekerém néven futott, meg is néztem az összetételt, 35 % gesztenyét tartalmazott. Kihagytam. A másik, 25 deka - Gesztenyepüré néven, árban valahol középen -, 80 % gesztenye, cukor, rumaroma. Príma, éppen ezeket akartam én is beletenni, egy gonddal kevesebb. Volt még 20 dekás gesztenyemassza, csillagászati áron, valami igen kevéssé bizalomgerjesztő csomagolásban, hagytam is a csudába.
Massza volt, már csak ki kellett találni, mi legyék belőle. Hókifli lett. A receptek meglehetősen nagy szórást mutatnak. Van élesztős (de nem kelesztett!) és sütőporos változat. Egyetlen közös pont a tésztába kevert nagy mennyiségű zsiradék (néhol elképesztő mennyiség), ami ugyebár az omlós (omlósz) sütemény záloga. A sütőporos egyszerűbbnek tűnt, azt választottam.
Szóval megvolt minden, ami kellett, nekiláttam.

Végül is az. Bár kinézete alapján akár rakott kelnek is gondolhatná valaki - végül is az is -, de nem az. Ahogy Jani bácsi mondta volt, a paprikás krumpli legyen paprikás krumpli, ne pedig serpenyős rostélyos. Lehetne újragondolt-, de attól meg lábrázást kapok. Tehát maradjon rakott zöldséges rizsa.
Úgy esett, hogy kissé már túlzásba vittem a húsevést. Múlt héten vendégeskedtem, aztán hazaérve is húst készítettem. Mindezek tetejébe a hétvégére is egy rapid csirkepaprikás főtt bolti tésztával, hogy legyen érkezésem befejezni az őszi munkákat a kertekben, pedig eredetileg ez az étel készült volna. Keddre aztán már nem volt mese, volt időm bőven, megfőztem a fogást.

Ez már a második alkalom, hogy dínót kell készíteni szülinapra! Nem kérdõjeleztük meg a rendelést, hisz ez speciális alkalom, csak a szakácskönyv nincs már meg, amibõl az elõzõ készült.

Sebaj, Gugli a barátunk! Persze azonnal találtunk szabásmintákat - kb százhuszonhétezerkétszázat!!! Szerencsére csak egy kellett, amit kinyomtattam feleségemnek.

A helyzet nem könnyû, az ifiúrnak extra rendelése volt :) A tortát persze egy másik posztban írom csak meg, mert az nem mindennapi kívánság!

A húsleves az kötelezõ elem, ha jönnek a gyerekek. nem teljesen értem miért, mert mindketten tudnak fõzni, és ezzel a levessel nagyon kevés a munka. Minden esetre nem írom le, hogy készült, mert legalább ötvenszer posztoltam már :)

Viszont a májgombóc ritka alkalom, ezért nem hagyom ki. Sültcsirkét pedig sokszor készítek, de most egy kicsit ízesebbre sikerült, mint máskor.

Kaptam egy jó marék őszi vörös dughagymát. Olyannal még nem volt dolgom, (mindig tavasszal ültetem) de miért ne próbálhatnám ki, főleg, ha ingyen volt? Vasárnap szerettem volna még elültetni, meg a kerti hulladéktól (gally, szeder-málna szár) is megszabadultam volna egy szalonnasütés ürügyén. Majd' egész éjszaka vigasztalanul szakadt, reggel meg még jobban rázendített. Van éppen itthon is mit tenni, de eszembe jutott a poszttalanság, elővettem a sutból az egyik, viszonylag gyorsan megvalósítható tervemet és nekiláttam.
Bacon cinnamon rolls, azaz fahéjas csiga szalonnával. Az ördög tudja már, honnan hallottam róla, elsőre kicsit meredeknek is tűnt. Ahogy a recepteket elnézegettem, szinte mindenki félkész fagyasztott tésztát teker le, és abba teszi a bacont. Hát a túrót! Egyrészt még nem is láttam fagyasztott fahéjas csigát (pedig biztosan van, csak eszembe nem jutott soha ilyesmi után kutatni), másrészt, nehogy má' fizessek érte, mikor simán össze tudom dobni magam is. Persze a fizetés megvolt vastagon így is, mikor leugrottam a közeli boltba baconért, mert az nemigen volt itthon. Potom 890 forint volt 15 deka, a guta kerülgetett. Ha nem esett volna úgy, ahogy, simát elkutyagoltam volna egy másik boltba. De úgy esett. Szívtam kicsit a fogam - Egyszer van egy héten vasárnap, örüljünk, hogy nyitva volt a bolt - gondoltam, és fizettem.

Nem megyek bele a címben említett eledel etimológiájába. Akit érdekel, Gugli a barátja. Feleségem már megfõzte az övét, de az sajnos édeskáposztából készül, amibõl én nem szeretem. A napokban panaszkodtunk, hogy nincs elfogadható savanyú káposzta, de úgy hallom, Waka is talált jó forrást.

Most persze eltitkolhatnám, honnan vettem a káposztát, de ez nem volna tisztességes! Mifelénk van egy nagyon lezüllött CBA, ami eredetileg Baldauf úr zászlóshajója volt. El is nevezte CBA Gourmand-nak. Egy ideig tisztességes volt a felhozatal, de most nagyon örültem, hogy jóízû káposztát sikerült venni benne. Azt azért a javára kell írnom, hogy a savanyúkáposztája évek óta egyenletes minõség, nekem izlik.

Gyakorolnom is kellett, mert a nagylyánynak is kell fõznöm, amikor megyek hozzá (igaz, hogy azt lehártyázott karajból ... grrrr).

Nem az Ájult Imám, mert abba mindenféle édességek is kellenek, meg fahéj. Csak egy klasszikus töltött tök, ami most padlizsán formájában lett elõadva.

Az már egészen mellékes, hogy a padlizsán nem is tök, hanem krumpli :) Szezonja végefele közeledünk, és feleségem nem tudja megállni, ne hozzon haza belõle, amíg kapható. Nem is baj az, mert mindketten szeretjük. Most reggel is találtam 6 kicsi példányt, amibõl töltöttet szándékoztam varázsolni - az régen volt.

Kicsit furán hangzik, de vettem egy tálca körmöt, meg egy tálca pincepörkölt alapanyagot. Hogy miért pincepörkölt, azt már egyszer megkérdõjeleztem, de azóta is annak adják a köröm/oldalas/csülök triumvirátust a madarasban (kicsit drágábban, mintha külön venném őket, de a tisztítást is meg kell fizetni)..

Tudjátok, hogy megszállott körömpörkölt fogyasztó vagyok, de most még magamon is túltettem. Szerencsémre épp aznap érkezett meg a Farkas féle paprika is, így friss pirospaprikám is volt!

Lejárt az új kert öt éves haszonbérleti szerződése, várnom kellett a talajmunkákkal, nehogy másnak ássam fel. Egy hete szóltak, hogy elfogadták a pályázatomat, szerdán mehetek is aláírni a szerződést. Külön öröm, hogy a kert másik felét Kistesó pályázta meg sikeresen. Az a fertály ugyan rettenetesen elhanyagolt - lesz vele munka bőven -, mindent ellep a perje, imitt-amott még pár fa is kikelt a szélfútta magokból, de van rajta egy kút! Le is mentem múlt szombaton, levágtam a nagyobb susnyát, megszórtam gyomirtóval a gazt, meg az én fertályomat is előkészítettem az ásáshoz.
A hosszú hétvégére főzni kellett valami tartalmas, bőséges ételt, hogy az ásás mellett ne kelljen azzal vesződnöm. A napokban vettem egy jókora szelet sertéscombot, amit az egész combból vágtak, csontostul, bőröstül, bő másfél kiló volt. Ebből kikerekedett a hétvégi menü.

Látszik, hogy itt az õsz: elkezdtünk leveseket fõzni. Most egy sima zöldséglevesre fájdult meg a fogam.

A kertbõl nem sokat tudok összeszedni, mert valahogy nem nõnek meg a hozzávalók nálam.

Tegnapelõtt fõztem egy marhaoldalast lassú tûzön. Köretnek meg egy kevésbé sikerült hercegnõkrumplit (a hibát azóta megtaláltam: nem tudok olvasni rendesen :). Persze szokás szerint túlméreteztem a hús mennyiségét, de szerencsére a szaftjából is rengeteg maradt. Ezt a leletet kell megmentenem!

Önmagában a szaft is jó dolog, de ha rengeteg maradék hússal van megáldva, akkor egyenesen csodás. Ahogy turósmácsik megjegyezte rizzsel biztos jobb lenne, meg a macera is kevesebb. Nos, okos ember a családban is akadt: feleségem másnap tiszta rizst öntött le egy kis szafttal, és lelkendezett! Halgattam rá, de nekem azért egy kis hús is kell ...