Blogkocsma

Cip Úr szombaton szólított meg a Sörözőben.
- Nem érdekel kakas? 5 kiló feletti, konyhakész, 2500 forint darabja. Csak éppen hat darab alatt nem szállítanak.
- Már hogy ne érdekelne annyiért. Szólok egy-két ismerősnek, simán meglesz a hat.
Hétfőn a melóban feldobtam a dolgot pár kollégának, egyből lettünk is öten.
Este a kertből hazafelé a Söröző felé kanyarodtam, Cip Úr héttől stabilan megtalálható az intézményben. Most is ott volt.
- Na, - mondom - öt kell.
- Az akkor összesen tizenkettő. Tudod mit? Most fel is hívom, mikor tudják hozni.
Fél perc múlva telefonnal a fülén hozzám lépett.
- Ma este fél kilencre jó lesz?
- Hogy mi?
- Most jönnek Veszprémbe, beteszik a mienkét is.
Az órámra néztem - 19.45 -, aztán gyors fejszámolást végeztem: - Csabi elutazott, az övé biztosan ugrik. Százados Asszony és Á a közelben lakik, az megoldható, Tibit meg csak utol érem valahogy.
- Akkor csak négy kell - mondtam.
- Oké, akkor fél kilenc.
Elővettem a mobilt és őrült telefonálásba kezdtem. Százados Asszony nem vette fel, Á sem. Remek! Tibi száma nem volt meg, hívtam G-t, aki közvetítette tőle a rendelést. Na ő felvette.
- Jön a madár - mondtam.
- Milyen madár?
- Hát a kakas.
- Tibi nincs itthon...
- Alakul, - gondoltam - kezdődik a káosz.
- ... de mindjárt ott vagyok, és megbeszéljük.
Közben két nem fogadott hívás, Százados Asszony és Á is hívott.
Először Százados Asszonyt hívtam:
- Fél kilencre itt lesz a kakas.
- Hát én ma már nem akartam bemenni a városba.
- Hát, ha egyszerre fogyasztjátok el, akkor lefagyasztom egyben, aztán majd szétszeded, mikor meg akarod főzni.
- Jaj de köszönöm!
Egy megvan. Hívom Á-t.
- Fél kilencre itt a kakas - kezdtem köszönés helyett.
- De hát nekem akkor dolgom van. Mindegy betesszük az irodában a hűtőbe.
- Hova?
- Az irodában van hűtő.
- Na de addig hova tegyem? - kérdeztem.
- Hát reggel felvisszük az irodába.
- De azt a nyomorult madarat most hozzák.
- Ja! Azt hittem holnap reggel. Akkor félre ott leszek.
Közben G is mobilozott. Tibi nem vette fel. Hívta a barátnőjét, neki meg nem volt kulcsa Tibi lakásához. A barátnő hívta Tibi öccsét, neki van kulcsa, persze ő sem vette fel. Vakartam erősen a fülem tövét. Két kakast még el tudok valahogy tenni, de a három már necces lesz. Mindegy, valahogy beszuszakolom.
Ittunk egyet G-vel a nagy ijedtségre, aztán vártunk. Befutott Á. Átvállalta Százados Asszony kakasát megőrzésre, így megoldódott a tárolás gondja. Az idő csak telt, eljött a fél kilenc, aztán kilenc óra, madarak sehol. Cip Úr megeresztett egy hívást, legkésőbb negyed tíz, ígérték. Közben Cs is zárta volna a Sörözőt, de az összes madárleső ott lézengett és csak kérte az újabb söröket. Negyed tíz előtt Cip Úr eltűnt, majd nemsokára jött két bazi nagy szatyorral, benne a mi négy madarunkkal. Á felnyalábolt kettőt, én is elpakoltam a többi, elköszöntem, aztán hazavánszorogtam.
Tibi kakasát bevágtam a fagyasztó aljába, a magamét egy tálcára tettem és felvágtam a sárga nejlont. Aztán csak álltam és öt percig káromkodtam. Szóismétlés nélkül.
Konyhakész? Ez? Milyen konyha? Ilyen madarat a B kategóriás horrorfilmek gonoszai esznek egy kedélyes szombat délutáni hentelés után. Mondjuk ők a belekkel biztos nem bajlódnak.

Régesrég, amikor én még kissrác voltam, szüleim kiterjedt szociális életet éltek - művészek, írók, színészek rendre megfordultak nálunk. Sokszor jöttek hozzánk apám kollégái, barátai is. Egy alkalommal - a hegedűversenyének bemutatója után - nálunk gyűlt össze a baráti kör: Kovács Dénes hegedűművész (1930-2005), aki a darabot játszotta, Kórodi András karmester (1922-1986), aki vezényelt, nomeg Bächer Mihály zongorista(1924-1993), legjobb barát és Iván papája. Azidőtájt Rózsa György, festőművész, a baráti kör másik tagja, még valahol a chilei stadionból próbált meg Pinochet alól megszabadulni.

Szokás szerint a konyhában traccsoltak, míg anyám valami ennivalót készített. Gida (Kórodi András) bekukucskált a kamrában, majd mindkét kezében egy-egy üveg befőttel jött ki üdvözült arccal: KOMPÓT!!!!!

Azóta minden alkalommal, amikor kompótot vagy befőttet készítek eszembe jut az az öröm, ami az arcáról sugárzott egy (számára) gyerekkori élmény hatására. Felesége nem volt egy híres háziasszony ... Sajnos rajtam kívül más már nincs, aki emlékezne ezekre a nagyszerű muzsikusokra ...

Álljon hát itt ez a recept az ő emlékükre.

Szerintem így irandó, mert a "fejtett bableves" egy csacskaság: ki fejti ki a bablevest? A "fejtettbableves" jó lenne, de 3 szóból álló összetétel. Megvilágosított egy olvasónk, lett fejtettbab-leves belőle :). Node nem nyelvtanórán vagyunk. Feleségem vett 1,5 kiló fejteni való babot, ami kifejtve 85 dkg volt!

Ilyen jó arányt ritkán érünk el :) Talán majd a sajátunkkal, de azt meg el fogom felejteni leszedni, oszt lesz belőle szárazbab ... Feleségem nem nagyon hagy mostanság főzni, de akkor hogyan posztoljak? Magamhoz ragadtam hát ezen fogás elkészítését.

Úgy esett, hogy megint kaptam a kedves kollégáktól egy jókora adag konzervet, főleg vagdalt húst. Jó lesz elhordani a Hegyre, mégis jobban eláll, mint a parizer, ha nem eszem meg, legközelebb is jó lesz.
Eszembe jutott, hogy a hajdani helyemen sokszor készítettünk belőle szendvicskrémet. Amolyan Fradi kence volt, beletettünk mindent, amit csak találtunk, májkrémet, sőt, még olajos halat is kevertünk hozzá. A jó öreg szovjet, omega-spirálos melegszendvics sütővel rámelegítettük a kenyérre. Egy egész napos lövészet vagy terepfoglalkozás után de milyen jó volt a forró, fűszeres, itt-ott pirult szendvics!
Ez járt az eszemben, mikor legutóbb szemernyi kedvem sem volt főzni. Pikk-pakk öszedobtam egy tál krémet, aztán három napig ettem hidegen és melegen is.

Beérett az első 70 dekagram San Marzano paradicsom a kertben (Lucullus néven is ismerjük). Ez a paradicsom nagyon kevés magot és levet tartalmaz. Szaftos húsa van, az olaszok ezt használják paradicsomszósz készítéséhez, valamint a konzerv hámozott paradicsom is ebből van.

Nagyon régóta szerettem volna kipróbálni a paradicsom házi szárítását, de valahogy mindig elsikkadt. Most viszont olyan brutális hőhullámban volt részünk, hogy azt gondoltam, ennek két nap alatt el kell készülnie!

Élete első görög útján járt Korfu szigetén. Természetesen körbeették a barátnőjével az egész szigetet, és elhatározta, hogy egyet megfőz nekünk. A fűszert is kinntről hozta, hogy autentikus legyen.

Még külön felhívott, hogy sertés lábszár jó-e hozzá? (Mivel még nem hallottam, hogy a csülköt így árulják, beleegyeztem - az egy jó hús.) Azért másnap a boltból ismét hívott, hogy lábszár már nincs, mit vegyen: karajt? Neeeem!! Az száraz!! Nézz lapockát vagy tarját.

A napokban vettem grillezni való Camembert sajtot, ami igen előkelő helyet ért el egy abszolute nem releváns kóstolásos teszten :)

Azt írják a dobozon, hogy próbáljam meg serpenyőben is. Megpróbáltam:

Jó-jó, tudom, aki sertéshúsból főz gulyáslevest, az bármilyen aljasságra képes. Természetesen van mentségem: ezt kérték.
Bogaram hosszas külföldi tartózkodás után három kislányával egyetemben hazalátogatott a ködös Albionból. Az esemény örömére találkozót szervezett a baráti társaság részére a család nyári rezidenciáján. A Balatonra "néző" kies birtok udvara és kertje tökéletesen alkalmas volt a célra. (Arra néz, csak éppen nem lát el oda, mivel felhúztak elé egy batár nagy kulipintyót, amit három éve a kutya nem használt.) A várhatóan népes gyermeksereg részére árnyas homokozó - szabatosan dagonya, legalább is az lett belőle estére -, rengeteg frissen érett gyümölcs állt rendelkezésre. Szóval, minden klappolt, már csak meg kellett főzni az ételt. Piros tányér sajna nem volt, de igyekeztem valami cifrát választani.

Nyáron valamiért nem jut eszünkbe főzni. Most viszont az apropó adott volt: a fiamék esküvőn mulattak az előző éjjel, gondoltam, simogatni fogja a gyomrukat.

Szép savanyúkáposztát kaptam a kispiacon a vecsési termelőktől. Már vettem párszor, és a nyári káposztájuk igencsak finom. (A télit valahogy nem szeretjük.)

Estére áthívták őket a Péterék, gondolta busongani. Péteréknek hamarosan férjhez megy a lányuk a sarkkörön túlra (az északi, nem a déli, de akkor is…) és gondolta jólesik egy kicsit busongani ma este.

A 35 fokban süssön az, akinek Imre az anyja, de mégsem állíthat be egy üveg rozéval, mint máskor.

Ezek a gondolatok foglalkoztatták délelőtt a piacon sétálva (az asszony meggyet akart venni a fagyasztóba, meg paradicsomot a lecsóhoz. Szombati ebéd, gyümölcsleves, lecsó. Fasza mi? Meleg van az igaz na de ennyire?!

Ilyen is ritkán fordul elő: feleségem vett egy negyed kiló rókagombát! Nekem! Ő nem eszik gombát - se! Imádom a gombát, a rókagombát meg különösen, mert egy remek, roppanós állagú, majdnem elfőzhetetlen gomba.

Tán éppen rókagombáról beszéltünk a blogon, így pont jól is jött. Mivel ő nem eszik belőle, szabadonválasztott gyakorlat volt a köret. Legyen hát puliszka (azt se eszi), rég ettem már!

Hétfőn kimentem a Hegyre. Igencsak elhanyagoltam mostanában ezt a birtokot a másik két kert rovására. A borsóháló még fenn volt, nem is beszélve a tengernagy gazról. Mondjuk, gaz az volt máshol is. Nekigyürkőztem hát és tizenegyig éppen végeztem a penzummal. Éppenséggel ideje volt, mert a hátamon már kezdett szűk lenni a bőrke. Közben pocak is bejelentkezett, bár aszalt szilvással nem tudtam neki szolgálni, de két szalcsis szenya még lapult a hátizsákban. Leültem a diófa árnyékába és elmajszoltam a szendvicseket. Ahogy ott ültem, a ciszterna mögül furcsa motoszkálást hallottam. Odamentem és két sünt láttam, amint a tavalyi babkarók között hancúroztak. Nem voltak már kicsik, olyan süldőformák inkább. Sünsüldő. Nyúltam is legott a telefonért, gondoltam, lövök pár cuki képet a fészbúkra.

Nos, ezt a kérdést végül nem sikerült eldönteni. Az úgy kezdődött, hogy a feleségem beállított egy bő kilónyi sertés fehércsonttal a kutyának, mert az szép húsos volt, arra meg nem emlékezett, hogy két kiló marhacsont les a mélyhűtőben ...

Ahogy ez nálunk lenni szokott, menet közben jött az ötlete, hogy van még fél kiló kacsazúza is az ő fagyasztójában - főzném már azt is a levesbe. Ettől a ponttól persze a címbeli kérdés elvesztette lényegét, pedig annyira örültem, hogy jó címet találtam a posztnak ...

Hajdan a Magyar Néphadsereg egyik legkedveltebb fogása volt a - főképpen vacsorára főzött - sonkás kocka. No nem azok kedvence volt, akik ették, hanem azoké, akik főzték.
Elkészítése alig igényelt nagykonyhai tapasztalatot. A szakács megnézte az aznapi vacsoralétszámot és kalkulált.
- Aszongya, 150 fő. Elosztom a cuccot hat tepsiben, egy tepsit 30 kockára felvágok, az 180 adag. Elég lesz, jut repeta a haveroknak és a potyázóknak is.
Ráhagyták tehát az egész konyhát a két kopasz szakácsra, az öregek meg elmentek az öltözőbe inni és/vagy aludni. Ebben a sorrendben.
A sonkás kocka afféle csusza-klón, de kicsit feldobva egészen jó étel lehet. Nem gatyáztam, sütöttem egy tepsivel, és nem is csalódtam, szinte visszarepültem a 90's évek elejére.

Eléggé ijesztőnek hangzik, de valójában egyszerű és nagyszerű eledel! Pizzaszeletvágó említette egy kommentjében, amikor irígykedve olvastam a rengeteg gombaételéről.

Persze virsli nem volt, meg gombáról társalogtunk, így eszembe jutott, hogy vettem egy kis adag sárga laskagombát - azt ki kell próbálni, milyen!

Kumari olvasónk, aki néha Nilüfer  kommentelt egy érdekes túrós receptet, amit muszáj volt megsütnöm, mert tetszett!

Elõfordul, hogy hirtelen felindulásból kelttésztát készítek - ez valamiért gyerekkorom óra bennem van. Akkoriban anyám nem tudott sütni (késõbb se tanulta meg :), még apám se sütött, nekem kellett buktát, kuglófot meg egyéb kelttészta finomságokat készíteni legalább vasárnapra. Késõbb apám beletanult: tán a legjobb liszt nélküli Sacher tortát készítette!

Ilyet sem főztem még, de ez cseppet sem vette el a kedvem. Megkívántam valami édességet, jó ötletnek tűnt elkészíteni. Átnyálaztam a fellelhető recepteket, kimazsoláztam, ami tetszett, aztán belevágtam. Az eleve nem volt szimpatikus, hogy néhányan először vízben főzik meg a rizs, és utána adják hozzá a tejet és a többi hozzávalót. Én csak tejet használtam, és azt hiszem, jól döntöttem.
Akár csak a rizottót, ezt a fogást is kerek szemű rizsből célszerű készíteni. Vagy amilyen éppen akad.

Lassan már egy éve is megvan, hogy utoljára ezt sütöttem. Most viszont elcsábultam a kispiacon a fóti hentes tepertőjére. Persze kis adagot vettem csak, meg eszegettem is belőle, így kishíján elmaradt a pogácsa.

Mivel mégis poszt lett belőle, bevallom, hogy a hiányzó töpörtyűt a madarasban vettem meg (meg az élesztőt is, mert nem volt itthon). Messze nem volt annyira ízes, mint a fóti hentesé, de őt csak kéthetente látom...

Már több, mint fél éve nem posztoltam körömpörköltet (pedig emlékszem, hogy főztem legalább egyszer :), ezért itt az ideje egy újabb receptnek. Eltérés, hogy a krumplit is belefőztem, amitől remek íze lett!

Az alapanyagot feleségem vette, még amikor gipszben tengettem napjaimat, de akkortájt nem nagyon fértem be a konyhába, állnom meg nem volt szabad - befagyasztottam hát a csodahüttőbe. Igencsak ráéheztem már, meg járni is tudok, elővarázsoltam hát. Ez két adag volt, az egyik csak körömpörkölt alap, a másik viszont csülkös! Így pont jó, mert egy kis extra hús is jut bele :)

Érik már az amerikai cukorborsó (Sugar Snap Pea) a kertben, amely egyik jellegzetessége, hogy héjastól megehetõ. Társa, a Snow Pea, nem nevel borsószemeket, annak csak a hüvelyét fogyasztják (általában nyersen, salátában). Érdekessége még, hogy nagyon édes! NAGYON!

Természetesen lehetõleg friss zöldségekkel azonnal levest kell készítenem, mikor az elsõ 35 deka (45 borsóhüvely) megérik.

Azok a kiadós esők, melyeknek - legalább is szerintem - itt kellett volna leesni, kikerülték a várost. Akár délről, akár északnyugatról jött, meglátva a Húszemeletest, éles kanyart vett, és máshol áztatta a földeket. Pápán például négyszer is volt idén kiadós eső. Köszönhető ez a bakonyi szélnek, amely nagyjából a 8-as út vonalában húzódó, észak-nyugati irányú "szélcsatornában" jön létre. Ehhez még hozzájárul a várost övező fennsík, ahol nyáron felfelé szálló légáramlatok alakulnak ki, valósággal eltolva az érkező frontokat.
Szóval Pápán volt csapadék bőven. Vi onnan jár be minden nap. Férje szenvedélyes és értő (még tanfolyamot is végzett) gombász, ráadásul nyugdíjas, tehát piszkosul rá is ér. Szóval együtt van minden feltétel, hogy dúskáljanak a gombában. Vi pénteken egy szatyrot nyomott a kezembe. Kis üvegekben szárított és őrölt trombitagomba és vargánya, és egy kis zacskó friss rókagomba volt benne!

Éppen kapóra jött. Rizses csirkemájat akartam hétvégére főzni, de a sárgarépás-borsós változathoz nem volt kedvem. Mindenesetre valami kellett bele a máj mellé, és a rókagomba megfelelőnek tűnt erre a célra.
A rizses csirkemáj már jó ideje tervben volt, egészen pontosan a szalontüdő óta. A hozzávalók megfőzése után lett egy fazék abálólevem. Gazdag, fűszeres, sötét színű leves volt, sajnáltam volna kiönteni. Mikor leülepedett, másfél litert lefejtettem belőle és lefagyasztottam. Ezt szolgált aztán az étel felöntésére.

Itthon ebédelt a kicsilyány, ki kell tennem magamért! Találtam a csodahüttőben egy érlelt szép bélszíndarabot, amit rendkívüli alkalmakra tartogattam. Ez biztos jó lesz - szereti a lyány a marhahúst.

A feleségem az átsült húsokat szereti ... A kicsilyány jó keményre átsütve :((( Anyja lánya! Mit tehetnék, megsütöm nekik well done.

Szerencsésebb blogtársaim már erdei gombával készítenek finomságokat. Nekünk, pestieknek, csak csiperke jut. Nem panaszkodom, feleségem (aki gyűlöli a gombát - is) most is megörvendeztetett egy doboznyi barna csiperkével. Annak már majdnem gombaíze van :)

Pizzaszeletvágó olvasónk emlitette szerencsés gombaraguját csirkés újkrumplival. A csirke nekem nembejön, meg a ragut is kicsit másképp készítem (nálam a tejszín gyakran használt alapanyag a főzéshez), de mindenképpen ő inspirálta ezt az étket.

Ha azt mondom, MSE nem rajong a túróval töltött zsemléért, egészen finoman fogalmazok. Katonai pályám egy hosszú korszakában konyhaügyeletes szolgálatot adtam, havonta akár hármat is. Nem rajongtam érte. Veszekedni a hőzöngő sorkatonákkal, a lusta sor-szakácsokkal, folyton lesni, hogy mit lopnak el a polgáriak, kajtatni a csellósokat, akik egyből ellógtak, ha az ember nem volt a seggükben. Az élelmiszer-rajtárban minden alkalommal megpróbáltak átverni, és ha észrevettem a suskust, csak a vállukat vonogatták. Estére csatakosra ázott a bakancsom, a hagymaszagú ruha rám izzadt, én meg hullafáradt voltam az egész napos nyüzsgéstől. A péntek volt a csúcs. Három napra való alapanyagot kellett vételezni, naponként rendszerezni, szétpakolni. A parancsnokságon szolgáló csajok kisírták maguknak, hogy máskor legyenek szolgálatban, nekünk jutott a péntek, meg a hétvége.
Egy alkalommal sikerült péntek helyett szombatra beférkőznöm. Pénteken MSE volt szolgálatban, ebédre pedig töltött zsemlét készítettek. Ahogy kisült, meg is evett egyet (szerinte), majd kisvártatva rosszul is lett. Az okosok kitalálták, ha már másnap én leszek szolgálatban, akár le is válthatom. Az ebéd kellős közepén vettem át a kuplerájt, aztán mehettem vételezni, pakolni, szortírozni. Annyi előnye volt, hogy szombat reggel nem kellett magamtól átvenni az alapanyagokat.
Azóta gyakran húzzuk MSE-t, hogy azt a hatodik zsemlét talán mégsem kellett volna már megenni, és ha az van a csumiban ebédre, minden alkalommal szólunk neki.

A madarasban futottam bele csodás marhanyakba, szokásos marhanyak áron. Ez is azon húsok közé tartozik, amit az átlag madaras vevő nem vesz meg, hogy "hú milyen zsíros"!!! Én viszont rögtön láttam, hogy ez biz Wagyu marhából van, megvettem hát mind a hármat, amit a pulton találtam.

A kicsilyány még itt van (szedi a cseresznyét az ominózus cseresznyefáról - létráról), a fiam is jön mindjárt haza. Úgy gondoltam, hogy ez a hús remek lesz tárcsán megsütve. A fiúknak medium rare, a lányoknak well done módra.