Írtam már ebben a tárgyban egy posztot, de most éppen aktuális lett megint a téma. Sok évvel ezelőtt örököltem egy tucatnyi amarillisz hagymát. Ugyan minden évben adtam belőlük ennek-annak, a sarjakból folyamatosan neveltem újakat. A 15 cserép és a három balkonláda már kezdett túl sok helyet foglalni, ezért drasztikus lépésre szántam el magam, és öt hagyma kivételével az összeset elosztogattam. A hagymákhoz mellékeltem egy "használati utasítást", ezt osztom most meg a nagyérdeművel.

Minden évben vetek 2-3 sor spenótot. Fele Matador típusú, a másik fele amerikai magból. Ez utóbbi különlegesen sötét és nagy levelekkel rendelkezik. Természetesen annyi terem belőlük, hogy tavasszal nem tudnánk mind megenni, ezért kicsit blansírozva, vagy ghí-n párolva lefagyasztom.

Használtam sokat év közben palacsintába, rétesbe, stb. Most viszont rámjött, hogy nekem spenót kell! Sok! Sőt - olyan, ami nincs felnyomva zsemlével vagy kenyérrel. Még találtam a csodahüttőben kétfélét is, ezért azonnal megfőztem.

Amit azért nehéz eldönteni, mert március óta heti rendszerességgel készítek legalább egyet magunknak, meg még a gyerekeknek is. A 67 kenyérből kellene választani, de azok nincsenek itt egyszerre :)

Már négy napja esszük, és pont olyan jó, mint az első napon volt! Nem száradt ki, rugalmas maradt a bélzete, roppanós a kérge.

Megihletett Kocsmagomba szarvasraguja  , így legalább egy kalap alá tudtam venni a kicsi borjú- és a marhapofa alapanyagaimat ...

Szarvasom ugyan nem volt itthon, de viszont találtam a csodahüttőben borjúpofát a Metróból, és marhapofát a barátunktól, akinek dílere van.

Az egyik kolléga/kollegina emlegette, hogy az édesanyja/nagymamája/nagynénje a téli estéken mézes paszternákot sütött egykor. Mint látható, csak a dolog lényegét jegyeztem meg, az egyre csökkenő tárterület kirostálta a felesleges információt. Az ötlet azonban tovább motoszkált a buksiban. Az, hogy ilyet még a büdös életbe' nem csináltam, szokás szerint a legkevésbé sem zavart. A kertben még éppen akadt pár szál paszternák elvermelve, méz meg mindig van itthon, szóval semmi nem állt a projekt útjában.
Mivel korán sötétedik, én meg későig dolgozom, szombaton mentem a gyökerekért a kertbe. A föld felszíne már rendesen meg volt fagyva. Szerencsére vittem magammal kesztyűt, és egy flakon meleg vizet kézmosáshoz, mivel minden le van víztelenítve. A vermelés amúgy príma megoldás, csak éppen olyan átok sáros volt mind, hogy egy kisebb cserép föld simán lejött róla. Hazaérve beáztattam a felmosóvödörbe, majd a "százlábúval" lesikáltam a sár javát. A maradék maszatot a mosogatóban intéztem el. Egy zacskóban a hűtő zöldségtartójába tettem őket.
Hétfőn aztán nekiláttam, és az eredmény simán megérte.

Karácsonyra egy méretes kacsát sütöttem a gyerekeknek (a nagylyány kivételével mind itthon voltak). A kicsilyány inkább csirkemellet kért, nem rajong a kacsáért (azért a kacsamellből ő is evett).

Rendes pusztítást hajtottunk végre szenteste. Másnap persze a kötelező maradék csipegetése volt a feladat, de azért kitartott a kacsa 3 napig is. Megkértem őket, hogy ne dobják ki a csontot (kutyánk sajnos már nincs). Volt még egy szépen megpirult szárny, amit kiloptam a kacsasütőből, és csendben megettem. Csirkéből már készült hasonló alaplé, de kacsát nem főztem még így.

Nagyon szeretjük, járunk is a városba enni, de a mostani helyzetben nincs nyitott étterem, ezért más forráshoz kellett folyamodni.

Rendelni is lehetne, de mi nagyon a világ végén lakunk, nem akarjuk a futárokat ilyen messzire csalogatni. Jelentkezett viszont a fiam, hogy ő most főz egyet, és hozna nekünk belőle.

Kaptam karácsonyra egy miniatűr öntöttvas tálaló edényt a kicsilyánytól.

Reggelire leteszteltem egy szem M-es tojással (nagyobbat nem mertem beletenni).

Régi álláspontom az, hogy nem vásárolok előre darált mákot, mert úgy hamar megavasodik. Kistesó is magáévá tette ezt a filozófiát, és felhívott, hogy vegyek már néki 25 deka mákot valahol, és daráljam le. Mivel nekem van mákdarálóm. Most már. Kapóra jött a dolog, mivel mákos gubát terveztem készíteni az ünnepekre. Úgy okoskodtam, hogy veszek 40 dekát, abból 25-öt ledarálok neki, a maradék meg elég lesz nekem, ha hozzácsapom azt a keveset, ami a fagyasztóban várja tavaly óta a sorsát.
Egyik nap meló után elmentem a csarnokban lévő magboltba, és megvettem a kilónként 1800-ért kínált magokat. Otthon kibontottam a zacskót, és megszagoltam a mákot. Avas volt, mint a nyavalya. A blokk persze nem volt meg, de egyébként sem volt hozzá kedvem, hogy bizonygassam, nem az évek óta a kamrában poshadó portékát akarom visszavinni. Annyiban persze nem hagytam, minden ismerősöm megtudta, hol nem szabad mákot venni.
Másnap hazafelé betértem az ABC előtti zöldségeshez. A kislány készségesen megengedte, hogy megszagoljam a mákot, épp olyan avas volt, mint a másik. Vakarta is a füle tövét erősen, előző nap adagoltak ki fél- és negyedkilós zacskókba egy 25 kilós zsákkal. Még ott volt a boltban a zsák, a címke tanúsága szerint 2021 augusztusi szavatossággal.
Elmentem a postára a csomagomért, és visszafelé betértem az egyik multihoz. 25 dekás csomagban árulták, igaz nem volt kirakva a polcra, az elé letett raklap tetején virított. Feltéptem a fóliát, és kivettem egy zacskóval. Most viszont gondosan a pénztárcámba gyűrtem a blokkot, ugyanazt a hibát nem követem el még egyszer. Az előrelátás helyesnek bizonyult. Otthon csak a kabátot vettem le, rögvest felbontottam a zacskót, hogy aztán öltözhessek újra fel. Ez a mák is avas volt. A boltban nem vitáztak, visszaadták a pénzt.
Másnap az esélytelenek nyugalmával bementem a COOP boltba, vettem 25 deka saját márkás mákot. Blokk brifkóba, otthon kabát, olló, nyisszantás, és láss csodát! A máknak a világon semmi baja nem volt. Ledaráltam Kistesónak. Nekem viszont elment a kedvem a máktól egy időre.
Ekkor kezdtem el törni a fejem, mi legyen a desszert a halászlé után. Rövid utánajárás után kiötlöttem, hogy dióval lesz a guba. Öntetnek nem vaníliasodót főzök, hanem egy rumos-csokis öntetet, ami remekül illik a dióhoz. És ha már lúd, akkor legyen dagadt, magam sütöm hozzá a tésztát. Nem gubakiflit, hanem egy édes kalácsfélét, amilyet egyszer a máglyarakáshoz készítettem.
Hát, így lett diós a guba.

Ha már létezik püspökkenyér, miért ne csináljak csülökkenyeret? Bár a családom csülöktortának keresztelte el.

Kedvenc fizikoterapeuta hölgyem említette az ötletet, hogy a csülköt felaprítva karajágyon őzgerinc formában megsütve finom ételt lehet készíteni. A részletekre nem emlékezett, de megigérte, hogy a következő kezelésre elhozza a receptet.

Tetszett a gondolat és türelmetlen voltam: el is készítettem másnap, amikorra éppen kihült a nagy füstölt csülök, amit bableveshez főztem. Annyit amúgy se tennék bele a bablevesbe, amit csak ketten eszünk ...

Vendégposzt kocsmagomba konyhájából

Vagy inkább csak: libacomb egyszerűen. Egy blogkocsmai beszélgetés ösztönözte az írást, amikor arról beszélgettünk, hogyan nem szerencsés túlfűszerezni a libacombokat. Véleményem szerint a liba az az állat, ami gyárilag készen van. Így lett kitenyésztve, nem kell hozzátenni a saját ízéhez semmit. Más kérdés, melyik részét, hogyan és milyen körettel fogyasztjuk. Például a combokat. Hirtelen tekintsünk el a „legkézenfekvőbb” fogyasztástól: egyik kezünkbe fogjuk a hidegen, zsírjából kiemelt libacombot és vele együtt egy darab kenyeret, másikba a kedvenc bicskánkat, és ahogy jön, kézből befaljuk az ételt. Másik, amit ne keressen senki itt alább, az a „kötelező”, „éttermi” lilakáposzta, vagy hagymás törtkrumpli köret.

Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek!

Kezd elfogyni a kacsazsírom idehaza, valamit tenni kéne az ügy érdekében. Végül a madarasban fedeztem fel bőrös kacsahájat.

Szerencsémre volt mellette hízott kacsacomb is, ami szintén egy jó gondolat. Hamár nekiállok piszmogni a konfitálással, akkor nagyobb adagot csinálok, hogy legyen mire rájárni. Így legalább  Boar is látja, hogy azért tudom, mi az a konfitálás ...

Halászléből ugyebár a bajai (dunai) meg a szegedi (tiszai). Felnőtt emberek képesek késhegyre menő vitát folytatni, hogy melyik a jobb. Én ezt most kihagynám, mindegyikből ettem jót, sőt kiválót, és volt szerencsém vacak, vagy már-már ehetetlen léhez is. (Ott van még a balatoni is, de azt hagyjuk inkább, az összetevők inkább illenek egy paprikás krumplihoz.) Mit tehet a paneldzsungel népe, ha enne egy legalább közepes halászlét? Uszadékfából naptüzet nyilván nem fog rakni, még ha lenne is hozzá alapanyag, a nyolcadikon ez minimum közveszélyokozás lenne. Aztán ott van a hal kérdése. A panellakások konyhája nem éppen erre a feladatra lett kitalálva, bár ahogy majd látható, nem egy leküzdhetetlen kihívás. Szóval elmegy valamelyik hiperbe, vesz fagyasztott pontyszelet meg halászlékockát, esetleg horror áron némi belsőséget mellé (jó esetben a fele zsír), aztán megpróbál ügyeskedni valamit belőle.
Elkészítettem én is a magam verzióját. Mint afféle panelhalász, hiszen a szakképzettségem megvan (halász), és panellakó, bár e kettő együtt soha nem állt fenn, míg a szakmát gyakoroltam. Nem mondhatom, hogy gasztronómiatörténeti mérföldkő lett az étel, de nekem ízlik.

Megkérdeztem még időben, hogy mit szeretne az ünnepelt ebédelni. A válasz várható volt: nagy húslevest, tatárbifszteket és gesztenyetortát. Bár nem karácsonyi menü, de legalább ünnepi ...

Boldog Ünnepeket minden olvasónknak!

Ebből a tortát nem vállaltam - az a feleségem reszortja. Nekem csak a tejszínhabokat kell hozzá felverni ...

Már nagyon vártam, hogy legalább egy kicsi kocsonyát főzhetek, de olyan meleg volt, hogy nem kötne meg. Most viszont bejött egy hosszabb hideg periódus...

Uccu neki, irány a bolt! A madarasban nagyon szép kocsonyacsomagok voltak, a két kilósban egy szép nagy húsos csülök, míg a másfelesben rengeteg köröm.

Nagyon sok étel mellé kell valamilyen köret, amivel annak levét felitatjuk, illetve laktatóbbá tesszük.

Nálunk ez a sós vízben főtt krumpli. Általában szűrőkanállal vesszük ki a tányérra, ahol azután az esetek nagy részében villával összetörjük.

Volt már ilyen, de akkor - a böjti időszakra való tekintettel - csak egy jelzésértékű adag kolozsvári szalonna került bele. Most azonban beleadtam apait-anyait, oldalast, füstölt csülköt és sok időt. Pontosan az a melengető, kiadós fogás lett, amit ebben a komor időben kíván az ember.
A csarnokban a "tésztás mellett" (ez egy helybélinek pontosan lokalizálja a helyet) remek füstölt árut lehet kapni, 2600 a darabolt comb, a príma kolozsvári és a füstölt kolbász. A csülköt 1900-ért adták. Itt nálunk meg az ABC előtti zöldségesnél csomagolt savanyú káposzta kapható.
Az oldalast az ABC-ben vettem, mondjuk ez kicsit necces volt. Nem a hús, az szép volt, hanem a vásárlás. A boltban hónapok óta nincs hentes. A csemegés pultból járnak át a hölgyek kiszolgálni. Igen ám, de legfeljebb késhez és a darálóhoz nyúlnak, amihez bárd is kell, azt el lehet felejteni. Nincs szakképzettségük, mondják és vállat vonnak. Akinek tehát egy kis szeletelt csontos tarja kellene, az így járt. Mindegy, a hús kellett, gondoltam, majd megoldom valahogy. Megoldottam. Azt a boltot meg kalandparknak hívom eztán.

Ők nagyon szeretik a savanyú leveseket, főzelékeket (csorba vagy annak mindenféle nyelven való hivatkozása). Ehhez viszont szükség van valami savanyítóanyagra és zöldfűszerre, ami lehet korpacibere, de a legjobb a churut. Ez az örményektől jött a székelyekhez a bevándorlással.

Felfedezték, hogy a hosszú ideig erjesztett tej iszonyú savanyú! Hát még, ha el is párologtatják belőle a nedvességet! Ha még a zöldfűszereket is beledolgozzák a szárítás előtt, akkor a végeredmény egy koncentrált ízbomba. Eredetileg Süllőcske posztolt róla, én meg kipróbáltam. Mivel tetszett, most nagyobb tételben reprodukáltam.

A múltkori rosszemlékű ricottás rigatonit még mindig nem hevertem ki, ám kaptam a feleségemtől egy doboz bébi spenótot. Ezt nem szabad ebek harmincadjára hagyni! Nem is beszélve arról, hogy épp most sütöttem egy nagyobb rakat palacsintát ...

Most már csak rikottát vagy ordát kellene szerezni. Meg is kértem rá a feleségemet, hogy a nagy bevásárlókörútján a Bermuda háromszögben (Aldi-Lidl-Spar) vegyen nekem ricottát. Sehol sem kapott ez alkalommal - hozott helyette krémes túrót...

Feleségem panaszkodott, hogy rég evett palacsintát. Meg különben is a szomszédasszony koronás, neki is kéne adni - hamár karanténban a családja.

És amúgyis esetleg kijönnek a gyerekek a hétvégén ... Szóval magyarul: süss egy nagy kupac palacsintát!!!

A világ legegyszerűbb és hihetetlen finom fogása. Hajdan a nagynéném gyakran sütötte így a disznótorost, csak éppen az még a lerben készült. Arrafelé a nyári konyha volt napközben a központ. Ott zajlott az élet, a "felső házban" nem tartózkodott senki, legfeljebb, ha beteg volt. Télvíz idején hajnaltól sötétedésig égett a tűz a nyári konyhában lévő sparheltben. Megfőtt rajta a tea, az ebéd, az állatoknak a dara, és egy húszliteres mosófazékban mindig ott volt a meleg víz, ha kellett valamit mosogatni az obligát alumínium vájlingban. Nem is beszélve az aludt tejről, amit rajta "hevítettek ki", hogy aztán isteni túró legyen belőle. (Később aztán került gáztűzhely, palackos, mert azért nyáron éppen elég a kánikula, nem kell rátenni még egy lapáttal.) Ha éppen nem volt dolog, Luca mama lemorzsolt egy-egy kosár tengerit, a csutka jól jött másnap reggel begyújtani, ha meg végkép nem volt mit csinálni, elücsörgött a rozzant kanapén, olvasgatta, ki tudja hányadszorra a Nők Lapját. A sarokban lévő polcon szólt a Kossuth, pontosan lehetett tudni, mikor van az ebéd ideje, és akkorra mindig volt ebéd. Mikor kezdett sötétedni, kivett egy lapát parazsat a tűzhelyből, felsietett vele, és begyújtott a cserépkályhába. Ősszel-télen valami mindig sült valami a lerben, apró krumpli, vagy éppen vastag húsú nagydobosi sütőtök, ami akkora volt, hogy be kellett fogni a szekérbe, hogy fel tudjuk hozni a kertből. Ebben a sütőben sült a hurka-kolbász savanyú káposzta ágyon.
Most nálam is ilyesmi étek volt, igaz, gázsütőben, de azért ez sem volt kutya.

Barátunk, akinek dílere van, adott egy pici oldalas darabot, amit nem érdemes több adagra bontani - merthogy pont két személynyi volt.

Ezokból kezdtem keresni egy pici jénai tepsit (a négyszögletes helyett, ami széttört). Találtam is egy majdnem pontméretűt a konyhapolcon, ami nemrég kerülhetett oda, mert nem ismertem.

Itt az ősz, idén különösen sok az őszi gomba. A szeptemberi esők után megindult az őzláb gomba, aztán jöttek a pereszkék, a lila és a lilatönkű. Az előbbi még a tél eleji fagyok idején is megjelenik. Nekem ugyan nincs túl sok időm eljárni gombászni, de szerencsére van, ki ellásson vele. Most éppen a lilatönkűből hozott az udvari szállítóm egy kisebb adagot. Nem volt különösebben kedvem vesződni vele, úgy gondoltam, gyorsan megtisztogatom, megmosom, felaprítom, aztán egy dobozban lefagyasztom. Milyen jó lesz majd télen valami húsos fogást megbolondítani vele. Menet közben aztán meggondoltam magam. Egyrészt a doboz, amiben fagyasztani akartam, kicsinek bizonyult, másrészt eszembe jutott, egy hete már lefagyasztottam három doboz rizikét, ott fogom kerülgetni egész télen. Fogtam hát magam, és készítettem egy evésre való pirított gombát. Minimális fűszerezéssel, egészen kevés sóval.

Vendégposzt Kocsmagomba konyhájából

Ahogy sikerül módon. Történt pedig, hogy bevásárló központban járva, vadhúsokat látva, elcsábultam, és vásároltam egy adag kockázott szarvashúst. Lelki szemeim előtt egy tökéletes, burgundi mintára készült ragu lebegett. Boeuf bourguignon, ami ugyan burgundi marharagura magyarosítható, de ha marha, miért nem szarvas?

A cím természetesen szokás szerint megtévesztő. Voltaképpen palacsintatésztában sült, kreol fűszerrel ízesített, kicsontozott csirkecomb. Hogy a csontozás hogyan jutott eszembe, nem tudom, de jó ötlet volt. Amúgy is volt vele munka, hiszen farrésszel együtt vettem. Eltettem későbbre a leeső részeket a fagyasztóba, jó lesz egy csirkealapléhez. A kreol fűszerezés meg úgy jött, hogy a szakállas ember hozott Karácsonyra Louisiana Creole Seasoning-ot. Használtam jó pár különféle fogáshoz, és igencsak ízlett. Az Interneten számos recept lelhető fel. Érdekes módon, a creole és a cajun fűszerkeverékek összetétele számos helyen megegyezik. Ha felkötnek, sem tudom, melyik volt végül is a befutó, mivel csak egy cetlire jegyzeteltem le az összetevőket. Jó eséllyel az arányok sem stimmelnek, a fűszer mindenesetre jó lett. Egy darabig szünetelt a projekt, mivel vöröshagyma port az Istenért nem tudtam szerezni, de aztán az udvari szállítom hozott valahonnan egy tasakkal. Bevallom, az összeállításnál csaltam egy kicsit, mert a koriandermag nem szerepel az autentikus receptekben - már, ha van ilyen -, de valahogy úgy éreztem, passzol hozzá.
Aztán jött a püré. Tavasszal már készült egy hasonló, de akkor tarlórépa (kerekrépa, kerékrépa) nem áll rendelkezésemre. Na most már volt az is. Idén végre viszonylag jól termett a tarlórépa. Igaz, az első vetés katasztrofális volt. Akár, mint valami morbid Bibliában, hat nap alatt gyönyörűen kikelt a mag, aztán a hetedik napon lezabálták a földi bolhák. Csumáig. A következő vetés alkalmával már résen voltam. Először is lepermeteztem felszívódó rovarölő szerrel az összes káposztafélét a kertben, plusz kapott a torma is, mert a nyavalyások azt is szeretik. Aztán a vetés után három nappal bekevertem még egy adagot, és odakészítettem a kertbe. Amint kidugták a fejüket az első sziklevelek, már mentem is nekik a permetezővel, háromszor oda-vissza a soron, tocsogósra áztattam. Na ez már használt. Igaz, az elvesztegetett két hét és az igencsak kevés csapadék miatt (az öntözés éppen csak életben tartotta a növényeket) nem lettek kapitális példányok, de a java jó alma nagyságúra nőtt.
Szóval, már csak el kellett készíteni az ételt.