Blogkocsma

Ahogy az õsz elkezdõdik, nekem azonnal sárgaborsót kell ennem. Azután egészen tavaszig bármikor enném. Néha még nyáron is megkívánom. Most, hogy beszéltünk róla, azonnal meg akartam fõzni, de valahogy a currys vöröslencselevessel nem passzolt.

Császár ugyan nem vagyok, de kaptam egy szép adag császárgombát egy jó barátunktól, akinek van dílere! Soha nem ettem, utánanéztem hát, mit érdemes belõle készíteni.

A szakirodalom szerint valamelyik francia császár(?) annyira megszerette, hogy minden alattvalónak be kellett szolgáltatnia, amit talált, különben ...

A neve is hasonló sok nyelvben. A gomba a galócák családjába tartozik, de az élénksárga különálló lemezei nagy biztonsággal elkülöníti a mérgezõ, vagy rosszindulatú rokonaitól. További információt innen nyerhettek.

Érik az alma, idén különösen sok van. A kertben is van, a réten is találtam, a napokban pedig az egyik laktanyában szedtem egy szatyorra valót. Minálunk is van egy fa a raktár előtt, jóféle savanykás almát terem.

12 órától az órajárás irányában: Cirmos rétesalma, édes „Starking szerű” alma, Kis fleini, Raktár előtt termett alma, Prérialma (a rétről)

Biztos van másféle is, csak én még nem találkoztam vele. Tavasz végétől késő őszig folyton enném a tökfőzeléket. Hidegen, melegen, bármikor.

Csak nem tudom megfőzni. Próbálkoztam már sokszor, de valamiért soha nem sikerült. Szerencsére a feleségem főzi a világ legjobb tökfőzelékét és mindezt úgy, hogy még meg se kóstolná, annyira utálja! Most viszont nincs itthon, hát megpróbáltam újra.

A süllő számomra a legszebb, legarányosabb megjelenésű hal. Igazi arisztokrata, sőt, királynő. Szépséges vízisárkány, szenvedélyes, robbanékony, tiszta és nemes. Egy néhai nagy süllőhorgász, (aki Waka földije volt) írta:" A fogas az a nemes ellenfél, aki megérdemli, hogy reá frakkban, cilinderben horgásszunk, és hasonló gesztussal tiszteljük meg elfogyasztását."

Az új halászati törvényt olvasva ismét nyilvánvalóvá vált, hogy nagyra becsült honatyáink rohadtul értenek mindenhez. Ha valaki a törvény szerint szeretne törvénykövető lenni, alaposan fel kell kötnie a felkötni valót. (A törvény végrehajtási rendeletéről most nem is szólnék, már az alapján is agyrémnek látszik, ami eddig kiszivárgott belőle.)

Száz szónak is ó a vége, az idei halászkirándulást át kellett ütemeznünk Szeptember 1 előttre, nem akartuk kísérteni a sorsot, hogy aztán évekig járhassunk a bíróságra, mert valaki másképp értelmezte a törvényt. Ennek aztán meglett az a sajnálatos következménye, hogy a kemény magból csak hárman voltunk ott. Sanyi a házigazda, Cubák és jómagam.

A szomszédos megyeszékhelyen volt a találkánk ismét, idén nem dőlt meg a rekord, csak 40 percet kellett várnom. Jó iramban vágtunk át a rónaságon, megállni sem kellett sokszor, miattam legalábbis nem, füstmentesen szép az élet. Egy útszéli gyümölcsárus néninél azért lefékeztünk, vettünk egy rakás almát, barackot, hogy aztán otthagyjuk Sanyinak, mert a három nap alatt egy szemet nem ettünk belőle. Volt nála gyümölcs elég, esszenciális formában, kicsiny pohárból, némileg túl is adagolva.

Sanyi csülkös pacallal várt minket - szegény nem készült az én nyamvadt kulináris igényeimre – némi krumplit azért elmajszoltam egy kis jelzésértékű szafttal, meg az általam prezentált sárgabarackbefőttel. Volt hozzá ízesítőnek paprikaolaj is a kies délszláviából, de maradtunk a házi paprikakrémnél, amit még tavaly hoztam.

Nem tudom másképp nevezni, feleségem villámkajaként fõzte és jó volt. Sajnos Babette_ nem lelkesedik érte, de remélem azért megbocsájt. Különben is kell egy kis diétás étel a kacsasült után!

Ez nálunk valahogy beidegzõdött!!! Valójában kacsapecsenyét sütöttem szülinapi alkalomra (ezuttal más volt a célszemély). Valószínûleg történelmi jelentõsségû lesz az esemény, mert egy speciális tepsiben sült. Tavaszi USA beli látogatásunknál megragadta a fantáziámat a nagylyány tepsije. Magas pereme van és egy szuper rács lóg benne valami szilikon párnácskán. Elképzeltem, milyen jól lehetne nagyobb méretû szárnyast sütni benne (mint kiderült, a lyány pulykával avatta fel). Azt is láttam rajta, hogy roppant nagy - nem biztos, hogy befér a sütõnkbe. Hivtam is a fiamat, hogy mérje le a sütõt, de ez egy mérnök képességeit meghaladó feladat volt, így tepsi nélkül tértünk haza.

Az élet viszont forgandó (ha mi tekerjük a hajtókart). A nyár folyamán a fiam ment ki az USA-ba, és a nagylyány figyelmeztetett, hogy mérjek sütõt. Nahát, én nem vagyok mérnök - fogtam a centipétert, és kimértem. A lyány is mért. Megállapítottuk, hogy a tepsi pontosan 8 milliméterrel hosszabb, mint a sütõ. Ez ne okozzon már gondot - hozza haza a fiú, itt meg behajlítom a fogóit, és megnyerem a túllógó 8 mm-t!

Jött feleségem nagy és kerek szülinapja és kacsasültet kért. Nem azt az agyonfûszerezett kacsaszárnytövet, mit legutóbb készítettem, hanem klasszikusat. Hagyma, fokhagyma és zsír csupán.

Ám legyen!

Tarkarépa

Tavaly kaptam egy zacskó tiritarka répamagot egy kedves ismerőstől. Mióta az eszem tudom, imádom a sárgarépát. Főve vagy nyersen, jöhet bármennyi. Engem aztán ijesztgethettek, hogy nem tanulok meg fütyülni, ha nem eszem meg, fütyültem rá.

Talán kevesen tudják, de narancssárga színűre holland kertészek nemesítették, állítólag az akkori, az Orániai-házból származó uralkodó tiszteletére.

Kép innen

Babette_ kommentelte, én meg megsütöttem.

"felszeleteltem, 1 órát áztattam jó fokhagymás tejben. lesóztam, majd áthúztam jó sûrû palacsintatésztán és kisütöttem. rizs, tartármártás.

most egy jóllakott óvodás vagyok. ez egy jófajta hal. "

Babette_-tõl kaptuk ezt a receptet.

Nincsen most energiám irodalmi értékű művet rittyenteni hozzá, úgyhogy egyszerűen csak leírom, hogy készül. Az ötlet egyébként egy étterembõl jött, ami a 13. kerületben a Trófea helyén állt (ha még az van ott, nem vagyok naprakész), ugyanitt isteni volt az eperkrém leves is túrógaluskával, nem is értem, miért szûnt meg, állandóan tele volt.

A receptet nem kaptam, hanem kitaláltam a kajából, ilyet szoktam csinálni.

A szegény identitászavaros kakaska esete újabb hullámokat generált, megjelentek a konspirációs teóriák is.

Néhány lehetséges változat, avagy miért ment át a kiskakas az úton?

Kép innen

Spárgával töltött csirkemell zöldfüszeres sajtmártással

Feleségem könnyû ebédet kért. Úgy gondolta, legyen csirkemell - azt csak nem rontom el. Azért ilyen egyszerûen nem megy, mit lehetne azzal a csirkemellel csinálni? Kis felfedezõkörút a csodahüttõbe remek anyagokat hozott a felszínre:

Elõször is magát a csirkemellet, ami kapirgálós csirkébõl lett elmentve, amikor még volt. Találtam ezen kívül spárgát - már nyerõ a dolog.

További nyereménynek tudok be nagy mennyiségû sajtmaradványokat - bursain, parmezán, ementáli, brie, trappista, füstölt karaván. Ez utóbbiak akkor kerülnek be, ha már csak egy pici darab van belõlük. Ki nem dobjuk, vagy sajtos pogácsába használjuk fel, vagy reszelt sajtként melegszendvicsre kerül.

Az első nem lehetett túl boldog. A bal szárnya csupa véraláfutás, a bordái töröttek, és a mellcsontja is repedt volt, csak remélni tudom, hogy nem életében szerezte ezeket a sérüléseket. A Coop-ban vetem igen olcsón, kistestű tyúk néven. Felbontáskor szembesültem vele, hogy nem sok sárga gyöngy tapad a gerincéhez, hanem két fehér, hosszúkás. Ezzel az identitásproblémával nem lehetett könnyű élete a tyúkok közt. A folytonos bujkálás, hazugságok, talán nem is véletlen, hogy ilyen szörnyű módon végezte.

Szerencsére eljött a feltámadás, és egy zamatos leves alkotórészeként született újjá, hogy átadja nekünk – ha nem is a lelkét, de a lényegét mindenképpen.

Harmadik életében - miután a levesben megtette kötelességét – második fogásként, még egyszer utoljára beleadott mindent.

Neki ez jutott, és örülhet – velünk együtt,- hogy nem macskának született.

Ez állítólag nem egy nagy dolog. Állítólag. Nekem ez az elsõ alkalom, hogy nem égett teljesen szénné! Elkönyvelhetem hát egy ehetõ tepertõnek, bár csak a harmadát ettem meg azon frissiben. Viszont lett egy liter kacsazsírom, ami tiszta nyereség.

Mindenféle madárnak finom a szárnya (már amelyeket ettem eddig). A madarasban beleütköztem szép bõröshájba, amibõl lett tepertõ, de megláttam egy tálca kacsaszárnytövet is, ami két-három embernek remek étel lesz. A körítésen még gondolkodom, de mire megsül, addigra tudni fogom azt is.

Szerencsém volt a sorkatonai szolgálattal. Édesapám egy időben hivatásos katona volt, és a KIEG-en dolgozott, a kapcsolatai a nyugdíjazása után is megmaradtak. Nem volt nehéz elintéznie, hogy a városban maradjak. Be is vonultam annak rendje és módja szerint, vagyis majdnem, mivel egy motoros bukásból kifolyólag elszenvedett lábtörés következményeként egy évet csúszott a dolog.

Az alapkiképzés nem ilyen volt, néhány, egyébként egész más munkát végző tiszt és tiszthelyettes gondjaira bíztak bennünket, akik elég lazára vették. A szakaszparancsnokomat évek óta ismertem, a szolgálatvezető egykor a szomszédom volt. Az étel viszont valami elképesztő volt. A hivatásos állomány a szemközti laktanyában lévő, polgári személyzettel és külön étlappal működő étkezdébe járt. A „legénységit” egy öreg zászlós vezette, aki a piáját az ételmintás hűtőben tárolta, és 12 után már nem volt tárgyalóképes. Minden munkát sorkatonák végeztek, kellően alacsony lelkesedéssel és szakértelemmel. Egy alkalommal (többször mondjuk nem) egy pék és egy hentes „szakács” dobta össze a vacsorát. Az „öreg” szakácsok lehetőleg nagy ívben kerültek minden olyasmit, ami a munkavégzéssel függött össze, a szerencsétlen „kopaszok” robotoltak hajnaltól késő estig, és ez gyakran meg is látszott az ételen.

Egyik este isteni lecsóillat csapta meg az orrom, mikor az étkezdéhez értünk. Farkaséhesek voltunk, az ebédet addigra bőven ledolgoztuk. Valóban lecsó volt a vacsora, igaz, kicsit különös, később csak lecsóleves néven emlegettük. Minden bizonnyal az történt, hogy a szakács lusta volt kevergetni a rettenet nagy üst kaját, de hogy mégse égjen le, alányomott vagy 20 liter vizet a slaggal. A étel ettől függetlenül igen jóízű volt. Csupa pirosra érett, vastaghúsú, édes paprikából készült, a leve narancsszínben játszott, és vidáman kergetőztek a tetején a zsírcseppek. Hús egy darab nem volt benne, de legalább nem takarékoskodtak vele, rendes adagot csaptak a krómtálcára. Jó puha kenyér volt, kimarkoltunk a kosárból párat, és kitunkoltuk a hosszú lét. Aznap degeszre ettük magunkat.

A napokban jutott eszembe a történet, mikor a paradicsomot szedtem a kertben. Gondoltam, meg kellene főzni egyszer, de valami frappáns módon, mert egy hosszú lével készült lecsó nem nagy truváj.

Nem tartott soká, hogy kipattanjon az isteni szikra. - Megvan – csaptam a homlokomra -, lecsókrémleves lesz. - Gratuláltam is magamnak rögvest, micsoda elmés gyerek vagyok, hipp-hopp feltaláltam a spanyolviaszt. Neki is álltam fejben összekombinálni a hozzávalókat, latolgatni a különféle módszereket. Az elégedett vigyor akkor hervadt le a képemről, mikor beírtam a gugliba a lecsókrémlevest. Ennél a múzsánál mégsem én voltam az első. Cafka.

Ismét indul a paradicsomszezon. Igérem, nem fogok 50 részes szappanoperát írni belõlük, de a tavalyi évben letisztult elkészítési módszer azért megér egy misét. Hát még a Wakától kapott paradicsomok!!

Ettõl bizony sokan lilát kapnak, visszaemlékezve gyerekkorunk közétkeztetéseire. Akkoriban ez sok-sok sûrû malterral összeragasztott sárgarépa kockákat takart. Én viszont szerettem. Nem tehetek róla. Friss sárgarépa nyáron van, de legjobb lenne az elsõbõl fõzni, ami megjelenik a piacon. Az az igazán édes!

Hát ez a cím elég hosszúra sikeredett, de mit tegyek, az ételnek nem tudtam rövidebb nevet adni. Persze lehetett volna tepsishal lencsével is a neve, de akkor senki nem olvassa el :)

Gyorsan kellett valami vacsorát készíteni, amihez feleségem elõvett egy adag nagyon húsos sertés oldalast. Nyár van és nagyon meleg, így csak szabadtéri elkészítés jöhetett számításba.

Miután lefektettük az elméleti alapokat, itt az idő, hogy a tettek vadvirágos, madárdalos mezejére lépjünk, elvégre szájalni mindenki tud, az igazi nő és férfi cselekszik, vagy rávesz valakit, hogy csinálja meg helyette.

Van egy empirikus megfigyelésem. Ha a gasztroblogokban és a mindenféle magazinokban elszaporodnak az ilyen és ehhez hasonló képek:

...az már kérlelhetetlenül a nyár végét jelzi. Ekkor jön el igazán a lecsó ideje! Valójában inkább akkor, amikor az első szabadföldi paprika, paradicsom megjelenik, tehát már egy ideje tart a lecsószezon.

Beérett az elsõ kiló a Waka-palántázta Lucullus paradicsomból. Egyet megettem MEO céljából, és átment. Vettem hát hozzá paprikát, darálthúst.

• 80 dkg Lucullus paradicsom
• 8 zöldpaprika
• 1/2 kg sertés-marha darálthús
• 1/2 zellergumó
• 1 nagy vereshagyma
• 1 tojás
• 20 dkg fõtt rizs
• Zellerlevél, petrezselyemlevél
• só, bors, pirospaprika, majoranna, oliva olaj

A gombóc nálunk általában szilvás. Készítése pedig a fiam reszortja, mert õ megtanulta Varga Zsuzsi barátnõnktõl, hogy miként kell fõzni. Szilva még nincs, a fiam is kirepült már a fészekbõl, megfõztem hát sárgabarackból enmagam.