Szerencsém volt a sorkatonai szolgálattal. Édesapám egy időben hivatásos katona volt, és a KIEG-en dolgozott, a kapcsolatai a nyugdíjazása után is megmaradtak. Nem volt nehéz elintéznie, hogy a városban maradjak. Be is vonultam annak rendje és módja szerint, vagyis majdnem, mivel egy motoros bukásból kifolyólag elszenvedett lábtörés következményeként egy évet csúszott a dolog.

Az alapkiképzés nem ilyen volt, néhány, egyébként egész más munkát végző tiszt és tiszthelyettes gondjaira bíztak bennünket, akik elég lazára vették. A szakaszparancsnokomat évek óta ismertem, a szolgálatvezető egykor a szomszédom volt. Az étel viszont valami elképesztő volt. A hivatásos állomány a szemközti laktanyában lévő, polgári személyzettel és külön étlappal működő étkezdébe járt. A „legénységit” egy öreg zászlós vezette, aki a piáját az ételmintás hűtőben tárolta, és 12 után már nem volt tárgyalóképes. Minden munkát sorkatonák végeztek, kellően alacsony lelkesedéssel és szakértelemmel. Egy alkalommal (többször mondjuk nem) egy pék és egy hentes „szakács” dobta össze a vacsorát. Az „öreg” szakácsok lehetőleg nagy ívben kerültek minden olyasmit, ami a munkavégzéssel függött össze, a szerencsétlen „kopaszok” robotoltak hajnaltól késő estig, és ez gyakran meg is látszott az ételen.

Egyik este isteni lecsóillat csapta meg az orrom, mikor az étkezdéhez értünk. Farkaséhesek voltunk, az ebédet addigra bőven ledolgoztuk. Valóban lecsó volt a vacsora, igaz, kicsit különös, később csak lecsóleves néven emlegettük. Minden bizonnyal az történt, hogy a szakács lusta volt kevergetni a rettenet nagy üst kaját, de hogy mégse égjen le, alányomott vagy 20 liter vizet a slaggal. A étel ettől függetlenül igen jóízű volt. Csupa pirosra érett, vastaghúsú, édes paprikából készült, a leve narancsszínben játszott, és vidáman kergetőztek a tetején a zsírcseppek. Hús egy darab nem volt benne, de legalább nem takarékoskodtak vele, rendes adagot csaptak a krómtálcára. Jó puha kenyér volt, kimarkoltunk a kosárból párat, és kitunkoltuk a hosszú lét. Aznap degeszre ettük magunkat.

A napokban jutott eszembe a történet, mikor a paradicsomot szedtem a kertben. Gondoltam, meg kellene főzni egyszer, de valami frappáns módon, mert egy hosszú lével készült lecsó nem nagy truváj.

Nem tartott soká, hogy kipattanjon az isteni szikra. - Megvan – csaptam a homlokomra -, lecsókrémleves lesz. - Gratuláltam is magamnak rögvest, micsoda elmés gyerek vagyok, hipp-hopp feltaláltam a spanyolviaszt. Neki is álltam fejben összekombinálni a hozzávalókat, latolgatni a különféle módszereket. Az elégedett vigyor akkor hervadt le a képemről, mikor beírtam a gugliba a lecsókrémlevest. Ennél a múzsánál mégsem én voltam az első. Cafka.

A csarnokban gyönyörű, pirosra érett TV-paprikát, kápiát, és édes fűszerpaprikát vettem. Amikor csak tehetem, piros színű paprikát használok, szeretem ha édeskés a lecsó. Pár szem saját termésű paradicsomot és hagymát használtam hozzá.

A paprikákat csutka gázom, fóliával letakart tepsin megsütöttem a sütőben. Ajánlatos a sütés előtt megszurkálni a paprikákat, ugyanis a fűszerpaprika ágyúgolyóként lőtte ki a csumáját, beterítve maggal az egész sütőt.

A paprikákat kimagoztam, héjukat lehúztam, majd felaprítottam, és a kicsorgó levet is felfogtam.

A paradicsomokat felaprítottam, és szintén nyél gázon, 5 percig pörgettem a mikróban, majd drótszitán áttörtem.

Némi füstölt kolbászt felkarikáztam, és kevés zsíron megpirítottam, majd kiszedtem belőle, és félretettem.

Két közepes fej hagymát finomra vágtam, és két darab (az őrlemény sajnos elfogyott) PO-féle paprikával együtt a zsírban megpirítottam.

Mikor a hagyma megpirult, félrehúztam a tűzről, kevés fűszerpaprikával megszórtam, majd hozzáadtam a paradicsompürét és a paprikát.

Kis lángon puhára pároltam, majd botmixerrel pépesítettem. A füstölt csilit turmixolás előtt kihalásztam, utána visszatettem.

Vízzel megfelelő sűrűségűre hígítottam, utánasóztam, és alaposan kiforraltam.

Pirított zsemlekockával, reszelt, füstölt sajttal és a pirított kolbászkarikákkal tálaltam.

Karakteres lecsóízű, édes-krémes finomság lett, pontosan olyan, amilyet akartam. Aki nem kedveli a füstölt kolbászt, ropogósra sült baconnel is készítheti.

A száraz, füstölt paprika másnapra megdagadt, le lehetett szopogatni a héjról.