Az első nem lehetett túl boldog. A bal szárnya csupa véraláfutás, a bordái töröttek, és a mellcsontja is repedt volt, csak remélni tudom, hogy nem életében szerezte ezeket a sérüléseket. A Coop-ban vetem igen olcsón, kistestű tyúk néven. Felbontáskor szembesültem vele, hogy nem sok sárga gyöngy tapad a gerincéhez, hanem két fehér, hosszúkás. Ezzel az identitásproblémával nem lehetett könnyű élete a tyúkok közt. A folytonos bujkálás, hazugságok, talán nem is véletlen, hogy ilyen szörnyű módon végezte.
Szerencsére eljött a feltámadás, és egy zamatos leves alkotórészeként született újjá, hogy átadja nekünk – ha nem is a lelkét, de a lényegét mindenképpen.
Harmadik életében - miután a levesben megtette kötelességét – második fogásként, még egyszer utoljára beleadott mindent.
Neki ez jutott, és örülhet – velünk együtt,- hogy nem macskának született.
Első körben egy húslevest főztem.
Hozzávalók:
- Hús, jelen esetben 1,5 kg kistestű tyúk néven árult madár
- 3 sárgarépa
- 2 petrezselyemgyökér
- 2 szál paszternák
- 2 kis fej vöröshagyma héjastul, csak megmosva
- 2 gerezd fokhagyma
- negyed zeller
- 2 kelkáposztalevél
- kevés karalábé
- 1 paradicsom
- 1 friss, édes fűszerpaprika
- 1-1 csokor petrezselyem- és zeller zöld
- 10 szem egész bors
A madarat felvágtam: combot, szárnyat, nyakat lemetszettem, a mellét csontostul levágtam, a fart lemetszettem a hátról, végül a mellet a szegycsont mellett kettévágtam. A hájat a hasüregből kivágtam, és félretettem.
Alaposan megmostam, és hideg vízben feltettem főni. Mikor felforrt, megsóztam, és mérsékeltem a lángot.
Folyamatosan szedegettem a habját, amíg abba nem hagyta a habzást, majd beletettem a zöldségeket. A paprikát bevágtam, hogy elmerüljön. A karalábé egy diónyi példány volt, ami a balkonládában nevelkedett, mivel nyáron nem tudtam a palántákat kiültetni a szárazság miatt, végül levelestül megfőztem.
Egészen lassan gyöngyöztetve három órán át főztem.
Mikor a villa könnyedén beleszaladt a húsba, elzártam a gázt. A combokat és a melldarabokat kiemeltem, és baconbe göngyöltem. A félretett hájat egy serpenyő aljába tettem, ráfektettem a szalonnába tekert húsokat. A leves tetején úszó vastag zsírból lemertem jó pár kanálnyit, és alájuk öntöttem.
Lefedve, hármas fokozaton egy órát sütöttem, majd fedő nélkül még fél órát pirítottam.
Míg a hús sült, daragaluskát készítettem a szokott módon.
Isteni leves volt ebédre.
Másodiknak sült húst ettem, főtt krumplival és a levesben főtt zöldségekkel.
Finom volt, a melle ugyan száraznak bizonyult, de a comb csaknem szaftos lett.
Ma megint láttam a boltban kistestű tyúkot.