Ez nálunk valahogy beidegzõdött!!! Valójában kacsapecsenyét sütöttem szülinapi alkalomra (ezuttal más volt a célszemély). Valószínûleg történelmi jelentõsségû lesz az esemény, mert egy speciális tepsiben sült. Tavaszi USA beli látogatásunknál megragadta a fantáziámat a nagylyány tepsije. Magas pereme van és egy szuper rács lóg benne valami szilikon párnácskán. Elképzeltem, milyen jól lehetne nagyobb méretû szárnyast sütni benne (mint kiderült, a lyány pulykával avatta fel). Azt is láttam rajta, hogy roppant nagy - nem biztos, hogy befér a sütõnkbe. Hivtam is a fiamat, hogy mérje le a sütõt, de ez egy mérnök képességeit meghaladó feladat volt, így tepsi nélkül tértünk haza.
Az élet viszont forgandó (ha mi tekerjük a hajtókart). A nyár folyamán a fiam ment ki az USA-ba, és a nagylyány figyelmeztetett, hogy mérjek sütõt. Nahát, én nem vagyok mérnök - fogtam a centipétert, és kimértem. A lyány is mért. Megállapítottuk, hogy a tepsi pontosan 8 milliméterrel hosszabb, mint a sütõ. Ez ne okozzon már gondot - hozza haza a fiú, itt meg behajlítom a fogóit, és megnyerem a túllógó 8 mm-t!
Jött feleségem nagy és kerek szülinapja és kacsasültet kért. Nem azt az agyonfûszerezett kacsaszárnytövet, mit legutóbb készítettem, hanem klasszikusat. Hagyma, fokhagyma és zsír csupán.
Ám legyen!
Vettem hát két pecsenyekacsát, ami arról nevezetes, hogy egy kacsa két embernek kevés, kettõ meg sok. Sebaj - egyszer élünk, legyen hát két kacsa, vagyunk rá öten - bár a kisebbik lyány nem szereti a kacsát. Így legalább az egyiket készíthetem fûszeresre, míg a másik lehet klasszikus. Biztos ami biztos, a nagy alkalom elõtti nap megvett kacsákat 6%-os sóoldatban áztattam (ami - mint már tudjuk medvedokitól - nem fiziológiás oldat, viszont tökéletes helycserét végez a sejtek közöttí folyadékállománnyaL, JÓL FELSZAFTOSÍTVA ÉS NEDVESÍTVE AZT. (Elnézést, CapsLock beragadt). A kacsáról levágtam a szárnyait és összecsomagoltam az aprólékkal egy későbbi kacsaleves poszt alapanyagaként a csodahüttőbe.
Éjszakára így tettem a hûtõbe, egy üvegtállal a tetején, ami a sóoldat alá nyomta a madarakat.
Nem ünnepi ebéd, ha nincs húsleves. Tudom, már a hátatokon jön ki, de akkor is kell egy kiadós húslevest készíteni - hamár sikerült kis velõscsontokat is beszereznem.
- 3 kicsi velõscsont (nekem!)
- 60 dkg marhanyak
- 40 dkg marhacomb (mert a csodahüttõbül az is kerekedett)
- 1 sárgarépa
- 2 gyökér
- 1 vereshagyma
- 1 krumpli
- 1 nagy hüvelyknyi gyömbér
- 1 girizd foGhagyma
- 1/2 zeller
- 1/2 zöldpaprika
- 1 paradicsom és végül
- 1 zöldpaprika csuma, ami mindenbe kell!
- a füszerek listáját a képen látni, kivéve a borókabogyót a jobbszélen
Találtam még maradék póré leveleket is, amit cérnával összecsavartam és az egész hóbelecuccot felforraltam.
Amikor már jól habzott, azt leszedtem róla és a legkisebb gázlángon éjjelre magára hagytam. Még nem voltam eléggé álmos, hát gondoltam, hogy a párkápot gyorsan megcsinálom. (A gyorsan-ban segített egy üveg vörösbor is.).
Elõkészítettem:
- 2 ek cukor
- 1 kisebb vöröshagyma
- 1 citrom
- kacsazsír
- 1 kisebb lilakáposzta
- Õrölt kömény
- só
- kellõ mennyiségû minõségi száraz vörösbor.
Az utolsó tétel felhasználásában a szakács is segített, de nem sokat!
Pár evõkanál kacsazsírban karamellizáltam a cukrot
A káposztát felkarikáztam, majd vékonyra szeltem. A karamellizált cukorba borítottam az apróra vágott vöröshagymát, amit megpirítottam. Utána ment a káposzta, amit pároltam egy darabig. Tettem bele három babérlevelet is, majd Jamie Olivier módszerével a kezemet használva szûrõként, belefacsartam a citrom levét (minden új módszert ki kell próbálni! - Működik! Úgyis folyton kezet mosunk főzés közben.). Hozzáadtam két evõkanál õrölt köményt és felöntöttem a vörösborral. Az egész keveréket folytonos keveréssel addig pároltam, míg a bor elfogyott (kicsit én is segítettem még az üvegből ...).
Most már késõ éjjel van, a káposzta kész. Igenám, de a velõ is megfõtt a húslevesben - azt nem lehet holnapra halasztani!
Jól megérdemelt alvás (meg apró civakodás reggel, hogy mikor jutok már be a konyhába a sütõhöz) után leöblítettem a sós lében éjszakázó kácsákat. Mindkettõ hasába betoltam egy méretes petrezselyemcsokrot, egy-egy frissen leszedett jonatánt és egy-egy kisebb vöröshagymát. A szerencsésebb kacsa kapott még egy csokor majorannát, valamint a zsírja és a húsa közé rozmaringot is.
Megszórtam még egy kis szárított majorannával és a tepsi rácsára helyezett vastag hagymakarikákra fektettem õket. A lábaikat madzaggal összekötöttem.
A kacsákat lefedtem további hagymákkal, hogy ne égejenek meg a sütés kezdetekor. Az egészet betakartam alufóliába és bő két órára a sütőbe küldtem őket 180 fokon.
A húslevesbõl kivettem az éjszakai mûszak alatt ronggyá fõtt zöldségeket. Ettem belõle egy adagot, de a többi a kutya ebédjében végezte. Viszont friss zöldségekkel ismét bezöldségeltem, mert azt is megesszük.
A kacsáról 2,5 óra sülés után levettem a fóliát, hogy a maradék 40 percben 220 fokon már igazi piros pecsenyekacsa formára alakuljon.
Szép tálalón szolgáltam fel:
De a fogyasztók egyhangúlag követelték, hogy feldaraboljam.
Krumplipüré és a párolt lilakáposzta társaságában szolgáltam fel.
Az ünnep nem ünnep torta nélkül, de ezt a kislyány követte el, így most recepttel nem szolgálhatok, csak két képpel.
Valamilyen gyümölcsös túrótorta volt piskóta alapon. Még nekem is izlett!
(A zselatint kifelejtette a túróból, így az alufóliát vissza kellett köré csavarni ... )