Blogkocsma

Vagy pecsenye kacsa máj krém, vagy ahogy az éppen aktuális magyar nyelvtan elõírja. Pillanatnyilag teljesen érdektelen, mert sikerült valami csodásat készítenem egy bio házi kacsa májából és zsírjából. Ez a poszt két házi bio kacsa teljes feldolgozása és elfogyasztása történetének első állomása.

Történt, hogy kaptunk kacsákat, meg minden jót, mi benne volt. Citromsárga (narancssárga?) zsírját is kisütve, meg a vérét (amit egy pösti gyerök nemigen lát), meg az aprólékban ott leselkedett egy kis máj.

Az aprólék felébõl készült egy nagy kacsaaprólékleves, amit 3 nap alatt megettünk az utolsó cseppig. Ezt nem posztoltam, mert írtam már hasonló receptet. A kutya is boldog volt a csontokkal, de az õ boldogsága azért nem volt hasonlítható a mienkhez! Ilyenkor derül ki, hogy az igazi ízeket nem találjuk meg a boltban kapható baromfikban ...

Vendégposzt: pizzaszeletvágó

Jó múltkorában, mikor egyszer töltött káposzta recepteket keresgéltem, és ezen a számomra kedves blogon csak egyfélét találtam, arra gondoltam, hogy belekezdek egy idevaló, hiánypótló, töltött káposztát dicsõítõ írásba. Utána is néztem dolgoknak, múltnak és tájegységeknek, összeírtam sok gondolatot. Igen ám, de miközben anyagot gyûjtöttem, fájó szívvel kellett rájönnöm, hogy ezt már megírták, sõt nálam sokkal jobban írták meg. Cserna-Szabó András, Váncsa István és még jó néhány bloggert is említhetnék, akik a múltját, jelenét, lényegét és spirituális összefüggéseit kiváló érzékkel és tudással fogalmazták meg.

Nem vagyok én szobatudós, hogy 4-5 cikkbõl írjak egy újabbat! Inkább közreadom, hogyan készítettem legutóbb. Ám mielõtt a mai ételre sort kerítenék, egy rövid áttekintést mégis szánok ide a töltött káposzta variációiról. Fõleg azért, mert én magam is többféle, teljesen különbözõ töltött káposzta receptet szoktam elkészíteni, mikor mihez van kedv, és jó alapanyag. A szabolcsi töltött káposzta az egyik a sorban.

A különféle káposztákat település vagy tájegység nevével illetjük, de az csak a káposztahalom csúcsa.

Mert ahány tájegység, ahány ház és ahány évszak, annyiféleképpen készítik a magyar konyhákon a töltött káposztát.

Tavasz, érett tavasz. Meleg napok, esõk, erõre kapott növények, kápráztató színek.

Gyönyörû zöld lombokon fehér bodzatányérok, fehérlõ, illatozó akácok, a gabonatáblák szélén ezüstzöld háttér elõtt szarkaláb lila foltjai, margitvirág sárga, fehér pettyei festenek Monet képeket.

Az ártéri erdõben puha, párás, füves utak, rajtuk topog egy pár kis nõi gumicsizma. Zöld esõkabátjában Anahita ballag, kosárkával, alakját befogadják a Maros-parti fák.

Andi növényeket gyûjt, házi patikájába, de, ha vacsorára is talál valamit, az se baj.

Vendégposzt: Babette_

Nagyanyám nevezte így: savanyutüdõ.

Aztán megtudtam, hogy a rendes neve szalontüdõ.

Arra már nem emlékszem, hogy mibõl és hogyan csinálta, meg azt sem, hogy én honnan tudom, hogyan kell csinálni.

Nem is csinálok túl gyakran, boltban ritkán kapni hozzávalót, úgyhogy csak kecskevágás után van, amikor elõveszem a fagyasztóból.

Legutóbb olyan jól sikerült a tésztában sült csülök, hogy úgy határoztam, megpróbálok kenyeret is sütni ezzel a módszerrel. Nem volt ismeretlen a dolog, hiszen tavaly nyáron már volt szerencsém római tálban sült kenyeret enni.

Lencsét bármikor lehet fõzni, de húsvétkor kármentõ funkciója is aktiválódik: a rengeteg füstölt sonka, meg annak a leve valahogy nem akar eltûnni.

Jó, jó - én is lefagyasztom kisebb adagokban, mert jól jön az máskor is, de akkor is most van a szezonja, hát együnk füstölt sonkás lencsét (nem csülköset, nem is virsliset - sonkásat!)

Mint minden, ez az étel is úgy kezdõdött, hogy posztoltam már lencsefõzeléket, de szerencsére még húsvétit nem, ezért megírhatom. Kicsit túlméreteztem az ünnepekre vett füstölt sonkát és bármennyire tökéletes volt, nem fogyott el. Még ahhoz is sok, hogy lefagyasszam, de legalábbis nem kis adagokban. Feleségem meg megemlítette, hogy igazán fõzhetnék a sonka maradékából lencsét. Sõt mi több, elõ is hozta a frissen átrendezett és rendberakott spejzból egy üvegnyit (ahol most hónapokig semmit sem fogok megtalálni).

Konyhamûvészetünk három-négyszáz éves ételkészítési stílusjegyeit felütve, halakkal kapcsolatban is, gyakran az édes-savanyú-pikáns, szaftos, szószos, léves ízlésvilág tárul fel elõttem. Se szeri se száma a „rántsd meg vajban, csinálj alá levet, hadd fõjön benne, borsold, nádmézeld meg, metélj sós citromot is belé” ajánlásoknak.

Próbálgattam is ilyesféléket, meg is tetszettek ezek az ízek, ezek a gondolatmenetek, ezek a küllemek. Próbáljunk most ki egyet, amit vendégeim is igen kedvelnek.

Szombaton aztán már igazából nekiveselkedtem.

A kenyértésztában sült csülök ötlete a kora XXI. századból eredeztethető, nagyjából a 2014. év elejéről, ekkortájt kezdtem el ugyanis törni a fejem a húsvéti menüt illetően. Mint annyi más ételt, ezt is sikerült a lehető legjobban túlbonyolítanom, mentségemre szóljon, nem öncélú ez a buzgóság, hanem a tökély keresése a cél, amit persze a büdös életben nem fogok elérni, de elfogadható kifogásnak tűnik, amire gyakran hivatkozhatom, és a pepecseléssel az idő is remekül telik.

Talán még nem késő az ötlet.

Valamit kezdeni kell a húsvétrõl maradt rengeteg sonkával, tojással. Megkapta a szemem valahol a neten, hogy robotgépben krémesítették a sonkát (már nem emlékszem a weboldalra).

A házi majonézt sem szabad sokáig tárolni. Akkor legyen belõle kence, amit kenyérre lehet kenni és nem olyan száraz.

- De szép – kiáltott fel Kistesó –, csinálhatnál nekem belőle reszelt tormát – és egy jókora tő lósóskára mutatott, ami az almafa alatt virult.

- Na, ha megeszed, akkor csinálok neked belőle – feleltem, aztán bemutattam őket egymásnak. Különösebben egyikük sem tűnt boldognak, de mit tehet az ember gyereke.

Soha nem hallottam róla, míg ki nem faggattam az olvasóinkat, hogy mit csináljak egy vegának, mert abban nem vagyok járatos.

Sokan hozták fel ezt a ételt, mint tipikus húsvéti eledelt, leginkább Szabolcsból. Sima vegák ehetik, mert tej, tojás (vagyis az alapvetõ fehérjeforrás). Pizzaszeletvágó felderítette, hogy görögkatolikus húsvéti eledel. Hát ezt nem lehetett kihagyni!

Gyermekkoromban minden barátom almás pitét evett, egyedül mi ettünk almás lepényt, mivel a mi szakácskönyvünkben az volt a neve. Ráadásul néhol rombusz alakúra vágták, nálunk meg csak kockára. Felvágattam és is szegény anyámmal rézsút a tésztát, de azért az csak lepény maradt. Bántott piszkosul a dolog, pedig ugyanolyan sütemény volt ez is, az is. Bárcsak ma is ez lenne a legnagyobb problémám.

Fantasztikus extra gombákat kaptam a madarasban. Megvettem, ami volt a polcokon, hogy megosztom a fiammal. A családban mi ketten - illetve már hárman - (sőt mintha már négyen is) - szeretjük a gombát és az emlékezetes ördögszekér gomba most is tetszik. A másik a fehér shimejii gomba, amit még soha nem ettem, de nagyon rokonszenves volt. Amúgy is féláron adták, legalább olcsóbban kapunk gombamérgezést ...

Nem megyek bele a szeretem/nem szeretem meccsbe. ÉN szeretem! Ha nem tetszik, lehet lapozni ...

Kelbimbót hozott haza a feleségem, fél kilót. Tudja, hogy én szeretem és sokféleképpen készítem el magamnak, bár õ nem szereti.  Még a tökfőzeléket is tökéletesen készíti, pedig a látványát sem szereti.  Mondhatom, hogy ideális feleség?

Rosszabb dolgotok ne legyen, mint nekem :)

Szóval adott egy doboz kétes állapotú kelbimbó, amibõl valami jót kellene fõzni.

Feltételezem, hogy ilyet már láttatok, ettetek, nekem mégis újdonság volt, mert a teraszon készült öntöttvas edényekben. Na jó, az uborkasaláta nem találkozott öntöttvassal :)

Ebédidőben a kávézóban gyűlik össze a csapat. Kávézónak hívjuk, kis helyiség, ott van a két központi nyomtató – ebből az egyik mocskosul útban -, meg a fénymásoló is. Van egy szekrény, ott tároljuk a csetreszt, van két mikró, egy kávéfőző – valódi Szarvasi – meg egy kenyérpirító. Egy ideje egyre többen vagyunk – úgy látszik, másoknak sem ízlik a koszt az étkezdén –, lassan két turnusban kell ebédelni, kevés a hely, meg a melegítőkapacitás. Szóval, ott falatozunk, és – természetesen – gusztáljuk a másik ebédjét. - Mit hoztál? - Ó, csak egy kis kocsonyapörkölt hétvégéről.

Legutóbb aztán egy régen érzett illat csapta meg az orrom. Zed krumplifőzeléket burkolt fasírttal. Én is ilyet akarok – gondoltam.

És lőn. Összedobtam egy finom krumplifőzeléket.

Jó blikkfangos cím, de azért lefordítom: a lavinia olasz tészta egy nagyon öblös, de kisméretû (3 cm-es) kagyló, ami rengeteg szószt képes tárolni.

A spenótot remélem értitek, viszont a shiitake gomba egy japán gombafaj, íze és illata leginkább a tinóruk világához hasonlít, de annál sokkal kisebb. Bizonyítottan remek megelõzõje a ráknak. (Láttál már rákos japánt? Én is csak akkor, amikor a bostoni reptéren dobozokban vitték a fedélzetre az élő homárt/langusztát - szóval egy rákot, mert Japánban a gatyájukat ráfizetik.) Elnézést, ha izléstelen volt a tréfa, de manapság már azt is megkérdezik, hogy hallottál-e izlandi szamarat szárazon köhögni ....

Lám lám! Hát nekem bizony teljesen kiment a fejembõl a nevezetes dátum :)

Születésnapot ünneplünk, ha picit megkésve is, Az italokat a ház fizeti!

Vendégposzt Babette_-től

Tényleg rövid lesz, nem tudok hozzá történetet kerekíteni, szóval ez lesz a blog legrövidebb posztja, és a receptek legegyszerûbbike. Persze a zsíroskenyeret és a rántott vajat leszámítva.

„Karcsi barátom főzött mostanság maguknál, ő szabadabban tudta idejét beosztani, mint az asszony.

Gondolta, készít még egy szezonbúcsúztató kocsonyát.

Ki is vette a nyersanyagot a fagyasztóból, aztán ment hátra fűrészelni, és olyannyira belemerült a famunkába, hogy kicsúszott az időből, no meg kedve se volt a zöldséggel bíbelődni, gondolt egy merészet és föltette a kiolvadt húst, vagyis hát húsneműt pörköltnek.”

A fenti részlet az egyik kedvenc publicistám, Bächer Iván könyvéből származik. A szerző a közelmúltban hunyt el, adózzunk emlékének egy kocsonyapörkölttel, remélve, hogy az idézet miatt nem koncolnak fel az örökösök ügyvédei.

Az étel nevének történetét nem részletezem, sok-sok gasztrooldal megírta már. Még nem is fõztem volna, mert nincs igazán hideg, de egy olyan gyönyörû lapockába botlottam, hogy nem volt szívem otthagyni. Akkor már vettem savanyúkáposztát, meg egy sima káposztafejet.

Hogy miért? Feleségem csak lucskoskáposzta formájában szereti, viszont a pörkölt azonos. Ha õ fõz magának, akkor hagy nekem pörköltet egy székelykáposztára. Most én vendégeltem meg a pörkölttel (és a finomra felszeletelt fejeskáposztával).

Waka beszámolt egy burgerezésrõl, ahol sólet volt az elõétel. Ez roppant felcsigázott, mert régen ettem már és a Globus konzerv nem a régi. Medvedoki igencsak leszólta, hogy nem autentikus az a sólet, meg még egyéb alkatrészeket is kívánt bele, pedig a ló nem is kóser :) Akkor sóletet kell fõzni, nincs mese.

Autentikusat és kósert!

Esetleg fekete. A ragacsos fajták egyike, egykoron a császárok eledele volt, közönséges halandó rá sem nézhetett. Afféle superfood, 18-féle aminosavat, vasat, cinket, rézt és karotint tartalmaz, és több benne az antioxidáns, mint az áfonyában. Az mondják, „diós” íze van (has a mild, nutty taste), bár ezt elég sok ételre rá szokták húzni.

A csavarokat majd apránként kicsavarom.

A családom ki nem állhatja (szerintem a gyerekek csak nem ismerik), ezért nálunk nem készül. Sem a vadas, se a zsemlegombóc. Én meg nagyon szeretem. Megtudta ezt egyszer kedvenc szomszédasszonyunk, és meghívott rá ebédre. Isteni volt. Ez gondolom látszott is rajtam, mert máskor is kaptam hasonló meghívást.