…Oh, de mi a név?
Mit rózsának hívnak, nevezzük azt
Akárhogy: olyan illatos marad.
Így Romeo, nem hívnák Romeonak,
Megtartaná dicső tökélyeit
E név nélkül is…
- Lüszike, állj meg azonnal! – sikoltott kétségbeesetten a platformcipős, erősen sminkelt anyuka a kétévesforma kislánynak, aki üdvözült arccal, kitárt karokkal totyogott az út felé, hogy kivasaltassa magát a világ legszakadtabb Opel Asconájával.
Egy nagyon kopogós rövid vágta, no meg egy csikorgó fékezés végül megelőzte a katasztrófát. Mindenki fellélegzett, Lüszike kicsit pityergett, az anyuka ölbe kapta, és ráripakodott a kocsiban ülőkre.
- Ronaldó, Sakira, hogy tudtok ilyen vadul száguldozni?
A megszólítottak meglehetősen értetlen képet vágtak. Ronaldó azért, mert soha nem szokott gyorsan hajtani, amikor (vagyis rendszerint) telefonál vezetés közben, és a rozsdás tragacs egyébként sem volt képes a fent említett mutatványra.
Sakira pláne bután nézett, hiszen legfeljebb háztartást szokott vezetni, és az esetek többségében az többnyire pizza rendelésben merült ki. Reflexből azért harsányan viszonozta a sajátos üdvözlést.
- Ne üvölts Melodi, mert felébred a kis Szantínó!
A kis Szantínó a hátsó ülésen persze felébredt, és hangot adott nemtetszésének. Sakira kiugrott a kocsiból, kinyitotta a hátsó ajtót, és felnyalábolta a hangosan nyekergő csomagot. Magához szorítva a gyermeket, folytatta a rikácsolást.
- Mondtam, ugye? Miattad ébred fel szegény csöppség.
- Azért van, mert száguldoztok, mint az állat – replikázott Melodi, aztán Lüszikével a karjában, fejét magasra emelve visszacsattogott a játszótérre, ahol két másik anyuka várt reá, hogy folytassák a csevegést.
- Őzike, Hófehérke. Láttátok, hogyan vezet az a két rohadék? – kérdezte fejével hátrafele intve. – Majdnem elütötték Lüszikét.
A két megszólított csak bólogatott, nem tették szóvá, hogy esetleg odafigyelhetne a magzatára, ha már vele ment le a parkba.