Augusztus közepén beindult a paradicsom. Ekkoriban még semmi nem utalt arra, milyen csúfos véget fog érni az egész paradicsom ültetvény, főleg, hogy olyan hamar. Szedtem hát másnaponként a termést, és ettem nyakló nélkül. Reggelire azt vittem, és ha hideg étel volt, ebédre-vacsorára is lecsúszott egy nagy tállal.

Kistesó nagy kedvence a házilag főtt paradicsom ivólé, kapacitált hát, hogy hétvégén készítsünk egy adagot. Nem mintha ő nem tudná megfőzni, csak neki egyszerűbb, ha nálam maszatoljuk össze az egész konyhát.

Már péntek délután hozzáfogtam, hogy szombaton ne menjen el annyi idő vele, másrészt addigra meghűl és úgy könnyebb passzírozni. Először az öregebb példányokat aprítottam fel, hogy főhessen. Volt benne sárga és piros is vegyesen, a Mortgage Lifter Radiator valamiért sárga lett, belül pirosas, ellenben nem növesztett bordákat. Ennek ellenére isteni finom, édes volt.

Felraktam a 14 literes lábosban főni egy jó csokor zellerlevél, egy felszeletelt fél zellergumó és egy kiskanálnyi frissen őrölt feketebors társaságában.

Ezután következtek a bogyók. Éppen beszakadt a hátam, mire félbevagdostam a milliónyi apróságot. Ezek fűszerezés nélkül mentek a tűzhelyre egy kisebb, ötliteres lábosban. Mikor megfőttek, elzártam a gázt, és hagytam őket másnapra.

Szombaton korán keltem, egyből neki is láttam a passzírozásnak. Kistesónak igaza volt, hiába vágtam félbe az apró paradicsomokat, ahogy a passzírozó csigája összenyomta őket, sugárban spriccelt a lé mindenfele. Felével végeztem, mire befutott a segítség. Valami isteni sugallatra a zellerlevelet is beletettem a passzírozóba, ami nem volt jó ötlet. A csiga frankón feltekerte őket, és meg szedhettem szét a masinát.

A lét újból feltettem főni, beleraktam a maradék zellerlevelet, borsoztam és megsóztam. Kistesó nem érezte elég markánsnak a zellerízt, ezért felszeleteltem a megmaradt gumót is, felfőztem cérnára, és úgy lógattam bele a lábosba, hogy később ne kelljen rájuk a forró lében vadászni.

Kicsit sóztam-borsoztam még rajta, aztán alaposan felforraltam.

Kedvenc kocsmárosomtól beszerzett vodkásüvegekbe töltögettük, a kupak alá kis darab befőző fóliát is tettem a biztonság kedvéért.

Az egyik öreg fotelbe raktam az üvegeket, és alaposan bebugyoláltam őket pár honvédségi takaróba.

Finom édes, fűszeres lett, éppen annyira borsos, ahogy kell. Alaposan behűtve, kevéske jéggel ittam, mármint azt a kis üveggel, amit Kistesó méltóztatott itt hagyni nekem.