Blogkocsma

Legalábbis leginkább arra hasonlított, persze aztán kiderült, hogy mégsem az, de menjünk sorjában.
Kistesó évente kétszer látogat a mosoly országába, mindig hoz valami finom alapanyagot. Hoz olyasmit, amit kérni szoktam (legutóbb rizsecet, fehér fafülgomba és belachan volt soron), és hoz mindenféle egyebet, ami megtetszik neki, vagy rábeszélik, mert az milyen jó. Az utóbbi kategóriába tartozó dolgok aztán lassan átszivárognak az én háztartásomba, mer' "te szereted az ilyen különleges dolgokat", meg "ez egészséges, jót tesz a köszvényednek". A kamra meg csak telik, én meg kísérletezem. Legutóbb egy halom rizstésztával együtt jött egy zacskó, tésztára hajazó valami is. Nem volt üvegtésztaszerű, búzára tippeltem, talán valami "hand puled noodle", azaz kézzel nyújtott tészta lehet, csak szárítva.
Múltkorról maradt némi sertés szűzpecsenye, abból terveztem egy fűszeres, gazdag levest készíteni, gondoltam ez a tészta éppen alkalmas lesz, hogy egy egytálételt készítsek vele.

A receptet legkedvesebb gyerekkori barátnõm küldte nekem karácsonyi jókívánságként. Mivel én nem sütök (és nem is nagyon eszem) beiglit, ezért kipróbálás nélkül posztolom. Külön felhívom a figyelmet a hozzáfûzött kommentekre, azok sok-sok év tapasztalatain alapulnak!

"Nem felejtettem el, amit ígértem, csak most jött el az ideje a beigli sütésnek.

Csatolom a receptet, amit már évek óta finomítok, mert mindig kimarad belõle valami titok - most pl. kiegészítettem a bébi almareszelõ fontosságának kiemelésével. Az alaprecept persze nem változik, a nagymamámtól örököltem, csak a trükkök már természetesnek tûnnek.

És mellékelek pár képet is, hogy nem csalás, nem ámítás.

Kár, hogy az illatokat nem tudom továbbítani! Isteni lett!"

Köszönöm és boldog Karácsonyt!

Tipikus amerikai étel, amit főként a hálaadáskori pulykához készítenek. Az ünnep ugyan már elmúlt, de muszáj posztolnom az USA-beli ételeinket is. Ezen az étkezésen sok az édes körítés, de legalább a pulykát nem cukrozzák. Készül töltelék is a madárhoz, de nem töltik bele, hanem külön tepsiben sütik. Kötelező a sütőtökpite, a tőzegáfonya szósz, krumplipüré, stb.

A lyányomék ezt (is) vittek a barátaikhoz, akikkel együtt töltötték az ünnepet. Minden ellenkezésem ellenére, én készítettem el, annyi egyebet kellett neki főzni.

Szokásos itthoni étel sajátból vagy mirelitbõl. A mirelit majdnem olyan jó, mint a friss spenót, de csak majdnem. Mivel felszedtem már mindent a kertbõl, a másodvetésû spenótot is meg kell fõzni, vagy lefagyasztani legalább.

Annyi nem lett, hogy érdemes legyen fagyasztani, legyen hát belõle az utolsó friss fõzelék az évben.

Még húsvét táján történt, hogy két szép vadkacsa bújt ki a csodahüttõbõl (Isten áldja az ajándékozóját!). Gondoltam, hogy most pedig csakazértis pekingi kacsaként fogom elkészíteni. Olyant még soha nem alkottam, ezért komoly irodalmazásba fogtam a témában.

Minél tovább olvastam, annál jobban elkeseredtem. A legtöbbet a Bûvös szakács cikkébõl  tanultam. Ez a munka legalább négy nap. Kéne egy 300-350 fokos speciális kemence, egy kompresszor vagy nagyobb pumpa, hajszárító vagy ventillátor meg minden furcsaság hozzá ...

Nahát errõl szósenincs. A sütõm max 220C-t tud varázsolni (el is kéne egy gázszerelõt csalogatni, hogy vegye nagyobbra a maximumot és kisebbre a minimumot), ezzel kell élnem.

Ágnes hozott egy szatyor csicsókát. Kiraktam az erkélyre a többi gyökér mellé, aztán meg is feledkeztem róla. A napokban, ahogy törtem a fejem a következő heti menün, eszembe villant. -Na - gondoltam magamban -, épp kitelik belőle egy-két étkezés. Már csak az a kérdés, hogyan készítsem el.
Azt írják mindenfelé, hogy a csicsóka milyen jó dolog, a cukorbetegek is nyakló nélkül ehetik, csak hát hogyan egyék. Mert ugyebár a csicsóka annyira nem finom. Gondolom, mindenki egy emberként hördül fel: - Hiszen milyen jó íze van neki!
Az. Van neki. Mikor kifordul a földből, lecsapunk rá, megtörölgetjük, netán megmossuk, aztán elropogtatunk egyet. Finom. Eszünk még egyet. Az is jó. De a harmadik-negyediknél már nem annyira jó, előjön valami fura utóíz, elég is lesz belőle egykettőre. Akkor most össze kéne dobni, mondjuk két evésre valót. Mehet is a fülvakarás. Hiszen Gordon Ramsey új éttermében is az étlapon szerepel. Ott. Szerepel.
A fellelhető receptek három iskolát követnek. Egyetlen közös van bennük, valamivel mindegyik felturbózza, hogy tompítsa a mellékízt
Vannak ugyebár a különféle pürék, krémlevesek és rakott vagy csőben sült variációk. Tejszín, fokhagyma és tengernyi parmezán kell bele, a rakottnál a füstölt kolbász segít.
A másik a saláta, ízes öntetek, meghökkentő megoldások jellemzik a legtöbbet. (Végül magam is így tettem.)
És ott van a magyar konyha Jolly Jokere, amihez minden háziasszony bátran nyúlhat, a tócsi. A tócsi a maga evolúciója során elért arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármit bele lehet tenni a cukkinitől a döglött szamárig. Mehet bele nyakló nélkül mindenféle fűszer, ha ráadásul gasztroblogger az istenadta szakácsa, igyekszik minél merészebben fűszerezni, lepkeszegmagot, asa foetidát, pöcögemagot tesz beléje, és ha igazán meglódul a fantáziája, talán még egy fecskefészket is lever az eresz alól, hiszen a kínaiak is használják.
Lehet még olajban kisütni, de én egyszer megpróbáltam, és úgy vélem, elég volt.
Szóval lett saláta.

Legalábbis feleségem szerint. Ráadásul a szezon végére sikeredett, amikor már csak egy kis szitányi volt a Thai Bird Eye csilipaprikából.

Ezt a magot csak kiváncsiságból vettem, mert a leírása szerint szép piros, sárga és zöld színekben fog pompázni. Ültetni is csak 2 tövet ültettem. A csipõsségi listán elég elõkelõ helyet foglal a maga 150000-es SHU értékével.

Egykor az ábécé melletti kisboltban árultak egy péksüteményt pannini néven. Egy zsemle nagyságú, feltekert valami volt, ami leginkább úgy nézett ki, mintha a másnapos pékinas rossz végéről tekerte volna fel a kiflit. A Wikipédián van egy szócikk, ami - mát ha hihetünk neki - eloszlatja a panino/panini elnevezés körül támadt zavart.
Én ugyan soha nem vettem ilyesmit, de a napokban kellett valami kiflifélét sütnöm, gondoltam megpróbálok valami hasonlót készíteni. Az első kísérlet nem volt sikeres, az étel ugyan finom volt, de kicsit sem hasonlított az eredetire. Pár napra rá - miután átdolgoztam a koncepciót - újra nekiveselkedtem, és ez már hozta a várt eredményt.

A csontleves elkészítését nem részletezem, abból van már ezer is a blogon. A májgombóc viszont elég kritikus a családban. A gyerekek imádják! Ha tehetnék, mindig azt ennének. Kétfélét is lejegyeztem, egy posztba sürítem õket.

Egy dolog biztos csak: májból kell készíteni. Lehet csirke, borjú, kacsa vagy pulyka, de azért a legjobb íz a sertésmájból kerül ki, abból viszont nincs poszt...

Most - hogy ilyen korán sötétedik és nincs érkezésem munka után a kertben ügyködni -, elkezdek újból kenyeret sütni. Olcsóbb és jobb is, mint a bolti, és legalább elfoglalom magam valamivel. Úgy gondoltam, két 75 deka körüli kenyeret sütök, az elég lesz egy hétre reggelire meg hideg kaja mellé (nem lett elég). Hogy egyszerre meg tudjam sütni, és nagyon össze se nőjenek sütéskor, püspökkenyér formában terveztem készíteni. Mivel azt tapasztaltam, hogy kenés nélkül igencsak bele tud ragadni a tészta - vajazni viszont nem akartam -, sütőpapírral terveztem bélelni. Igen ám, de a méretre szabott papír egy formára sok, kettőre kevés, pazarolni viszont nem akartam. Vettem hát egy tekercs 8 méteres, folyamatos sütőpapírt, hogy majd abból szabok megfelelő darabot.
És nekiláttam.

A régebbi posztjaimból kiderülhetett már, hogy körömpörkölt függõ vagyok. Ha nincs a csodahüttõben legalább két doboznyi (2 személyes adagok), akkor én már a körmöket sasolom a boltokban. Néha szerencsém van, és elfogadható áron osztják a madarasban.

Most is ez történt. Azért most egy kis csülökhúst is adtam hozzá, bár az izületeim nem tiltakoznak a korlátlan kollagénbevitelért.

Nem lett túl fényes a cékla idén. Vetéskor elég rendes szárazság volt, amit aztán megfejelt a több hetes nyári kánikula. Október végén azért felcsipegettem, ami termett, gondoltam, valamire csak jó lesz. A napokban belefutottam egy receptbe, ami szimpatikus volt, csupán néhány dolgot változtattam rajta. Először is a carpaccio név számomra túl fellengzősnek tűnt, ezért nálam csak saláta néven futott. Aztán a narancslé sem tetszett, szerintem a citromlé valahogy jobban passzol a gyömbérhez. No meg ott volt a dióolaj. A teremtésit neki, éppen a napokban fogyott ki az üveg, úgyhogy olívával készítettem, és egy kis pirított dióval szórtam meg a feeling kedvéért.
Végtelenül egyszerű, ugyanakkor igen ízes saláta sikeredett.

Jópár éve Waka posztolt egy elbaltázott püspökkenyeret. Ilyen van, elõfordul, hogy elrontunk valamit. Pont a poszt megjelenésekor készített a feleségem nagy karácsonyi sütemény tálat. Na jó, máskor is készít, de ez éppen szinkronban volt.

Természetesen akkor nem álltam neki Waka orra alá dörgölni, hogy kell csinálni, így csak anyósom vendégváróját posztoltam. Most viszont közelednek az ünnepek, legyen hát bemutatva. Ez teljesen a feleségem munkája, én csak fotóztam, és láb alatt voltam.

Amikor először hallottam így nevezni, kicsit meglepődtem, de hát ahány ház... Végül is kirántják azt a húst, bár érdekes módon a sült húst nem hívják kisült húsnak.
Szóval, úgy esett, hogy végre-valahára eljutottam a háziorvoshoz. Csináltattam egy vérképet, és elmentem kontrollra. A vérvizsgálat eredménye megnyugtató lett, a húgysav például 290 volt a 206-428 referenciatartományban, és a többi is határértéken belül maradt.
- Ez nagyszerű - dicsért meg az orvos -, csak így tovább.
- Hát így azért ne - gondoltam -, egy kicsit hadd bűnözzek má'.

Éhes voltam, és ez rányomta bélyegét a tetteimre. Kóvályogtam a kamrák és a csodahüttõ közt, mit kéne fõzni, ami megnyeri a feleségem tetszését is, de engem is jóllakat. A lencsét már tegnap említettem neki, ezért elsõsorban ahhoz kerestem (például lencsét is). Találtam egy kisdoboz Szuper Füstölt Csülök elnevezésû dobozt a csodahüttõben. Akkor a lencse tán mehetne is. Igenám, de csak 35 deka lencsét leltem. Volt viszont felesborsó - gondoltam jó lesz rántás helyett.

Levesnek pedig a hagymaleves ugrott be, azt rég ettünk. No, akkor ez lesz az ebéd.

Nem feltétlenül kell a halászlét bográcsban készíteni, ahogy a gulyás is tud finom lenni, ha fazékban fõ. A fontos csak az, hogy csak jó alapanyagokból készüljön!

Ez életem második halászleve, amire az apropót barátaink adták, akik megajándékoztak minket egy szép nagy ponttyal meg egy pici hallal (tán kárász? majd valaki úgyis megmondja). A hal csodaszép volt, pikkely egy szál se, viszont volt benne egy szép nagy adag ikra, amit imádok. Bújkált még a csodahüttõben pár méretes keszeg is, amit beáldoztam az alaplé oltárán.

Voltaképpen rakott kel, egy kis csavarral. Úgy esett, hogy a rakott kel mamája rácsodálkozott a töltött káposztára, aztán úgy maradt. Az elkészítéshez nem kell semmi extra hozzávaló, legfeljebb a tojás, no meg a pepecs.
Szóval megkaptam a príma laboreredményt, gondoltam, itt az ideje a dőzsölésnek. Lesz rakott kel.
- Hogy szejtánból-e?
- Mi másból? A kelkáposzta már eleve rizikófaktor. Persze, egy kicsit azért csalok.
És lőn töltött kel.

Hagyma reklamált a napokban, hogy nem posztoltunk még cigánypecsenyét. És való igaz, nemcsak, hogy nem posztoltunk, de én még életemben nem is sütöttem ... Ráadásul épp tegnap hozott a feleségem két szép szelet tarját!

Vannak ételek, amik nekem csak az éttermekhez kötõdnek, és nem is tudom, hogy miért. Jó cigánypecsenyét nagyon keveset láttam étteremben. Keresgéltem a weben, hogy mitõl extra, de csak egy alapfogalmat kaptam: NEM KLOPFOLUNK! Mondjuk nem is szerettem a kártyavékonyságú száraz cipõtalpakat, hát ezt a hibát nem fogom elkövetni.

Aztán ismerõs URL-re akadtam: Motoros konyhája  . Õ jól fõz, receptjeiben még nem csalódtam. Legyen az õ receptje az alapgondolat.

Volt nagy felfordulás itt a blogon, hogy Waka állandóan kerekrépát eszik. Senki nem értékelte a szakácstudományát, amivel állítólag ehetõvé lehet tenni ezt a gyökérzöldségfélét. Pedig nagyon egészséges egy növény: 28 kcal 100g-ban, és csak 6,5g szénhidrát (ezen kívül csak víz és rost van benne, meg sok vitamin). Terebes szerint:"Háziállatok részére nyersen és silózva értékes takarmány. Vadjaink kiegészítõ etetésére ugyanígy számításba jöhet." Az emberi fogyasztást igencsak szûkszavúan ismerteti.

Egy könyvsorozat, amit olvasok, 400 mérföldre északra mindentõl játszódik az USA-ban. Van ott egy városka, amit úgy hívnak, hogy Brrrr - ez a leghidegebb pontja ennek a megyének. A helybéli bányászoknak krumpli híjján a turnipet (tarlórépát) töltötték be egy nagyon zsíros tésztába, a pasty-be, amivel dolgozni mentek. Ez a pasty hasonlít az olasz calzonehez, csak a tésztája más egy kicsit. A könyv fõszereplõje viszont mindent elkövet, hogy ne kelljen turnipet ennie. A 26. kötetig még megúszta :) Azóta viszont krumplitermesző központ lett a városkából ...

Én viszont nem úsztam meg, mert Waka megajándékozott (többek közt) egy nagy adag tarlórépával. Ebbõl viszont fõzni kell valamit, hogy megkóstolhassam, és megalapozottan állíthassam, hogy nem szeretem ...

Volt már krumpliból lángos, zöldséges tekercs, és most készült fánk is. Szóba került, hogy el lehet készíteni édes tésztának is, ez is jól mutatja, milyen sokoldalú alapanyag a burgonyával készült kelt tészta.
A hétvégén egy szimpla karfiollevest főztem, ahhoz éppen jól jött másodiknak a fánk, amúgy is ettem volna már valami édes tésztát. Az erkélyen még  akadt pár szem saját termésű Impala krumpli, éppen alkalmasnak tűnk a célra.
Összedobtam egy fánkot, és az eredmény minden várakozásomat felülmúlta.

Eleddig fõleg zacskós curry pasztát használtam a thai ételek alapjául. Mostantól ez másként lesz! Mivel termett elegendõ zöld csilipaprikám, gondoltam, hogy belevágok.

Persze volt a bokron rengeteg piros is. Ez egy pakisztáni hibrid paprika, aminek a zacskóján csak az szerepelt angolul, hogy "Hybird Peeper", és Waka kedvence. A pirosakból lesz csilipor a késõbbiekre.

Waka járt nálunk kollegájával, de nem bírtam rábeszélni õket egy kiadós reggelire. Attól persze én még éhes maradtam, ezért gyorsan meg is fõztem, amivel etetni szándékoztam õket. A napokban már készítettem cajun fûszerezésû Barramundit, az illata még mindig az orromban van.

Mivel csak magamnak fõztem, csökkentett adag készült. A tõkehalat panírozva vettem a Valódi Étkek Boltjában  valahol Budakalászon, mert így, ha nagyon ráéhezek, akkor pillanatok alatt meg tudom sütni serpenyõben a teraszon. Ez az a klasszikus, amit még gyerekkoromban ettünk, és az nem most volt ...

Nem volt szerencsém idén a gyökerekkel. A sárgarépa és a petrezselyem igen ritka szép lett, a paszternák a gerillakertben viszont ki sem kelt. Július közepén jó mélyen felkapáltam a helyét, szépen elgereblyéztem, és vetettem egy sor karalábét meg egy sor kerékrépát. Megszórtam egy kevés NPK műtrágyával, két bő marék kapormaggal, aztán vártam az esőt. Várhattam én, kuka meleg jött, nem eső, augusztus végén könyörült meg rajta az időjárás, és esett értékelhető mennyiségű csapadék. Nem is kellett több, a kerekrépa magok nyilván térdelőrajtban várták a nedvességet, mert viharos sebességgel bújtak ki a földből, és nyújtóztak az ég felé. A karalábét viszont megette a rosebb, nem élte túl a sivatagi klímát. A szeptemberben lehullott közel 150 mm esőnek hála a növekedés töretlen volt, bár a hűvös reggelek azért már visszafogták a tempót.
A hosszú hétvége előtti pénteken hozták a ganét. Előző nap elmentem a gerillakertbe, hogy átvigyek pár szerszámot a trágyahordáshoz az új kertbe. Végigjártam a kerekrépát. Szép volt, egy-két öklömnyi példány is akadt már köztük. A kapor is kiserkent, jókorára megnőtt, éppen jókor, mert ígértem valakinek egy csokorral. Elvittem a szerszámokat, kicsit dumáltam a szomszéddal, akivel felesben hozattuk a ganét, aztán nekiveselkedtem, és kinyűttem az összes paradicsomot, tököt-babot, karót. Kihordtam mindent, csinos kupacba rendeztem. Kinőtt a galambbegy saláta is az ősszel elszórt magból, szedtem egy zacskóval. Hazafelé menet ismét a gerillakert felé vettem az irányt, a kaporszedést elintézendő. Csipegetem a zsenge szárakat, nézem a kerekrépát. - Basszus, valami nem stimmel. - Míg odavoltam, valaki leszedte a répa javát. Dühödten csörtettem végig az elhagyott kerteken, de semmi nyomát nem leltem. Sietős lehetett a dolga, nyilván szárastul belegyűrte a szatyrába, vitte el. Nagyjából sejtem, ki lehet a hunyó, de rajtakapni még nem sikerült. Egy darabig dúltam-fúltam magamban, aztán leszedtem, ami viszonylag szebb volt, hazavittem, és kivágtam az erkélyre.
Na, ebből a kerékrépából lett fasírt a hétvégén. Nyilván a többségnek már tele van a hócipője a leglehetetlenebb alapanyagokból készült ételeimmel, de ezeket a kényszer szüli, és talán másnak is adhat ihletet.

Persze nevezhetném gluténmentes Barramundinak is. A lényeg:

Metróban jártunk, ahol a halas pulton feltûnt egy óriási halnak a filéje, illetve abból egy darab, mert szerintem a teljes filé sehogy nem fért volna be a szállítókocsiba. Túlzásokat félretéve, a filé vastagabb része mintegy kétarasznyi volt és legalább 5 centi vastag. Lehetett vagy 4 kiló, de én csak hosszas rábeszéléssel tudtam levágatni belõle egy kétszemélyes adagot.

A Barramundit nagyon szeretem, többször is vettem már, de azok kilós halak voltak csak. Vendégségbe voltunk hivatalosak, gondoltam ebbõl készítek a ház asszonyának egy adagot, amit meg is ehet gond nélkül, hamár miránk annyit főz. Ugyanis gluténérzékeny. A másik adagot pedig megeszi a fiú, õ is imádja a halat.

Csodás házi kacsát kaptunk barátainktól a minap! Ezúton is köszönet érte! Csak ketten vagyunk, hát a kisebbikre szemet vetettem, hogy azon frissiben meg is sütöm. Igenám, de hogyan? Annyiféleképpen csináltam már, hogy most kivételesen hallgattam a feleségemre, aki szerint csak só, maximum pici majoranna.

De valami körítés is kéne. Ekkor ugrott be, hogyha csülköt lehet pékné módra készíteni, akkor kacsát miért ne lehetne. Vagy legalábbis hagymás tepsiskrumpli köretet készítek hozzá a sütõben.