Nem lett túl fényes a cékla idén. Vetéskor elég rendes szárazság volt, amit aztán megfejelt a több hetes nyári kánikula. Október végén azért felcsipegettem, ami termett, gondoltam, valamire csak jó lesz. A napokban belefutottam egy receptbe, ami szimpatikus volt, csupán néhány dolgot változtattam rajta. Először is a carpaccio név számomra túl fellengzősnek tűnt, ezért nálam csak saláta néven futott. Aztán a narancslé sem tetszett, szerintem a citromlé valahogy jobban passzol a gyömbérhez. No meg ott volt a dióolaj. A teremtésit neki, éppen a napokban fogyott ki az üveg, úgyhogy olívával készítettem, és egy kis pirított dióval szórtam meg a feeling kedvéért.
Végtelenül egyszerű, ugyanakkor igen ízes saláta sikeredett.
Hozzávalók:
- 50 dkg cékla
- fél citrom leve
- diónyi gyömbér
- 2 evőkanál olívaolaj
- 2 teáskanál barna cukor vagy méz
- 1 teáskanál mustármagliszt
- csipetnyi só
A céklát alaposan megsikáltam, aztán a gyömbérrel együtt meghámoztam.
A céklát a V-Gyula legfinomabb részén legyalultam.
Az öntethez a kockareszelőn lereszeltem a gyömbért. Hozzáadtam az olajat, a mustárport, és egy teáskanál barna cukrot, majd belecsavartam a citrom levét. Alaposan összekevertem. Kóstolgattam, de valahogy nem ízlett. Gondoltam egyet, és beletettem egy teáskanál mézet is. Na, így már sokkal jobb lett.
Összekevertem a céklával, és megint kóstoltam. Nem volt rossz, de valahogy még mindig nem volt az igazi. Fogtam magam, és hozzáadtam egy jó csipet sót, megkevertem. Na. Ez hiányzott, éppen jó lett.
Egy marék diót deszkán megvágtam, és egy serpenyőben kicsit megpirítottam.
A saláta egy részét a hétvégi ebédhez ettem meg, hétfőn pedig ez volt a reggeli, pirítóssal, kevés dióval megszórva.
Jó volt, el is fogyott a még értékelhető céklám nagy része. Aki ilyet eszik azért előre készüljön fel a vesekövet idéző színekre, nehogy véletlenül elszaladjon az urológiára.