Az nem járja, hogy idehaza nem jutok hozzá a kedvenc reggeli pékárumhoz. Most, hogy ünnepek közt vagyunk, ráérek kisérletezni.

Rengeteg receptet elolvastam, de elég hasonlóak, így nem volt nehéz egy legkisebb közös többszöröst elõállítani belõlük.

Egyetlen olyan pékárut találtam az USA-ban, ami igazán izlett. Volt ugyan rozsos kenyér Bostonban, sanfranciscoi savanyúkenyér (leginkább a kovászos kenyérre hajaz) Nashuában, meg francia baguette, meg millió egyéb (Wonder Bread, aminél ehetetlenebb nincs a világon!), de csak az English Muffint fogadtam el pékárunak az itthoni ízek után.

Na, azért van még egy kivétel: a croissant. Az tökéletes ott is.

Amikor a tûzhelyet vettük, ragaszkodtam hozzá, hogy legyen rajta rost, amin reggelit lehet készíteni, vagy wokot tehetünk a helyére. Én sokszor csináltam rajta mindenfélét, de a gyerekek csak ritkán használják. Most is sütöttem magamnak egy gyors rántottás zsemlét az English Muffinból.

Blackened Sirloin

Többrendbeli esemény a csillagok együttállását eredményezte. Karácsonyra hoztam creol, meg cajun fûszereket amelyek közt volt egy, amit magam sem ismertem még: Cajun Blackened fûszerkeverék. Kérdezte is Waka, mi a szösz az a "Blakened", mert nem tartja valószínûnek, hogy feketítést jelentene. Hát pedig igen: egy olyan cajun fûszerrel vastagon bedörzsölt ízesítésre használják, ahol ez a fûszerkeverék karamellizálódik, majd szénfeketére ég, megóvva az általa beborított hússzeletet. Úgy emlékszem, a cajun keverék hozzávetőleges összetételét már megadtam valahol, de ha mégsem, akkor szóljatok, és előkerítem.

A csillagok meg azért álltak együtt, mert tegnapelõtt feleségem beállított 3 szép szelet 21 napig érlelt Angus marha rostélyos szelettel, valamint a gyerekek is bejelentkeztek tegnapra ebédelni. Akkor itt a nagy lehetõség kipróbálni ezt a fajta fûszerezést.

Szóba került a napokban a kornspitz kifli, kerestem egy autentikusnak tűnő receptet, és megsütöttem. Pár dolgot megváltoztattam az eredeti recepthez képest. Korpa nem volt itthon, ezért a kenyérliszt egy részét teljes kiőrlésű búzaliszttel helyettesítettem. Pehelymixem sem akadt, maradt helyette a zabpehely, a tésztába öreg szeműt, a szóráshoz aprót használtam. Édeskömény mag megint csak hiánycikk, de amúgy is hadilábon állok véle, nem olyan nagy kár érte. A fekete szezámmag is lemaradt valahogy. A többi nagyjából stimmel.

Ünnepi vacsora születésnapra. Ez úgy született, hogy Márton nap okán akciósan jutottam egy kisebb libamájhoz, feleségem pedig szép akciós rostélyost és hátszínt talált a madarasban.

Ilyen csodás alapanyagokból öröm dolgozni, hátmég meglepni az ünnepeltet! A rostélyos gyönyörû márványos, míg a hátszín nem szûkölködött faggyúban. Bár a szeletek egy igazi sztékhez túl vékonyak voltak, azért csak megoldottam valahogy.

Valahogy ez a klasszikus kimaradt az eddigi receptek közül. Amúgy is jön a szilveszter, amikor a szokásosnál több alkohol fogy - emelve az átlagos másnaposság statisztikai értékét.

Ha már megelõzni nem is lehet vele, de enyhíteni igencsak hatásos egy nagy tányér korhelyleves. Savanyú, sós, füstös: igazi gyógyír a szenvedõ alanynak.

A kispiac legközelebb már csak január közepén nyit ki, ezért muszáj volt vennem egy szép füstölt csülköt, ami azóta árasztja illatát a kamrában.

A B/4-es papír mérete 250X340 mm. Nagyjából.
A cél egy édes-krémes, tömény, de ízes, igazi ünnepi sütemény elkészítése volt. Fél éve érleltem az ötletet, spekuláltam a hogyanon és a milyenen, aztán összeállt a terv. Alapnak a mézes krémes tésztáját használtam. Kábé. Pár malőr ugyan esett, de a sütemény végül kelkészült.

Az USA-ban járván baráti áron ($3,50) csaptam le egy köteg spárgára. Arra csak most jöttem rá, hogy ennyiért itthon is árulják ilyentájt :) Az már viszont igazán a véletlen mûve, hogy - míg ebédeltem - az éttermi  TV-ben egy spárgaszufflé elkészítését láttam. Egyedül voltam, végignéztem hát. Mondjuk az ebédem azért annál grandiózusabb volt: homárfarokkal töltött foltos tõkehal krumplipürével a kedvenc sörfõzdémben a fõutcán, jeges teával.

Annyira egyszerûnek látszott az elkészítése, hogy bevállaltam a megfõzését. Kicsit kellett csak keresgélnem a lyány garázsában a ramekinek megtalálásához. Õ rendszeresen készített ezekben a mini tálkákban creme brulée-t. Aggódtam viszont a mérete miatt, szerintem szuffléhoz nem elég magasak. Sebaj, akkor is megpróbálom!

Boldog ünnepeket kívánunk olvasóinknak!

A Hálaadás vacsorához hozzá tartozik a megmaradt ételek csomagolása a vendégek számára, illetve még napokig való fogyasztása. Egyesek már másnap nem birnak ránézni a pulykára, ezért kellenek módszerek a változatosabb elkészítésre.

Mi idén a tölteléket lényegítettük át gofrivá, ami egy tökéletes választás annak ropogós és szaftos formában való tálalására.

Az amerikai töltelék (amely az esetek 95%-ban elõre darabolt, szárított, fûszerezett pékáru zacskóban vagy dobozban) csak nagyon ritkán töltõdik bele valamilyen húsfélébe. Elsõsorban a hús mellé teszik a tepsiben, olykor ráadásul saját tepsiben sütik. Így sikerül azután a garnélarákot is megtölteniük :)

Legalábbis leginkább arra hasonlított, persze aztán kiderült, hogy mégsem az, de menjünk sorjában.
Kistesó évente kétszer látogat a mosoly országába, mindig hoz valami finom alapanyagot. Hoz olyasmit, amit kérni szoktam (legutóbb rizsecet, fehér fafülgomba és belachan volt soron), és hoz mindenféle egyebet, ami megtetszik neki, vagy rábeszélik, mert az milyen jó. Az utóbbi kategóriába tartozó dolgok aztán lassan átszivárognak az én háztartásomba, mer' "te szereted az ilyen különleges dolgokat", meg "ez egészséges, jót tesz a köszvényednek". A kamra meg csak telik, én meg kísérletezem. Legutóbb egy halom rizstésztával együtt jött egy zacskó, tésztára hajazó valami is. Nem volt üvegtésztaszerű, búzára tippeltem, talán valami "hand puled noodle", azaz kézzel nyújtott tészta lehet, csak szárítva.
Múltkorról maradt némi sertés szűzpecsenye, abból terveztem egy fűszeres, gazdag levest készíteni, gondoltam ez a tészta éppen alkalmas lesz, hogy egy egytálételt készítsek vele.

A receptet legkedvesebb gyerekkori barátnõm küldte nekem karácsonyi jókívánságként. Mivel én nem sütök (és nem is nagyon eszem) beiglit, ezért kipróbálás nélkül posztolom. Külön felhívom a figyelmet a hozzáfûzött kommentekre, azok sok-sok év tapasztalatain alapulnak!

"Nem felejtettem el, amit ígértem, csak most jött el az ideje a beigli sütésnek.

Csatolom a receptet, amit már évek óta finomítok, mert mindig kimarad belõle valami titok - most pl. kiegészítettem a bébi almareszelõ fontosságának kiemelésével. Az alaprecept persze nem változik, a nagymamámtól örököltem, csak a trükkök már természetesnek tûnnek.

És mellékelek pár képet is, hogy nem csalás, nem ámítás.

Kár, hogy az illatokat nem tudom továbbítani! Isteni lett!"

Köszönöm és boldog Karácsonyt!

Tipikus amerikai étel, amit főként a hálaadáskori pulykához készítenek. Az ünnep ugyan már elmúlt, de muszáj posztolnom az USA-beli ételeinket is. Ezen az étkezésen sok az édes körítés, de legalább a pulykát nem cukrozzák. Készül töltelék is a madárhoz, de nem töltik bele, hanem külön tepsiben sütik. Kötelező a sütőtökpite, a tőzegáfonya szósz, krumplipüré, stb.

A lyányomék ezt (is) vittek a barátaikhoz, akikkel együtt töltötték az ünnepet. Minden ellenkezésem ellenére, én készítettem el, annyi egyebet kellett neki főzni.

Szokásos itthoni étel sajátból vagy mirelitbõl. A mirelit majdnem olyan jó, mint a friss spenót, de csak majdnem. Mivel felszedtem már mindent a kertbõl, a másodvetésû spenótot is meg kell fõzni, vagy lefagyasztani legalább.

Annyi nem lett, hogy érdemes legyen fagyasztani, legyen hát belõle az utolsó friss fõzelék az évben.

Még húsvét táján történt, hogy két szép vadkacsa bújt ki a csodahüttõbõl (Isten áldja az ajándékozóját!). Gondoltam, hogy most pedig csakazértis pekingi kacsaként fogom elkészíteni. Olyant még soha nem alkottam, ezért komoly irodalmazásba fogtam a témában.

Minél tovább olvastam, annál jobban elkeseredtem. A legtöbbet a Bûvös szakács cikkébõl  tanultam. Ez a munka legalább négy nap. Kéne egy 300-350 fokos speciális kemence, egy kompresszor vagy nagyobb pumpa, hajszárító vagy ventillátor meg minden furcsaság hozzá ...

Nahát errõl szósenincs. A sütõm max 220C-t tud varázsolni (el is kéne egy gázszerelõt csalogatni, hogy vegye nagyobbra a maximumot és kisebbre a minimumot), ezzel kell élnem.

Ágnes hozott egy szatyor csicsókát. Kiraktam az erkélyre a többi gyökér mellé, aztán meg is feledkeztem róla. A napokban, ahogy törtem a fejem a következő heti menün, eszembe villant. -Na - gondoltam magamban -, épp kitelik belőle egy-két étkezés. Már csak az a kérdés, hogyan készítsem el.
Azt írják mindenfelé, hogy a csicsóka milyen jó dolog, a cukorbetegek is nyakló nélkül ehetik, csak hát hogyan egyék. Mert ugyebár a csicsóka annyira nem finom. Gondolom, mindenki egy emberként hördül fel: - Hiszen milyen jó íze van neki!
Az. Van neki. Mikor kifordul a földből, lecsapunk rá, megtörölgetjük, netán megmossuk, aztán elropogtatunk egyet. Finom. Eszünk még egyet. Az is jó. De a harmadik-negyediknél már nem annyira jó, előjön valami fura utóíz, elég is lesz belőle egykettőre. Akkor most össze kéne dobni, mondjuk két evésre valót. Mehet is a fülvakarás. Hiszen Gordon Ramsey új éttermében is az étlapon szerepel. Ott. Szerepel.
A fellelhető receptek három iskolát követnek. Egyetlen közös van bennük, valamivel mindegyik felturbózza, hogy tompítsa a mellékízt
Vannak ugyebár a különféle pürék, krémlevesek és rakott vagy csőben sült variációk. Tejszín, fokhagyma és tengernyi parmezán kell bele, a rakottnál a füstölt kolbász segít.
A másik a saláta, ízes öntetek, meghökkentő megoldások jellemzik a legtöbbet. (Végül magam is így tettem.)
És ott van a magyar konyha Jolly Jokere, amihez minden háziasszony bátran nyúlhat, a tócsi. A tócsi a maga evolúciója során elért arra a szintre, hogy gyakorlatilag bármit bele lehet tenni a cukkinitől a döglött szamárig. Mehet bele nyakló nélkül mindenféle fűszer, ha ráadásul gasztroblogger az istenadta szakácsa, igyekszik minél merészebben fűszerezni, lepkeszegmagot, asa foetidát, pöcögemagot tesz beléje, és ha igazán meglódul a fantáziája, talán még egy fecskefészket is lever az eresz alól, hiszen a kínaiak is használják.
Lehet még olajban kisütni, de én egyszer megpróbáltam, és úgy vélem, elég volt.
Szóval lett saláta.

Legalábbis feleségem szerint. Ráadásul a szezon végére sikeredett, amikor már csak egy kis szitányi volt a Thai Bird Eye csilipaprikából.

Ezt a magot csak kiváncsiságból vettem, mert a leírása szerint szép piros, sárga és zöld színekben fog pompázni. Ültetni is csak 2 tövet ültettem. A csipõsségi listán elég elõkelõ helyet foglal a maga 150000-es SHU értékével.

Egykor az ábécé melletti kisboltban árultak egy péksüteményt pannini néven. Egy zsemle nagyságú, feltekert valami volt, ami leginkább úgy nézett ki, mintha a másnapos pékinas rossz végéről tekerte volna fel a kiflit. A Wikipédián van egy szócikk, ami - mát ha hihetünk neki - eloszlatja a panino/panini elnevezés körül támadt zavart.
Én ugyan soha nem vettem ilyesmit, de a napokban kellett valami kiflifélét sütnöm, gondoltam megpróbálok valami hasonlót készíteni. Az első kísérlet nem volt sikeres, az étel ugyan finom volt, de kicsit sem hasonlított az eredetire. Pár napra rá - miután átdolgoztam a koncepciót - újra nekiveselkedtem, és ez már hozta a várt eredményt.

A csontleves elkészítését nem részletezem, abból van már ezer is a blogon. A májgombóc viszont elég kritikus a családban. A gyerekek imádják! Ha tehetnék, mindig azt ennének. Kétfélét is lejegyeztem, egy posztba sürítem õket.

Egy dolog biztos csak: májból kell készíteni. Lehet csirke, borjú, kacsa vagy pulyka, de azért a legjobb íz a sertésmájból kerül ki, abból viszont nincs poszt...

Most - hogy ilyen korán sötétedik és nincs érkezésem munka után a kertben ügyködni -, elkezdek újból kenyeret sütni. Olcsóbb és jobb is, mint a bolti, és legalább elfoglalom magam valamivel. Úgy gondoltam, két 75 deka körüli kenyeret sütök, az elég lesz egy hétre reggelire meg hideg kaja mellé (nem lett elég). Hogy egyszerre meg tudjam sütni, és nagyon össze se nőjenek sütéskor, püspökkenyér formában terveztem készíteni. Mivel azt tapasztaltam, hogy kenés nélkül igencsak bele tud ragadni a tészta - vajazni viszont nem akartam -, sütőpapírral terveztem bélelni. Igen ám, de a méretre szabott papír egy formára sok, kettőre kevés, pazarolni viszont nem akartam. Vettem hát egy tekercs 8 méteres, folyamatos sütőpapírt, hogy majd abból szabok megfelelő darabot.
És nekiláttam.

A régebbi posztjaimból kiderülhetett már, hogy körömpörkölt függõ vagyok. Ha nincs a csodahüttõben legalább két doboznyi (2 személyes adagok), akkor én már a körmöket sasolom a boltokban. Néha szerencsém van, és elfogadható áron osztják a madarasban.

Most is ez történt. Azért most egy kis csülökhúst is adtam hozzá, bár az izületeim nem tiltakoznak a korlátlan kollagénbevitelért.

Nem lett túl fényes a cékla idén. Vetéskor elég rendes szárazság volt, amit aztán megfejelt a több hetes nyári kánikula. Október végén azért felcsipegettem, ami termett, gondoltam, valamire csak jó lesz. A napokban belefutottam egy receptbe, ami szimpatikus volt, csupán néhány dolgot változtattam rajta. Először is a carpaccio név számomra túl fellengzősnek tűnt, ezért nálam csak saláta néven futott. Aztán a narancslé sem tetszett, szerintem a citromlé valahogy jobban passzol a gyömbérhez. No meg ott volt a dióolaj. A teremtésit neki, éppen a napokban fogyott ki az üveg, úgyhogy olívával készítettem, és egy kis pirított dióval szórtam meg a feeling kedvéért.
Végtelenül egyszerű, ugyanakkor igen ízes saláta sikeredett.

Jópár éve Waka posztolt egy elbaltázott püspökkenyeret. Ilyen van, elõfordul, hogy elrontunk valamit. Pont a poszt megjelenésekor készített a feleségem nagy karácsonyi sütemény tálat. Na jó, máskor is készít, de ez éppen szinkronban volt.

Természetesen akkor nem álltam neki Waka orra alá dörgölni, hogy kell csinálni, így csak anyósom vendégváróját posztoltam. Most viszont közelednek az ünnepek, legyen hát bemutatva. Ez teljesen a feleségem munkája, én csak fotóztam, és láb alatt voltam.

Amikor először hallottam így nevezni, kicsit meglepődtem, de hát ahány ház... Végül is kirántják azt a húst, bár érdekes módon a sült húst nem hívják kisült húsnak.
Szóval, úgy esett, hogy végre-valahára eljutottam a háziorvoshoz. Csináltattam egy vérképet, és elmentem kontrollra. A vérvizsgálat eredménye megnyugtató lett, a húgysav például 290 volt a 206-428 referenciatartományban, és a többi is határértéken belül maradt.
- Ez nagyszerű - dicsért meg az orvos -, csak így tovább.
- Hát így azért ne - gondoltam -, egy kicsit hadd bűnözzek má'.

Éhes voltam, és ez rányomta bélyegét a tetteimre. Kóvályogtam a kamrák és a csodahüttõ közt, mit kéne fõzni, ami megnyeri a feleségem tetszését is, de engem is jóllakat. A lencsét már tegnap említettem neki, ezért elsõsorban ahhoz kerestem (például lencsét is). Találtam egy kisdoboz Szuper Füstölt Csülök elnevezésû dobozt a csodahüttõben. Akkor a lencse tán mehetne is. Igenám, de csak 35 deka lencsét leltem. Volt viszont felesborsó - gondoltam jó lesz rántás helyett.

Levesnek pedig a hagymaleves ugrott be, azt rég ettünk. No, akkor ez lesz az ebéd.

Nem feltétlenül kell a halászlét bográcsban készíteni, ahogy a gulyás is tud finom lenni, ha fazékban fõ. A fontos csak az, hogy csak jó alapanyagokból készüljön!

Ez életem második halászleve, amire az apropót barátaink adták, akik megajándékoztak minket egy szép nagy ponttyal meg egy pici hallal (tán kárász? majd valaki úgyis megmondja). A hal csodaszép volt, pikkely egy szál se, viszont volt benne egy szép nagy adag ikra, amit imádok. Bújkált még a csodahüttõben pár méretes keszeg is, amit beáldoztam az alaplé oltárán.