Két honya megy a sivatagban. Meglátnak egy kopasz honyát. Megszólal az egyik honya:
Nézd má', egy tar honya.
Oké. Tudom. Igen szar.
Múltkoriban szóba került a tarhonya, és gyorsan két táborra szakadt a csapat. Az egyik a gépit kultiválja, a másik csak a kézi készítésűt eszi. Én magam úgy vélem, mindegy, igazán az alapanyag számít. Jó jó, a kézi tészta dorozmás felülete több szaftot képes felvenni, de aztán kábé ennyi. Arról nem is beszélve, hogy a "kézi" tarhonyában nagyjából annyi kézi munka lehet, hogy egy melós kézzel üríti a lisztes zsákot a gépbe, és az ügyes masina rücskös rögöket potyogtat a sznobok legnagyobb örömére. Persze, van kézi tarhonya, de az nem fog kijönni kilónként 500 forintból. Akkor sem, ha csak négy tojásos. Mióta magam készítem a tésztát, rájöttem, hogy az a két óra, ami 60 deka metélt vagy kockatészta elkészítéséhez kell, többet nyom a latban, mint az, hogy 6 vagy 10 tojást teszek bele (35 Ft-os, L-es tojás). A minimálbérnek számító 639 forintos órabérnél is horror összeg jönne ki. Egyszerre fél kiló liszttel szoktam dolgozni, ennyivel lehet kényelmesen bánni, és ennyi el is fér (teszem azt, kinyújtva) a rendelkezésre álló helyen.
Ahogy - szokás szerint - nekiestem, aztán utánanéztem a dolognak, kiviláglott, hogy milyen gazdag kultúrája is van a tésztakészítésnek, nekem dunántúli gyereknek ez újdonság volt. Az mindjárt kiderült, hogy nem úgy kell (kellene) csinálni, ahogy én. A tojásokkal is túlzásba estem, de ugyebár nálam a 10 tojásos tészta az alap. (Ebben a műfajban lehetetlen.) Állítólag 6 tojás felett nem lehet puhára főzni. Az is nyilvánvaló lett, hogy én az ún. vegyes tarhonyát készítettem, ami az apró- és az öreg tarhonya keveréke, mert az ördög öreganyja vesződjön még azzal, hogy kétfelé rostálja, ennyiből nem lenne egy épkézláb adag.
Szóval előttem volt a kihívás, a tésztát szeretem, készíteni is, enni is, a tarhonyát pláne, tehát lett kézi tarhonya a magam módján.