Valahogy mindig felemásan jártam vele. Az egyik évben készítettem pár litert, bitang jól sikerült és pár nap alatt elfogyott. A következő évben a egy nagy fazékkal főztem be, jó is lett, de még Karácsony környékén is volt a pincében pár üveggel. Aztán idestova tíz éve, hogy eszembe sem jutott, mostanáig. Kistesó már egy hónapja duruzsol a fülembe:
- Bodzaszörpöt kéne csinálni, de a hétvégén megint Pestre megyek...
Én meg adom neki az itinert:
- Csatár alatt a Séd partján jó hűvös a klíma, ott még a jövő hétvégén is lesz, ami nem nyílt el.
- De szombaton megint be kell menni dolgozni, meg ablakot kéne pucolni, meg...

Mit tehet szegény ember gyereke? Előveszi a frissiben kikonzervált biciklit, kosarat gumipókoz reá, és elmegy a susnyásba kipufogómentes bodzavirágot szedni.

Hozzávalók:
- 5 l víz
- 1 csokor citromfű
- rengeteg bodzavirág
- 75 dkg cukor
- 3 citrom leve
- késhegynyi nátrium-benzoát

A projekt persze már pénteken kezdetét vette kezeletlen héjú citrom-beszerzési kísérlettel. Sikertelennel. Kezelt is patika áron volt csak, végül az ábécé előtt kaptam hétszázért borzalmas kinézetű, de egészséges citromot. Maradt a kényszer szülte megoldás: citrom leve és citromfű az aroma kedvéért.
Reggel kitekertem a múlt héten kinézett helyre, ahol nagyjából évente három alkalommal mennek el egy traktorral: szántáskor, vetéskor és aratáskor.
Elhessegettem a konkurenciát a virágokról, és szedtem egy jó kosárral. Hazafelé megálltam a gerillakertben egy csokor citromfűért.

A megmosott citromfüvet durvára vágtam és beletettem a nagy lábosba, majd beleöntöttem a vizet is.

A virágokat mosás nélkül egyenként beleraktam úgy, hogy a száruk a lehető legkevésbé érjen bele a lébe. A bodza szára és levele elég büdös és az íze sem túl jó, nem akartam a szörpön érezni.

A még mindig jelenlévő konkurenciát ismét kipateroltam, aztán az egészet lefedve kitettem az erkélyre egy napra. Úgy gondolom felesleges napokig rothasztani a virágot a lében, az íze egy nap alatt kiázik.

Másnap, mikor hazaértem a Hegyről, egy gyümölcsmosó tálban alaposan lecsepegtettem a virágokat, majd egy sűrűbb szitán is leszűrtem a lét. Indokolt volt, tekintve a fennakadt apró, fekete konkurenciát. A lé 4,2 liter lett, a cudar virágok megittak nyolc decit.

Kifacsartam két romos citrom levét.

A lét feltettem a gázra, és beleöntöttem a citromlét. Volt egy megkezdett zacskó cukor a faliszekrényben, megmértem és belezúdítottam azt is, gondolván, egy kóstolás után adok hozzá, ha kell. Nem kellett, egy citrom levét még elbírta, de egyébként éppen jó lett. Mikor felforrt, hozzáadtam egy nátrium-benzoátot és el is zártam a gázt.

Alaposan kimosott palackokba mertem a szörpöt, az igencsak elvásott kupakok miatt celofánt is tettem az üveg szájára.

Az öreg fotelt kibéleltem honvédségi takaróval, és bebugyoláltam az üvegeket három napra.

Egyet persze előhagytam nyakalni. Előkerestem a szódásszifont, patron is akadt, használható. Spricceltem egyet a szörpre, tettem bele jégkockát, a fotó kedvéért karika citromot, lőttem pár képet és felhajtottam.

Jó lett ez is. Talán kicsit híg, elég sok kell a pohárba, de legalább nem marad a nyakamon. Persze, ebben Kistesó is biztosan segíteni fog.