Asztalos Lacival a kedvenc kávézómban szoktam összefutni esténként. Bár a törzsközönség gyakran összejön az Egységben, legfeljebb egymás keresztnevét tudjuk, ehhez ragasztunk valamilyen ragadványnevet. Így lett szabó Józsi, aki tényleg szabó, debreceni Imi, buszos Feri, meg a Vasutas - akinek még a keresztnevét sem használjuk - szintén Józsi. Laci igazi jó kedélyű nagydarab magyar gyerek. Szeret jókat enni, nagyokat inni, és szeret az ételekről és a főzésről beszélgetni. Amúgy aranykezű mester, ki sem látszik a munkából, főként bútorokat készít és belsőépítészeti munkákat végez. Véletlenül se gondoljon valaki pozdorjából csavarozott konyhabútorra vagy szekrénysorra. Olyan fákkal dolgozik, sokszor a gugliban kell rákeresnem. (Tőle van a massarandubából készült vágódeszkám.) Nemrég például egy milliárdos súlyosan Jack Sparrow-függő gyermekének készített gyermekszobát. Egy kalózhajó hídját építette meg a szobában, kötélzettel, kormánykerékkel, ágyúval. Szóval, nem fabrikettel gurigázik. Mikor talákozunk, elmesélem neki, mit főztem éppen és tippeket adok, mit főzzön másnap. A bérelt műhelyében folyton ég egy hulladékfával táplált kályha (elég nagy hodály), a tetején pedig egy serpenyőben főzőcskél, mikor ideje engedi. Balaton-parti gyerekként a borászat, legalább is a borok a kedvenc témája. Gyakran hoz nekem könyveket a témában, mint a Pincétől az asztalig vagy a Balatoni borgasztronómia. (Ez utóbbiról majd még bővebben szólok.) Legutóbb aztán egy ritka kinccsel lepett meg. Özvegy Jakab Mihályné, született Karácsony Vilma könyve, azaz Vilma néni háztartási tanácsadója. A mű a háztartási-háztáji tudnivalók mellett szakácskönyv is egyben.
1956-ban jelent meg először százezer példányban és hihetetlen gyorsasággal elfogyott. Az októberi események miatt az újabb kiadás csak 1958-ban jelent meg, immár kibővített formában, Vilma néni újabb háztartási tanácsadója címmel.
A könyv kitűnő korrajz, remekül el lehet általa képzelni, milyen lehetett az élet hatvan évvel ezelőtt. A tanácsok többsége ma már megmosolyogtat minket, ettől függetlenül élvezetes olvasmány. Arról nem is beszélve, hogy jó pár olyan receptet találtam, amelyet eddig hiába kerestem. (Nem mintha gondban lennék az Internetes keresők használatával, csak éppen még a keresett étel nevét sem tudtam, a leírásból jöttem rá, hogy éppen arról van szó.)

Este van, egyedül vagyok, megéheztem. Mivel készétel nem volt a hűtőben, irány a csodahüttő, mit találok benne.

Nem véletlenül csodahüttő: gyönyörű hátszindarabok voltak lefagyasztva. Éhen már nem halok ...

Boldog Új Évet Kívánunk!

Feleségem már megint vásárolt ... Most egy szárazon érlelt borjústeak nevű valamit vett féláron. Ha már érlelt, akkor nem gond, hogy közel a lejárat - úgyis azonnal elkészítem :)

Azért gondban voltam, mert ez borjúcomb volt, ami az én ismereteim szerint nem a legjobb szték alapanyag, bár még sokat kell tanulnom. Így azután valami sült és párolt elkészítési módban gondolkodtam.

Avagy Devils on horseback. Leggyakrabban sajttal vagy mandulával töltött aszalt szilvát tekernek körbe szalonnával, aztán megsütik. Néhol mangócsatnit töltenek a szilvába. Szokták variálni májjal és naranccsal is. Létezik Angels on horseback is, ami osztriga szalonnába tekerve és kisütve. Egyféle hors d'œuvre, azaz dekoratívan elkészített apró falatka, előétel gyanánt, esetleg a fogások között tálalva. Megjelenésében spanyol tapas lehet az unokatesója.
Bejelentkezett pár (2) hajdani osztálytárs, egy kis ünnepek előtti kilengésre. Költségkímélés céljából egy kis alapozást vettünk tervbe nálam, hogy aztán valamelyik szórakozóhelyen hajtsuk végre a csúcstámadást. Rám bízták az ételt, ők meg hozták a piát.
Ez a fogás már régóta birizgálta a fantáziámat, körbe is jártam a kérdést rendesen, gyűjtöttem a jó ötleteket, elvetettem, ami nem tetszett, no meg, amit nem kaptam. Oszt' lőn.

Szó szerint! Feleségem kedvence a Shorty's étteremlánc nachosa, én meg a chimichangájukat szeretem a margheritával. A mostani utamon az USA-ban az utolsó nap bementem egy könnyû ebédmargheritára, meg egy fajitára. Eszembe is jutott feleségem nachos rajongása.

Kiváncsiságból megkérdeztem a pincért, hogyan tudnék vinni a feleségemnek, hogy ne ázzon át a tortilla chips a hosszú repülőúton. Az ebédemmel együtt kihozott egy nagy zacskót, amiben minden hozzávaló elkészítve be volt csomagolva. Ezt nevezem kiszolgálásnak!

Készítettem már sütőtökből ilyen kevert süteményt, nagyon finom volt, de ideje volt újítani rajta. Eszembe jutott a birsalma az erkélyen, gondoltam éppen jó lesz hozzá. Arról persze fogalmam sem volt, hogyan válik be, de ez a legcsekélyebb mértékben sem szokott zavarni, egy életem, egy halálom, belevágtam. Ha egy finom dolgot egy másik finom dologgal összehozok, csak nem lesz nagy baj. Ezt persze nem tanácsos mondjuk a sült hús és a vaníliapuding párossal kipróbálni.
Nem volt rossz ötlet.

Az érett (piros) példányokat a feleségem lenyúlta, hogy azt ő megeszi, mert ez egy nagyon gyümölcsös-aromás paprika. Nem is volt sok, mindössze két tövet ültettem.

Vettem is hozzá töltelékanyagnak pár szem pritaminpaprikát, amivel a csípősségét is megfeleztem. Most kivételesen fűszereket is használtam hozzá.

USA-ban járva a nagylyányom arra kért, süssek estére Stefánia Vagdaltot, de amerikai ízekkel, mert a gyerekek úgy szeretik. Ezen ne múljék, majd amerikaira fűszerezem. Tányérkép nem készült, ezért álljon itt az, amikor kivettem a sütőből, és tálaltam.

Csodás Angus marhát kaptam frissen darálva, meg vettem zacskós sültkrumplit is.

Kaptam egy nagy rakás birsalmát Békéscsabáról. Főztem belőle kétszer kompót, valahogy elkopott, de még mindig maradt egy szatyorral. Közben ott a temérdek egyéb alma is, Kistesótól egy ládával, a sajátból még kettővel. Napjában három-négy lecsúszik, sütöttem almás pitét vagy háromszor, de így is ki fog tartani tavaszig. Persze szeretem az almás pitét, de már kellett bele valami csavarintás a változatosság kedvéért.
Kitaláltam, hogy kipróbálom birsalmával is. A tésztát Margit néni szakácskönyvéből vettem, ahol is egyszerű almás lepény néven szerepel. Annyit azért módosítottam rajta, hogy a margarin helyett sertészsírt használtam.

Hozzávalók a tésztához:
- 1,5 kg kicsumázott héjas birsalma
- 50 dkg búzafinomliszt
- 10 dkg kristálycukor
- 10 dkg sertészsír
- 15 dkg tejföl
- 2 egész tojás
- 1 tasak sütőpor
- 1 tasak vaníliás cukor
- 1 csipet só
A töltelékhez:
- 20 dkg kristálycukor
- fahéj

A birsalmákat feleztem, a csumájukat és a kövecses részt kivágtam. Szinte mindegyik férges volt, de egyébként egészen rendben voltak.

Megmostam és a V-Gyulán lereszeltem.

20 deka cukrot karamellizáltam és rádobtam a lereszelt almát.

Hozzáadtam a fahéjat és puhára pároltam.

A hozzávalókból lágy tésztát gyúrtam és nagyjából 40:60 arányban ketté osztottam. A nagyobbik adagot kinyújtottam és a tepsibe egyengettem úgy, hogy 4-5 centis pereme legyen. Erre jött a párolt alma.

Az almára fektettem a másik tésztát, a szélét összedolgoztam, majd egy késsel megszurkáltam a tetejét.

Hármas fokozaton kb. egy órát sütöttem, kiszedve még azon forrón meghintettem vaníliás porcukorral.

Kihűlve felkockáztam.

Azt hittem, hogy kevés lesz a cukor, de éppen elég édes lett, és jól lehetett érezni a jellegzetes birsalmaízt. Két nap alatt elfogyott, szerencsére van még birsalma egy-két adaghoz.

A fehér spárga errefelé olyan ritka, mint a fehér holló. Zöld az mindig van (most éppen 620Ft/lbs) áron, de én még nem láttam fehéret, amióta itt éltem! Persze, hogy lecsaptam rá (700 Ft/lbs), egyenek a gyerekek egy jó krémlevest.

Első bevásárlásom alatt mindig elcsábulok mindenfélére. Vettem rengeteg friss fűszert, egy csokor zöldspárgát is - jó lesz valami másik ételhez. Egy nagy csokor bazsalikom is hazajött velünk gyökerestől. Node most a spárgakrémleves vacsora a téma.

A gyerekek a keddi napot választották halnapnak. Ekkor igyekeznek valami vízben élő élőlényt választani vacsorára. A múlt hétre Szent Jakab kagyló volt a választás, most pedig egy szép tőkehalfilé.

Bújtam a netet egy ideig, mert enni már sokat ettem, de még soha nem süröttem. Ezután el is mentem bevásárolni hozzá. Megdöbbentem, mennyire felmentek az árak a tengeri herkentyűk frontján, de még mindig olcsóbb, mint odahaza.

A múltkori Rakott krumpli lusta módra nem aratott osztatlan sikert. Volt, aki a pirult szélét hiányolta, akadt, akinek a krumpliszeletek közé lecsorgó tejfölt hiányolta, és a lecsókolbász is kiverte egyeseknél a biztosítékot. Mindazonáltal a sok építő jellegű hozzászólás új inspirációt adott. Hamar kiötlöttem, hogyan lehetne megfelelni az összes kívánságnak.
Már csak az elnevezés kérdése volt hátra. A rakott krumpli ugyebár ugrott, mert még valamelyik idetévedő kis Brillat-Savarin megmondja a tutit. A helyezett krumpli megint csak nem jó, még azt hinné a gyanútlanul kattintó olvasó, hogy valami szakácsversenyen ért el helyezést az étel. Maradt a tett- és a pakolt krumpli, de valahogy egyik sem az igazi. Ugyanakkor a két szóból alkotott "tákolt" egészen jó. Frappáns, hűen tükrözi a konyhai ténykedésemet és magát az ételt is.
Szóval, íme a tákolt krumpli.

Engem mindig megragad a póréhagyma látványa! Gyönyörű, hosszú, fehér és tudom, hogy gyenge, mint a harmat. Persze, hogy elbukom a boltban, ha látom (mint most is tettem).

Amúgy is forró levesre vágytam, gondoltam, csinálok egy tottyos fazéknyit és megosztom a szomszédokkal. Mivel már főztem hasonlót, csak egy mondatot idéznék belőle "Ha a póréhagyma krémlevest hidegen szervírozzuk, és sok benne a krumpli, akkor máris Vichyssoise-nak (ejtsd visiszvaz) nevezik"  viszont én most melegen ettem!

Feleségem lőtt a Metroban egy darab borjúlapockát akciósan, így azt haza is hoztuk. Nekem meg azonnal fel kellett dolgozni, mert valahogy bevarázsolni a csodahüttőbe nem kis mutatvány.

A Metróban kis darabokat ritkán lehet kapni, ez is megvolt vagy 1,8 kg, amit azután letisztítottam és szétosztottam két csomagba. Az egyik egy szép dió volt, a kisebbiket meg eleve fel is kockáztam pörköltnek. Be is fértek a fagyasztóba (aka csodahüttő). A leszedett bőnyegekből, inakból meg lett egy borjú alaplé.

Idén erre a zöldségre sem lehetett panaszom. A hó alá vetett és ki nem kelt petrezselyem helyére került június végén. Megszórtam egy kis NPK műtrágyával a földet, belekapáltam, aztán egyengetés után sekélyen elvetettem. Öt nap alatt már ki is kelt. Kétféle magom volt, lila egy fél zacskóval, meg vettem egy tasak fehéret is. Nyár végére egészen szépen megnőtt, de aztán ellepték az átkozott földibolhák, olyan lett a levelük, mint a brüsszeli csipke. Pedig azt mondják a száraz nyarak bogara, itt meg minden volt, csak szárazság nem. Június végétől nem kapáltam, mert mire megszikkadt valamennyire a föld, egy újabb eső ismét sártengerré változtatta a kertet. Szeptemberben végül a lehűlés elvitte a bolhákat, a nővények új leveleket hoztak, és a hosszú enyhe őszben szépen megnőttek. Igaz, ekkor meg öntözni kellett, mert onanntól eső egy szem nem esett. Így vagy úgy, de másfél nagy festékes vödörnyi lett. Egy részét elosztogattam, - szerencsére szeretik a kollégák - a többit meg elvermeltem a kertben. Persze haza is hoztam egy szatyorral, gondoltam lesz belőle valami.
A karalábéleves ugye nem egy nagy durranás, kár rá a biteket vesztegetni, de beugrott, hogy miért ne lehetne belőle főzeléket főzni?
Szokás szerint el is képzeltem, hogyan fogom elkészíteni, összeírtam, mit kell venni majd melóból hazafelé jövet. A munkahelyen azért még gyorsan rákerestem a karalábéfőzelékre, és rá kellett jönnöm, hogy többnyire nem úgy készítik, ahogyan én elgondoltam. Persze nem kell mindig a megszokott utakon járni, de a petrezselyem zöld egészen jól hangzott, mint összetevő. Felírtam hát a többi mellé és vártam a négy órát.
Bevásároltam, hazacipekedtem és megfőztem.

Megyek a pocsolyán túlra, gondoltam megleplek benneteket egy ottani lekvárral. Az USA-ban a gyerekek a sós mogyorókrémet rengeteg Concord szőlő dzsemmel (Concord Grape Jelly) ették. Hozzájutottunk nagyobb mennyiségű Othello szőlőhőz, amiből lenyúltam egy keveset.

Mivel Concord szőlőt még nem láttam idehaza, ezért ebből főztem egy sűrű dzsemet a gyerekeknek.

Kis utánjárással azért kiderült, hogy itthon is van, csak nem olyan népszerű, mint az Othello. Mindkettő direkt termő, ezért nagyüzemi borkészítésre nem használható, viszont a bogyójának magas pektintartalma megkönnyíti a dzsemkészítést.

Glédában állnak a kamrapolcon a szárazbabbal teli dobozok, ideje volt főzni valami kiadósat. Csilis babra esett a választásom, az már olyan régen volt. Emlékszem, valamikor rég főztünk egy igen jót. A pontos receptre sajnos már nem emlékszem, de az biztos, hogy csíkokra vágott marhahús volt benne és a sütőben készült el.
Rákerestem az Interneten, hogy valami ihletet merítsek. Elkeserítő volt az eredmény. A magyar nyelvű receptek darált pulykát, sőt, löncskonzervet ajánlottak és a végén dobozos csemegekukoricával fejelték meg. Az angol nyelvű receptúrák pedig szinte kizárólag konzerv alapanyaggal dolgoztak. Persze, nincs is annál egyszerűbb, összeborítok egy doboz babot meg egy kukoricát, rá a villával összenyuszkolt löncshús, egy tasak csilikonkárne szósz, összerottyantom és mehetek is nézni a Fatmagült. A fenét.
Végül összeirkáltam, amit jónak gondoltam, pénteken reggel beáztattam a babot, meló után meg elhúztam a csarnokba marhahúst venni. Ez a stáció mondjuk nem úgy sikerült ahogy szerettem volna, de azért megoldottam. Azt terveztem, hogy egy szép darab marhaszegyet veszek. A szálkás részét lehártyázom, az megy a csilibe, a többit meg lefagyasztom, jó lesz majd valami csontlevest gazdagítani. Szegy persze nem volt. - Vigyél lábszárat, - így Cs, a hentes - kanyarítok a nudliból. Mint kiderült, a nudli a lábszár olyan része, amiben alig van ín. Kanyarított hát, én pedig boldogan mentem haza a zsákmánnyal.
Szombaton reggel aztán megfőztem a csilis babot.

Hozzávalók:
- 60 dkg szárazbab
- 45 dkg marhahús
- 1,5-2 l paradicsomlé
- 2 közepes fej vöröshagyma
- 4 gerezd fokhagyma
- 2 babérlevél
- 2 thai csili
- oregánó
- frissen őrölt római kömény
- frissen őrölt fekete bors
- sertészsír
- só

A húst lehártyáztam, tényleg nem sok nyiszálni való akadt rajta. Felcsíkoztam és két részletben zsíron megpirítottam. Míg a hús sült, a borsot és a római köményt mozsárban megtörtem.

A húst kiszedtem és megpirítottam az apróra vágott vöröshagymát is.

Rádobtam a felaprított csilit és a fokhagymát, kicsit megfuttattam.

Visszatettem a húst, hozzáadtam a fűszereket, kicsit azokkal is pirítottam.

Beleöntöttem a babot, megsóztam, felöntöttem egy liter paradicsomlével és kevés vízzel.

Lassú tűzön fedő alatt párolni kezdtem. Elég hamar elfőtte/felszívta a lét. Innentől csak paradicsomlét töltöttem rá, úgy voltam vele, hogy ha vizet akarok inni, majd engedek pohárba.

Röpke négy óra alatt megpuhult minden.

Szedtem egy tányérral és felfaltam.

Jó lett, minden kellőképpen megpuhult, szaftos volt, a fűszerezést sikerült eltalálni, talán a csilihez kellett volna egy kicsit óvatosabban nyúlni, de végül nem okozott problémát. Ellentétben a babbal, mert annak bizony megvoltak az élettani konzekvenciái. Fűteni nem kellett.
Azt bánom, hogy későn olvastam vissza Vaczak e tárgyban írt posztját, az a bizonyos fahéjas-kakaós-csokoládés ízesítés izgalmas lett volna. No, majd legközelebb. Mondjuk januárban. Addig kerülöm a hüvelyest.

Ilyen módszerrel még nem tettem el konfitált kacsacombot. Csontjáról leszedve és széttépkedve mint a cafatos disznót zsírral leöntve. Hívhatom kacsalekvárnak is ...

Elég gyakran konfitálok (zsírban lassú tűzön sütve) kacsacombot, mert szeretjük az ízét és az állagát is. Mindig előhozza a gyerekkori élményt a zsírosbödönből kihalászott lesütött húsból készült reggelit.

A chipotle Mexicóban füstölt jalapeño paprikát jelent, amit füstön szárítanak meg nagy gödrökben rakott tűzön. Mivel nekem nincs nagy gödröm (eltekintve az évek óta száraz szennyvízszikkasztótól), nem is tudom megszárítani. Ebből a szárított paprikából rehidratálással krémet készítenek.

Persze a mozdonyban óvatos tüzeléssel tán sikerülne, de én inkább választottam a paprika füstölését a grillben bükkfafüstön 24 óra alatt - legalább a rehidratálással sem kell foglalkozni később.

Nagylyány családostul hazalátogatott, és az összes barátjával találkozni akart. Erre viszont csak egy délutánja volt, szerveztünk hát egy gulyáspartit nekik.

Az időjárásjelentés sok esőt igért, nem mertem a bográcsban való eláztatott gulyás főzését vállalni, ezért fazékban főztem. 26 főre 10 liter szűkösen elég és ekkora a legnagyobb fazekam, amit használni szoktam.

Mint az már nyilván köztudomású, lusta vagyok, mi több, a műfaj fekete öves bajnoka.
De hát enni kell, ahhoz meg nem árt, ha néhanapján főz az ember. Igyekszem hát minél kevesebb munkával megteremteni az asztalra valót. Legutóbb egy kis rakott krumplit kívántam meg. Míg ügyködtem, eszembe jutott édesanyám, ahogy végtelen türelemmel szelte a kedvenc kiskésével egyforma vastagra a héjában főtt krumplit, rakta precízen sorba az edénybe, aztán a tojással és a kolbásszal is hasonló gonddal járt el. Ez utóbbi felszeletelése ugyan az én dolgom volt, főleg az utolsó években, de az összeállítás az ő reszortja volt.
Nekiláttam, ripsz-ropsz összedobtam a rakott krumplit, még egészen jó is lett.

Nagy kirándulásról jön haza ma este a feleségem. Tudom, hogy leves nem nagyon lesz, mi meg nagyon levesesek vagyunk, ezért úgy döntöttem, egy kacsaapróléklevessel fogom várni.

Ehhez két alapalkatrész: a nyak és a zúza mindig van a csodahüttőben, de mivel hosszú ideig volt el, kiürült a zöldséges fiók, mehettem az új Spar-ba bevásárolni.

Nem kellene ezt a nevet használni, mert a Vegeta az márkanév, de mindannyian egyfajta ízesítőre asszociálunk vele. Feleségem évek óta készíti ennek az egészséges változatát mindennemű vegyszer nélkül.

A gyökér/fehérrépa/petrezselyemgyökér ára már a csillagos égbe szökött - ez az egyik módja, hogy megelőzzük a téli - még magasabb - árakat. A posztot egy hónapja írtam, de a gyökér ára továbbra is 1700Ft/kg. Piacon sikerült pár kilót venni ezerért!!! Mikor volt ilyen drága a zöldség? Mert én nem emlékszem rá.

Kiütött valami torokgyulladás meg köhögés meg nátha (szóval férfibetegségem volt). Rengeteg folyadékot kellett innom, a kertben meg csak nőnek a gyümölcsök.

Szedtem is mindenfélét, hogy főzök kompótot magamnak. Egyedül szilva nem termett (a szomszédnak - nekem nincs is szilvafám), azt venni kellett a boltban.

Nem kell megijedni, nem valami kinológiai téma lesz terítéken, tekintve, hogy abszolút dilettáns vagyok e téren, bár már adtam jelét, hogy ez nem szokott különösebben zavarni. Mint ahogy nem is egy halálos nindzsa csodafegyverről lesz szó, és nem is valami minden bajra ír, angyal rúgta, ördög harapta gyökérről.
Úgy kezdődött, - ahogy szokott, mondhatná, aki ismer -, szóval, úgy kezdődött, hogy hétvégére egy kiadós székelykáposztát akartam főzni. Úgy rémlett, hogy van még a fagyasztóban egy kilónyi lapocka, gondoltam, péntek reggel munkába indulás előtt előveszem, délutánig kiolvad, aztán felkockázom másnapra, meló után már csak káposztáért kell elszaladni a piacra. Aztán péntek reggel túrtam a frizsidert veszettül, de egy fia comb nem akadt benne. Volt tarja, oldalas, ami éppenséggel nem is lenne rossz káposztába, de azzal más terveim voltak. Sebaj, legfeljebb veszek a piacon húst is.
Pénteken persze mindenki éhen akart halni, olyan sor volt a hentesnél, hogy a szemközti falnál visszakunkorodott a vége. Míg vártam a soromra, megláttam a körmöket a pultban, mellette egész szép farkat, és mire a hentes színe elé járulhattam, készen is volt a hétvégi menü koncepciója.
A székelykáposztát - némi füstölt oldalassal tunningolva - körömből és farokból főztem.