Vendégposzt kocsmagomba konyhájából

Vagy inkább csak: libacomb egyszerűen. Egy blogkocsmai beszélgetés ösztönözte az írást, amikor arról beszélgettünk, hogyan nem szerencsés túlfűszerezni a libacombokat. Véleményem szerint a liba az az állat, ami gyárilag készen van. Így lett kitenyésztve, nem kell hozzátenni a saját ízéhez semmit. Más kérdés, melyik részét, hogyan és milyen körettel fogyasztjuk. Például a combokat. Hirtelen tekintsünk el a „legkézenfekvőbb” fogyasztástól: egyik kezünkbe fogjuk a hidegen, zsírjából kiemelt libacombot és vele együtt egy darab kenyeret, másikba a kedvenc bicskánkat, és ahogy jön, kézből befaljuk az ételt. Másik, amit ne keressen senki itt alább, az a „kötelező”, „éttermi” lilakáposzta, vagy hagymás törtkrumpli köret.

Boldog Új Évet kívánunk mindenkinek!

Kezd elfogyni a kacsazsírom idehaza, valamit tenni kéne az ügy érdekében. Végül a madarasban fedeztem fel bőrös kacsahájat.

Szerencsémre volt mellette hízott kacsacomb is, ami szintén egy jó gondolat. Hamár nekiállok piszmogni a konfitálással, akkor nagyobb adagot csinálok, hogy legyen mire rájárni. Így legalább  Boar is látja, hogy azért tudom, mi az a konfitálás ...

Halászléből ugyebár a bajai (dunai) meg a szegedi (tiszai). Felnőtt emberek képesek késhegyre menő vitát folytatni, hogy melyik a jobb. Én ezt most kihagynám, mindegyikből ettem jót, sőt kiválót, és volt szerencsém vacak, vagy már-már ehetetlen léhez is. (Ott van még a balatoni is, de azt hagyjuk inkább, az összetevők inkább illenek egy paprikás krumplihoz.) Mit tehet a paneldzsungel népe, ha enne egy legalább közepes halászlét? Uszadékfából naptüzet nyilván nem fog rakni, még ha lenne is hozzá alapanyag, a nyolcadikon ez minimum közveszélyokozás lenne. Aztán ott van a hal kérdése. A panellakások konyhája nem éppen erre a feladatra lett kitalálva, bár ahogy majd látható, nem egy leküzdhetetlen kihívás. Szóval elmegy valamelyik hiperbe, vesz fagyasztott pontyszelet meg halászlékockát, esetleg horror áron némi belsőséget mellé (jó esetben a fele zsír), aztán megpróbál ügyeskedni valamit belőle.
Elkészítettem én is a magam verzióját. Mint afféle panelhalász, hiszen a szakképzettségem megvan (halász), és panellakó, bár e kettő együtt soha nem állt fenn, míg a szakmát gyakoroltam. Nem mondhatom, hogy gasztronómiatörténeti mérföldkő lett az étel, de nekem ízlik.

Megkérdeztem még időben, hogy mit szeretne az ünnepelt ebédelni. A válasz várható volt: nagy húslevest, tatárbifszteket és gesztenyetortát. Bár nem karácsonyi menü, de legalább ünnepi ...

Boldog Ünnepeket minden olvasónknak!

Ebből a tortát nem vállaltam - az a feleségem reszortja. Nekem csak a tejszínhabokat kell hozzá felverni ...

Már nagyon vártam, hogy legalább egy kicsi kocsonyát főzhetek, de olyan meleg volt, hogy nem kötne meg. Most viszont bejött egy hosszabb hideg periódus...

Uccu neki, irány a bolt! A madarasban nagyon szép kocsonyacsomagok voltak, a két kilósban egy szép nagy húsos csülök, míg a másfelesben rengeteg köröm.

Nagyon sok étel mellé kell valamilyen köret, amivel annak levét felitatjuk, illetve laktatóbbá tesszük.

Nálunk ez a sós vízben főtt krumpli. Általában szűrőkanállal vesszük ki a tányérra, ahol azután az esetek nagy részében villával összetörjük.

Volt már ilyen, de akkor - a böjti időszakra való tekintettel - csak egy jelzésértékű adag kolozsvári szalonna került bele. Most azonban beleadtam apait-anyait, oldalast, füstölt csülköt és sok időt. Pontosan az a melengető, kiadós fogás lett, amit ebben a komor időben kíván az ember.
A csarnokban a "tésztás mellett" (ez egy helybélinek pontosan lokalizálja a helyet) remek füstölt árut lehet kapni, 2600 a darabolt comb, a príma kolozsvári és a füstölt kolbász. A csülköt 1900-ért adták. Itt nálunk meg az ABC előtti zöldségesnél csomagolt savanyú káposzta kapható.
Az oldalast az ABC-ben vettem, mondjuk ez kicsit necces volt. Nem a hús, az szép volt, hanem a vásárlás. A boltban hónapok óta nincs hentes. A csemegés pultból járnak át a hölgyek kiszolgálni. Igen ám, de legfeljebb késhez és a darálóhoz nyúlnak, amihez bárd is kell, azt el lehet felejteni. Nincs szakképzettségük, mondják és vállat vonnak. Akinek tehát egy kis szeletelt csontos tarja kellene, az így járt. Mindegy, a hús kellett, gondoltam, majd megoldom valahogy. Megoldottam. Azt a boltot meg kalandparknak hívom eztán.

Ők nagyon szeretik a savanyú leveseket, főzelékeket (csorba vagy annak mindenféle nyelven való hivatkozása). Ehhez viszont szükség van valami savanyítóanyagra és zöldfűszerre, ami lehet korpacibere, de a legjobb a churut. Ez az örményektől jött a székelyekhez a bevándorlással.

Felfedezték, hogy a hosszú ideig erjesztett tej iszonyú savanyú! Hát még, ha el is párologtatják belőle a nedvességet! Ha még a zöldfűszereket is beledolgozzák a szárítás előtt, akkor a végeredmény egy koncentrált ízbomba. Eredetileg Süllőcske posztolt róla, én meg kipróbáltam. Mivel tetszett, most nagyobb tételben reprodukáltam.

A múltkori rosszemlékű ricottás rigatonit még mindig nem hevertem ki, ám kaptam a feleségemtől egy doboz bébi spenótot. Ezt nem szabad ebek harmincadjára hagyni! Nem is beszélve arról, hogy épp most sütöttem egy nagyobb rakat palacsintát ...

Most már csak rikottát vagy ordát kellene szerezni. Meg is kértem rá a feleségemet, hogy a nagy bevásárlókörútján a Bermuda háromszögben (Aldi-Lidl-Spar) vegyen nekem ricottát. Sehol sem kapott ez alkalommal - hozott helyette krémes túrót...

Feleségem panaszkodott, hogy rég evett palacsintát. Meg különben is a szomszédasszony koronás, neki is kéne adni - hamár karanténban a családja.

És amúgyis esetleg kijönnek a gyerekek a hétvégén ... Szóval magyarul: süss egy nagy kupac palacsintát!!!

A világ legegyszerűbb és hihetetlen finom fogása. Hajdan a nagynéném gyakran sütötte így a disznótorost, csak éppen az még a lerben készült. Arrafelé a nyári konyha volt napközben a központ. Ott zajlott az élet, a "felső házban" nem tartózkodott senki, legfeljebb, ha beteg volt. Télvíz idején hajnaltól sötétedésig égett a tűz a nyári konyhában lévő sparheltben. Megfőtt rajta a tea, az ebéd, az állatoknak a dara, és egy húszliteres mosófazékban mindig ott volt a meleg víz, ha kellett valamit mosogatni az obligát alumínium vájlingban. Nem is beszélve az aludt tejről, amit rajta "hevítettek ki", hogy aztán isteni túró legyen belőle. (Később aztán került gáztűzhely, palackos, mert azért nyáron éppen elég a kánikula, nem kell rátenni még egy lapáttal.) Ha éppen nem volt dolog, Luca mama lemorzsolt egy-egy kosár tengerit, a csutka jól jött másnap reggel begyújtani, ha meg végkép nem volt mit csinálni, elücsörgött a rozzant kanapén, olvasgatta, ki tudja hányadszorra a Nők Lapját. A sarokban lévő polcon szólt a Kossuth, pontosan lehetett tudni, mikor van az ebéd ideje, és akkorra mindig volt ebéd. Mikor kezdett sötétedni, kivett egy lapát parazsat a tűzhelyből, felsietett vele, és begyújtott a cserépkályhába. Ősszel-télen valami mindig sült valami a lerben, apró krumpli, vagy éppen vastag húsú nagydobosi sütőtök, ami akkora volt, hogy be kellett fogni a szekérbe, hogy fel tudjuk hozni a kertből. Ebben a sütőben sült a hurka-kolbász savanyú káposzta ágyon.
Most nálam is ilyesmi étek volt, igaz, gázsütőben, de azért ez sem volt kutya.

Barátunk, akinek dílere van, adott egy pici oldalas darabot, amit nem érdemes több adagra bontani - merthogy pont két személynyi volt.

Ezokból kezdtem keresni egy pici jénai tepsit (a négyszögletes helyett, ami széttört). Találtam is egy majdnem pontméretűt a konyhapolcon, ami nemrég kerülhetett oda, mert nem ismertem.

Itt az ősz, idén különösen sok az őszi gomba. A szeptemberi esők után megindult az őzláb gomba, aztán jöttek a pereszkék, a lila és a lilatönkű. Az előbbi még a tél eleji fagyok idején is megjelenik. Nekem ugyan nincs túl sok időm eljárni gombászni, de szerencsére van, ki ellásson vele. Most éppen a lilatönkűből hozott az udvari szállítóm egy kisebb adagot. Nem volt különösebben kedvem vesződni vele, úgy gondoltam, gyorsan megtisztogatom, megmosom, felaprítom, aztán egy dobozban lefagyasztom. Milyen jó lesz majd télen valami húsos fogást megbolondítani vele. Menet közben aztán meggondoltam magam. Egyrészt a doboz, amiben fagyasztani akartam, kicsinek bizonyult, másrészt eszembe jutott, egy hete már lefagyasztottam három doboz rizikét, ott fogom kerülgetni egész télen. Fogtam hát magam, és készítettem egy evésre való pirított gombát. Minimális fűszerezéssel, egészen kevés sóval.

Vendégposzt Kocsmagomba konyhájából

Ahogy sikerül módon. Történt pedig, hogy bevásárló központban járva, vadhúsokat látva, elcsábultam, és vásároltam egy adag kockázott szarvashúst. Lelki szemeim előtt egy tökéletes, burgundi mintára készült ragu lebegett. Boeuf bourguignon, ami ugyan burgundi marharagura magyarosítható, de ha marha, miért nem szarvas?

A cím természetesen szokás szerint megtévesztő. Voltaképpen palacsintatésztában sült, kreol fűszerrel ízesített, kicsontozott csirkecomb. Hogy a csontozás hogyan jutott eszembe, nem tudom, de jó ötlet volt. Amúgy is volt vele munka, hiszen farrésszel együtt vettem. Eltettem későbbre a leeső részeket a fagyasztóba, jó lesz egy csirkealapléhez. A kreol fűszerezés meg úgy jött, hogy a szakállas ember hozott Karácsonyra Louisiana Creole Seasoning-ot. Használtam jó pár különféle fogáshoz, és igencsak ízlett. Az Interneten számos recept lelhető fel. Érdekes módon, a creole és a cajun fűszerkeverékek összetétele számos helyen megegyezik. Ha felkötnek, sem tudom, melyik volt végül is a befutó, mivel csak egy cetlire jegyzeteltem le az összetevőket. Jó eséllyel az arányok sem stimmelnek, a fűszer mindenesetre jó lett. Egy darabig szünetelt a projekt, mivel vöröshagyma port az Istenért nem tudtam szerezni, de aztán az udvari szállítom hozott valahonnan egy tasakkal. Bevallom, az összeállításnál csaltam egy kicsit, mert a koriandermag nem szerepel az autentikus receptekben - már, ha van ilyen -, de valahogy úgy éreztem, passzol hozzá.
Aztán jött a püré. Tavasszal már készült egy hasonló, de akkor tarlórépa (kerekrépa, kerékrépa) nem áll rendelkezésemre. Na most már volt az is. Idén végre viszonylag jól termett a tarlórépa. Igaz, az első vetés katasztrofális volt. Akár, mint valami morbid Bibliában, hat nap alatt gyönyörűen kikelt a mag, aztán a hetedik napon lezabálták a földi bolhák. Csumáig. A következő vetés alkalmával már résen voltam. Először is lepermeteztem felszívódó rovarölő szerrel az összes káposztafélét a kertben, plusz kapott a torma is, mert a nyavalyások azt is szeretik. Aztán a vetés után három nappal bekevertem még egy adagot, és odakészítettem a kertbe. Amint kidugták a fejüket az első sziklevelek, már mentem is nekik a permetezővel, háromszor oda-vissza a soron, tocsogósra áztattam. Na ez már használt. Igaz, az elvesztegetett két hét és az igencsak kevés csapadék miatt (az öntözés éppen csak életben tartotta a növényeket) nem lettek kapitális példányok, de a java jó alma nagyságúra nőtt.
Szóval, már csak el kellett készíteni az ételt.

Gombás tojást mindenki tud csinálni, node kimcsit ritkán eszik az ember hozzá, mert nincs otthon.

Pedig egyszerű megcsinálni: feleségem egy hét alatt elkészült egy 3 literes adaggal. Persze most ennek posztolására nincs lehetőségem, ezért marad csak a felhasználása.

A korábbi években a télire szánt lecsót a fagyasztva tettem el. Szögletes margarinos dobozban megfagyasztottam, aztán kivettem belőle, frissen tartó fóliába csomagolva tettem vissza, úgy kevesebb helyet foglalt. Idén úgy döntöttem, hogy üvegben teszem el. Hajdan, mikor a seregben konyhaügyeletes voltam, sokszor láttam az üveges Natúr lecsó 30 % paprikával nevű terméket. A paprikatartalmat keveselltem, gondoltam, majd én megmutatom. Persze nagy mutogatás nem lett belőle, de ne szaladjunk a dolgok elébe.
Szeptember végén eljött az igazi lecsónak való paprika ideje. A közeli zöldségesnél megjelentek az érett, piros lecsópaprikák, igaz, kissé borsos áron. Aztán egyik nap hazafelé menet arra kanyarodtam, és láttam, hogy 248 forintért vesztegetik a hálós paprikát. Gyorsan hazasepertem egy nagyobb szatyorért, és vettem négy csomaggal, cirka öt kiló volt a cucc. Kiraktam az erkélyre, aztán lementem a pincébe üveget túrni, majd üvegmosót ragadtam, és kisikáltam mind. Mint kiderült, pár üvegnek már igencsak elvásott a teteje, úgyhogy másnap délelőtt elugrottam az Amforába, és vettem párat. Innen már sétagalopp volt. Még a szezonban tettem félre három flakon paradicsomlét a fagyasztóba, most elővettem, hogy másnapig kiolvadjon.

A paprikákat megmostam, félbevágtam, kicsumáztam és felszeleteltem.

Az üvegeket megtömtem paprikával, majd felöntöttem paradicsomlével. Mint látszik, túl sokat nem sikerült javítanom a paprika arányán, mindössze nagyjából 44 százalék lett. No nem baj, már ez is majd' ötven százalékos javulás.

Az üvegeket a húszliteres lábosba sorjáztam, felöntöttem vízzel és alágyújtottam.

Egy öreg tepsivel fedtem le, hogy hamarabb felforrjon.

A forrástól számított 40 percig főztem.

Közben a maradék paprikát elosztottam két műanyag dobozba, felöntöttem paradicsomlével és betettem a fagyasztóba.

Éjszaka behallatszott, hogy szépen sorban halk pattanással horpadnak vissza a kupakok, ahogy hűlt a lecsó. Még nem bontottam fel, először a fagyasztottat használom el, de azért néha rájuk nézek, és bizony jól mutatnak.

Posztoltam már szuvidált oldalast, mert jónak itéltem. Belefutottam egy szép adagba a madarasban, amivel a csodahüttőt szándékoztam gazdagítani.

Egyben arra is alkalom adódott, hogy bemutassam Amatőr  olvasónknak, hogy miért érdemes ezt a főzési módszert alkalmazni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az övé nem működne, csak azzal több a munka, mert csak egy alkalomra készül.

Ismét november van, továbbra sem kell fürdőnadrágra vetkőzni ... Ez persze a termények betakarítását jelenti, mert azok nem érnek már tovább az éjszakai fagyokban.

Leszedtem hát az összes jalapeno paprikámat, hogy elteszem savanyítva: lesz majd mexikói ételhez savanyúság.

Pénteken ebédnél ment az ötletelés, mi legyen a kaja a hétvégén. Igazából nem akartam semmi eget rengetőt, csak valami egyszerű egytálételt vagy gazdagabb levest. Repkedtek a jobbnál jobb ötletek, töltött paprikától a gulyásig, aztán valaki feldobta a tócsit. Ez nem is hangzott rosszul, csak éppen nem illett bele a koncepciómba. Azért szöget ütött a fejembe az ötlet, és mire végeztem az ebéddel, ki is gondoltam, hogyan lesz a tócsiból leves.

Gyerekkoromban a 2 kilós félbarna kenyér volt a norma, mindig azt vettük. Előfordult, hogy Dömösön egy szomszéd néni süttetett nekünk általa dagasztott háromkilósal - az elállt egy hétig is, de ez ritka alkalom volt.

Én ismét rendszeresen sütök kenyeret, boltban nem veszek. Alapvetően rozskenyér készül, olyan 1,3 kg-os méretben. Most viszont mindkét gyereknek akartam belőle adni, ezért kipróbáltam, tudok-e kétkilósat sütni.

Kedvenc négybetűsöm árult Black Angus Denver steaket, állítólag 30 napig érleltet. A kicsilyány csapott le rá, és hozott nekem is.

Ez a rostélyosnak a szíve az ötödik borda előtti szakaszból. Általában rendesen márványos hús, ideális hirtelen sütve.

Hát ez egy minimál projekt volt. Készültem a vizsgákra ezerrel, de enni azért kellett valamit. Ergo, főzni is kellett. Valami alacsony munkaigényű fogást, olyat, hogy főzés közben is tudjak tanulgatni. A közeli boltban éppen akciós volt a debreceni, a suliból hazafelé meg beugrottam a vásárcsarnokba, vettem egy szép darab kolozsvári szalonnát. Az erkélyen ott hevert betárolva az idei krumpli és hagyma, szóval minden adott volt az általam kigondolt egyszerű ételhez.

Vejem készített már párszor nekem ilyen ételt, és nagyon szerettem. Most belefutottam az egyik négybetűsben megfizethető áron nagyon szép báránygerincbe, vettem is azonnal 8 szeletnyit, ami a csodahüttőt gazdagította.

A fiamék bejelentkeztek vacsorára, gondoltam előveszem ezt a szép húst, mert neki is főzött már ilyen fogást a vejem. Nagy előnye az éteknek, hogy a kukta minimalizálja vele a munkát...

Mondjuk sztéket már sokat posztoltam, de a zöldbors szószt nagyon szeretem, azt leírom ismét , bár most tényleg bélszínnel ettem.

A madarasban az utóbbi időben van 4500-ért bélszín. Vettem is egy egészet, amit felhasználásra bontva vákuumfóliázva lefagyasztottam. Ennek nyesedékét sütöttem meg a zöldborshoz.