Blogkocsma

Pár napja volt egy rövid cikk és videó az Indexen, ami egy gyors, ám tápláló reggelit mutatott be.

Még szavazás is volt hozzá, hát gondoltam, hogy megcsinálom. Kicsit egyszerűbben, de szerintem volt olyan jó, mint az eredeti.

Barátunk, akinek dílere van, nagyon panaszkodott, hogy fájnak az izületei. Eddig mi kaptunk tőle gyógykenőcsöket mindenféle bajra, de most elhatároztam, hogy valahogy segítek neki.

Mivel évek óta készítem ezt a gyógylevest, amit azután kivonat formájában lefagyasztok, hogy ha begyullad a csigolyám, akkor kúráljam vele, most neki készítettem el. Semmi különleges nincs benne, csak egy monstre csontleves.

Középsúlyos házibulik és csapatépítés címén szervezett céges tivornyák közkedvelt eledele. Mivel az esetek jó részében a falon végzi - akár a borsó -, tehát a lehető legegyszerűbbnek kell lennie, gondosan kerülni kell az autentikus hozzávalók és módszerek használatát. Nem vacakolunk 00-ás liszttel, kovászolással pláne nem. A sugo-hoz nem napon szárított paradicsomot keverünk konzerv hámozott paradicsommal, a frissen szedett bazsalikomot is nyugodtan elfeledhetjük. Feltétnek sem feltétlenül pármai sonkát használunk, a sajt meg aztán végképp nem bivalytejből készült mozarella vagy Pecorino Romano.
A tésztához sima liszt, cukorral felturbózott élesztő, só és napraforgó étolaj kell, no meg némi víz. A mártáshoz egy kis házi paradicsomlé, hagyma, fokhagyma és temérdek szárított fűszer kell. Ha esetleg akad otthon egy kis doboz paradicsompüré, az már extra hozzávaló. A mártást alaposan meg kell sózni és bőven cukrozni. A pálinkától eltompult ínynek kell a harsány ízesítés, ilyenkor már nem vevők a szokatlan zamatokra. A tetejére bőven megteszi valami saját márkás szalámi vagy bacon, a sajt pedig nyugodtan lehet 1500-1600 forintos lakossági trappista.

Megsütjük, bezsebeljük az elismerést, és reménykedünk hogy a kedves vendég már hazafelé, az utcán dobja ki a rókabőrt.

Vetettem 6 tő kecskeszarv paprikát, mert nagyon szereti a család. Egy párat már megettünk - idén iszonyúan csípős lett. A paprikát szedni kell, hogy sokat teremjen, ezért lekaptam, ami a töveken volt.

Sikerült feldolgozható mennyiséget szednem, már csak a kevés hozzávalót és befőttes üvegeket kell gyűjteni.

Chili=a paprika fajtája, chilli= az étel neve :)

Feleségem egy napig távol van, gyorsan olyat kell főznöm, amit (elvileg) nem szeret. A csodahüttőben rejtegettem egy adag szarvas apróhúst, ezt akarom felhasználni.

Volt még egy szép világos hátszíndarab, gondoltam, azzal felhigítom kicsit a szarvast :) Nagy adagot terveztem, hamár belefogok, hogy tudjak adni a gyerekeknek, meg a táncos társamnak is belőle.

Újkrumpli már nincs (lassan semmilyen krumpli sincs) elfogadható áron, de ez a poszt még akkor készült, amikor volt...

Az év első parázskrumplijára mindig nagyon várok. Akkorra már szépen megnő a petrezselyem is a kertben, nomeg csalhatok is kicsit magamnak egy kis hagymával.

Mitadisten, pont most jelent meg a Fény piacon a spárgavég is, amit igencsak olcsón lehet megvenni, lévén nem EU konform :)

Roppant illetlen dolog olyan ételt posztolni, amit az ünnepelt nem szeret, de hát mit csináljak? Semmit sem szeret ...

Hamár annyi egyszerű gomba receptet posztoltam, jöjjön még egy, de ez közönséges barna csiperkéből. A cimke szerint BIO volt, de nem tudom, mitől NEM bio egy gomba. Igaz, a letermett gombaföldre - amit vettem a veteménybe trágyának - az volt írva, hogy Bio gombatrágya...

Viszont ez a gomba pár nap alatt a feledés homályába merült. Szerencsére véletlenül belebotlottam a hűtőben és azonnal meg is kell csinálni, kár lenne érte.

Vendégposzt kobold63 konyhájából

Gyerekkorom óta szeretem a kaparót rágogatni. Levesben nem annyira, mint kirántva. Az volt a kedvencem mindig. Talán, mert Édesanyám külön nekem készítette, persze lábas, kapirgatós csirkéről levágva. Mióta a konyhakész csirkét vesszük, ettől a csemegétől is elestünk. Pedig sokan tudjuk és megbecsüljük a cupákás szopogatnivalót a levesből, vagy esetleg ezt a ropogós rágcsálót.

Sokféle ételt kipróbáltunk már kóborlásunk alatt, különlegességket vagy jellegzetességeket, sokukat családi repertoárunkban tartunk. Csak az az izé van, hogy rengeteg ilyen finomságot szeretünk, évekbe tellhet, mire megint rákerül a sor valamelyikre. Utána meg is kell enni ezt a sok készítményt. Amig a nagy család, nagybélű ifjak besegitettek, más volt. Most viszont kettőnknek igencsak lecsökkent a szükséglete, amit időnként még ilyen-olyan megszorításokkal is tetézünk, viszont azt főzhetünk, amit szeretünk, senki válogatósságára sem kell tekintettel lenni. Persze amikor jönnek, akkor összetörjük magunkat, hogy a kedvükben járjunk. Ezt mindnyájan ismeritek és csináljátok.

Az ázsiai konyha kedvencünk, sok receptet eltanultam, itthon is csináljuk. Módosítok a szájízünk szerint. Ez a csirkeláb recept is ilyen. Nagyon elterjedt egész Ázsiában a helyi izlés szerint variálva. Az alapja, a készitési mód az fontos, de aztán csak a fantázia és a kamra felszereltsége szabhat határt a szósz összeállitásában. Mi nagyon csipősen szeretjük, erre kitérek még külön. Eléggé pepecselő maca, nem érdemes néhány darabbal kezdeni. A kész étel nagyon jól fagyasztható , 25-30 db láb még jól kezelhető adag.

Ennek is eljött az ideje. Hajdanában szinte hetente főztük, tejfölösen, kis csípőssel, egy-két karéj kenyérrel nem volt tőle jobb falat. Van, aki berzenkedik a baromfibelsőség fogyasztásától, én szerencsére nem tartozom közéjük. Jöhet szinte minden állat szerve, legyen az harcsamáj, sertésszív vagy éppen birkatüdő. Mivel ez utóbbiak éppen nem voltak a közeli hentesnél, maradt a zúza.
Persze ez az ipari termék nyomába sem léphet a saját kézzel levágott falusi csirke hasonló alkatrészének, azért nagyobb baj nem volt vele. Kicsit úgy nézett ki, mintha betépett páviánok nyiszálták volna ki szerencsétlen madarakból egy különösen jól sikerült estén, de megfelelő adjusztálással használható alapanyag vált belőle.

Tombol a zöldbabszezon! A kertben 4 ágyásban ontja a babot a növény, 15 méteres kerítésen meg fejtenivalót termeszt a feleségem.

Amit leszed, azt gyorsan meg is főzi, így már bő egy hete zöldbabot eszünk zöldbabbal. A kedvencünk a kevés vízben párolt szálak egy kis pirított prézlivel és tejfellel (én még vajat is teszek rá magamnak).

Végre megindult a termés a csilipaprika ágyásokban. A legtöbbet termő Ancho Gigantea csilit gyorsan leszedtem. Ezt a paprikát hivatalosan poblanonak hívják, mert még nem szárított. Viszont ezt a konkrét változatot már zöld formájában is anchonak nevezik :)

Ez a paprika nem csíp, remekül hordoz mindenféle fűszert, így döntöttem egy keleti ízesítés mellett.

A hosszú hétvégére főzni kellett valamit. Finomat, kiadósat és sokat, mert amúgy a befőzések miatt foglalt lesz a konyha. Jött az első csilikrém, az első paradicsom ivólé és az utolsó szederszörp. A fagyasztóban állt még tavalyról a zsenge fejtett bab, az újból is bespájzoltam, szóval abból kellett használni. Igazából semmi konkrét elképzelésem nem volt, de pénteken éppen a Csarnokban akadt dolgom munka ügyben, benéztem hát a kedvenc hentesemhez. A pultban egy sor pofás malacfej vigyorgott, meg is született az ötlet, babot főzök fejjel.
Gondoltam, kombinálok egy firenzei-jellegű paradicsomos babot egy magyaros pörkölttel, egyféle fúziós fogást alkotva. Igaz, ettől a kifejezéstől feláll a szőr a hátamon.

Meg a folyománya - egy kis adag káposztás cvekkedli. Hónapok óta próbálok Budakeszin káposztás rétest venni (átmegyünk a városkán jövet-menet a Balatonra és remek rétesbolt van a főutcán), de vagy zárva van, mert későn érünk oda, vagy nincs, és már nem is tesznek be újabb adagot. Kétszer sikerült 1-1 darabot vennünk.

Pedig nagyon finom a rétesük, én 4-5 darabot is megeszem káposztásból - ha van - egy ültő helyemben.

 Ütöm a fejem rendesen, hogy nem tanultam el anyósomtól a rétes nyújtását: ő délelőtt megkérdezte, hogy legye-e rétes, és ebédre már ki is sült!

Hirtelen felindulásból vettem egy fej káposztát, hogy legalább káposztástésztát ehessek.

Ez már annyira kevés kalóriát tartalmaz, hogy fél órával a megevése után megéheztem. Lehet, hogy többet kellett volna enni belőle?

A szomszédnak rengeteg cukkínije nő, így kaptam még egy érettebb példányt. Már egy ideje igérgetem a cukkínitócsni receptjét, hát most elkészült.

Lila gyökérzöldség és nem cékla, mi az? Sárgarépa.
Szeretem meghökkenteni az embereket. Ezért termesztek fehér epret, málnát és szilvát, sárga céklát, színes szárú mangoldot és tiritarka sárgarépát. Kapok minden évben vetőmagot. Idén is így esett, a szakállas ember Karácsonyra hozott mindenfélét, feketét, fehéret, tarkát... Upsz, az egy másik történet.
A korábbi évekkel ellentétében most nem keveréket kaptam, hanem többféle színből egy-egy tasakkal. Volt fehér, sárga, piros, narancssárga és lila. Persze nem estem kétségbe, minden zacskóból tettem egy késhegynyit egy kis fiolába és alaposan összeráztam. Így aztán nehéz mellényúlni, ha felszedek egy adagot, akkor lesz benne mindenféle. Különösen így van annak fényében, hogy a föld betonkemény és csak ásóval lehet szedni, akkor viszont kijön egy nagy csomó egyszerre.
Elég korán sikerült elvetni a magot, szépen ki is kelt és az öntözést is meg tudtam oldani, volt víz bőven a kútban. Júniusra már egészen szépek voltak, párszor szedtem is belőle párolt zöldségkörethez. A korábban kapott keverékekben a lila volt a fekete bárány. Mind közül az lett a legnyeszlettebb és nem is volt túl sok belőle. Bezzeg idén! A lila nőtt a legnagyobbra, akadt 30 centis is közöttük, még az ásóval is meg kellett küzdenem, mire ki tudtam szedni. Az ördög tudja, hogyan tud abban az agyagos, köves földben így megnőni.
Szóval a répa megnőtt, én megéheztem, gondoltam, főzök egy jó zöldséglevest. Aztán persze továbbgondoltam, hiszen nem vagyok én kecske, hogy csak zöldséget egyek. Volt a fagyasztóban bő két liter húslé, vettem még 40 deka lapockát és lett belőle zöldségleves húsgombóccal.
És rajtam volt a sor, hogy meghökkenjek.

Nem lehet mindig recepteket posztolni, néha szükség van kiegészítő alapanyagok elkészítését is ismertetni.

Igazi zsemlemorzsát már rég nem látok a boltokban. Azok jó esetben maradék kiszáradt kenyerek, vagy pékáruk. Néha vajas kifli is kerül bele, akkor hamar meg is avasodik. Ráadásul nem is nagyon olcsó.

Viszont van egy-két multi, aki egészen finom vizes zsemlét süt. Azt szoktam kivárni, amikor akciósan 10 forintért lehet kapni (a mostani akciós héten 10 Ft darabja az Auchanban - ez itt nem a reklám helye ...). Valamelyiknél csak kapok, akkor meg bespájzolok egy bő kiló igazi prézlire.

Szüreteltünk a szomszédban - elvoltak nyaralni - és sok monstre cukkínit találtunk. Egy nagyot minden esetre lenyúltam, hogy ebből cukkíni tócsni lesz. Volt rengeteg paradicsom is: kicsi és nagy, édes és pikáns. Azt is leszedtük az ukázhoz igazodva.

Végül a fiamék elvittek egy nagy cukkínit, meg a kicsilyány is lecsapott egy másikra, hogy ők majd cukkínitócsnit készítenek, így azután nekem valami mást kellett kitalálnom. Pár éve jó lett a tökspagetti, akkor most megpróbálom ugyanezt cukkíniből!

Öltött, de inkább kötött, hiszen a hálót kötik. Hogy jön ez ide? Rögvest kiderül.
Júniusban kicsit el voltam havazva a kertek miatt, nem volt érkezésem főzni. Két hétvégére is egy közeli étteremben vettem négy adag ételt. Pár szelet kenyérrel megfejelve elég volt szombat-vasárnapra, sőt még hétfőre is maradt egy ebédre való. A SZÉP-kártyámon temérdek pénz volt, nyaralni nagyon nem terveztem, kapóra jött hát. Előző nap megnéztem az étterem honlapján a pénteki menüt, hogy kész elképzeléssel menjek. Az egyik alkalommal egy igencsak jól hangzó fogást találtam, töltött csülköt. Hmmm... Egyből be is indult a fantáziám. Egy olyan finom falat, mint a csülök, ráadásul töltve, csak jó lehet. Szinte láttam a lelki szemeim előtt: magyarosan fűszerezett, pirosan csillogó, roppanós, szaftos csülök, mondjuk pirított burgonyával körítve. Csorgó nyállal mentem az étterembe.
Hát... Az étel bizonyos tekintetben csalódást okozott. A bőrös csülökszelet valami zsemléből készített töltelékkel - olyasmivel, mint a töltött csirkét szokás - volt megtöltve, a tetejére meg sajtot pirítottak. Félreértés ne essék, egyáltalán nem volt rossz, csak éppen nem erre számítottam.

Viszont egyből megérlelődött bennem a gondolat, hogy el kell készítenem a magam verzióját, úgy, ahogy elképzeltem. Nem volt rossz ötlet.

Kicsilyány túrógombócot kért ebédre. Természetesen elkészítem, nomeg én is szeretem és régen ettünk. Sajnos tányérképet elfelejtettem készíteni, ezért a másnapi felmelegített ebédemet fotóztam le.

A recept kicsit eltér a szokottól, mert a kicsilyány barátnője gluténérzékeny, és neki is akartam küldeni. Mivel csak a gríz volt gabonaszármazék, úgy döntöttem, megpróbálom kukoricadarával helyettesíteni.

Valahogy nekem mindig több spenótom terem, mint amit egy szezonban megeszünk. Így azután az utolsó adagokat lefagyasztom későbbre.

Nem egy bonyolult feladat, ráadásul egy cseppet meg is fűszerezem, mert az jól jön, amikor felhasználom őket.

Vettem három avokádót, hogy majd megérik az almák közt. Az egyik másnapra már puha volt, megvámoltam reggelihez "salátának". A maradékát meg bekentem lime lével, és folpackban a hűtőbe tettem.

A következő napra a másik kettő is beérett, ideje volt feldolgozni. Szerencsére a szomszédok is szeretik, nem kellett félnem, hogy nem fogy el, mert magamban azért keveset fogyaszton százon.

Idén is vetettem egy sor mangoldot. Fele a hagyományosabb kinézetű sima zöld változat, fele - mert azért nem bírtam magammal - saját szedésű magból, színes szárú. Elég korán a földbe került a mag, öntözni is tudtam, szépen megnőtt, májusban már lehetett szedni belőle.

Érdekes módon azonban mindkét fajta elkezdett felmagzani. Korábban ez legfeljebb a színesekre volt jellemző, most azonban kivétel nélkül rákezdtek. Nagy gondot persze nem okozott, lenyisszantottam a szárat, a tövéről meg nő az új levél. Volt aztán minden, főleg "spenótfőzelék", került párolt zöldségbe, még egy levest is főztem. A töltikének azért nem álltam neki.
Itt volt az ideje, hogy valami új fogást készítsek belőle, főleg, hogy mostanában megint elég sok húst ettem. Az egyszer már elkészített empanadas jó kiindulási alap volt, de most más formát adtam neki. Eredetileg - az empanadashoz hasonlóan - rikottával akartam készíteni, de mostanában sehol nem kapok. Elmentem pár multi boltjába, végül a csarnokban a tejboltban találtam, 800 forint volt fél kiló. - A túrót - gondoltam -, akkor inkább túrót használok. És lőn.

Hamár úgyis kecske a téma, lássunk egy másikat!

Soha nem ettem kecskét, hát még gidát! Barátunk, akinek dílere van, eldicsekedett, hogy vett egy kecskegidát konyhakészen. Velem ilyen még nem fordult elő, megkértem hát, hogy nekem is szerezzen egyet. Az alábbi dolgokat kaptam (a belsőséget nem is fotóztam le, az majd egy másik étel lesz!)

Nagyon sokat agyaltam, hogy ezt hogy kellene elkészíteni. A legnagyobb gondom az volt, hogy rajtam kívül ki fog még enni belőle! A felmérés szerencsére kiadta a Táncos Társamat, valamint a fiamat. Szóval: azért van rá vevő, csak jól kell reklámozni.

Akár egy tanmese címe is lehetne, valami modern Aesopus billentyűjéből. Valahogy így.

A soros (sic!) választásokat követően a miniszterelnök vállalkozó barátjának legkedvesebb unokaöccsét nevezték ki a Nemzeti Dűlőútkezelő Zrt. élére. Az az apróság, hogy az öcskös nagyjából annyit ért a dologhoz, mint hajdú a harangöntéshez, senkit nem zavart. A személyes audiencián annyit kötött a Nagy Ember a lelkére, hogy záros határidőn belül nyereségessé kell tennie a céget. Egy céget, amely az állam által az adófizetők pénzéből csurgatott költségvetésből működik, nyereségessé tenni, na ez volt a kihívás. Az öcskös a szokásos rendrakás után - kibaszkodott pár neki nem tetsző arcot és felvette két hajdani kollégiumi szobatársát - nekiveselkedett a feladatnak. A kiadásokat átnézve feltűnt neki az útkaparók serege. Ami a fizetést illeti, a bérlista alján kullogtak, de nagy számuk miatt jelentős kiadást jelentettek a cégnek. Gondolt egyet és kirúgta a nyolcvan százalékukat. A maradék a következő fél évben mondott fel, miután kiderült, hogy a munkájuk az ötszörösére nőtt, és az egyik jogász haver leleményessége - a kollektív szerződésben talált joghézag - következtében a fizetésüket sikerült a felére csökkenteni. Az útkaparók nem dőltek a kardjukba. Ugyanebben az időben a kies Nyugat-Szomszédországban éppen belefogtak egy hosszútávú programba, melynek célja a dűlőutak teljes rekonstrukciója, valamint azok folyamatos karbantartása volt. A főutakkal és a sztrádákkal eddigre végeztek, az utak mentén nyírt pázsit, temérdek muskátli és 10 kilométerenként működő és tiszta WC volt. Az útkaparók tehát odébb mentek egy országgal, ahol tárt karokkal, szállással, bőkezű fizetéssel várták őket.
A Nemzeti Dűlőútkezelő Zrt. költségvetési mutatói pedig végre kedvező tendenciát mutattak, és az öcskös elégedetten dőlt hátra. A dűlőutak meg kezdtek lerothadni. Egy év múlva olyan szintre süllyedt az állapotuk, hogy onnan már a béka seggét is csak erős távcsővel lehetett látni.
Ekkoriban esett meg, hogy az egyik gazda elindult szekerével a szomszédos városba, ahol éppen bor, pálinka és kolbászfesztivált tartottak. A bort ugyan senki nem értette, hiszen a város földrajzi adottságai révén kimaradt a történelmi borvidékek sorából, olyannyira, hogy az ennek ellenére arrafelé szőlőből készített folyadékot még a legnagyobb jóindulattal sem lehetett bornak nevezni. A polgi mindenesetre borissza volt és senki nem mert ellentmondani neki. Szóval ment a gazda a fesztiválba, úgy gondolta, elad valamennyit a házilag készült portékából a városi népeknek. Befogta az egy szem rossz dikhencet a szekérbe és felpakolt. Vitt lekvárt, befőttet, házi sajtot és némi füstölt disznóságot. Ahogy komótosan hajtott a hepehupás dűlőúton az egyik kátyúban akkorát döccent a szekér, hogy egy guriga sajt leugrott róla és meg sem állt az árokig, ahol el is tűnt a magas fűben. (Az árokpartot sem kaszálta ekkoriban már senki.) Itt lelt rá másnap a kecske és a róka. A kecske az árokpart dús füvében legelészett, ínyenc lévén a papsajt termését csipegette le egyesével. A róka meg egy különösen sikertelen éjszakai vadászatról tartott éppen haza, korgó gyomorral szaglászott a susnyásban, hátha ráakad valami eltévedt egérkére. A sajt láttán mindkettejük szeme felcsillant. Csak az volt a kérdés, hogyan osztozzanak. A róka végül a briliáns megoldással nyisszantotta ketté a gordiuszi csomót. Elharapta a kecske torkát, aztán szőröstül-bőröstül felfalta. (Oké, tudom, de ez egy bitang nagy róka és egy egészen kicsike kecske volt.) Mivel a róka is igen nagy gourmand volt és mint ilyen tudta, hogy az étkezést hogyan illik befejezni, leküldte a sajtot a kecske után. Elégedetten, tele hassal indult hazafelé a bolháktól hemzsegő nyári szállása felé egy kis szunyókálásra. A jóllakottság azonban végzetesen figyelmetlenné tette, így nem vette észre a nyiladék szélén lesben álló erdészt, aki annak rendje és módja szerint lepuffantotta. A brenneke valósággal kettétépte a szerencsétlen rókát, egyből kiszenvedett, még egy rövid fohászra sem maradt ideje.
Szóval eddig lett volna a mese, mindenki vonja le maga a tanulságot, az van ugyanis számos.
Talán az lenne a legkézenfekvőbb, hogy kecskére ne egyél sajtot, mert ólommérgezést kapsz.
Az igazság azonban - mint legtöbbször, most is - ettől sokkal prózaibb.
Kedvenc trombitásom megkérdezte, érdekel-e egy kis kecskehús. Még szép, hogy érdekelt. Két nap múlva hívott is, hogy itt az állat. A fél kecske három darabban érkezett, végül a combját választottam. Még aznap jutottam hozzá mintegy negyven deka rókagombához az egyik kedves kollegina jóvoltából. Együtt volt hát minden egy jó kis fogás elkészítéséhez.

Egyesével sok kicsi poszt lenne, így meg egy teljes ebéd mutatkozik be. Az egész onnan indult, hogy volt lefagyasztva fűszerezett csirke felsőcombfilém, amit már el kéne készíteni.

Leszedtem a kertben a cukorborsó maradékát, hogy abból leves lesz az ebédhez, meg elővettem a fagyasztóból a csirkecombfilét.